A tizenöt év alatt ötezer program, tízezer előadó, kétezer tévéadás helyszíne volt az A38. A hajó a kiállítótér beemelésével megduplázódott, a koncerthelyszínek száma egyről hétre nőtt és megötszöröződött az átlagos nézőszám, naponta ma már száz zenekari megkeresés fut be hozzánk, miközben a promóciós költségeink szinte a nullára redukálódtak ? mondta Bende Zsuzsanna vezető programszervező április 24-én az A38-on tartott sajtótájékoztatón.


a15_a38_600x376.png
Fotó: A38 Hajó Facebook-oldala

A születésnapi, több mint negyven produkciót felvonultató programsorozat kiemelt dátuma április 30., az A38 hivatalos születésnapja, ezen a napon ad 15 éves életműkoncertet a Nouvelle Vague, a hetvenes-nyolcvanas évek punk és új hullámos zenéit bossa nova stílusba átültető francia csapat. Szintén 30-án a kiállítótérben Joep Beving holland zongorista játszik, éjjel az osztrák house formáció, a Klangkarussell áll színpadra.

Vasák Benedek, az A38 kommunikációs munkatársa kiemelte: a születésnapi fesztivál koncepciója is a tizenötös szám körül forog. Az első héten kizárólag magyar fellépők lesznek: április 25-én szerdán a ritkán koncertező Neo vetítéssel egybekötve eleveníti fel az idén 15 éves, általuk írt Kontroll-filmzenét, a hiperkarma (április 28.) és az Akkezdet Phiai (április 29.) 2003-ban kiadott albumaikat (Amondó, illetve Akkezdet), április 26-án a Vágtázó Halottkémek pedig az idén 30 (vagyis 2x15) éves A halál móresre tanítása című lemezét játssza végig.


nouvelle_vague_600x482.png
Nouvelle Vague

A hajón ünnepli 25. születésnapját április 27-én az Anima Sound System, amelynek alapítója és vezetője, Prieger Zsolt Palotai Zsolt dj-vel együtt vágta hozzá az A38 oldalához a pezsgősüveget az A38 2003 áprilisi avatási ünnepségen. Fellép még a Mystery Gang (április 28.) és a Mary Popkids (május 4.) is.

A kortárs komolyzene képviseletében lép fel a hajón május 3-án a német zongorista, Hauschka, május 5-én játszik a funkos-hiphopos francia Deluxe, május 1-jén a New York-i brass house formáció, a Too Many Zooz. Visszatér a görög stoner csapat, a 1000MODS (április 27.), új lemezét mutatja be a brit jazzfunk Herbaliser (május 2.), ugyanazon a napon ad koncertet a post-rock amerikai Sannhet, és május 5-én hallható a bassszuszenékben jeleskedő holland Dope D.O.D. Szintén fellép a svéd ambient csapat, a Carbon Based Lifeforms (április 27.), az amerikai trap/hardstyle előadó, Kayzo (április 30.), valamint két osztrák előadó, a Cari Cari (május 4.) és Sohn (május 5.).

A programok helyszíne az A38, az 1000MODS és Kayzo koncertje viszont az Akvárium Klubban lesz.


mystery_gang_ok_600x399.png
Mystery Gang

?A 15 év alatt nagyon sok külföldi intézménnyel, Budapesten működő kulturális intézettel és nagykövetséggel építettünk szoros partneri kapcsolatot, ezek segítségével tudtuk megszervezni a születésnapi fesztivál több koncertjét? ? szögezte le Vasák Benedek.

Az A38-ot egy ötven évvel ezelőtt a kijevi Lenin-hajógyárban épült ukrán uszály teljes átalakításával hozták létre. 2003. április 30-án Maceo Parker koncertjével avatták fel, azóta Budapest kedvelt és nemzetközileg is ismert szórakozóhelyévé vált: zenei koncertek és fesztiválok helyszíne, bárral és étteremmel rendelkezik, 2010 óta önálló kiállítóteret működtet. 2012-ben az egyik rangos útikönyvkiadó, a Lonely Planet, valamint az Electronic Beats magazin közönségszavazásán egyaránt az év legjobb klubjának választották.

Mint elhangzott: a hajón tavaly 780 programot bonyolítottak le, 206 tévéműsort készítettek és 300 élő közvetítést vezényeltek le az M2 Petőfi TV-vel együttműködésben. Az A38 adja a Sziget fesztivál legnagyobb fedett helyszínét, az A38 Sátort és programját, a hajón működik a koncerthangmérnököket, -világosítókat és mozgóképes szakembereket képző A38 Akadémia, állandó őszi rendezvény a MU Színházzal közös Újbuda Jazz Fesztivál, és az A38 részt vesz a népzenét támogató Halmos Béla Program, valamint a könnyűzenét előtérbe helyező Hangfoglaló Program működtetésében is.


cari_cari.jpg
Cari Cari

Vasák Benedek az MTI kérdésére elmondta: a tervek szerint jövő tavaszra új tereptárgyakat helyeznek el a vízen, a két hajóhíd közé pontont állítanak, ahová a gépészetet helyezik, ezzel a hajó belső terei tágasabbak, kényelmesebben megközelíthetőek lesznek. ?Programok tekintetében már nem tudunk terjeszkedni, az elkövetkező néhány évben a szolgáltatások minőségét próbáljuk tovább javítani? ? fogalmazott a kommunikációs munkatárs. Hozzátette: teljesen átalakítják a tetőteraszt is.

Az A38 15. születésnapjára új honlap készült, megújul a jegyértékesítés, az arculat, a logó és a design. Bartha Zsuzsa digitális marketingfelelős arról számolt be, hogy a hajózási nyelvben használatos zászlós ikonok adják az egységes megjelenés új alapját.

Forrás: MTI

Fotó: A38 Hajó