A szervezett magyar könyvkultúra 220 évét idén ünneplő Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése jogelődjének 1927-ben Miskolcon - pontosabban Lillafüreden - megtartott közgyűlésén állt elő Supka Géza, a Corvina című könyves lap főszerkesztője azzal a javaslattal, hogy az év egy napján, lehetőleg az ország minden településén egy időben rendeztessék Magyar Könyvnap az igényes irodalom, a magyar nyelv megőrzése érdekében. Supka Géza ötletéből csak 1929-ben lett valóság. 1929. május 13-án a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter ünnepi beszédével, valamint többek közt Babits Mihály felolvasásával megnyílt a Magyar Könyv Ünnepe. A könyvárusító pavilonoknak azóta is a legrégebbi helyszín, a budapesti Vörösmarty tér adott otthont. A Könyvnap néhány év alatt Könyvhétté terebélyesedett, mindmáig.

A tradíciót megőrizve a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az alapítói szándékhoz híven idén már 86. alkalommal szervezi meg a könyv ünnepét, amelyhez a 2001-es Olvasás Éve óta kapcsolja a Gyermekkönyvnapokat. A 86. Ünnepi Könyvhéten a több budapesti helyszín mellett idén is közel 80 városban, községben, faluban lesz kisebb vagy nagyobb léptékű könyvheti könyvárusítás, program, író-olvasó találkozó. Hét évtized elteltével, öt esztendő óta újra van jelentős magyar könyvheti vásár Kolozsvárott a Romániai Magyar Céh és egyesülésünk együttműködésével, s az Irodalmi Jelen támogatásával három év óta a Partiumban, Aradon is.

A budapesti központi rendezvényt június 4-én, 16 órakor a Vörösmarty téren a József Attila-díjas Sárközi Mátyás nyitja meg, a vidéki megnyitót pedig délelőtt 11 órakor az ugyancsak József Attila-díjas Dragomán György tartja, Győrben. Debrecenben Oravecz Imre, Miskolcon Buda Ferenc, Gyulán Jókai Anna, az ugyancsak hagyományos helyszínen, a budapesti Írók Boltja előtt pedig Térey János lesz az ünnepi szónok.

A központi helyszínen, a Vörösmarty téren, valamint a Váci utca és a Deák Ferenc utca térbe torkolló szakaszán valóságos pavilonváros épül fel. A 147 egységes kialakítású épületben több mint kétszáz hazai és határon túli kiadó mutatja be és árusítja könyveit. Az ünnepi könyvheti hivatalos listán kizárólag magyar szerzők művei sorakoznak. A könyvhéten debütáló 329 kötetet hetvenöt magyarországi és tizenkét határon túli kiadó gondozza. Ha valaki az összes idei könyvheti újdonságot meg szeretné venni, mintegy 964 ezer forintot kell fizetnie. Az Orosz István könyvheti plakátjával illusztrált könyvajánló katalógusban a magyar irodalmat többek közt 80 szépprózai, 52 lírai mű s a Gyermekkönyvnapokra megjelent 56 újdonság képviseli.

A Vörösmarty téren, az Oroszlános kút mellett és a Vörösmarty szobor előtt álló két színpad műsorfolyamát idén a négy legjelentősebb írótársaság, a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága, a Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör közösen szervezi. Idén a Magyar Rádió és Televízió kulturális- és hírműsorai folyamatos tájékoztatást adnak a könyvheti újdonságokról, műsorokról, pódiumbeszélgetésekről. A könyvheti pavilonoknál dedikáló írók névsora folyamatosan bővül; a már most több mint nyolcszáz dedikálást tartalmazó lista - akárcsak a könyvhét többi programja - elolvasható és letölthető a www.unnepikonyvhet.hu oldalon.

Az 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet a magyarországival egy időben, június 4-7. között új helyszínen, a Fogoly utcában rendezik majd. Erdélyi kollégáink idén is egy központi téma köré szervezik az ottani könyvhetet: a 125 éve született Makkai Sándor református püspök és író munkásságáról emlékeznek meg.

MTI, unnepikonyvhet.hu