Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2019.04.16

Bársony László Liszt-díjas brácsaművész vehette át a Weiner Leó-emlékdíjat, amelyet a zeneszerző születésének 134. évfordulója alkalmából adtak át április 16-án a Zeneakadémián.

barsonylaszlo
Bársony László átveszi a Weiner Leó-emlékdíjat Vígh Andreától, a Zeneakadémia rektorától
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Bársony László 1969-ben szerzett diplomát a Zeneakadémián Lukács Pál osztályában. A Magyar Állami Hangversenyzenekar – mai nevén Nemzeti Filharmonikus Zenekar – szólóbrácsása és szólamvezetője volt 1967-től 2010-es nyugdíjba vonulásáig, emellett folyamatosan fellépett szólistaként Európa szinte minden országában.

Bársony László a Liszt-díjjal kitüntetett Új Budapest Vonósnégyes tagjaként 1986-tól 2005-ig bejárta a világ számos országát, az együttessel lemezre vette Beethoven, Brahms és Bartók összes vonósnégyesét, valamint Haydn és Spohr több tucat művét.

A Weiner Leó-emlékdíjat 2004-ben alapította a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, miután Weiner Leó örököse, Schwartz Imréné végrendelete alapján az intézmény örökölte a zeneszerző hagyatékát és vagyonát. A pénz méltó felhasználására az egyetem kuratóriumot hozott létre, amelynek elnöke Vigh Andrea hárfaművész, a Zeneakadémia rektora, tagja Fekete Gyula és Kutnyánszky Csaba, a Zeneakadémia rektorhelyettesei, valamint Falvai Sándor zongoraművész.

Roma_nok_kultura_banner_002

rev-hang-fesztival-2018_01

2019.06.24

Második alkalommal rendezik meg a Rév-Hang Fesztivált július 3. és 6. között. A klasszikus zenei programsorozat Révfülöp Balaton-parti színpadán kínál esténként ingyenes koncerteket a településen élők és a környéken nyaralók számára. Idén is a Nemzeti Filharmonikusok muzsikusai lépnek fel, a sorozatot pedig a Four Fathers énekegyüttes koncertje zárja.

Bartok_Plusz__Asan_korus

2019.06.22

8644 kilométert tett meg a dél-koreai Asan Civic Choir, hogy fellépjen a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon. Műsorukban magyar szerzők művei mellett koreai és magyar népdalfeldolgozások hangzottak el.

Nemzeti_Enekkar

2019.06.22

Liszt Ferenc és Kodály Zoltán művei mellett kortárs szerzemények is megszólaltak a Nemzeti Énekkar szerdai hangversenyén Kocsis-Holper Zoltán vezényletével a felvidéki Ógyallán. A Nemzeti Énekkarnak minden koncertjén fontos küldetése, hogy a magyar kóruséletet képviselje és azt a lehető legmagasabb színvonalon tegye.

Az együttműködés részeként megvalósult egy, a Budapesti Wagner-napok díjnyertes, új arculatát visszatükröző installáció.A Wagner nevének betűit formázó installáció az eseménysorozat végéig, június 23-ig tekintető meg a Müpa főbejárata előtti téren.

A Hal négyesben című, kétfelvonásos, zenés krimivígjáték lesz az idei Székesfehérvári Nyári Színház műsorán, amelyet ezúttal is a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban tartanak. Az előadások július 11. és 14. között lesznek láthatók. Főszereplők: Závodszky Noémi, Tűzkő Sándor, Varga Lili és Ballér Bianka játszik, a rendező: Kozáry Ferenc színművész.

A Megszálottak az elmúlt időszakban két nemzetközi fesztiválon is díjakat nyert. Májusban a Keresztény Filmek Világfesztiválján, Orlandóban nyerte el Fésűs Nelly a legjobb női alakítás díját. Most a film az Alaska Film Awards nemzetközi fesztivál fődíját, az Északi Fény Kirobbanó Tehetség Díja elismerést nyerte el, a jakartai világfesztiválon pedig a legjobb európai film Arany Díjat, Pozsgai Zsolt pedig a legjobb rendezői díjat is megkapta három másik kollégája mellett. A jakartai verseny díjait augusztusban az indonéziai császári városban, Dzsogdzsakartában, több napos ünnepség keretében veheti át a rendező a császári család meghívására.

A Római Magyar Akadémia június 25-én 19.00 órakor Zsigmond Dezső: A Sátán fattya című nagyjátékfilmjével emlékezik meg a 40-es évek egyik legnagyobb magyar tragédiájáról, a Kárpátalján élő magyarság vészkorszakáról, amelyről évtizedekig beszélni sem volt szabad. A Nagy Zoltán Mihály azonos című művéből készült film, Kárpátalja úgynevezett felszabadulás utáni periódusát (1944-45) tárja a néző elé, és a tizenhat esztendős Tóth Eszter sorsán keresztül láttatja a málenykij robot, valamint a szovjet megszállás borzalmait.

Huszonöt helyszínen 80 programmal, 400 fellépővel és kiállítóval várják a vendégeket az ormánsági Bőköz fesztiválon augusztus 22. és 25. között. Fellép mások mellett a Ghymes, Karácsony János, a Talamba Ütőegyüttes, a Hot Jazz Band, a Tárkány Művek vagy a Rudan Joe Akusztik Band, a bőközi helyi jellegzetességeket a települések tájházaiban lehet megismerni. Részletek itt.

Június 28-án a Bujdosó Trió ad koncertet az óbudai Gázlámpa Kioszk teraszán. A Esernyős névre keresztelt helyszín célja, hogy a finom kávék mellett kultúrát is kínálhassanak a különleges hangulatú fő téren.

teraszlive_bujdosotrio_WEB

A Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál (ZA-KO) előadásával június végén megkezdődik a szabadtéri színházi rendezvénysorozat, a nyár utolsó hónapjaiban pedig zenés produkciókat mutatnak be Kvártélyház udvarán.

Fényfestéseket, fényinstallációkat, utcaművészeti produkciókat tartanak a 4. Zsolnay Fényfesztiválon június 27. és 30. között Pécsett.

Egyebek mellett a III. Richárdot, a Vihart és a Szentivánéji álmot láthatja a közönség a hatodik Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, amelyet június 27. és július 3. között szerveznek meg a vajdasági Cortanovcin.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma