Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2012.10.15

A Háromszék Táncegyüttes október 23-25. között Sepsiszentgyörgyön az Új Stúdióteremben, Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Központban, valamint Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színházban mutatja be A MaszkUra című táncszínházi előadását.
Az emberiség az idők kezdete óta a rítusokkal a természeti és természetfeletti jelenségek kifejezésében úgy akarja elmesélni (és befolyásolni) a dolgok menetét, hogy közben a rítusban résztvevők számára és önmaga számára is el kell határolni a hétköznapok arcát a kinyilatkoztatás, az isteni, természetfeletti igazságok és történések arcától: a maszk tehát kéz a kézben jár a rítussal.
 
Azt keresgéljük, hogy az ember miért bújt valaha állatbőrbe és a mai napig miért kényszerül arra, hogy elrejtse az arcát/magát valami mögé. És mivé válik az ember, ha elrejtette magát? A kezdetektől elindulva, a 20-21. századra kikristályosodott maszkos-dramatikus játékokon keresztül (Sóvidéki guzsalyas, Olténiai căluș, Mezőföldi Bolondok napja stb.) keressük azt, hogy az embernek melyik az igazi fedetlen állapota, valódi énje: a maszkos vagy maszk nélküli.
 
 
Az előadásban Orza Călin, Ónodi Béla, Gálber Attila és Bordás Attila koreográfiáit látjuk, rendező-koreográfus Ivácson László, a zenét szerezte Orbán Ferenc, díszlet-, jelmeztervező és művészeti munkatárs Furik Rita. Előadja a Háromszék Táncegyüttes tánckara és zenekara (a Heveder zenekar), énekel Erőss Judit.
 
Helyszínek és időpontok:
Október 23. kedd, Sepsiszentgyörgy, Új Stúdióterem, 19 óra
Október 24. szerda, Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Ház (Városi Színház) nagyterme, 19 óra
Október 25. csütörtök, Gyergyószentmiklós, Figura Stúdió Színház, 19 óra
 
Az előadás létrejöttét támogatta: AFCN – National Cultural Fund, NKA – Nemzeti Kulturális Alap.
 
 
(Forrás, fotó: Háromszéki Táncegyüttes)

Roma_nok_kultura_banner_002

hangfoglalo

2019.06.25

A klubtámogatói alprogram pályázati felhívásával indul a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program hatodik évada. Kiírták a magyar nyelvű dalkultúra megőrzését támogató pályázatot is.

rev-hang-fesztival-2018_01

2019.06.24

Második alkalommal rendezik meg a Rév-Hang Fesztivált július 3. és 6. között. A klasszikus zenei programsorozat Révfülöp Balaton-parti színpadán kínál esténként ingyenes koncerteket a településen élők és a környéken nyaralók számára. Idén is a Nemzeti Filharmonikusok muzsikusai lépnek fel, a sorozatot pedig a Four Fathers énekegyüttes koncertje zárja.

Bartok_Plusz__Asan_korus

2019.06.22

8644 kilométert tett meg a dél-koreai Asan Civic Choir, hogy fellépjen a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon. Műsorukban magyar szerzők művei mellett koreai és magyar népdalfeldolgozások hangzottak el.

Az Új-mexikói Egyetem könyvtárának volt professzora, Russ Davidson ajándékozza George Orwell angol író, kritikus és újságíró (1903-1950) műveiből álló gyűjteményét. Az Állatfarm és az 1984 különböző nyelvekre fordított első kiadásait is tartalmazó kollekcióból kiállítást is rendeznek.

A július 5. és 7. zajló Bogart Fesztivál helyszíne a Festetics-Inkey kastélyt övező húsz hektáros terület lesz, ahol minden korosztály számára kínálnak szórakozást. Ehhez hasonló, hagyományőrző és -teremtő fesztivál még nem volt a somogyi községben. Fellép mások mellett Szabó Balázs Bandája, a Balkán Fanatik, a Nox énekesnőjeként ismertté vált Péter Szabó Szilvia, az Anima Sound System, a Zagar DJ set, a Budapest Bár és a Gypo Circus is.

A Pink Floyd együttes frontemberének 126 hangszere 21,5 millió dollárért kelt el. A gyűjtemény legdrágább darabja egy 1969-ben készült Black Fender Stratocaster lett, amelyet kilététét felfedni nem kívánó vásárlója négymillió dollárért szerzett meg. A Christie's adatai szerint ez a világ legdrágábban elárverezett gitárja. A 73 éves Gilmour a bevételt a klímaváltozás ellen harcoló ClientEarth környezetvédelmi csoportnak adja.

Az együttműködés részeként megvalósult egy, a Budapesti Wagner-napok díjnyertes, új arculatát visszatükröző installáció.A Wagner nevének betűit formázó installáció az eseménysorozat végéig, június 23-ig tekintető meg a Müpa főbejárata előtti téren.

A Hal négyesben című, kétfelvonásos, zenés krimivígjáték lesz az idei Székesfehérvári Nyári Színház műsorán, amelyet ezúttal is a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban tartanak. Az előadások július 11. és 14. között lesznek láthatók. Főszereplők: Závodszky Noémi, Tűzkő Sándor, Varga Lili és Ballér Bianka játszik, a rendező: Kozáry Ferenc színművész.

Június 28-án kezdődik a Szent László Napok programsorozat Győrben, ahol három napon át többek közt lovas bemutatókkal, játszóházzal és a király életét feldolgozó lovasszínházi zenés show-val várják az érdeklődőket.

babszinhaz

Június utolsó hétvégéjén, június 29-30-én megnyílnak a Csepel Művek épületei, és felfedezhetjük a 240 hektárnyi, gazdag ipari örökség izgalmas jelenkora.

Június 28-án a Bujdosó Trió ad koncertet az óbudai Gázlámpa Kioszk teraszán. A Esernyős névre keresztelt helyszín célja, hogy a finom kávék mellett kultúrát is kínálhassanak a különleges hangulatú fő téren.

A Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál (ZA-KO) előadásával június végén megkezdődik a szabadtéri színházi rendezvénysorozat, a nyár utolsó hónapjaiban pedig zenés produkciókat mutatnak be Kvártélyház udvarán.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma