hangf_spotify_banner_728x90

2019.02.23

Mások mellett a The Sign együttesnek, Fóris Ritának, a Magidomnak és Kübler Dánielnek ítélték oda idén a Szikra-díjat, míg Győri János Sámuel életműdíjban részesült. A keresztény könnyűzenei elismeréseket pénteken adták át a Várkert Bazárban.

szikraretvari576
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára
köszöntőt mond a Szikra Díjátadó Gálán
MTI/Szigetváry Zsolt

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára a gálán kiemelte: ez az esemény nemcsak bemutatja a keresztény könnyűzene legjavát, hanem bátorítja is annak művelőit. Hozzátette, hogy a keresztény könnyűzene Magyarországon a közösségek megerősítésében az egyik legtöbbet teszi azért, hogy a magyar emberek boldogabbak legyenek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormány a következő években sok irányból fogja támogatni a keresztény könnyűzene művelőit és alkotóit, köztük a kezdő és profi zenekarokat.


Elmondta: Európát a sokféle nyelv, kultúra, irodalom, népmesekincs és konyha jellemzi, de mindennek gyökere a kereszténység. Az európai nemzeteket sokszínűvé teszi, ami a nemzeti mivoltból származik, egységessé viszont az, ami a közös kereszténységből, ezért fontos ennek megélése.

szikra_2019
A Szikra Projekt alapítói: Horváth Gergely, Keleti Gábor, Cristina Diwan, Bolyki György
Forrás: a Szikra-díj Facebook oldala

Bolyki György, a Szikra Projekt vezetője azt hangsúlyozta: a magyar állam számára fontos, hogy létezzen a keresztény könnyűzene, ezért pluszforrást biztosít a fejlődéshez, amely által az egész zenei szakma is gazdagodik.

Nyolcan vehettek át elismeréseket a keresztény könnyűzene ünnepén, a Szikra Gálán. A 2019-es Szikra-díjat öt kategóriában adták át, emellett egy közönségdíjat, egy életműdíjat és egy különdíjat is odaítélt a szakmai zsűri.

Kiralydrama
Magidom - Királydráma
Forrás: a Szikra-díj Facebook oldala

A harmadik alkalommal meghirdetett seregszemlén a mintegy száz nevezésből tizenöt produkció jutott a döntőbe, közülük választotta ki a szakmai zsűri az adott kategória végső győztesét. A legjobb dal a The Sign Tékozló című felvétele, a legjobb dicsőítő dal Fóris Rita Hozzád jövök című dala, a legjobb előadás a Magidom és a Királydráma lett, a legjobb dalszövegért járó elismerést Kübler Dániel kapta a Nem véletlen című szerzeményért.

A legjobb videoklip kategória győztese Pátkai Benjamin és Petrőcz Raffael lett a Hidden Kingdom Idő című dalának kisfilmjéért. A zsűri idén az életműdíjat Győri János Sámuel evangélikus lelkésznek ítélte oda eddigi munkásságáért.

Eletmudij
Győri János Sámuel átveszi az életműdíjat
Forrás: a Szikra-díj Facebook oldala

A közönségdíjat a beérkezett szavazatok alapján a Keresztkérdés zenekar vehette át a Száraz lábbal című felvételért. A szakmai zsűri egy különdíjat is átadott, ezt a FOURisFive nevű formáció kapta.

A szakmai zsűriben helyet kapott Bolyki György zenész, producer, a Szikra Projekt vezetője, Gável Gellért író, dalszerző, gitárművész, Madarász Isti filmrendező, forgatókönyvíró, valamint Mező Misi zenész, a Magna Cum Laude frontembere. A zsűri elnöke Horváth Gergely, rádiós műsorvezető, író és az NKA Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program Kollégiumának tagja volt.

Szaraz_labbal
Keresztkérdés
Forrás: a Szikra-díj Facebook oldala

A Várkert Bazárban tartott ünnepélyes gálán fellépett Caramel, Mező Misi, a Bolyki Balázs és Bolyki Soul & Gospel Kórus, Anima Soni, a Gável testvérek és a Pünkösdi Zenei Misszió.

A Szikra-díjat eddig két alkalommal, 2016-ban és 2018-ban ítélték oda a legkiemelkedőbb keresztény könnyűzenészeket díjazva. Szikra-díjjal büszkélkedhet többek között Pajor Tamás, Oláh Gergő, Havas Lajos-Bolyki András, a Helyes_Beat, az Új forrás Etno-Gospel, a Magidom, Sillye Jenő, Cserpes Abigél Sára, az Unless zenekar, Durkó Heléna-Ferencz Péter, a Pünkösdi Zenei Misszó, Petrőcz Rafael Mikes (Tibes) és a Keresztkérdés zenekar.

A legnívósabb keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kezdeményezés az amerikai GMA Dove Awards mintájára és szakmai partnerségével jött létre. A Szikra-díj célja a keresztény zene hazai tehetségeinek elismerése, a zenészek szakmai fejlődésének elősegítése és új alkotások inspirálása.

Forrás: MTI

Erzekeny_terek_Kultura_banner_596x90

sebestyen_marta_R

2019.05.25

Évadzáró hangversenyéhez közeledik a Filharmónia Magyarország Unikum bérlete. Sebestyén Márta, a Szent Efrém Férfikar és Kovács Róbert koncertjével búcsúzik az évad június 10-én 19.30-kor a Zeneakadémián. A bérlet billentyűversenye tavaly hatalmas sikert aratott, a 2019/20-as verseny még gazdagabb programokkal indul.

Budapest_Wagner_Days_brand_identity_making_of_34

2019.05.24

2019-ben a Wagner-napok alatt kétszer kerül színre a legendás Ring-tetralógia, így június 13. és 22. között ismét a Wagner-rajongók zarándokhelyévé változik a Müpa. A fesztivál új arculata digitális megoldások és design kategóriában is díjat kapott nemrég a Hipnózis reklámversenyen.

bongor

2019.05.23

Az underground rap közegben mozgó, a tavalyi Kikeltetőben debütáló Bongor új EP-vel jelentkezik. A Plexi című kislemezen szokatlan elemeket egyesít az előadó: új számaiban a rap, a színház, a népi- és elektromos zene különleges szövetségre lép, kiváló alapot és eszköztárat adva ezzel a mély, pszichologizáló témák kidolgozására.

Május 29-én este héttől tartják az Irodalmi Jelen díjátadó gálaestjét a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Fellépnek többek között: Böszörményi Zoltán, Demeter Szilárd, Dobozi Eszter, Nagy Zsuka, Nádasdy Ádám, Rakovszky Zsuzsa, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Szőcs Géza, Vörös István, Zsille Gábor. Az est kiemelt meghívottja és társművésze: Várnagy Andrea zongoraművész.

Perl János képeiből nyílt tárlat a Magyarság Házában, melyen megelevenednek Kárpátalja történelmi emlékhelyei, köztük a munkácsi vár, a Vereckei Emlékmű, a természeti kincsek, a hagyományos népi mesterségek űzői, így a szövőnő, a bodnár, a borász, a bőrdíszműves, a fazekas. A tárlaton a fotók mellett szerepelnek a régió híres kézműves termékei, a salánki hordó, a csörögefánk, a Hidi-kerámia, a beregi szőttes, a salánki viaszos tojás is. A rendezvény az Értékek vonzásában programsorozat része, amelyben az intézményben bemutatják a határon túli magyar tájegységek néprajzi és népművészeti kincseit.

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete május 27-én hozza nyilvánosságra a kortárs magyar irodalmi műveket és eseményeket bemutató weboldalát (www.mmalexikon.hu) a Pesti Vigadóban. A Magyar irodalmi művek és események 1956–2016 című kutatási program 2018-ban indult, és várhatóan 2021-re nyolcszáz szócikkben dolgozza fel a magyar irodalom hatvan évét.

Jean-Michel Othoniel francia képzőművész gondosan megfestett, fekete gyöngysorokból kialakított rózsát ábrázoló hat képe díszíti a párizsi Louvre múzeum Puget-termét. A botanika lelkes híveként ismert művész kiállításával az üvegpiramis megépítése 30. évfordulóját ünnepli. Othoniel, a Palais-Royal metróállomásnál található Éjszakai madarak kioszkja című installáció és a versailles-i park modern szökőkútjának alkotója képeinek ötletét a múzeum egyik gyöngyszemének számító, Medici Mária és IV. Henrik esküvőjét ábrázoló Rubens-kép részletéből merítette, amelyen a francia királyi pár előtt a legalsó lépcsőfokra leesett kis rózsa látható. A kiállítás 2020. február 24-ig látható.

Kovács Vilmos ezredes szükségszerűnek nevezte a jó kapcsolatokat az érintett országok között, hiszen a magyar hősök jelentős része más államban nyugszik, és Magyarországon is temettek el külföldieket a háborúk alatt. A parancsnok közölte, hogy az első világháborús hadisírok rendbetételére elkülönített 2 milliárd forintos keret 70-80 százalékát már lekötötték. A pályázati összegből 30 ezer katonai sír újulhat meg országszerte, függetlenül az ott nyugvók nemzetiségétől. Magyarország Európában elsőként, 1917-ben gondoskodott törvényi szintű szabályozással a hősi halottak emlékének ápolásáról, 1924-ben pedig minden év májusának utolsó vasárnapját jelölték ki a magyar hősök emlékünnepévé.

Színházi előadások, koncertek, kreatív művészeti játékok és gyermekeknek szóló programok is szerepelnek a vácrátóti ArtBorétum Feszten, amelyet május 31. és június 2. között első alkalommal rendeznek meg.

csacsifogat

Május 29-én, szerdán a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében Görgei Artúr alakjairól beszélgetnek. Ezekről a kérdésekről fog beszélgetni Varga Benedek főigazgató, Mácsai Pál színész, Görgey Gábor rendező és Sirató Ildikó, az OSZK Színháztörténeti Tárának vezetője.

Az izraeli származású Berlinben élő énekesnőt a szláv népzenétől Marilyn Mansonig sokféle műfaj inspirálja. Moran Magal nem fél szokatlan kombinációkban vegyíteni a zenei stílusokat. Izgalmas zenei fúzióval érkezik a Zsidó Művészeti Napokra, május 27-én 19 órakor a Columbus Hajó színpadán ad koncertet.

Új zenei anyagot mutat be Szirtes Edina Mókus a Modern Art Orchestrával közösen. A Music à la Pangea című lemez dalait először május 26-án, vasárnap 19.30-kor a Budapest Music Centerben hallhatja a közönség.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma