2018.01.10

„A Concerto Budapest ma az egyik vezető szimfonikus zenekar Magyarországon” – vallja Szabó Stein Imre, aki Született Muzsikusok címmel készített róluk filmsorozatot. Az alkotás kitalálója, vezető írója, kreatív producere azt mondja: „olyan filmet képzeltem el, amely egy zenekar drámai feszültségű mindennapjain keresztül közelebb hozza a közönséget a zene újrateremtéséhez”. A filmsorozat január 12-étől látható az Origón.

SzMStills_2.35.1_1.210.1


„A Concerto Budapest ma az egyik vezető szimfonikus zenekar Magyarországon – számomra a legizgalmasabb is. Kedvelem a zenekar tiszta, erős hangját, Keller bátor zenei kísérletező kedvét, és azt a küzdőszellemet, amellyel ez a már a nemzetközi élbolyba tartozó együttes itthon is igyekszik kivívni az elismerést. Ők ihlettek a sorozat létrehozására. Olyan filmet képzeltem el, amely egy zenekar drámai feszültségű mindennapjain keresztül közelebb hozza a közönséget a zene újrateremtéséhez. Ez foglalkoztatott. És ha mindez izgalmas, szép és természetes, akkor felnyithatja a fiatalabbak szemét is. Szerettem volna behozni a humort is: de azt nem lehet csak megírni, akarni; Keller András és muzsikusai valami egészen különös miliőt teremtettek a sorozatban, és azt hiszem sikerült elérni, hogy szerethetőek legyenek. Természetesen minden a zene körül forog, csak másképp, mint ahogy megszoktuk, a jelenetek és a szituációk pedig – egy előre megírt külső történetszálon kívül – a valóságból táplálkoznak” – foglalja össze Szabó Stein Imre.


SzMStills_2.35.1_1.68.1
Keller András


Keller András, a Concerto Budapest művészeti vezetője az MTI-nek úgy fogalmazott: „ha a film a megszállott munkát és a mennyei pillanatokat is megmutatja, sikerül elérni a célt, hogy az átlagemberek kicsit közelebb kerüljenek, megszeressék a zenét. Ezért elfogadtuk a szerzői koncepciót, hogy szórakoztató, formabontó módon jelenjen meg az életünk, ahol egy hang élet-halál kérdés”.

A Született Muzsikusok a kulisszák mögül indul, az egyes epizódok alapfeszültsége a próbafolyamat drámái és a színpadon születő katarzis között húzódik. A zenekar néhány muzsikusa kiemelkedik a fekete-fehér, frakkos-estélyis zenekartestből, így a nézők közel kerülnek a zene születéséhez. A sorozat dramaturgiája a konvencionális leegyszerűsítésekkel szembemegy: a félig megírt forgatókönyvet a valóság formálja. A Született Muzsikusok angol feliratos verziója a szerző eredeti szándéka szerint True Musicians címen külföldi sugárzásra is alkalmas lesz.


SzMStills_2.35.1_1.103.1


A Született Muzsikusok (True Musicians) című, doku-reality műfajú, tízrészes sorozat az első ilyen egy szimfonikus zenekar életéről. A sorozat, melynek részei egyenként 12–15 perc hosszúságúak, online csatornákon keresztül jut el a nézőkhöz. A film 2018. január 12-étől lesz látható az Origón és minden pénteken új epizóddal jelentkezik majd.


Szereplők:

Keller András, a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, karmester, hegedűművész;

Concerto Budapest művészei;

Konrád Gyuri bácsi;

Jevgenyij Koroljov;

Angela Hewitt

és sokan mások.


SzMStills_2.35.1_1.9.1


Alkotók:

Szabó Stein Imre, a sorozat kitalálója, vezető írója, kreatív producere;

Géczy Dávid rendező;

Mayer Zoltán vezető operatőr;

Lecza Attila vágó;

Belinszky Anna és Mona Dániel író-szerkesztő, zenei szerkesztő;

Vajna Tamás és Kolozsi László író-szerkesztő, szerkesztő;

Perger István vezető hangmérnök;

Csekő Krisztina gyártásvezető;

Heréb Dominika gyártásvezető.


Fotó: Született Muzsikusok

saxophone-918904_960_720

2018.09.25

A skandináv jazz iskolateremtő alakja, Arild Andersen és Nagy-Britannia egyik legmegbecsültebb jazz formációja, a Get the Blessing lesznek a Szegedi Jazz Napok sztárvendégei. A fesztivált november 9-én és 10-én rendezik a Tisza-parti városban – közölte Drienyovszky András, a rendezvényt tizenöt éve szervező Private Music vezetője.

azur

2018.09.24
Az alig több mint kétéves alternatív pop-rock banda nagy ambíciókkal kezdett zenélni. Bár a tagok több formációban is játszanak, az AŽUR egyre fontosabb szerepet tölt be az életükben. Dalszerzésről, a zenélés kihívásairól és a Hangfoglaló Programról beszélgettünk Baka Rebekával (ének, szöveg) és Bakos Zitával (billentyű, vokál).

hamar-zsolt-esemeny-1600x560_masolata

2018.09.23

A 20. századi magyar zene kiválóságainak egy-egy műve szólal meg a Nemzeti Filharmonikusok szeptember 25-ei évadnyitó koncertjén Hamar Zsolt vezényletével a Müpában. Bartók Béla I. zongoraversenyét Ránki Fülöp adja elő. A vad temperamentumú Bartók-darab mellett Dohnányi II. szimfóniája és Ligeti György Román concertója is elhangzik majd.

Ismét villamoson elhangzó koncert vezeti fel a Budapest Ritmót. A harmadik világzenei fesztivál felvezetőjeként szeptember 26-án, szerdán este a 47-49-es villamoson ad műsort az utazóközönségnek a Dalinda. A női lét szakaszait elmesélő Dalinda a cappella együttes három fiatal énekese indaszerű játékossággal fogalmazza meg a magyar népi dallamokat. Az idei Budapest Ritmo október 5-től 7-ig tart az Akvárium Klubban. A szervező CAFe Budapest és a Hangvető újra teret ad a feltörekvő tehetségeknek is, október 4-én külön showcase napot tartanak a Szimplában. A showcase koncerten a Dalinda is fellép. A vasárnapi zárónapon Roma Ritmo címmel rendeznek estet az elmúlt három évtized hazai vokális cigányzenei előadóinak közreműködésével.

Folytatódik a magyar- és a világtörténelem rejtélyeiről szóló Rejtélyes történelem című művelődéstörténeti előadássorozat a Várkert Bazárban, ahol január végéig minden hónap utolsó csütörtökén Csorba László történész beszélget meghívott vendégeivel. Az előadássorozat következő állomásán, szeptember 27-én Kémek, titkok, csempészett fegyverek, eltűnt ékszerek 1848/1849-ben című előadáson Csorba László Hermann Róbert történésszel, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettesével beszélget. A sorozat következő előadását október 25-én tartják Teleki Pál gróf, miniszterelnök halálának vélt és valódi titkairól, november 29-én az Árpád-ház kihalásáról lesz szó. December 20-án a honfoglalás rejtelmeiről tartanak beszélgetést, január 31-én Szendrey Júlia és Petőfi Sándor életéről és haláláról lesz beszélgetés.

Idén is 18 ezer négyzetméteres területen, több tízezer hangszerrel, koncertekkel, előadásokkal, bemutatókkal várja az érdeklődőket a Budapest Music Expo október 5-től 7-ig a Hungexpo területén. Az ingyenesen látogatható kiállítás az F és a G csarnokban kap helyet, a szakmai és oktatási program egy önálló helyszínnel erősödik. A látogatók a hangszerek kipróbálása mellett azt is megtapasztalhatják, hol tart a hang- és látványtechnika.

Johann Sebastian Bach műveit adja elő az Anima Musicae Kamarazenekar a Bach 333 című őszi koncertsorozaton, amely első alkalommal szeptember 28-án várja a közönséget a Régi Zeneakadémián Budapesten. A hangversenyen az 1. (F-dúr) brandenburgi verseny, az f-moll zongoraverseny és az 1. (C-dúr) zenekari szvit hangzik el Kiss Péter zongoraművész és Dinyés Soma csembalóművész közreműködésével.

Kamaratárlattal emlékezik a hatvan éve született Bubik Istvánra a Bajor Gizi Színészmúzeum, ahol a kiállításhoz kapcsolódóan szeptember 27-én beszélgetésen is felidézik a tragikusan korán elhunyt színművész alakját. A Bajor Gizi Színészmúzeumban Béres Ilona, Borbély Sándor, Kubik Anna, Novák Ferenc, Téri Sándor, Újvári Zoltán és Szinetár Miklós részvételével Bubik István főiskolás éveit és a Nemzeti Színházban töltött időszakát elevenítik fel.

Rekord nyári látogatottságot könyvelhet el alkotóházaiban a MANK Nonprofit Kft. A Szigligeten, Zsennyén, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen, Mártélyon és Galyatetőn található hat alkotóházban inspiráló alkotásra nyílik lehetősége a művészeknek, de az épületek egyre több szakmai rendezvény helyszínéül is szolgálnak.

Galyatetoi_Alkotohaz

A múzeumi és könyvtáros szakma a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében sokat tesz azért, hogy csökkenjen a korai – azaz a végzettség nélküli – iskolaelhagyók aránya, javuljon a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzete, erősödjön a fiatalok társadalmi integrációja, csökkenjen a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élők száma. A nemes célok elérése érdekében a két kulturális szakterület három éven át tartó programot indított 2017 februárjában.

Táncosok a medencében, a szabad tüdős merülés művészete, az eltűnés jelensége és filmvetítés. Többek között ezt kínálja a PLACCC 2018 fesztivál, melynek programjait az utcán és egyéb elhagyatott, használaton kívüli helyen lehet megtalálni.

Test, technológia, mozgás, köztéri táncelőadás, techno-harkályok, interaktív városi hangjáték, performatív ikerkiállítás. Csak néhány hívószó az idén tízéves PLACCC témáiból. A nemzetközi fesztivál – amely köztereken, rendhagyó helyszíneken létrejövő alkotásokat állít középpontba – 2018. szeptember 3-án, 18 órakor rajtol el a Shapers című köztéri táncelőadással, amelyet a budapesti Rákóczi térre adaptál a francia Ex Nihilo társulat.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma