782x90_kerilynnwilson_banner_ok

2017.12.06

Maestro Domingo nagy támogatója a Virtuózok missziójának és a műsorban felfedezett fiatal tehetségeknek, amit a Kis Virtuózok Alapítvány a napokban egy videóval is megköszönt a világhírű tenornak. Plácido Domingo ezt a videót nyomban meg is osztotta követőivel és boldog évforduló kívánt a Virtuózoknak.

Plácido Domingo mindig elismerően beszél a Virtuózokról. Legutóbbi látogatásakor kiemelte, a műsor segítségével a klasszikus zene szélesebb rétegekhez is eljuthat, a Peller Mariann által létrehozott zenei tehetségkutatót pedig a világon egyedülálló műsornak nevezte. A Maestro több alkalommal találkozott a komolyzenei műsor tehetségeivel, Boros Misivel, Váradi Gyuszival, Sándor Zoltánnal, Tóth Bettinával, Kiss Zoltánnal, Demeniv Mihállyal, Szüts Aporral, Váradi Lászlóval és Gyöngyösi Ivettel, valamint az idei évad nyertesével, Kristóf Rékával.


Domingo

 

A közismert művész 2016 augusztusában tartott koncertjén, amelyet a Müpa szervezett a Budapest Sportarénában, felléphetett a 17 éves Váradi Gyula hegedűművész, a Virtuózok második szériájának korcsoportgyőztese, akinek előadását maga a Plácido Domingo vezényelte. Gyuszi, akit édesanyja egyedül nevel, és a Kis Virtuózok Alapítvány támogat zenei pályafutásában, így emlékszik erre a koncertre: „Eddigi életem legnagyobb élménye, hogy vele játszhattam. Olyan közvetlenül és olyan szerénységgel állt hozzám, az volt a kérdése, hogy ő jól csinálja-e, úgy dirigálja-e, ahogy én szeretném…ez egy nagyon nagy gesztus volt tőle.”


Gyongyosi_Ivett_es_Placido_Domingo
Gyöngyösi Ivett és Plácido Domingo

 

Az idén 3 éves Virtuózokat támogató Kis Virtuózok Alapítvány ösztöndíjrendszer segítségével, tehetséggondozással, hangszerek vásárlásával, hazai és nemzetközi koncertek szervezésével, mentorprogrammal, kiváló tanárok oktatók bevonásával támogatja a tehetséges gyermekeket rendszeres anyagi és szakmai támogatást, egyszóval erős, megtartó hátteret biztosítva számukra. A Kis Virtuózok köszönik a segítséget Maestro Plácido Domingónak, Szász Andreának, Nicky Markonak, Ókovács Szilveszternek, Káel Csabának, Bátor Tamásnak, Batta Andrásnak és Molnár Leventének.

CC_banner

Johnny_hallyday_2003

2017.12.11

Több tízezer rajongó búcsúztatta december 9-én énekelve, sírva és megtapsolva a „francia Elvisként” is ismert Johnny Hallyday francia rocksztárt a párizsi Champs-Elysées-n. A gyászmenet, elöl a fehér koporsóval, hétszáz, fekete karszalagot viselő motoros kíséretében hajtott a Diadalívtől a Madeleine templomba, ahol a gyászmise kezdetén Emmanuel Macron államfő is beszédet mondott.

belau_szecsibobe_600x411_2

2017.12.10
A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. Az első lemezük tavaly jelent meg The Odyssey címmel, amely Fonogram-díjat kapott. A zenekar európai turnéja után friss klippel jelentkezik: a videó a cikkben megtekinthető!

Amadinda_Presser_foto_SzalokyBela

2017.12.08

Az Amadinda és Presser Gábor hagyományos óévbúcsúztató, újévköszöntő hangversenyeinek egyik legfőbb vonzerejét azok a produkciók jelentik, melyek ritkán vagy soha nem hallhatóak, vagy kizárólag egyszer, ez alkalommal hangzanak el. A koncertek évről évre teltházasak, sokan már hetekkel-hónapokkal az újabb esemény előtt megveszik jegyüket.

Magyarországon ritkán látható darabot mutat be új fordításban a Radnóti Színház: Tennessee Williams Üvegfigurák című négyszereplős színdarabját Valló Péter állítja színpadra, a premiert december 16-án, szombaton tartják. A Radnóti Színház előadásában Kováts Adél, Lovas Rozi, Porogi Ádám és Nagy Dániel Viktor játszik.

Hatalmas érdeklődés kíséri Zalaegerszegen a Seuso-kincseket bemutató tárlatot: tizenkét napja látogatható a kiállítás és december 9-én már a tízezredik látogatót köszöntötték a Göcseji Múzeumban. A vándorkiállítás tízezredik látogatóját, Horvát Józsefet, feleségét és két kisgyermeküket Kaján Imre, a Göcseji Múzeum igazgatója és Balaicz Zoltán, a város polgármestere fogadta.

ETŰDÖK címmel nyílt sokszínű, kortárs képzőművészeti válogatás a KOGART tihanyi galériájában november 25-én. A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány válogatásában bemutatott, a galériában 2018. április 8-ig látható alkotások a képzőművészet különböző szegmenseibe vezetik be a nézőt, egyfajta útmutatóként szolgálva a művészetek iránt elkötelezettek számára.

A hevesi megyeszékhelyen Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatához kapcsolódóan megalakult Eger Város Ifjúsági Kórusa, amely teljes létszámában december 11-én mutatkozik be az Xmas Swing című adventi koncerten, a Kepes Intézet – Kortárs Művészeti Központban.

Boldi és Csernus Tibor – a szobrászat és festészet alkotói, két külön műfajé, melyek rivalizálása századok óta a kiállítóterek sajátos élcelődésének tárgya. A Hegyvidék Galéria és a KOGART közös kiállításán a két művész alkotásai azonban nem ütköznek, nem gáncsolják egymást: a maguk elemi módján, közösen mesélnek alakról és formáról. A tárlat január 22-ig megtekinthető a Hegyvidéki Galériában.

Ingyenesen látogathatják a Veszprémi Petőfi Színház előadásait a hetvenöt év feletti nézők. A Veszprémben és környékén élő idős emberek december 1-jétől élhetnek a lehetőséggel – jelentette be veszprémi sajtótájékoztatón a teátrum igazgatója.

KOR-HU_kartya

Több mint ezer vasútmodell zakatol majd keresztbe-kasul december 2-án és 3-án a Gellért Hotel termeiben, elhozva az advent hamisítatlan hangulatát. Az Adventi Mesehotelben a terepasztalokon suhanó vonatokon túl lesz Mese-Szalon többek között csipkeszoknyás tündérkékkel és meseshow Eliza vendégeivel.

Az Opus Jazz Clubban december 1-jén és 2-án a FinnAgora és a Budapest Music Center (BMC) szervezésében először találkozhat a magyar közönség Finnország két legizgalmasabb feltörekvő zenekarával. A New Jazz from Finland projekt két koncert erejéig elhozza a Gourmet és a Jukka Eskola Soul Trio zenekarokat.

Harmadik alkalommal rendezik meg a Zsidó Művészeti Napokat május 28. és június 10. között. A nyár eleji eseménysorozat évek óta élvonalbeli művészekkel és minőségi előadásokkal várja a zsidó kultúra iránt érdeklődőket. Az első három meghirdetett koncert Dés László Egy este Esterházy Péterrel című estje, a Kováts Kriszta Kvintett Álomfejtés elnevezésű koncertszínháza, valamint a Cotton Club Singers Páratlan! című nagykoncertje lesz.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma