Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

hangfoglalo

2019.06.25

A klubtámogatói alprogram pályázati felhívásával indul a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program hatodik évada. Kiírták a magyar nyelvű dalkultúra megőrzését támogató pályázatot is.

rev-hang-fesztival-2018_01

2019.06.24

Második alkalommal rendezik meg a Rév-Hang Fesztivált július 3. és 6. között. A klasszikus zenei programsorozat Révfülöp Balaton-parti színpadán kínál esténként ingyenes koncerteket a településen élők és a környéken nyaralók számára. Idén is a Nemzeti Filharmonikusok muzsikusai lépnek fel, a sorozatot pedig a Four Fathers énekegyüttes koncertje zárja.

Bartok_Plusz__Asan_korus

2019.06.22

8644 kilométert tett meg a dél-koreai Asan Civic Choir, hogy fellépjen a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon. Műsorukban magyar szerzők művei mellett koreai és magyar népdalfeldolgozások hangzottak el.

Nemzeti_Enekkar

2019.06.22

Liszt Ferenc és Kodály Zoltán művei mellett kortárs szerzemények is megszólaltak a Nemzeti Énekkar szerdai hangversenyén Kocsis-Holper Zoltán vezényletével a felvidéki Ógyallán. A Nemzeti Énekkarnak minden koncertjén fontos küldetése, hogy a magyar kóruséletet képviselje és azt a lehető legmagasabb színvonalon tegye.

Sou_Fujimoto

2019.06.19

A természet és az építészet harmóniáját keresi Fudzsimoto Szú. A Magyar Zene Házát tervező japán sztárépítész azt mondja: mindig az adott tér ihleti meg, a Liget közepénél izgalmasabb helyszínt pedig keresve se találna. Úgy véli: ez a jövő modellje. INTERJÚ

ek3

2019.06.18

Lee Olivér saját zenekarával, az ékkel robbant be a köztudatba, azonban az elmúlt években már számtalan más produkció kapcsán is hallhattuk a nevét. A Trillion és a Szeder mellett egyszálgitáros műsorát is egyre többen hallgatják, mellyel most az izraeli közönség előtt is bemutatkozhat. Interjú.

balett

2019.06.18

16 bemutató, 56-féle repertoárdarab, összesen 404 előadás. Az Opera művészei az Erkel Színházon és a próbaüzemben megnyílt Eiffel Műhelyházon kívül további három fővárosi helyszínen, 25 vidéki és 13 külhoni magyarlakta településen, valamint 9 külföldi nagyvárosban fordultak meg Dél-Koreától az Egyesült Államokig. Június 17-én az évzáró Csillagóra gálaesten az évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményeit jutalmazták.

53880-1

2019.06.17

Akinek elege van a tömegfesztiválokból, annak ajánlunk egy szimpatikus alternatívát. 10 érv a július 4-7. között Marosvásárhelyen tartott VIBE mellett.

martoneva

2019.06.17

Marton Éva operaénekes a Kennedy Center Művészeti Arany Medálját (Gold Medal in the Arts) veszi át június 18-án az Egyesült Államok nagykövetének budapesti rezidenciáján.

unnamed

2019.06.17

A maszkos előadásmódjáról közismert Tha Shudras zenekar új videoklippel rukkolt elő – a Misbehave egy forró vallomás a férfi vágyódásáról, aki képtelen ellenállni szerelmének még azon az áron is, hogy manipuláció áldozata lesz. S hogy ez hová vezet, azt a Vince Aliz által rendezett videoklip kockái sejtetik.

A 83 évesen, hétfőn elhunyt zongoraművész Budapesten született 1936-ban. Ötéves korában kezdett zongorát tanulni, később a Zeneakadémián Kadosa Pál volt a mestere. Zeneszerzést is tanult, olyan tanároktól, mint Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence, Bárdos Lajos, Nagy Olivér és Szőnyi Erzsébet. 1956 után egy amerikai ösztöndíj segítségével a bécsi zeneakadémián tanult tovább, 1961-ben diplomázott zeneszerzés- és zongoraszakon. Volt korrepetitor a Bécsi Állami Operánál Herbert von Karajan ajánlásával, szólistaként pedig Karl Böhmmel és a bécsi filharmonikusokkal lépett föl. 1967-től a grazi zeneakadémia, 1989-től a bécsi Musikhochschule professzora volt. Erőd Ivánt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia zenei alkotóművészeti osztálya 2009-ben választotta meg rendes tagnak.

Az Új-mexikói Egyetem könyvtárának volt professzora, Russ Davidson ajándékozza George Orwell angol író, kritikus és újságíró (1903-1950) műveiből álló gyűjteményét. Az Állatfarm és az 1984 különböző nyelvekre fordított első kiadásait is tartalmazó kollekcióból kiállítást is rendeznek.

A július 5. és 7. zajló Bogart Fesztivál helyszíne a Festetics-Inkey kastélyt övező húsz hektáros terület lesz, ahol minden korosztály számára kínálnak szórakozást. Ehhez hasonló, hagyományőrző és -teremtő fesztivál még nem volt a somogyi községben. Fellép mások mellett Szabó Balázs Bandája, a Balkán Fanatik, a Nox énekesnőjeként ismertté vált Péter Szabó Szilvia, az Anima Sound System, a Zagar DJ set, a Budapest Bár és a Gypo Circus is.

A Pink Floyd együttes frontemberének 126 hangszere 21,5 millió dollárért kelt el. A gyűjtemény legdrágább darabja egy 1969-ben készült Black Fender Stratocaster lett, amelyet kilététét felfedni nem kívánó vásárlója négymillió dollárért szerzett meg. A Christie's adatai szerint ez a világ legdrágábban elárverezett gitárja. A 73 éves Gilmour a bevételt a klímaváltozás ellen harcoló ClientEarth környezetvédelmi csoportnak adja.

Az együttműködés részeként megvalósult egy, a Budapesti Wagner-napok díjnyertes, új arculatát visszatükröző installáció.A Wagner nevének betűit formázó installáció az eseménysorozat végéig, június 23-ig tekintető meg a Müpa főbejárata előtti téren.

Weöres Sándor műveit állítja középpontba a Gyulai Várszínház szezonnyitó, június 26-án és 27-én zajló programsorozata.

az-ejszaka-csodai-1024x683

Június 28-án kezdődik a Szent László Napok programsorozat Győrben, ahol három napon át többek közt lovas bemutatókkal, játszóházzal és a király életét feldolgozó lovasszínházi zenés show-val várják az érdeklődőket.

Június utolsó hétvégéjén, június 29-30-én megnyílnak a Csepel Művek épületei, és felfedezhetjük a 240 hektárnyi, gazdag ipari örökség izgalmas jelenkora.

Június 28-án a Bujdosó Trió ad koncertet az óbudai Gázlámpa Kioszk teraszán. A Esernyős névre keresztelt helyszín célja, hogy a finom kávék mellett kultúrát is kínálhassanak a különleges hangulatú fő téren.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma