NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2019.06.02

Dobos Tamás Genezis című alkotásért a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál fődíját kapta, Kende János életműdíjat vehetett át. Aaz operatőri munkát a középpontba helyező seregszemle elismeréseit szombaton adták át Szegeden. A fesztiválra nevezett alkotások száma és színvonala évről-évre nő, és egyre több a női operatőr is.

Dobos_Tamas_a_Genezis_cimu_mozi_operatore
Az idei fődíjas: Dobos Tamás, a Genezis című mozi operatőre
Fotó forrása: szeged.ma


Az életműdíjat idén Kende Jánosnak ítélte oda a zsűri. A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után közvetlenül, 1967-ben elkészítette első játékfilmjét Jancsó Miklóssal, akivel 25 év alatt összesen 14 filmet forgattak együtt.

Kende János nevéhez összesen hatvan játékfilm, számos tévéfilm, rengeteg dokumentum- és reklámfilm fűződik. 1989-ben a világ száz legjobb operatőre közé választották. 2002-ben abbahagyta a filmkészítést, azóta idejét és tehetségét teljes mértékben a tanításnak szenteli.


Kende_Janos_eletmudijas
Kende János átveszi a díjat
Fotó forrása: szeged.ma


A legjobb nagyjátékfilm díját az As I fall című alkotásért Ivar Taimnak ítélte a zsűri.

A legjobb kisjátékfilmnek Simonas Glinkskis Budéjimas – Watch keeping című munkáját választották.

A legjobb kísérleti film Pálos Gergely Dark chamber című alkotása lett.


Palos_Gergely_Dark_chamber
Pálos Gergely Dark chamber
Forrás:zsigmondvilmosfilmfest.com


A Vision Team és a Special Grip Hungary által a legjobb fiatal operatőrnek járó elismerést Lauretta című kisjátékfilmjéért Bálint Dániel kapta.

Szeged város díját Ignorancie is bliss című kisjátékfilmért Herman van den Boschnak ítélték oda.


A diákzsűri díját Becsey Kristóf és Bálint Dániel kapták meg a Rossz versek című nagyjátékfilmjükért.


Volt_egyszer_egy_Sziria
Virginie Surdej: Insyriated – Volt egyszer egy Szíria


A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság közönségdíját Virginie Surdej kapta Insyriated – Volt egyszer egy Szíria című nagyjátékfilmjéért. Az alkotást találta a legjobbnak a kritikuszsűri és az operatőri mesterképzés hallgatóiból álló zsűri is.


A fesztivált immár harmadik alkalommal azzal a szándékkal szervezték meg, hogy a szegedi születésű, 2016-ban elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét, művészetét ébren tartsa, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertesse, és ezt a tudást az újabb nemzedékeknek átadja. Az idei seregszemlére több mint háromszáz alkotást neveztek, az előzsűri a versenyprogramba kilenc nagyjátékfilmet, 23 kisjátékfilmet és kilenc kísérleti filmet válogatott be.


Forrás: MTI

IMG_8967

2019.09.17

Baksa-Soós János a magyar zene- és művészettörténet ikonikus alakja, a KEX együttes frontembereként vált ismertté. 1971-ben Németországba disszidált, ettől kezdve Január Herceg néven alkotott a legkülönfélébb médiumokban. A Paksi Képtár kiállítása a művész alternatív világát idézi meg. Majsai Rékával, a tárlat kurátorával beszélgettünk.

191004_dopenyourmove_jennajalonen

2019.09.17

A CAFe Budapest arra kérte a fesztivál fellépőit és alkotóit, hogy állítsanak össze egy különleges virtuális időkapszulát, és pakolják bele mindazt, amit szívesen megőriznének az utókor számára. Ezúttal Jenna Jalonen koreográfus-előadót kérdezték, aki október 4-én lép fel a fesztiválon.

Goblin_Party_Ezust_kes

2019.09.17

Kortárs koreai performanszokkal készül az évadra a budapesti Koreai Kulturális Központ. A hazai bemutatók között lesz narratív színház, multimédia eszközökkel operáló performansz és térspecifikus tánc is.

Szeptember 20-án mutatkozik be a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika művészetterápiás műhelye az Átkelő Galériában. A Tükör által címet viselő kiállítást Dr. Danics Zoltán pszichoanalitikus pszichoterapeuta és pszichiáter nyitja meg. A műhelyt Szerdahelyi Zsuzsanna iparművész, művészetterapeuta vezeti majd.

A Mai Manó Ház Három szín című kiállítása az orosz fotográfus, Szergej Prokugyin-Gorszkij életművén, valamint kortárs művészek munkáin keresztül foglalkozik a színes fényképezés történetével, valamint kép és látás viszonyával. Az intézmény által szervezett foglalkozáson fotográfiai, művészettörténeti és pszichológiai nézőpontból is közelíteneknk a kiállítás anyagához. A foglalkozások időpontja előzetes időpontegyeztetés alapján történik. Bejelentkezés, további információ: edit.barta@maimano.hu.

Bárdos Lajos zeneszerző születésének 120. évfordulója alkalmából rendeznek konferenciát Életet az énekbe címmel szerdán a Pesti Vigadóban. Bárdos Lajos, a 20. század jelentős zeneszerzője, a zeneelmélet, a zenetudomány meghatározó személyisége 120 évvel ezelőtt született. Nemcsak számos zenei szakterületnek volt kiváló mestere, de másokat magával ragadó, karizmatikus tanár is. Kotta- és könyvkiadót szervezett, felkarolta a korában igen veszélyesnek számító egyházi zene kérdését. A konferencián megidézik azt a szellemiséget, amely ezt a sokoldalú, számos területen jelentőset alkotó művészt jellemezte.

Október elején elárverezi Banksy legnagyobb és egyik leghíresebb, Devolved Parliament (Elfajzott parlament) című festményét a Sotheby's Londonban. A brit parlament alsóházának képviselőit csimpánzként ábrázoló alkotás a rejtőzködő brit graffitiművész legdrágább művé válhat, mivel az aukciósház legalább 1,5-2 millió font leütési árra számít. Banksy a négy méter széles képet 2009-ben festette. Még abban az évben kiállították a bristoli múzeumban, ahol több mint 300 ezer látogatót vonzott, és bekerült a világ 10 leglátogatottabb tárlata közé. Ismeretlen tulajdonosa idén ismét kölcsönadta kiállításra a múzeumnak a 10 éves évfordulóra és Nagy-Britannia európai uniós kilépésének idejére.

A 700 méter hosszú híd, amelyet szinte teljes egészében kézzel, viking kori eszközöket és technikákat alkalmazva építettek, a viking infrastruktúrát és szaktudást demonstrálja. A Vikingebro nevű híd egy másolata annak az eredeti szerkezetnek, amely Kékfogú Harald, vagyis I. Harald dán király uralkodása idején, 980-ban állt a területen. A szerkezet megépítésében több mint ezer iskolás gyerek és 400 önkéntes, köztük a hagyományos viking módszereket ismerő ácsok vettek részt. A munkálatok három évig tartottak.

Több programot is kínál a következő hetekben a Rákóczi-szabadságharc emlékéve alkalmából a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Október végén útjára indítják a Rákóczi Expresszt is.

Rakoczi_Ferenc

A Magyarság Házában folytatódnak a vasárnapi mesedélelőttök, lesznek könnyűzenei koncertek és az oktatási intézményeknek is kínálnak programokat.

Gyulán és térségében, valamint Püspökfürdőn várja az érdeklődőket szeptember 27. és 29. között a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű rendezvény, amelyen erdei koncertek, szakvezetéses erdei séták és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.

A Next.Ape tagjai bár mindannyian jazz-zenészek, mégsem jazzt játszanak, hanem elektronikával és improvizációkkal megspékelt alternatív popzenét. Harcsa Veronika belgiumi székhelyű, páratlanul izgalmas, új projektje szeptember 27-én debütál az A38-on.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma