Debut_Dij_2019

az_ev_leveltara_R

A levéltárak és a levéltárosi munka a többségünk számára láthatatlan, és talán érthetetlen. Pedig vannak izgalmas pillanatok is egy levéltáros életében. Ilyen volt az is, amikor a román rendőrség fotózza őket és az ’56-os forradalomról szóló székelyudvarhelyi vándorkiállításukat. De mitől válik érdekessé a levéltári munka a hétköznapi ember szemében? Erről is kérdeztük a 2018-as Év levéltára kitüntetést elnyerő Vác Város Levéltárának igazgatóját, Horváth M. Ferencet.

lukovitzky_kiallitas__R_

A nemrég megújult, szentendrei ÚjMűhely Galéria fogadta be az idén nyolcvanéves, a Szentendrei Új Művésztelepen több évtizede alkotó Lukoviczky Endre festőművész képeiből április 17-én Metszéspontok címmel nyílt kiállítást, amely a páratlan alkotói múlttal rendelkező művész munkásságába enged bepillantást.

NFZ_2

Hét bérletet hirdet meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar A zene kaland! mottójú 2019/20-as évadára, melynek rezidens művésze Rost Andrea operaénekes lesz – jelentette be Hamar Zsolt zeneigazgató az évadot ismertető szerdai sajtótájékoztatón Budapesten, amelyen mások mellett Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár is részt vett.

lukoviczky

Vigyazat_erzelmek2

A Petőfi Musical Stúdió előadása műfajilag nehezen behatárolható. Az alakok kitaláltak, a problémák, örömök, félelmek, sikerek és kudarcok – összefoglalva: az érzelmek – nagyon is valósak. Egyetlen különleges nap történetét láthatjuk, ahol ezúttal senki nem bújhat el az érzelmei elől. A Vigyázat, érzelmek!-et április 27-én 15.00 és 19.00 órai kezdettel a Bakelit Multi Art Centerben mutatják be.

„Soha nem lesz fogalmunk róla, mi van a másik ember fejében, bármennyi könyvet olvasunk is el, vagy színdarabot nézünk végig” – állítja Anger Zsolt rendező, színművész. Hogy az övében éppen most mi jár, azt viszont elárulta.

Emlékezetes alakításokban gazdag életpályája elismeréseként Pogány Juditot a Színházi Kritikusok Céhe életműdíjjal tünteti ki, amelyet szeptember 22-én adnak át a Katona József Színházban.

thebra

A Berlinálé fődíjasa, minden idők legnagyobb bevételű dán filmje és egy Bertolucci-klasszikus is szerepel a 18. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál eddig bejelentett programjában. A TIFF-et május 31. és június 9. között szervezik meg Kolozsváron.

Öt fővárosi művészmozi 14 termében rendezik meg május 17-én este 6 órától másnap reggel 6 óráig az idei Artmozik éjszakáját.

Az április 15-ei párizsi katedrálistűz tragédiájával döbbenhetünk rá igazán, hogy a több mint nyolcszáz éves Notre-Dame mennyi művészt ihletett meg – többek közt filmeseket is. Van, akinél csak háttérként jelent meg, és van, akinél a cselekmény fontos része Párizs egyik legfontosabb jelképe. A filmtett.ro összegyűjtött 10 filmet, amelyben felbukkan a Notre-Dame.

letoltes_2

Nyári Bernadett 30 éves korára bejárta a világot, legalább 90 országban állt már színpadon, egyedülálló játékstílusával átütő sikereket ért el világszerte. Április 26-ai, első hazai jótékonysági koncertjének a Lurdy Mozi ad otthont, és a teljes bevételt a Mosoly Alapítvány terápiás tevékenységének támogatására fordítja.

Két egyfelvonásos operát, Kenessey Jenőnek Az arany meg az asszony című Krúdy-darabból készült művét és Örkény István Tóték című kisregényének operaváltozatát, Tóth Péter szerzeményét mutatja be Káel Csaba rendezésében, Jankó Zsolt vezényletével pénteken a Magyar Állami Operaház az Eiffel Műhelyházban.

A Filharmónia Magyarország pécsi Mesterbérletének zenei kínálatában a klasszikusoké lesz a főszerep a jövő évadban; a felhangzó tizenhat mű csaknem fele Mozart alkotása. Az előadók a hazai és nemzetközi zenei élet kiemelkedő művészei és zenekarai. A Budapesti Fesztiválzenekar háromszor ad koncertet, de fellép a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a régizene legautentikusabb képviselője, az Orfeo Zenekar is.

followtheflow

A magyar zeneipar 2017-ben 53,4 milliárd forintot termelt, ebből a hangfelvétel-iparág 18,4 milliárdot, ami 3,6 százalékos növekedés 2016-hoz képest – szerepel a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért zeneipari jelentésében.

Az emberi látás, a képrögzítés lehetőségeit vizsgálja virtuális képeken és animációkon keresztül Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállítása, amely május 11. és november 24. között lesz látható az 58. Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában.

A Hangszercsere program gördülékenységét biztosító  bizottság megalakulását Rónaszékiné Keresztes Mónika, a magyar zenei nevelésért felelős miniszteri biztos jelentett be szerda reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös műsorában.

_D0A1487_Copy

Idén lenne 90 éves Kányádi Sándor, a Nemzet művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas költő, aki a felnőtt és gyerekirodalomban egyaránt maradandót alkotott. Április 12-én a huszadik alkalommal megrendezett MANK Alkotóművészeti Szalonon az ő munkásságáról az I. kerület polgármestere, dr. Nagy Gábor Tamás és Mirtse Zsuzsa, a MANK művészeti tanácsadója beszélgetett.

Több műfajú pályája ellenére Szép Ernő mindenekelőtt költő: akkor is, amikor prózát ír, és akkor is, amikor drámákat. A Müpában Für Anikó, Gálffi László, Mácsai Pál, Darvas Ferenc közreműködésével előadott április 23-án 20 órakor előadott vers-esten a költőként indult Darvasi László válogatása minden bizonnyal ezt fogja árnyalni és bizonyítani.

„Mindig tetszett, hogy egyes írók megalkották a sajátos, hozzájuk kötődő figuráikat, például Krúdy Gyuláról mindig eszünkbe jut Szindbád, Tersánszky-Józsi Jenőről pedig Kakukk Marci. Én is szerettem volna egy főhőst, amelyet a saját ízlésemre formálhatok” – mondja a Magyar Írószövetség Debüt díjával jutalmazott Pataki Tamás író, újságíró, akit pályakezdésről, regénybeli figurájáról és irodalmi elődökről is kérdeztünk.

Walitzky_Tamas._R

Az 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále idén 110 éves Magyar Pavilonjában, a Ludwig Múzeum szervezésében egy olyan művész kiállítása lesz látható, aki egyszerre merít inspirációt a fotótörténeti múltból és használja a képalkotás legmodernebb technikáit.

Megújult a szentendrei Kovács Margit Kerámiamúzeum állandó kiállítása, új megközelítésben mutatva be a művész sokoldalú, változatos tematikájú életművét, sikeres pályáját. Az eddig feldolgozatlan hagyatékból dokumentumok, levelek és fotók is feltűnnek, árnyaltabb képet adva a kerámiaművész személyiségéről.

A fenti címmel hirdetett látogatást két galériában a Budapest Art Week képzőművészeti eseménysorozat. A program középpontjában olyan alkotók álltak, akik műveikben valamilyen aspektusból kifejezetten női sorsokra jellemző vonásokat elevenítenek meg. A Bloody Mary, illetve a Ritual Trail to Self című tárlatokon a kortárs képzőművészet két műhelyébe pillantottunk be.

A tengeri régészek az óceán fenekén fekvő roncsot 700 méter mélyen fedezték fel. Az SS Iron Crown szállítóhajó 1942-ben süllyedt el, a támadásban a legénység 38 tagja halt meg. Öt túlélőt egy másik hajó vett a fedélzetére. A legidősebb túlélő, George Fisher 2012-ben hunyt el. Az SS Iron Crown volt az egyetlen hajó, amelyet az állam felségvizein torpedóval elsüllyesztettek a második világháború alatt.

A finn Dome Karukoski rendezte Tolkien című film azokat az éveket mutatja be, amikor az árván maradt Tolkien barátokra, szerelemre és művészi inspirációra lel egy csapatnyi kiközösített fiatal körében az iskolában. A történetben az író első világháborús élményei is előkerülnek. A Tolkien-hagyaték gondozó a film elkészítését nem hagyták jóvá, és nem vettek részt benne.

A jubileumok évét tartja idén a Barba Negra Track: a május 3-án induló szezonban a Lord, a Pokolgép, a Tankcsapda, a Dinamit, az Ismerős Arcok, a Karthago, a P. Mobil, a Tátrai Band, a Junkies, a Road és a Fish! ünnepli kerek évfordulóját a szabadtéri szórakozóhelyen. A Barba Negra Track hatodik évadának első koncertjét a 30 éves Tankcsapda adja május 3-án, ezt pedig a Pokolgép műsora követi május 11-én a zenekar gitárosa, Kukovecz Gábor 60. születésnapja alkalmából.

Tavaly az akadémiát megrázó szexuális zaklatási és kiszivárogtatási botrány miatt elhalasztották a díj átadását. Az akadémia több tagja és vezetője is lemondott, de azóta több új taggal gyarapodott a testület, amelynek szabályzata is megújult. Így a tavalyi és az idei díjazottat együtt, október 10-én nevezik meg.

A Kamara Virtuózok évada május 3-tól látható péntek esténként a Duna Televízió és a Duna World műsorán. Az idei évadban az együttzenélés öröme kerül a középpontba. Nem lesznek előválogatók és elődöntők, hat adást láthatnak majd a nézők. Az első ötben a zsűri dönt a továbbjutásról úgy, hogy mindegyik adásban kiesik egy formáció. Azonban minden adásban egy zsűritagnak lehetősége lesz arra, hogy kedvenc csapatát megmentse a kieséstől. Az élő döntőben a közönség választhatja ki az évad abszolút győztesét a három legjobb formáció közül.

Április 28-án, vasárnap 3 órakor színházi tárlatvezetést tartanak a Magyar Nemzeti Múzeum az Ismeretlen Görgei című kiállításában Görgei Artúr, Jászai Mari, Adéle Aubouin és mások visszaemlékezési alapján

dollar_papa

Április 26-28. között rendezik meg Nagykanizsa város napját, ahol a három nap alatt filmmaraton, koncertek és utcai táncfesztivál várja a látogatókat.

Flora istennő tiszteletére rendezett pompás ünnepség elevenedik meg szombaton és vasárnap a Tác melletti régészeti parkban, amely az ókori Róma egyik leglátványosabb eseménye.

Mától szombatig tartanak a második alkalommal megrendezett Érzékenyítő Fesztivál programjai a Veszprémi Petőfi Színházban. Idén a színházművészet mellett a könnyűzene és a táncművészet, valamint élettörténetek is előtérbe kerülnek.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma