kultura.hu_banner_herend_002uj

2019.01.21

A 12. századi Kiotóban a polgárháború elől menekülő házaspár gyilkosság áldozatává válik. Az áldozatok, a tanúk és az elkövetők a kihallgatásokon újra és újra elmesélik a történetet, de mindenki másként emlékezik... Müller Péter Akutagava elbeszélései és Kuroszava filmje nyomán írt, A vihar kapujában című bűnügyi drámáját január 18-án mutatták be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban.

 

A_vihar_kapujaban_HS3


Müller Péter így beszél a műről: „A darab egy olyan rejtélyről szól, melyet mindannyian megélünk – mégsem tudunk róla. Ez pedig az, hogy oly mértékben vagyunk saját lelkünk mágikus önteremtésének rabjai, hogy nem létezik objektív igazság. Ezért van az, hogy nem ismerjük, nem is értjük egymást. Történelmünket minden évtizedben újra írjuk, mert hiába a sok megcáfolhatatlan dokumentum és írásos adat, képzeletünk, vágyaink és hitünk állandóan újra írja az egészet. És hiába olvasunk el egy regényt, mindenki önmagát olvassa benne; hogy mit gondolt az író valójában, soha nem tudható.”

 

A_vihar_kapujaban_HS7


Gergye Krisztián rendező tavaly stúdió-előadáson állította színpadra a darabot, amelyet most nagyszínpadra helyezett át. „A teátrálisabb előadáson a színpadi mű, bár intimitása, a belső viszonyok mélysége megmaradt, nagyszabású drámává tudott válni” – emelte ki.


A rendező elmondta: Müller Péter színpadi adaptációja időrendben követi az eseményeket, míg a zalaegerszegi előadás arra fókuszál, miként változik az emberek igazságérzete, emlékezete, hogyan torzul az általuk elmesélt történet. A folyamatos időugrásokkal mindig újabb szemszögből láthatjuk az eseményeket, új mozaikokra derül fény. Az igazság kiderítése helyett az emberi viszonyok, érzelmi helyzetek válnak egyre fontosabbá.

 

A_vihar_kapujaban_HS6


A történet szereplői fölött – bár bíróság előtt állnak – senki sem hoz ítéletet. Mindenki a háború áldozata, érzelmi csapdába került emberek, akik a túlélésért küzdenek. Mindenkinek megvan a maga igazsága, mentegetőzési lehetősége, de az ítéletet saját maguknak kell meghozni.

 

A különböző idősíkokban játszódó előadáson az áldozat, a halott férj szellemét egy médiumon keresztül idézik meg. Az összetett szerepet Mihály Péter alakítja: Takehirót, a nemesembert, akinek előjogai a háborús helyzetben megszűntek és először kerül olyan helyzetbe, amikor helyt kellene állnia önmagáért, a feleségért. Ugyanakkor azokban a pillanatokban, amikor a felesége meséli el a történetet, azt a férjet kell eljátszania, amilyennek Masako akarja láttatni.

 

A feleség szerepét Pap Lujza, a rabló szerepét Varga Balázs alakítja. A főbb szerepeket Ticz András, Baj László és Helvaci Ersan David játssza. Az előadás koreográfusa Gergye Krisztián, a díszleteket és a jelmezeket Zöldy Z. Gergely tervezte.

 

Fotók: Hevesi Sándor Színház

 

iggy

2019.07.21

Bár az ősztől tavaszig tartó klubszezon rengeteg izgalmas bulit tartogat, semmihez sem fogható az a hangulat, amit a csillagos ég alatt, a szabadtéri koncerteken él át egy zenerajongó. És hál' istennek idén igencsak bőkezűek voltak a fesztiválok és szórakozóhelyek szervezői: augusztus végére biztosan széttáncoljuk a cipőinket, ugyanis minden hétre jut egy a világ élvonalbeli előadói közül.

hatarokon_at_010_R

2019.07.19

„Nem létezhet olyan helyzet, hogy a fotóriporteri szerep megelőzze az emberséget. Nincs az a kép, amiért megérné egy másik ember életét kockáztatni” – mondja a több háborús zónában járt Bielik István Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjas fotóriporter. Túlélőkről készült fotósorozatáról, a képhez való viszonyáról és a humánum fontosságáról is mesélt nekünk.

_D0A0681_Copy
2019.07.19

1969. július 20. Ezen a napon landolt az Apollo-11 a Holdon: Neil Amstrong és Edwin „Buzz” Aldrin sétája az emberi civilizáció egyik fontos mérföldköve, az emberiség egyik legnagyszerűbb tudományos eredménye volt. Erre az eseményre emlékezik a Vasarely Múzeum Holdmúzeum 1969 című kiállítása, amelyen Vasarely néhány izgalmas kompozíciója is látható.

A temesvári Ceau, Cinema! „zsebfesztivál” fődíját, a Răzvan Georgescu Trófeát a Rossz versek című film nyerte el. Reisz Gábor rendezését a közönség is díjjal jutalmazta. A fődíj értéke 1000 euró, a közönségdíjé 500 euró. Reisz Gábor üzenetben köszönte meg az elismerést: „A Rossz versek hihetetlen utazás volt számunkra. A film elég személyes, a gyermekkorom és az utóbbi néhány évem története, így kissé fura érzés, hogy a közönség nevet rajta. De bevallom, nem bántam meg, hogy elkészült ez a film, mert hiszek abban, hogy néha érdemes úgy elmesélned az életed történetét, mintha vígjáték lenne. Olyan, mint egy terápia. Ha ez másnak is segít, vagy elfeledteti a kaotikus mindennapokat, akkor igazán boldog vagyok. Remélem a díj ezt igazolja.”

A Cereden zajló 24. Nemzetközi Kortárs Művésztelepen a képzőművészek idén azt a képet alkothatják meg, amely rajtuk keresztül mutatja meg a művésztelepnek helyet adó Nógrád megyei falut. A hazai alkotókon kívül Hollandiából, Finnországból, Szlovákiából, Litvániából, Lengyelországból, Csehországból és Németországból érkeztek művészek az augusztus 7-ig tartó alkotótáborba. Az ArtPiknik Cered – 24. Nemzetközi Kortárs Művésztelep a II. Nemzetközi Textileppel kezdődött el, július 25-én kapcsolódnak be a szobrászok, a 24. Szimpózium pedig augusztus első hetében tart. Augusztus 10-én hagyományosan nyílt napot szerveznek Cereden.

A Sackler család tulajdonában lévő Purdue Pharma gyógyszergyárat azzal vádolják az Egyesült Államokban, hogy úgy reklámozza OxyContin nevű opioid fájdalomcsillapítóját, mint amelytől szinte lehetetlen függővé válni, miközben tisztában vannak azzal, hogy ez nem igaz. Ezért Nan Goldin fotóművész szervezete arra ösztönöz a világban minden kulturális intézményt, hogy szakítsa meg a hivatalos kapcsolatot a családdal. A Louvre néhány terme egy jelentősebb adományt követően viselte a család nevét, a PAIN szervezet tüntetése óta azonban ragasztószalaggal letakarták a Sackler feliratokat.

A legmodernebb technológiákkal kialakított kiállítás július 20-án nyílt meg a brit uralkodó londoni rezidenciáján, Viktória királynő születésének 200. évfordulója alkalmából. A kivetítések és hologramok révén a tárlat látogatói az uralkodónő legidősebb fia, VII. Eduárd király által elrendelt átalakítások előtti állapotban, élénk színekben pompázva vehetik szemügyre a palota belső tereit. A tárlaton, amelyre II. Erzsébet királynő is ellátogatott a héten, Viktória királynő trónja, báli ruhája és akvarelljei is helyet kaptak.

Az Európai Űrügynökség vezetője speciális örökségvédelmi státuszt és védettséget biztosítana a jövőbeni látogatók és Hold-missziók által okozott károktól a Nyugalom tengerén annak a helynek, ahol 50 éve, 1969. július 21-én az első ember a Holdra lépett.

Július 26-án 16:00 órától a Hopp@Péntek sétáló tárlatvezetés-sorozat keretében Dénes Mirjam, a Hopp Múzeum japán gyűjteményének kurátora mutatja be a Made in Asia kiállítást.

hopp_tarlatvezetes

Szombaton kezdődik a 33. Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál Balassagyarmaton. A Zene határok nélkül elnevezésű, július végéig tartó tábor keretében nyolc hangversenyt is adnak a hallgatók és a művésztanárok. A Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából érkező negyven hallgató a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában öt szakon képezheti magát tovább a táborban.

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját. A 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.

Több turnén Nick Cave vokalistája volt, és Johnny Depp kalózos válogatáslemezén is énekelt egy dalt Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma