Az államtitkár kincsei

Kölcsey a ma Romániához tartozó, Szatmár megyei Sződemeteren született, ahol magyar állami támogatással emlékházat is létrehoznak. Járt arra mostanában?

Mindig lelki megmerítkezés, felemelő érzés a határon túli utazásaim során történelmi gyökerekkel bíró területre lépni. Az évenkénti, rendszeres tusnádfürdői látogatásaimat mindig úgy rendezem, hogy ne rohanjak végig a Magyarországot a Székelyfölddel összekötő úton, hanem megállókkal, megpihenésekkel és erőmerítéssel telített legyen az utazás. Legutóbb szomorú apropója volt az erdélyi látogatásomnak, hiszen utolsó útjára kísértük Kányádi Sándort. De a végső búcsú és a temetői út hangulata, az ott együtt emlékező embereknek a közös lélegzete nem a múltat, hanem a jövőt, az összetartozást és a kultúrából meríthető fényt juttatta a szívembe.

A magyar kultúra napján számba szoktuk venni azokat a szellemi és tárgyi emlékeket, amelyekre méltán vagyunk büszkék. Államtitkári kinevezésekor tervbe vette egy kulturális térkép összeállítását, amely mindezeket az értékeket tartalmazza. Hol tart ez a munka?

A szomszédos irodában már állnak azok a monitorok, amelyeken kollégáim segítségével naponta újabb és újabb kulturális területeket töltünk fel, rendezgetünk el. A napokban született meg miniszter úrnak a döntése, hogy erre a kulturális térképre az oktatás intézményrendszere is kerüljön föl. Hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárságai, szoros együttműködésben, egymás munkáját és egymás értékeit segítve működik. Tehát nem csak a színházaink, múzeumaink, zenei alkotóközösségeink, de iskoláink, zeneiskoláink, gimnáziumaink, egyetemeink is fölkerülnek erre a térképre.

Kulturális államtitkárként az ágazat irányításáért felel, de hosszú ideig művészként, színházrendezőként, oktatóként, szervezőként, cirkuszigazgatóként aktív részese volt. Egész karrierjét az innováció jellemezte. Sikerül ezt államtitkárként kamatoztatnia?

Egészen kivételes intézményhálózatunk van. Az európai összehasonlításban színházrendszerünk, a levéltári rendszerünk, a múzeumi rendszerünk az élvonalba sorolható. Az adatokat vizsgálva azt kell látnunk, hogy az adófizetők befizetésének európai viszonylatban is kiemelkedően magas része fordítható a kultúrára. Mindehhez járul egy jól működő és komoly szaktekintéllyel bíró intézményvezetői és intézményirányítói hálózatunk, amire én erősen támaszkodhatom. Ahogy intézményvezetőként a társintézményekkel való együttműködésre, most is kulturális intézményeinkre tudok támaszkodni. Ezek közül a nemzeti stratégiai intézményeket emelem ki, melyeknek a jövőben még nagyobb szerepet szánunk. Bízunk benne, hogy munkájukkal a vidéki egységeknek is stratégiai irányt tudnak mutatni.

Évtizedeken keresztük előadó-művészeti szférában dolgozott. Államtitkárként hogyan látja a terület helyzetét?

Az előadó-művészetnek aktuális kérdése a Társasági Adó-finanszírozás kivezetése volt. Célunk az, hogy ez a pénzösszeg ? ami korábban adóátengedés formájában, most pedig központi költségvetési forrás formájában érkezik ? ne csökkenjen, és a közfeladatokat ellátó társulatok, csapatok és intézmények a korábban megkezdett munkájukat továbbra is, ha lehet, még jobb minőségben tudják folytatni. Az új rendszerrel kizárjuk a visszaélések lehetőségét, a közvetítői jutalékot, és bízunk abban, hogy a megfelelő helyekre még akár többletforrás is tud érkezni. Ez komoly vívmánya az előadó-művészeti szférának. A lebonyolításban jó úton haladunk, és hónapokon belül a végleges formáját is látni fogják az intézményeink.

Szintén kinevezésekor fogalmazta meg az utánpótlás-nevelés fontosságát. A minisztérium nemrég bejelentett köznevelési kulturális programja ennek a beérése?

Megvizsgáltuk, hogy Magyarországon nagyon magas az ifjúság aránya a kultúrafogyasztásban. Sok gyerek jár színházba, múzeumba, koncertekre. Ám az adatok azt is mutatják, hogy bár sokan, de ugyanazok a gyerekek járnak szinte valamennyi kulturális színtérbe. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok gyerek viszont egyáltalán nem jut hozzá a kultúrához. Célunk, hogy teljes lefedettséget biztosítsunk. Tehát a lakótelep nyolcadik emeletéről és a legkisebb tanyáról is oda kell csábítanunk a gyermekeket a kulturális értékekhez, meg kell mutatnunk nekik az utat. Minden gyereket eljuttatunk színházba, és lehetőséget biztosítunk arra, hogy megismerkedjen a komolyzene alapjaival.

A Hangszercsere programban ön sokszor személyesen látogat el iskolákba, hogy az új hangszereket átadja. Miért tartja ezt fontosnak?

Tavaly 3 milliárd forintot, idén 2 és fél milliárd forintot fordít Magyarország arra, hogy ? világhírű zenei kultúránkat tovább örökítendő ? az iskolák kopott hangszereiket újakra cserélhessék. Az ünnepeinket magunknak teremtjük. Nem elég egy új hangszert egyszerűen csak levenni a polcról és használni, meg kell állnunk egy pillanatra, végig kell gondolnunk, hogy azzal, hogy a közösség támogatásából egy új hangszerhez hozzájutunk, milyen felelősségünk, milyen tennivalónk van. A zeneiskolákban a fiataloknak meg kell fogadniuk, hogy a hangszerre vigyázni fognak. Hogy abból a legjobb tudásuk szerint fogják előcsalogatni a hangokat, hiszen aki képes arra, hogy egy hangszerből hangot csalogasson elő, az kulcsot talál mások lelkéhez, és ezzel kötelességük jól sáfárkodni. Ezt a hangszer átvételének a pillanatában meg kell tanítanunk a gyerekeknek.

Beszéltünk arról, hogy aktív szereplője és irányítója a kulturális életnek. Nézőként mi volt az a kulturális esemény, amely élményt jelentett Önnek?

A kulturális államtitkári feladatoknak vannak nehéz, vannak idegtépő és vannak türelmet igénylő részei. Aktákat olvasni, döntést hozni, jóváhagyni igencsak felelősségteljes, néha pedig kimerítő munka. A töltést ehhez az előadásokon vagy az ünnepeken való részvétel jelentheti. Pár napja a Pesti Magyar Színház Legyetek jók, ha tudtok című előadása, vagy Hobónak a Nemzeti Színházi premierje adott erre lehetőséget. De említhetnék egy kiállítást vagy egy jó koncertet is. Kincsek lapulnak a kulturális államtitkár zsebében, és ezekbe muszáj belekapaszkodnom ahhoz, hogy a mindennapi feladatokat hatékonyan, felelősen és jól tudjam végezni.

B. Á.

Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond