NFZ_XII.10-16-ig_782x90-borowicz

2018.10.12

Bob Dylan történetmesélő zenei hagyományait követi új lemezén Ripoff Raskolnikov. A hosszú ideje Magyarországon élő osztrák bluesgitáros, énekes, dalszerző Small World című anyagát november 3-án a Fonóban, 24-én a Muzikumban mutatja be. A sokszínű, mégis egyéni stílust kialakított zenésznek a Small World a tizenharmadik lemeze.

„Míg régen sokat utaztam, ma már a remetékhez hasonló életet élek. Távolról szemlélem a világot, de ez nem jelenti azt, hogy ne érintene meg. A Small World című szám egyrészt arról szól, hogy az én személyes Ripoff-világom nagyon pici lett, másrészt a nagyvilág is valahogy kicsi lett ezekben az időkben, amiket most élünk” – fogalmaz a zenész. A sokszínű, mégis egyéni stílust kialakított gitáros, énekesnek a Small World a tizenharmadik lemeze. A dalok között akad angolszász folk, a blues hagyományaiból táplálkozó ballada, édes-keserű szerelmes dal, de a stúdiófelvételek során született egy reggae-s lüktetésű felvétel is.


Ripoff2

 

„A hangulatomtól függ, hogy a zenei témaötleteimhez milyen szöveget választok. Olykor a saját életemből merítek, máskor más sztoriját mesélem el. A zenei témák meg gitározgatás közben születnek” – mesélte az MTI-nek egy korábbi interjúban. Mostani lemezén is van olyan dal, amelynek a szövege már húsz éve a fiókjában lapult. Mint kiemelte, a szó és a hang közötti közjáték a legfontosabb, ez az a zenei világ, ami igazán érdekli.

 

Az 1955-ben Lutz Knoglinger néven Linzben született zenész évekig élt Angliában és Franciaországban, mielőtt Magyarországon, egy kis Vas megyei faluban, Hegyhátszentpéteren telepedett volna le. Az énekes-gitáros és dalszerző az elmúlt évtizedekben számos koncertet adott Európa különböző részein klubokban és fesztiválokon, eljutott az Egyesült Államokba is, Magyarországon pedig 1987 óta lép fel, és kiválóan megtanulta a nyelvünket. Mint korábban elmondta, albumot készíteni ma is fontos a számára, mert bár sok CD-t már nem lehet eladni, régebben is szerzői kiadásban adta ki az anyagait. Lemezeit a koncertjein árulja, közben beszélget az emberekkel.


Ripoff1

 

A 11 számos Small World című anyagot állandó zenekarával rögzítette: Nagy Szabolcs zongorázott és a hangszerelési feladatokat felügyelte, Varga Laca basszusgitározott, Gyenge Lajos pedig dobolt és ütőhangszereken játszott. Két számban nagybőgőn közreműködött Herr Attila, de hallható a lemezen Tóth Sándor (szaxofon), Szokolay Dongó Balázs (furulya), illetve Pintér Zsolt (mandolin, banjo, hegedű).

 

Ripoff Raskolnikov és együttese november 3-án a Fonó Budai Zeneházban, november 24-én pedig a pesti Muzikumban mutatja be új lemezét.

 

Forrás: MTI

Fotó: Ripoff Raskolnikov Facebook-oldala

Eiffel_Muhelyhaz2

2018.12.10

Több mint 120 éven át gőzmozdonyok karbantartására szolgált az a Kőbányai úti épület, amely hamarosan a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház műhelyházának és próbacentrumának ad otthont. Marosi Miklós Széchenyi-díjas építésszel a múlt emlékeinek megőrzéséről, tervezői kreativitásról és az épület további hasznosításáról is beszélgettünk.

Adyton_2016

2018.12.10

„A szabad zene puszta voltunkat szólaltatja meg a teremtés szerves forgatagában, ahol minden a magáét zengi, mondja, és mégis, nem önmagáért, hanem mindenekért muzsikál” ­ – vallotta Szabados György Kossuth-díjas zeneszerző, zongoraművész. Az ő szellemiségét idézi meg az Adyton Karácsony december 11-én a Budapest Music Centerben.

piotr_anderszewski__600x440

2018.12.09

„Gyerekkorom nagy része Budapesten telt, imádom a várost, sok emlék köt ide” – nyilítkozta a lengyel apa és magyar anya gyermekeként Varsóban született, világhírű zongoraművész, aki december 11-én a Müpában lép fel. Piotr Anderszewski Bach-műveket és Beethoven Diabelli-variációk című alkotását jássza.

A kép- és hangmásolatok készítésére alkalmas eszközök árába beépülő jogdíj januártól 41 kategóriában csökken. A CD-knél például 15 százalékkal, a DVD-knél 18-25, a pendrive-oknál 15-31,5 százalékkal, a zenelejátszóknál 25 százalékkal lesznek alacsonyabbak az alapjogdíjak. A tabletek, külső háttértárolók és a szórakoztatóelektronikai eszközökbe integrált tárolóegységek jogdíja nem változik jövőre, ebben a körben két éve volt díjcsökkentés.

Pesti Emma vajdasági festőművész alkotásait mutatja be az a kiállítás, amely szerdán nyílik a budapesti Forrás Galériában. A képek visszatérő motívuma a táj, de nem szokványos értelemben: a művek látványalapúak, de erősen elvonatkoztatottak.

Bogdán Árpád Gettó Balboa című filmje nyerte a berlini Ake Dikhea? – Romani Filmek Fesztiválja fődíját. A rendező első egészestés dokumentumfilmje a józsefvárosi gyerekeket felkaroló, börtönviselt, később megtért edző, Misi és a világbajnoki címre törő, tehetséges, de nehéz szociális körülmények közül érkező fiatal bokszoló, Zoli életéről, kettejük kapcsolatáról szól. A film a budapesti VIII. kerületi roma közösség különleges erőfeszítése nyomán jöhetett létre.

Az aranyfáraó kincsei című kiállítás 2019 márciusában nyílik la francia fővárosban. A 150 kiállítási tárgy között több mint 50 először látható Egyiptomon kívül. Ezeket a gízai Nagy Egyiptomi Múzeum 2020-ra tervezett megnyitása előtt a világ 8 helyszínén mutatják be. Tutanhamon sírját 1922-ben fedezték fel a luxori Királyok völgyében. Az i.e. 1324-ben, 19 éves korában elhunyt fáraó sírkamráját a többi egyiptomi fáraó sírjával ellentétben nem fosztották ki, így a kutatók több mint 5000 tárgyat találtak benne.

A mézeskalács házak mellett a rátóti csikótojást, a vácrátóti népviseletet, a Szentföldet és Salamon király templománt is megformázzák süteményből, de megelevenedik a Hófehérke és a hét törpe története is. Az alkotóelemeket a helyiek 50 kilogramm lisztből, 15 kilogramm mézből 40 kilogramm cukorból és 250 tojásból készítették. A mesebeli falut a Mindenki karácsonya rendezvényen lehet megnézni december 15-20 között Vácrátóton. A figurákat jótékonysági céllal értékesítik majd, a bevételből a helyi óvodát támogatják.

A nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonos, idehaza és külföldön is népszerű fúvós, Borbély Mihály előadóművészként és zeneszerzőként egyaránt a magyar jazz egyik meghatározó figurája. Kvartettjét, a Borbély Műhelyt az ezredforduló táján alakította meg. A csapat csütörtökön lép fel a Budapest Music Centerben.

borbely_muhely

Lengyel esttel, benne Chopin műveivel és a virtuóz hegedűs Wieniawski polonézével indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Nemzetek zenéje című új kamarakoncert-sorozat december 13-án. A folytatásban lesz spanyol-argentin, francia, magyar és orosz zenés est is.

Jótékonysági koncertet szervez az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete és a Hagyományok Háza erdélyi hagyományőrző népzenészek megsegítésére. December 12-én az Üsztürü zenekar, Nyitrai Marianna, a Magos zenekar, valamint Mihó Attila és barátai lépnek fel a Budai Vigadóban.

„Virágos, gyümölcsös, fűszeres, orientális, szenvedélyes és nyugodt, pimasz és érzéki, karcos és finom, sportos, friss, puha és ölelnivaló illatok fogadják a betérő vevőket Hammerschmidt Miklós úr békebeli illatszertárában. Feszültség, félreértés, féltékenység, megcsalás, megértés, megbánás, érzelmi válság, vágy és vigasz, gyűlölet és szerelem: fanyar illatkavalkád. László Miklós vígjátékát Frigyesi András rendezésében mutatja be az egri Gárdony Géza Színház.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma