Az aranygyapjas kaland címmel tart bemutatót szombaton a Kolibri Színház. Fábri Péter színdarabját az igazgató, Novák János rendezésében láthatja a közönség.


az_aranygyapjas_kaland_2_600x541.png
Az előadás próbája

Az előadásban a Kolibri Színház szinte teljes társulata részt vesz. A főbb szerepeket Fehér Dániel, Alexics Rita, Mészáros Tamás és Tóth József játssza.

A darab története szerint a trónbitorló Péliász király, Jolkosz ura, megrémül egy jóslattól: az ifjú Jászón a trónjára tör. Hogy ártalmatlanná tegye, teljesíthetetlennek látszó feladattal bízza meg: hozza el Kolkhiszból a híres aranygyapjút. Jászón ötven társával indul el az Argó nevű hajón. Útjuk veszedelmes sziklák, háborgó örvények, ellenséges népek és csábító szirének között vezet. Kolkhiszban Médea, a király lánya varázslattal segíti a fiatal hőst, aki megszerzi az aranygyapjút.


az_aranygyapjas_kaland_1_600x463.png
Az előadás próbája

Vígan és épen érkeznek haza Jolkoszba, ahol Jászón lesz a király. Megfogadják, hogy négyévenként összegyűlnek, hogy újra és újra összemérhessék erejüket. Úgy, ahogyan manapság teszik ezt a versenyzők az olimpiákon.

Fábri Péter színművéhez Novák János írt zenét, a jelmezeket és a bábokat Orosz Klaudia tervezte, az előadás dramaturgja Horváth Péter, koreográfusa Lakatos János, a digitális képeket Kovács Ivó készítette. A bemutató után áprilisban 7-én, 21-én, 24-én és 25-én is látható a darab.

Képek forrása: Kolibri Színház