MANK-szentendre-Ejjel-nappal-banner-728x90px-2018-08-10

Ken_Hensley_kicsi_2

2018.07.17

A több mint negyed évszázados múlttal rendelkező Váci Világi Vigalom a város és a Dunakanyar egyik legrangosabb kulturális eseménye. A Madách Imre Művelődési Központ szervezésében július 20. és 22. között rendezik meg az összművészeti fesztivált, amely igazi közösségi élményként az ország minden tájáról vonzza a látogatókat. Koncertek, színházi előadások, kiállítások, gyerekműsorok várják többek között az érdeklődőket.

2011_07_14_0338

2018.07.17

Kezdődik a Veszprémi Utcazene Fesztivál július 18-án! A négynapos rendezvényen a magyar zenészek mellett többek között francia, angol és holland muzsikusok zenélnek majd a város utcáin, terein – fogalmazta meg a fesztivál főszervezője. Muraközy Péter elmondta, hogy a július 18. és 21. között zajló rendezvényen 11 helyszínen több mint 180 koncert közül válogathat majd a közönség.

Topart_EFOTT

2018.07.16
Látogatócsúcs született az idei, 43. EFOTT-on: 115 117 ember fesztiválozott Velencén. Minden eddiginél erősebb felhozatalt, több mint száz fellépőt hozott az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, amelyet július 10. és 16. között rendeztek Velence–Sukorón.
fesztivalakademia_borito
2018.07.14

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművész házaspár által megálmodott Fesztiválakadémiát július 23. és 29. között rendezik meg a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Az akadémia hét esti hangversennyel, öt matinékoncerttel, egész nap nyílt mesterkurzusokkal, előadásokkal és csaknem 40 fellépővel várja a közönséget.

Muflon1

2018.07.13

A Művészetek Völgye a hagyományokhoz híven idén is színes programokkal várja az érdeklődőket július 20. és 29. között. Különféle udvarok programjai szórakoztatják a közönséget, köztük a Muflon Jazz Udvaré, amely idén első alkalommal nyitja meg kapuit azok előtt, akik szeretik a jazzt, a pálinkát és a jó hangulatot. Az Udvar egyik alapító-szervezőjével, Szaszkó Benedekkel beszélgettünk.

big-klezmergipsy01

2018.07.12

Kiállítások, klasszikus és könnyűzenei koncertek, felolvasóestek, színházi előadások és könyvbemutatók is várják a közönséget a 21. Zsidó Kulturális Fesztiválon augusztus 26. és szeptember 2. között hat budapesti helyszínen. Az augusztus 26-ai nyitókoncerten a Budapest Klezmer Band és a Barcelona Gipsy balKan Orchestra ad koncertet.

stationery-1158791_960_720

2018.07.12

Kezdődik a Kodály Művészeti Fesztivál július 16-án. A program keretében a Nemzeti Ifjúsági Kórus is fellép Kecskeméten. Bak Lajos, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ igazgatója a július 11-ei sajtótájékoztatón felidézte, hogy a fesztivál létrejötte az 1970-es évekre nyúlik vissza, hiszen 48 éve szervezték meg az első Kodály-szemináriumot.

3_2_1_start

2018.07.12

Minden eddiginél erősebb felhozatal, több mint száz fellépő várja az idei Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára (EFOTT) érkezőket Velencén! Olyan sztárfellépők teszik itt tiszteletüket július 10. és 16. között, mint John Newman, Jessie J, Lost Frequencies, Dub FX és a Volbeat, valamint a hazai zenei élet népszerű képviselői.

Meszecsinka

2018.07.11

Mások mellett Ras Muhamad, Heiða Björg, a Banda Zeitun, Ibrahima Cissokho, a Rembetiko, Bilal Karaman, Akash Bhatt és a Vrelo is koncertet ad a Babel Sound Fesztiválon. A világzenei eseményt július 16. és 22. között rendezik meg a balatonboglári Platán Strandon, ahova mintegy húsz ország zenészei hozzák el tradicionális, illetve a modern kor lenyomatát is magában hordozó muzsikájukat.

szirtesmokus

2018.07.10

„Az udvargazdák meghatározzák saját kertjük arculatát – nevüket adják hozzá, lelküket-hitüket teszik bele a programokba” – mondta nekünk Szirtes Edina Mókus tavaly, amikor is új helyszínnel: a Mókuskerttel bővült a Művészetek Völgye. A hegedűművész-zeneszerző idén is vár mindenkit udvarába, ahol a közönséggel együtt alkotnak a művészek. Hogyan? Interjúnkból kiderül.

Tizenkét új művész mutatkozik be a következő évadban a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol az augusztus 20-ai héten indul el a bérletek értékesítése. Horgas Ádám főrendező az M1 aktuális csatorna augusztus 17-ei délelőtti műsorában arról beszélt, hogy az új főigazgatóval, Barnák László színész-rendezővel közösen kialakított értékrend alapján hívnak alkotótársakat, rendezőket, színészeket a színházba.

Sünispotály néven nyílt meg a mentett állatok új bemutatóközpontja augusztus 16-án a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A bemutató mentőközpontot a Holnemvolt Vár területén alakították ki 75 millió forintból, abban az eredetileg kocsiszínnek készült épületben, ahol az utóbbi évtizedben a nemrég új helyre költözött állatkerti klinika működött. A Sünispotályban az érdeklődők immár nyomon követhetik a sérült állatok gyógyulását, az emeleti oktatóteremben pedig a felelős állattartás szabályait sajátíthatják el. A Sünispotályban jelenleg többek között fecskét és denevért, fürjeket, egyéb rigófajok képviselőit, hollót, lappantyút, szalakótát, baglyot és számos más állatot gyógyítanak.

Több mint 1300 fő részesül szeptembertől művészjáradékban, amelyre a kormány a 2018. évi központi költségvetésben 780 millió forint többletforrást biztosít. A többletforrásra az igénylések magas száma miatt volt szükség. Az MMA kezdeményezésére a magyar állam a művészjáradék bevezetésével is kifejezi megbecsülését a kiemelkedő teljesítmények iránt, ennek eredményeképpen 2018-tól egyes művészeti díjak kitüntetettjei 65. életévük betöltését követően – kérelemre – élethosszig tartó, méltányos, garantált havi járadékban részesülnek.

Világhírű előadók szerepelnek a londoni West End legjobb újoncának járó díj idei jelöltjei között! A díjat, amelyet tavaly adtak át először, kilenc kategóriában osztják ki. Díjazzák a legjobb színészeket és színésznőket a szöveges és a zenés darabokban, a legjobb rendezőt, a legjobb dizájnert, a legjobb írót, a legjobb zeneszerzőt, valamint kilencedikként a legjobb újoncot a West Enden. Utóbbi kategóriában a Breaking Bad – Totál szívás című sorozatból és több nagysikerű filmből ismert Bryan Cranston mellett a jelöltek között van Aidan Turner és Kelli O’Hara is.

A Szent István-napi ünnepségek részeként az augusztus 18. és 20. között zajló, háromnapos gasztronómiai eseményt a Budai alsó rakpart Várkert Bazár előtti részén rendezik. Idén a fűszereké a főszerep, és meg lehet kóstolni Magyarország tortáját, a Komáromi kisleányt, valamint cukormentes tortáját, a Három kívánságot, illetve a Szent István-napi kenyérverseny győztes cipóit is. A Szent István-napi fehérkenyér a Várhegyi Deres lett, az innovatív kategória legjobbja egy mézalmás rozskenyér, a teljes kiőrlésűek között pedig a Hajsza névre keresztelt kenyér győzött, amely tönkölyből, rozsból és zablisztből készült. A Magyar ízek utcájában bemutatják egy-egy tájegység ételét is: a Felvidékről érkező csapat mátyusföldi káposztalevest, Csángóföld képviselői szőlőleveles töltikét, a kárpátaljaiak borscslevest és szilvalekváros fánkot készítenek. Meg lehet kóstolni roma ételkülönlegességet, a cigánykáposztát bodaggal, az alföldiek pedig pásztor ételeket és hagyományos karcagi birkapörköltet főznek. A rendezvényt számos koncert kíséri, fellép többek közötta Lóci Játszik, a Mörk, a Jetlag, Antonia Vai, az NB, az Alma zenekar, a Soulwave és az Anna and the Barbies.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit Sz. Varga Ágnes képzőművész ÜZENET ⁄szénfestmények és grafikák⁄ című kiállításának megnyitójára, melyet 2018. augusztus 1-jén, szerdán, 18 órakor tartanak a MANK Galériában.

Sz._Varga_Agnes_Uzenet_borito

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a HOMO et NATURA – Válogatás a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep gyűjteményéből című kiállítás megnyitójára, melyet 2018. július 4-én, szerdán, 18 órakor tartanak.

György Ádám zongoraművész 2018-ban már tizedik alkalommal rendezi meg zongoraakadémiáját Pomázon, a Teleki–Wattay-kastélyban, ahova a világ minden tájáról érkeznek tehetséges zongoristanövendékek. Az akadémia György Ádám szóló zongoraestjével veszi kezdetét július 2-án, majd július 11-én a növendékek és a művész közös koncertje várja a nyáresti kikapcsolódásra vágyó zenekedvelőket.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma