Idén új udvarok is megnyílnak a Művészetek Völgyében: először lesz például ArtPorta, amelyen az önkifejezés különböző művészi formáit ismerhetjük meg. A MANK udvarán mindenki megvalósíthatja az álmait, felszabadíthatja kreatív energiáit. Vízkeleti Andreával, a MANK ArtPorta udvargazdájával beszélgettünk.


_d0a3890__copy__600x400.png
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond


Taliándörögdön debütál a MANK Artporta, ahol az alkotóművészeté lesz a főszerep. Milyen látvány fog dominálni ezen az új udvaron?

A fesztiválon való részvételünk célja, hogy a látogatókat közelebb hozzuk a kortárs művészetekhez, és, hogy megmutassuk a MANK sokoldalúságát, a mai magyar kulturális intézményhálózat egyik legszerteágazóbb tevékenységű szervezetét. Éppen ezért a kortárs képzőművészeti alkotások és előadások mellett népszerűsíteni fogjuk a szintén hozzánk tartozó Könnyűzenei Szolgáltató Iroda révén, a Hangfoglaló programban résztvevő feltörekvő zenekarokat is, valamint Cseh Tamás legendás alakját is megidézzük az ArtPortán. Természetesen mindezek mellett nem titkolt célunk a MANK székhelyének otthont adó város, Szentendre művészeti életének bemutatása is.

A helyszín, ahová várjuk a látogatókat, nagyon izgalmas: Taliándörögdön épp a Csigabusz megállója melletti óvoda udvarán leszünk. Ez a tér teli van kézzel készített játékokkal, így az ide érkező már eleve egy játszótérbe csöppen bele, és ez már segíti, hogy mozgósítsa kreatív, játékos énjét, amit mi szeretnénk előhívni programjaink által.


_d0a9643__copy__600x400.png
Vízkeleti Andrea, a MANK ArtPorta udvargazdája

Az egyik fontos hívószó az alkotás: miket lehet itt készíteni?

Minden nap lesznek vezetett művészetpedagógiai foglalkozások, amely során a hozzánk látogatók ? akár gyerekek akár felnőttek ? fiatal művészek segítségével készíthetik el a műveiket. Továbbá a környezettudatosság jegyében újrahasznosított alapanyagokból lehet létrehozni divatékszereket, fülbevalókat, karkötőket, nyakláncokat vagy akár különféle használati tárgyakat. Ezeken a programokon szabadon engedhetik a résztvevők a kreativitásukat, a völgylakók akár két program között is betérhetnek a Portára kézműveskedni, hiszen itt egészen másféle energiákat mozgósíthatnak, mint egy zenei programon vagy más foglalkozásokon.

És nemcsak klasszikus értelemben vett kézműves programokkal, de más művészeti ágat bemutató workshopokkal is készülünk: például különféle fotográfiai technikákat is el lehet sajátítani az udvarunkban. Többek között olyan fogalmakat lehet megismerni és kipróbálni mint a camera obscura vagy a különféle kollódiumos eljárások, amelyeket az 1850-es években használtak. Nagyon különleges programnak ígérkezik ez is!


_d0a3935__copy__600x400.png
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Hogyan változik a művészethez való hozzáállás azáltal, hogy az a galéria falai közül kikerül az "életbe"? Mire számítotok, mennyire lesz másfajta a befogadás?

Azt gondolom, hogy egy szabadabb környezetben sokkal bátrabban mernek az emberek önmaguk lenni, sokkal kevésbé ijednek meg a bennük rejtőző alkotó éntől és sokkal nyitottabban állnak a művészethez is. Ha a helyszín oldottabb, akkor nagyobb az esély arra is, hogy az adott személy közvetlenebb viszonyt alakít ki a kortárs művészettel.

Programjainkkal azt a gondolatot szeretnénk elültetni, hogy a művészet az életünk szerves része, ezek a művek segíthetnek minket az utunkon.

Ha már befogadás: az Artporta egyik fontos programja lesz a Nézőképző, azok a művészettörténeti előadások, amelyek segítik a kortárs művészet befogadását is. Miben lesz másabb, mint egy hagyományos művtöris tanóra?

Olyan oldott hangulatú előadásokat lehet majd meghallgatni, amelyeken Benyovszky-Szűcs Domonkos festőművész, az Értsd a Kortárst!  kurzusok vezetője és Cserhalmi Luca esztéta fogják bevezetni az érdeklődőket a kortárs művészet rejtelmeibe. Persze nem kell semmilyen ördöngösségre gondolni, ezeknek az előadásoknak éppen az a célja, hogy mindenki számára értelmezhetővé, közérthetővé tegyék a kortárs művészetet. Hogy kicsit szűnjön a félelem vagy a távolságtartás vele szemben.


_d0a9991__copy__600x399.png
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Minden nap délután 16 órától lesznek az előadások, ahol a kortárs művészet egy igen széles spektrumát ismerheti meg a résztvevők. Például lesz egy előadás a konceptuális művészetről és annak hatásáról, egy a street art kapcsán, egy olyan, ami az emlékezet kortárs jelenségével foglalkozik. Olyan érdekességekről is lehet hallani majd, mint a fény lehetőségei a kortárs képzőművészetben, szó lesz az élményalapú befogadásról, a minimalizmusról és a kortárs képzőművészetben megjelenő világvége hangulatról is.

Az előadók ügyelnek rá, hogy az alkalmak minden korosztály számára kompatibilisek legyenek, és akár kötetlen beszélgetés formájában, akár vezetett kérdésekkel be lehet kapcsolódni a beszélgetésekbe.


_d0a9620__copy__600x411.png
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

A művészethez való "közel kerülés" egy másik formája lehet az is, ha az adott személy élőben találkozik az alkotókkal. Az Artportán is lesznek közönségtalálkozók, több előadó is ellátogat az udvarba. Kikkel és milyen formában lehet összefutni?

A Hangfoglaló programnak köszönhetően minden nap 17.30-tól a Völgyben fellépő zenekarokkal, frontemberekkel beszélget Horváth Gergő műsorvezető, könnyűzenei szakember. Ezeken a beszélgetéseken az indulástól a nagyszínpados fellépésekig tartó rögös út rejtelmeibe lehet bepillantást nyerni: a többféle életút, az egyes sikertörténetek inspirálóan hathatnak más emberek számára is.

Az ArtPortán az Esti Kornél tagjaival, Babé Silával, a Meg Egy Cukorkával, a Szabó Benedek és a Galaxisok tagjaival lehet majd találkozni vagy autogramot kérni, de itt lesz még a Ricsárdgír, a BELAU, Dánielfy Gergő és az Utazók, a Konyha és FRENK is.


babe_sila_v2_600x437.png
Babé Sila
Fotó: Kecskés Márton

A MANK gondozza Cseh Tamás örökségét is. Milyen formában lesz jelen a Völgyben a Cseh Tamás Archívum is?

Bizony, megtisztelő számunkra, hogy mi mutathatunk be egy kis szeletet ebből a hatalmas örökségből. Lesz egy babzsákos, bekuckózós része az Artportának, ahol egész nap Cseh Tamásé a főszerep: régi felvételeket, koncertfilmeket lehet megnézni, hallgatni. Sőt művészeti udvar lévén, Cseh Tamás grafikáiból készült képeslapokkal is kedveskedünk az ide látogatóknak.

Készültök egy igazán izgalmas játékkal is.

Igen, játékos műgyűjtésre hívjuk az érdeklődőket hat másik udvar segítségével. A Cirque du Tókertben, Harcsa Veronika Udvarában, a Kaláka Versudvarban, a LEMangURIÁban, a Momentán udvarában és a Művészetek Zöldjében különleges szobrokat, képzőművészeti alkotásokat, kortárs installációkat kell keresni. Arra kérjük a völgylakókat, hogy legalább hárommal szelfizzenek, majd az elkészült képet töltsék fel a Facebookra vagy az Instagramra a műalkotás mellett található hashtageket használva. Ezt követően, ha ellátogatnak hozzánk, a MANK ArtPortára, olyan nyereménnyel jutalmazzuk a résztvevőket, amivel később is tudnak alkotni, hazavihetik magukkal a Völgy élményét, hangulatát.


_d0a3982__copy__600x403.png
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Vagány kezdeményezés a Street Art-nak keresztelt program is, amely során az ArtPortán elhelyezett táblára bárki nyomot hagyhat. Milyen alkotás fog készülni?

Ez még számunkra is meglepetés, hiszen a völgylakók teljesen szabad kezet kapnak a technikát és a formai megvalósítást illetően is. A tábla mellé többféle eszközt és technikát is kikészítünk, így mindenki szabadon kibontakoztathatja a kreativitását vagy leírhatja a gondolatait. Biztosan lesz olyan, aki inkább rajzol, de olyan is, aki szöveget hagy maga után. Nincs rossz megoldás, az a cél, hogy itt mindenki megmutathassa magát. A műgyűjtő játéknak egyébként ez lesz a végállomása, arra számítunk, hogy a szelfizéseket követően még inkább kedvük lesz a látogatóknak, hogy nyomot hagyjanak.

Ezenfelül lesz még egy különleges flashmob is. Mi lesz ennek a menete?

A Művészetek Völgyével közösen pályázatot írtunk ki a Völgy totemállatának, a csigának az újragondolására, óriás formában való létrehozására.. A nyertes művész a Völgy kezdetére elkészíti ezt a munkát a Cirque du Tókertben. Ez a totemállat lesz a flashmob kiindulópontja is: a Völgy utolsó napján egy közös alkotásra hívunk mindenkit a GigaCsiga köré. Itt délután négy órakor kezdődően mindenki lefesti, lerajzolja ezt a műalkotást, olyan stílusban és olyan technikával, amihez éppen kedve lesz. Ezzel próbáljuk hangsúlyozni, hogy mindenki lehet alkotó, mindenkiből válhat művész. A közös alkotás élményének átélése a cél.


_d0a3853__copy__600x400.png
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Lesz egy speciális nap is az ArtPorta életében: szombaton zajlik majd az Úton van a Cziffra Központ elnevezésű program.

Valóban, különleges nap lesz. Arra gondoltunk, hogy míg fővárosi helyszínén le nem táborozik és ünnepélyesen meg nem nyílik a központ, addig utaztassuk a leendő programjaikat. Ezúttal tehát Taliándörögdre érkezik a Központ, és egész napos színes forgataggal várja az érdeklődőket. Roma művészeti csoportok mutatkoznak be, látványos attrakciókkal találkozhatunk. Azt szeretnénk elérni, hogy az érdeklődők közelebb kerüljenek a sokszínű roma kultúrához. Egy közösségi esemény lesz ez, ahol meg lehet ismerkedni a cigány kultúra örökségével és értékeivel, valamint kortárs jelenével.

10 órától a Romani Design kézművesfoglalkozásokat szervez majd délután 4 órától direkt erre a napra készült tematikával indítjuk a Nézőképző előadást, Roma nők a művészetben címmel, amelyet Horváth Kristóf, Színész Bob, a Tudás Hatalom társulat alapítójának rendhagyó irodalomórája követ. A programokat este egy szakmai beszélgetés zárja, amelyen Horváth Gergő a Snétberger Zenei Tehetségközpont oktatóival és tanítványaival, valamint a leendő Cziffra Központ művészeti tanácsadó testületének tagjaival a roma tehetséggondozásról diskurál.


_d0a9975__copy__600x420.png
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

Azt látjuk, hogy elég mozgalmasak lesznek a portán a nappalok, de érdemes napnyugta után is betérni ide?

Persze! A már említett Cziffra-nap kivételével minden este 7 órától filmklubot szervezünk, amelyen Lévai Balázs új, zenés, ?majdnem" dokumentumfilmjét, a Pécsi szálat lehet megnézni. Mindenkit szeretettel várunk, aki egy kis nyugalomra, chill hangulatra vágyik a pörgős este előtt.

Játék! Aki helyesen válaszol az alábbi kérdésre, páros napi belépőt nyerhet a Művészetek Völgyébe! Részletek a Facebookon!

Mi a neve a Völgy totemállatának?

A) BigaCsiga

B) CsigaBiga

C) GigaCsiga