Aki a filmzenéket szerzi

Hogy kell elképzelni a filmzeneszerzést?

A filmzeneszerzés, főleg a mai időkben nemcsak zenei, hanem számítógépes technikai tudást is igényel. Nagy matematika kiszámolni a time code szerinti történéseket ? régen ezt papíron kellett, ma már mindent megcsinál a gép. Tehát könnyebb dolgunk van, de ez nem jelenti azt, hogy egy filmzeneszerzőnek nem kell értenie a számítógéphez, sőt: ismernie kell minden szoftvert, amely virtuális hangszerek megszólaltatására született. Az én zenéim mondjuk a legvégén kilencven százalékban élőben szólalnak meg, tehát eljön az a pont ? azt követően, hogy minden összeállt virtuálisan ?, amikor megyünk a stúdióba. De nem áll rendelkezésre a kezdetektől az élőzene, úgyhogy a zeneszerzőnek képesnek kell lennie arra, hogy tökéletesen lemodellezze, milyen lesz a zene a filmben. És mindezt úgy, hogy a virtuális kompozíciót hallva a rendező ne rohanjon ki a szobából. Vagyis már virtuálisan is ahhoz közeli állapotba kell hozni a zenét, amilyen a legvégén lesz majd.

Akkor a filmzeneszerzés és úgy önmagában a zeneszerzés között az a legnagyobb különbség, hogy előbbi esetében ott a digitális technológia?

Nem. A filmzeneszerzés alkalmazott zenei művészet, ami azt jelenti, hogy egy adott koncepciónak alá kell rendelni a zeneiséget, illetve jobb esetben idomítani ahhoz. De jobb ezt úgy megfogalmazni, hogy a filmzeneszerzés esetén az ok és az okozat megfordul. Amikor az ember klasszikus zenét ír, pontosabban saját zenét szerez, az egy öntörvényű folyamat. Viszont amikor filmzenét szerez, számos dologhoz kell idomulnia, mert rengeteg tényező formálja ilyenkor a zenét. A filmzeneszerzőnek pedig az a feladata, hogy olyan zenét alkosson, amely számára is vállalható minőségű és szerethető.

Minden film más zenét kíván meg. Mikor körvonalazódik, hogy milyen zenét kell komponálni az adott filmhez?

Rengeteget egyeztetünk a film elkészülte után, de akár már közben is a rendezővel és a producerekkel. A rendezőknek általában elég határozott zenei elképzeléseik vannak, amelyek nem feltétlenül hangszerekhez kötődnek, hanem ahhoz, milyen legyen a zene stílusában, jellegében, és milyen érzelmi hatást váltson ki. Amikor elmondják az ötleteiket, bennem elkezd kikristályosodni, pontosan mit akarnak, és én ehhez miként tudok idomulni. Ugyanakkor szeretem nézni a film képi világát is, akár a forgatást, akár a már kész képi anyagot, mert az operatőri munka és a vágás teljes mértékben befolyásolja az én munkámat is. Majd, mikor már minden szükséges információval rendelkezem, kitalálom, milyen zenét tudok elképzelni a filmhez, megbeszélem a terveimet a rendezővel, ezt követően pedig elkezdődik a valós munka, vagyis a zeneszerzés. Ilyenkor vagy adott jelenethez komponálok zenét vagy csak egy mood születik, amely nem kifejezetten egy jelenethez készülő zene, hanem olyan, amely bárhová beilleszthető. Ha van egy-két jól sikerült mood, az általában a filmbe is bekerül. Nos, most érkeztünk el oda, hogy vannak kész zenék: ekkor a rendező és a vágó elkezdi nézegetni, hova passzolnak az egyes mood-ok.

Tudsz konkrét példát mondani?

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjénél például így volt. Neki is mood-okat írtam, vagyis olyan zenéket, amelyek a film lelkületéhez passzoltak, ő és a vágó, Szacsa (Szalai Károly) pedig megkeresték, hova illenek. És amikor meglett egy-egy zene helye, bedolgoztam a jelenet alá. Ez a filmzeneszerzés egyik módja, de van egy másik is: amikor kapsz egy kész filmet és a már végleges filmanyaggal kell dolgoznod. Ez a gyakoribb, legalábbis világviszonylatban. Magyarországon viszont inkább az a jellemző, hogy a zeneszerző nagyon hamar bekerül a kreatív gépezetbe és együtt alkot a stáb többi tagjával.

Mikor nagyobb a szabadság: ha a filmmel együtt születik a zene vagy ha a kész filmre kell zenét komponálni?

Én nem ettől tenném függővé, hanem a személyektől, akik mögötte vannak. Attól, mennyire kreatív, kiegyensúlyozott és tiszteletteljes a munkaviszony. Azt hiszem, ez az alapja annak, hogy valami értékes szülessen. Az egyik legjobb barátom ? szintén szakmabéli ? szokta mondani, hogy neki a bizalom a legjobb múzsája. És milyen igaza van! Ha valaki felkér valakit egy bizonyos munka elvégzésére, akkor megfontolt, határozott döntést hoz. Azért kéri fel, hogy bizalommal legyen iránta, legyen az a személy akár zeneszerző, akár operatőr, de teljesen mindegy, hogy mi. Olyan embert kell választani, akivel bizalmi viszonyba tudunk kerülni, merünk egymás előtt hibázni, képesek vagyunk konstruktívan vitatkozni, megbeszélni, egyetérteni. Ez olyan, mint egy kapcsolat, amelynek az alapja a bizalom.

Sokszor észre sem vesszük a filmben a zenét, annyira belesimul a történetbe, máskor viszont kiemelkedik és dominánsabb lesz bárminél. Annyi biztos, hogy a zene fontos alkotóeleme a filmeknek. De mi a legfontosabb szerepe egy filmben?

A legfontosabb szerepe az, hogy viszonylag észrevétlenül történetvivő elemmé avanzsáljon. Hogy ne legyen hivalkodó, mégis érezhető legyen a hiánya és meg tudja adni azt az érzelmi többletet, amelyet a képi világ önmagában nem képes ? hiszen teljesen más dimenzió a kettő. Emellett van egy aranyszabály, amely nagyon fontos a hangkeverésnél, és amely így szól: első a dialógus, aztán a hangeffektek, és a zene. Tehát tudnunk kell, hol a zene helye a filmben. Épp ezért nem konstruktív, ha olyan zenét készít a zeneszerző, amely kilóg és dominánsabb lesz minden másnál. Itt egy csapat része az ember, és mindenkinek az a legfontosabb célja, hogy amikor valaki nézi a filmet, az összhatás élménye maradjon meg benne és ne az, hogy milyen a zene. Persze jó érzés, ha megmarad az emberekben, hogy szép volt a zene, de az a legfontosabb, hogy ez ne azért legyen, mert elnyomott minden mást. Nem ugorhat a történet elé. Sokszor szoktam mondani és most sem teszek másként: az a jó filmzene, amelyre nem is figyel az ember.

A zenéhez kapcsolódva: édesapád zeneszerző, édesanyád ének-zene tanár és kórusvezető. Akkor tehát egyértelműnek vehetjük, hogy a zene már gyermekkorodban is szerves része volt az életednek?

Abszolút. A zene közelében és szeretetében nőttem fel, az viszont nem volt egyértelmű, hogy zenész leszek. Nyilvánvalóan rengeteg zenei hatás, élmény ért gyermekkoromban: főként klasszikus zenét hallgattunk otthon, tehát én körülbelül 14-15 éves koromig nem is nagyon hallgattam könnyűzenét. Vagyis én tényleg Csajkovszkij meg Bach munkásságán nevelkedtem, aztán hét éves koromban elkezdtem zongorázni tanulni. De nemcsak azért, mert zenészgyerek voltam, hanem azért is, mert abban a korban sokkal hangsúlyosabb volt a zeneoktatás, mint ma. Tehát természetes volt, hogy folyamatosan jártam zongorázni, ám később, olyan tizenhárom éves korom körül picit felhagytam a zenéléssel.

Miért?

Azt éreztem, hogy meg kell találnom azt az irányvonalat, amely a hivatásomhoz vezető út. Nem akartam mindenképpen zenész lenni. Szóval egy kicsit el kellett lépnem a zenétől ahhoz, hogy visszakerülhessek hozzá. Onnantól viszont, hogy újra közel kerültem a zenéhez, pontosan tudtam, mit akarok.

Egész pontosan eldöntötted, hogy filmzeneszerző leszel. Miért a filmzene vonzott?

Már akkor is nagyon szerettem a filmeket, rengeteget jártam moziba és behúzott a film világa. Az operatőri munka, a rendezés, minden ? imádtam figyelni, hogyan épül fel egy film. Tehát nagyon tudatosan néztem filmeket és ebből rögtön adódott, hogy figyeltem a filmzene hatására és szerepére is. Ez pedig egy rendkívül sokoldalú és szerteágazó témakör, hiszen minden egyes filmnek más zenei jellege van, minden rendező másként nyúl a zenéhez. És engem ez nagyon izgatott, úgyhogy egy idő után már csak azért is eljártam moziba, hogy figyeljem, milyen szerepe van a zenének egyik vagy másik rendezőnél. Hatalmas élmény volt ezt Jarmusch és a fiatal Coppola filmjein, illetve az olasz rendezők, valamint a hatvanas-hetvenes évek francia művészfilmes alkotóinak művein keresztül megtanulni. Szándékosan nem tömegfilmeket néztem, mert úgy éreztem, az a könnyebb megoldás, engem viszont az érdekelt, mire képesek azok az alkotók, akik nem hajlandók kompromisszumokat kötni.

Annak ellenére, hogy szoros viszonyt ápoltál a zenével, nem ilyen vonalon tanultál tovább, hanem az ELTE angol nyelv és irodalom szakára mentél.

Ez családi noszogatás eredménye volt, hogy legyen egy rendes szakmám. És persze sokáig bujkált bennem az angol, hiszen a továbbtanulás küszöbén már tudtam, én Amerikában szeretnék zeneszerző lenni ? ahhoz pedig jó, ha tudok angolul. Úgyhogy ez rendkívül jó döntés volt és nagyon élveztem az ELTE-s képzést, remek öt évet töltöttem ott csodás, meghatározó tanárokkal. Ugyanakkor nekem egyáltalán nem ortodox a pályám, mert elkezdtem a PhD-t, aztán félbehagytam és kiköltöztem Amerikába.

Mi volt az oka annak, hogy fogtad magad és egyik pillanatról a másikra kiköltöztél Amerikába?

Úgy éreztem, eljött ideje. Annyi idősen és annyi szabadsággal, amennyi nekem akkor adódott, ez bizonyult a legjobb döntésnek.

Mennyi idős voltál akkor?

Olyan 23-24 éves. Frissdiplomás egyetemista voltam, és úgy gondoltam, mégsem akarok institucionális kereteken belül tovább tanulni, hiszen az élet mindenre megtanít, amit tudnom kell.

Mi várt, mikor megérkeztél Amerikába?

Éltek kint barátaim, akik rengeteget segítettek az első években: ez egy nagy háló volt, amely erősen fogott, de nyilván mindenért meg kellett dolgoznom és minden szívességet, amit kaptam, vissza kellett adnom. Tehát amilyen lehetőség csak adódott, azt én megragadtam, és ahol lehetett, dolgoztam.

Aztán egy napon elhatároztad, hogy ingyen zeneszerzést vállalsz a New York-i filmegyetem hallgatóinak.

Valahol el kell kezdeni? Nem várhattam el, hogy szakmai tapasztalat nélkül bárki is többet adjon nekem a bizalmánál ? az bőven elég fizetség volt. És én is próbálgattam a szárnyaimat, csináltam rövidfilmeket, aztán jött egy lehetőség. Volt egy CNBC-n futó sorozat, melynek egyik vágója megkért, hogy írjak hozzá zenét, úgyhogy ennek már volt valamiféle anyagi vonzata is. Azt nem mondom, hogy meg tudtam élni belőle, de jó volt látni, hogy ezzel pénzt is lehet keresni.

E sorozat után számos felkérést kaptál külföldön, de amit mindenképpen szeretnék kiemelni, az egy hazai produkció. Hiszen te szerezted a Testről és lélekről című film zenéjét. Ebben azonban nemcsak szerzett zene van, hiszen az egyik legfontosabb jelenetben egy amerikai énekesnő dala csendül fel. Jelent bármilyen nehézséget, ha van egy már kész dal, melyhez idomulni kell?

Ehhez a dalhoz nagyon is kellett idomulni és ez hatalmas kihívás volt, hiszen a film dramaturgiailag egyik legfontosabb pontján hangzik fel. Az egy olyan jelenet, amelyben a szereplő kinyílik érzelmileg, ezért eddig a pontig a zenében is a zártságot kellett megjelenítenem, hogy az a pillanat lehessen a nagy zenei pillanat (is). Halványan kellett pislákolnia a zenémnek, jelen kellett lennie, de csak a háttérbe húzódva, úgyhogy elég hosszadalmas folyamat volt, mire Ildikóval megtaláltuk a megfelelő mezsgyét. Azonban nagyon szép út volt ez ? meg is mutattam a diákjaimnak a Zeneakadémián.

Szóba kerültek a diákjaid. A komponálás mellett 2015 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés tanszékén digitális hangszerelést tanítasz. Hogy jött ez a lehetőség?

A tanszékvezető, Fekete Gyula kért fel arra, hogy tanítsam a digitális hangszerelés tárgyát. Azt azért ne felejtsük el, hogy ez a tárgy az alkalmazott zenei tanszakon van, amely színházi zenékre, filmzenékre és reklámfilmekre specializálódott ? szóval elég széles spektrumot ölel át. Azoknak a diákoknak pedig, akik erre a szakra jelentkeznek, kötelességük megtanulni a számítógép-használatot, hogy tudjanak dolgozni vele és megéljenek a szakmájukból. És itt jövök én a képbe: Gyula tudta, hogy a számítógéppel történő zeneszerzésben azért már van rutinom jó néhány sorozattal és filmmel a hátam mögött, én pedig nagyon örültem ennek a megtisztelő felkérésnek. Nagy öröm számomra ez a munka, mert én is rengeteget tanulok a diákjaimtól és ezáltal egy új, inspiratív világ nyílt ki előttem. Jó látni, ahogy fejlődnek és kinyílik előttük a világ. Sajnos már most sok diákom kiment külföldre, de legalább ott szépen épül a filmzenei karrierjük. Látom magam előtt, milyen sikeresek lesznek és nagyon jó érzés, hogy ennek az egésznek én is része lehettem.

Visszatérve a filmzeneszerzéshez: a Mindenki zenéjét is te szerezted, és ennek kapcsán nincs is, aki ne tudná, hogy édesapád szerzeménye, a Bodzavirág hallható a kulcsjelenetében. Mit jelentett számodra ez a film?

Szürreális élmény volt, de valahogy természetes is. Deák Kristófban nemcsak barátra, hanem remek filmes partnerre is leltem. A Mindenkiben nem az volt a lényeg, hogy apukám műve szólaljon meg benne, hanem hogy az a mű. És ezért el is tudtunk vonatkoztatni ettől a ténytől, hiszen bár apukám írta a Bodzavirágot, mi nem emiatt választottuk, hanem azért, mert tökéletes volt a jelenethez. Na, ez a szürreális része a dolognak: hogy ilyen szépen passzolt a filmhez. Ívet adott neki, átszőtte és az emblematikus zenéje is lett. Sok mindent átéltünk már apával, ilyesmit még nem!

Mindkét film, a Testről és lélekről és a Mindenki is óriási nemzetközi sikert aratott. Te is megérezted ezt a sikert?

Persze. De ha arra gondolsz, hogy a felkérések megsokszorozódtak-e vagy ilyesmi, az az időzítéstől is függ, nemcsak a sikertől. Én viszont úgy érzem, hogy nagyon szerencsés vagyok. Magyarországon már a szakma legnagyobb szeletével tudtam együtt dolgozni és remek munkakapcsolatban vagyok mindenkivel, élvezem a munkáimat. Az meg, hogy most több lesz a felkérés vagy sem, nos, azokból mindig van, hála Istennek.

A felkérések kapcsán: volt olyan, amely nagyon emlékezetes maradt számodra?

Azt hiszem, a Carnegie Hall-darab, amelyet 2006-ban az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára készítettem. Az egy nagyon emlékezetes dolog, mert ugyan felkérésre készült, csak annyi volt a megkötés, hogy a meghatározott időtartamon belül kell maradnom, szóval eléggé szabad kezet kaptam. El is készítettem egy szimfonikus darabot, amelynek aztán a Carnegie Hallban volt az ősbemutatója. Ez egy életre szóló élmény, akárcsak Ildikó felkérése. Ez a kettő ugrik ki, ha a felkéréseimre gondolok, mert ennél a kettőnél tényleg ugráltam örömömben.

Említetted, hogy mindig van munka. Jelenleg min dolgozol?

Idén november jön a Terápia új, egyben befejező évada. Ez az HBO saját gyártású sorozata és az én életemben az egyik legfontosabb munkakapcsolat, már-már szerelemmé avanzsált projekt. Valahogy úgy érzem, az összes zeném közül ennek a sorozatnak a lelkülete áll hozzám a legközelebb. Olyan fantasztikus család alakult ki a Terápia körül, hogy el se tudom mondani, és olyan nagy élmény dolgozni rajta, hogy az hihetetlen. A hab a tortán pedig az, hogy a befejező évad promója kapcsán volt alkalmam együtt zenélni Zoránnal. Hálás és szeretetteli munkán vagyunk túl, nagyon büszke vagyok az eredményre. Emellett van még egy szuper dolog, ami édesapámhoz kapcsolódik. Mert, ha Balázs Árpád, akkor milyen rajzfilm jut mindenkinek először eszébe? Persze, hogy A kockásfülű nyúl! És most jön egy új széria, A kockásfülű nyúl egy modernebb verziója, amelyhez engem kértek fel zeneszerzőnek. Úgyhogy apa negyven évvel ezelőtt megírt témáit adatott nekem újragondolni, modernebb köntösbe öltöztetni. És ez nagyon szuper!

?A Terápia esetében a kevesebb mindig is sokkal több volt.? EBBEN A VIDEÓBAN ?a sorozat zeneszerzője, Balázs Ádám avat be minket abba, hogyan komponálta meg a befejező évad zenéit, mekkora zenekarral dolgozott együtt, és hogy a Terápia mely pillanatai jelentették a legnehezebb kihívást számára.?

A Terápia harmadik, befejező évada november 13-ától látható az HBO-n.

Tóth Eszter