kultura.hu_banner_fesztival

2019.06.02

A szombathelyi zenekar 2019/2020-as évadának tervezett programjában Schubert, Mendelssohn, Liszt, Csajkovszkij, Dohnányi, Bernstein és Gershwin művei vagy azok részletei szerepelnek, illetve Mozart, Haydn, Beethoven és Bartók egy-egy műve.

Madaras_Gergely
Madaras Gergely, a zenekar vezető karmestere
Fotó: sso.hu/Böröcz Balázs

Mindkét meghirdetett bérletsorozatukban – a Szimfónia bérletben és a Harmónia sorozatban – tíz-tíz bemutatót terveztek, amelyek közül többet mindkét bérlet tulajdonosai megtekinthetnek majd.

 

Március 27-én a szombathelyi Agora Művelődési és Sportházban a Magyar Állami Operaház művészeivel közösen mutatják majd be Giuseppe Verdi Rigoletto című operáját.


A következő évadban is dolgoznak majd a zenekarral vendégkarmesterek, köztük Kovács János, Káli Gábor, Vajda Gergely és Hamar Zsolt, de vezényli az együttest például Leonard Sini, Andelko Igrec, Thomas Kornél és Madaras Gergely is. Vendégművészeket is hívtak a jövő évad egy-egy produkciójához, köztük van például Szabadi Vilmos és Kruppa Bálint, Giovanni Guzzo hegedűművészek, Kiss Márton zongoraművész, valamint Varga Gábor klarinétművész is.

operapix

2019.09.14

Csaknem háromszáz év után csendül fel először Joseph Bodin de Boismortier Ámor utazásai című operája szeptember 21-én Pécsen.

kekszakallu
2019.09.12

Három Bartók-mű, három női portré a Nemzeti Filharmonikusok nyitókoncertjén szeptember 25-én este a Müpában. A hangverseny műsora Bartók és a női nem kapcsolatáról szól.

Cantemus_Korus
2019.09.11

Francia és kortárs magyar szerzők művei, nagy klasszikus és különleges hangszeres kórusművek szerepelnek a nyíregyházi Cantemus Kórus öt hangversenyből álló idei kórusbérletében.

A 17. században az akkori Holland Köztársaság virágzó kereskedelmi, gazdasági központtá vált Európában, és jelentős gyarmatai is voltak. Ott születtek Rembrandt van Rijn és Johannes Vermeer mesterművei, és az ország az alkotás, a szabadgondolkodás és a vallási tolerancia bástyája lett. Az utóbbi években azonban holland aktivisták azt szeretnék elérni, hogy a 17. század árnyoldalairól is beszéljenek, ne csak az ország virágzásáról, hanem például a rabszolgakereskedelemben betöltött szerepéről is. Az Amszterdam Múzeum most úgy döntött, nem hívja többé ezt a korszakot „aranykornak".

A Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllő negyedik alakommal hirdeti meg fiatal alkotóknak szóló filmes alkotótáborát, amelyre 15 erdélyi jelentkezőt várnak. A táborban neves szakértők segítségével mélyíthetik a tudásukat a résztvevők, miközben rövidfilmet készítenek víz témakörben. Jelentkezni október 5-ig egy min. 2, max. 5 perces rövidfilmmel lehet. Az október 28-30. között szervezett képzés ingyenes. További részletekről a csilla.ficsor@godollofilmfest.com címen lehet érdeklődni.

A lisszaboni parlament határozatban ítélte el a sokak által vitatott projektet. Eszerint a terv sérti a diktatúra áldozatainak emlékét és a demokrácia arculcsapását jelenti. Az ellenzők egy online petícióban 17 ezer aláírást gyűjtöttek össze, 200 egykori politikai fogoly pedig levélben követelte a kormánytól a múzeumnyitás megakadályozását. Antonio de Oliveira Salazar, Európa leghosszabb ideig hatalmon lévő jobboldali diktátora 1932-től 1968-ig irányította vaskézzel a dél-európai országot.

Folytatódik a népzenei koncertsorozata Benczúr Házban. Az őszi klubszezonban fedett helyen várják a látogatókat izgalmas beszélgetésekkel, színvonalas koncertekkel és táncházzal. Ősszel összesen négy alkalommal, keddenként este 7 órától olyan előadókkal találkozhatunk, mint Árendás Péter, Sebő Ferenc vagy Novák Ferenc „Tata”, a beszélgetéseket pedig koncert, majd táncház követi. Az első koncertre szeptember 24-én kerül sor.

A szklerózis multiplex kezelését segítő neurológiai kutatásokra ajánlott fel újabb nagy összeget J.K. Rowling, a Harry Potter-regényfolyam szerzője. A 15,3 millió fontot (5,3 milliárd forint) az Edinburghi Egyetem regeneratív neurológiai klinikájának ajánlotta fel. A pénzből új részlegeket emelnek és bővítik a kutatásokat. A szerző édesanyja, Anne Rowling 45 évesen szklerózis multiplexben hunyt el. Emlékére az írónő 2010-ben egy tízmillió fontos (3,7 milliárd forint) adományból megalapította az Anne Rowling nevét viselő klinikát az Edinburghi Egyetemen.

A Művészek a klímatudatosságért egy összművészeti kezdeményezés, amelyen magyar írók, képzőművészek, slammerek, zenészek és színészek igyekeznek szélesebb körben felhívni a figyelmet a közelgő ökológiai katasztrófára, illetve az ezzel kapcsolatos egyéni és közösségi felelősségvállalás fontosságára. Az első eseménynek szeptember 19-én a Trafó ad otthont.

39989472_1850339071702196_8074583012341186560_n

Nincs két ugyanolyan koncertműsor, nincs kétszer ugyanúgy eljátszott szám" így vélekednek saját műsorukról az Analog Balaton tagjai. Legközelebb október 25-én az Akvárium Klubban hallgatjuk őket.

Egész estés gálaműsorral ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a Honvéd Együttes két művészeti kara, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara, valamint a Honvéd Férfikar szeptember 29-én az Erkel Színházban.

Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót szeptember 13. és 18. között a baranyai megyeszékhelyen nyolc társulat részvételével. A hazai táncélet legkiválóbb képviselői hozzák el legújabb produkcióikat a pécsi közönségnek.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma