15_eves

2019.05.12

A május 14. és 17. között zajló bukaresti 15. Magyar Zene Fesztiválon Cziffra Györgyre emlékeznek halálának 25. évfordulója alkalmából. A fesztivál olyan klasszikus zenei képzettségű fiatalokat szólít meg, akik magyar zeneművek elsajátítását, művészi előadását vállalják.

Cziffra_Gyorgy
Cziffra György
Fotó forrása: romnet.hu

A fesztivál keretében megtartott versenyen fiatal előadóművészek magyar zeneműveket is tartalmazó repertoárral lépnek a közönség és zsűri elé. A fellépők által választott versenyprogramok tükrözik a fesztiválon Cziffra György szellemiségét, hiszen az általa oly nagy virtuozitással előadott Liszt- és Chopin-művekből válogattak versenyzők, de szólóhegedűn megszólal Liszt Ferenc Mephisto-keringő című darabja Milstein átiratában, nagybőgőn pedig a La lugubre gondola Thomas István nagybőgőművész átiratában.


Az idei versenyrepertoár újdonságokkal is szolgál, hiszen Liszt Ferenc, Kodály Zoltán és Bartók Béla művei mellett Petrovics Emil, Ligeti György, Aggházy Károly, Horváth László, Lászlóffy Zsolt, Márkos Albert, Lendvay Kamilló, Szegő Péter, Dohnányi Ernő, Pavlovits Dávid, Hubay Jenő alkotásaiból is hallhat a közönség.


A zsűri által kiválasztott versenyzők a Balassi Intézet hálózati együttműködésének köszönhetően a Római Magyar Akadémián, a Párizsi Magyar Intézetbe és a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen adhatnak jutalomkoncertet. Az ACCUMM Alapítvánnyal közösen harmadik alkalommal adományoznak Bács Lajos-emlékdíjat is, a nyertes 2020 januárjában a bukaresti Balassi Intézetben léphet fel a néhai romániai magyar karmesternek emléket állító koncerten.


Forrás: MTI

ArtKert_Kultura_596x90_002

agocs_2

2019.08.20

Agócs Gergely népzenész és néprajzkutató nemrég tért vissza legutóbbi, észak-kaukázusi gyűjtőútjáról. Az utazás eredményeiről, a magyar népzene sajátosságairól és a szeptember 24-i Atyai ág koncertről beszélgettünk vele.

Turandot

2019.08.20

A 2019/20-as évadban tíz új előadást láthatunk a New York-i Metropolitan Operából a Met Live in HD közvetítések révén az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán. Az évad arculatát három Puccini-mű és három modern opera, köztük két amerikai darab dominálja. A sorozat október 12-én Puccini Turandotjával indul.

bukovinai

2019.08.19

A Nyisztor Bertalanné népdalénekesről elnevezett, most először meghirdetett megméretés célja a bukovinai népdalkincs népszerűsítése.

Keanu Reeves ismét magára ölti Neo, Carrie-Anne Moss Trinity szerepét. A film forgatókönyvét társszerzőként Lana Wachowski írta, és ő fogja rendezni a negyedik filmet, továbbá producerként is közreműködik. Wachowski szerint a Mátrix világának gondolatai most még helytállóbbak, mint valaha, és a forgatókönyv író örömét fejezte ki, hogy újraélesztheti a film karaktereit. A forgatás 2020 derekán kezdődik.

A WarnerMedia új, HBO Max nevű műsorszolgáltatója a tervek szerint tavasszal indul, körülbelül 10 ezer órányi tartalommal, és elsőként bejelentett filmjeinek egyike a Let Them All Talk. Streep a vígjátékban ünnepelt szerzőt játszik, aki barátaival utazásra indul, hogy szórakozzanak és begyógyítsák régi sebeiket. Velük utazik unokaöccse (Lucas Hedges), aki beleszeret egy fiatal irodalmi ügynökbe (Gemma Chan). A forgatás a múlt héten kezdődött New Yorkban, majd a Queen Mary 2 óceánjáró fedélzetén és Nagy-Britanniában folytatódik.

Tyler Ivanoff akkor találta a kézzel írott orosz nyelvű levelet, amikor Shishmaref eszkimó falu közelében tűzifát gyűjtött. Ivanoff a levélről készített fotókat kitette a Facebook közösségi portálra, s az üzenetet oroszul beszélők fordították le. Kiderült, hogy az 1969-ből származó írás az orosz haditengerészet üdvözlete volt. Orosz újságírók megtalálták a levél eredeti szerzőjét, Anatolij Bocanyenko századost. A férfi nem is akarta elhinni, hogy ő írta a levelet, amíg meg nem látta az üzenet alatt az aláírását. Mint felidézte, 36 éves volt, amikor a levelet írta, és a Szulak nevű hajó fedélzetén szolgált.

A 90 éves holokauszttúlélő, Fahidi Éva főszereplésével készült, A létezés eufóriája című táncos dokumentumfilmet szeptember 6-án Budapesten, a Jurányi Házban vetítik. Szeptember 7-én a Sóvirág című nagysikerű táncszínházi előadást is megtekinthetik ugyanott az érdeklődők a most 93 éves Fahidi Éva és Cuhorka Emese táncművész főszereplésével. Szabó Réka egészestés dokumentumfilmje, amely a szintén általa rendezett Sóvirág próbafolyamatát követi végig, szeptember 12-től látható országosan a mozikban.

A találkozó címe A szétszóródás előtt - Irodalom és művészet 1918-1920 volt. A Nagyhordó-díjat Alföldy Jenő irodalomtörténésznek ítélték oda, Hordó-díjjal pedig Cs. Varga István irodalomtörténészt, Kántor István és Vass Tibor költőt ismerték el.

Utolsó hétvégéjéhez érkezik augusztus 23. és 25. között a Ludwig Múzeum áprilisban nyílt Bauhaus100. Program a mának – Kortárs nézőpontok nevű kiállítása. A modern művészettörténet egyik legmeghatározóbb mérföldkövét központba állító tárlat lezárásaként egy átfogó, tematikus finisszázs-programmal készül a múzeum képzőművészek, múzeumpedagógusok, építészek és tervezők közreműködésével.

tarlatvezetes

Augusztus 28-án a világ legmeghatározóbb fesztiválja, a Woodstock ünnepli 50. évfordulóját. Az emlékévet Budapesten is ünneplik, többek között a Barba Negra Track-ben is megidézik 1969 hangulatát.

Idén 12. alkalommal rendezik meg a Zorall Sörolimpiát. A rendezvénynek augusztus 21-24. között az alsóörsi Pelso Camping ad otthont.

Az augusztus 23-ai gálaműsort a nemzeti ünnep és a nemzeti összefogás határozza meg.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma