NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2016.11.08

Megnyílt a legszebb magyar természetfotókat felvonultató, 41 képből álló kerítés kiállítás a Várkert Bazárban. A 26 hazai természetfotós művein keresztül sokszínű módon és stílusban köszön vissza a tárlat témája: a víz. A kiállításon beszélget egy harmatcsepp a tengerrel, a jég a párával, a belvíz az óceánnal, a molnárka a cápával, a tenger mélye a magas heggyel.

A hazai természetfotózás ismert és elismert az egész világon, hiszen nincs olyan világszínvonalú megméretés, ahol a díjazottak között ne bukkanna fel egy-egy magyar név. A kemény munka, a kitartás, a kreatív megközelítés és az egyedi látásmód meghozza az eredményét. Nincs szó, nincs gondolat, amely kifejezőbb lenne egy-egy elkapott pillanatnál. Ez volt a célja a Mai Manó Ház csapatának és a velük szorosan együttműködő Radisics Milánnak, aki elismert természetfotós, a kerítés kiállítás kurátora és szerkesztője.

 

Budapest-water-summit-viz-kiallitas-vadasz-sandor


„A 26 hazai természetfotós stílusa és indíttatása különböző. Sokszínűek és változatosak – éppúgy, mint ennek a tárlatnak a témája, a víz. Ezért a képeiket sem rendeztem keretek közé, szorítottam fejezetekbe. Úgy válogattam őket, hogy szabad párbeszéd alakulhasson ki a művek között: beszélgessen csak egy harmatcsepp a tengerrel, a jég a párával, a belvíz az óceánnal, molnárka a cápával, a tenger mélye a magas heggyel, a hazai táj a külföldivel, a lila csepp a zölddel, a sarkvidéki jég a trópusi záporral, az érintetlen zug az urbánnal. A kicsi a naggyal, a digitális az analóggal, az összefüggő az összefüggéstelennel, hogy két kép láttán kialakuljon egy harmadik is a szemlélő gondolataiban. Beszélgessünk csak a vízről, mutassuk meg, ami olykor láthatatlan! Minél többen, minél többet. Ezáltal talán beleég a retinákba, és messzebbre eljut a végső üzenet is: tiszteljük, csodáljuk és szeressük kék bolygónkat” – mondta Radisics Milán a tárlat kialakítása kapcsán.

 

A kerítés kiállítás tematikáját a november 28. és 30. között rendezendő Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 inspirálta, amelynek mottója „A víz összeköt”, és amelyet Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, a Vízügyi Elnöki Testület tagja fővédnöksége alatt rendeznek meg.

A Külgazdasági és Külügyminisztériummal és az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködésben létrejövő kiállítás ingyenesen megtekinthető a Várkert Bazár hátsó sétányán 2017. január 2-ig.

 

Budapest-water-summit-viz-kiallitas-radisics-milan


„A víz a művészetek központi eleme, inspiráló és gondolatébresztő. A kerítés kiállításon bemutatandó különleges alkotások is elgondolkodtatnak nem csupán az adott pillanatról, hanem arról is, hogy vajon kellően értékeljük-e azt a természeti csodát, amely még itt van körülöttünk. A víz egyesít és összeköt egyéneket, generációkat, nemzeteket és kultúrákat, és ez közös felelősségvállalást is jelent. A Világtalálkozó azt kívánja elősegíteni, hogy globális konfliktusok és kockázatok helyett a víz az együttműködés, a béke és a fejlődés forrása legyen a világ minden, fenntartható fejlődésben érdekelt országa számára” – mondta Joó István, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 előkészítéséért és a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.


 

Budapesti Víz Világtalálkozó 2016

Az Áder János köztársasági elnök fővédnökségével és Magyarország Kormánya által a Víz Világtanáccsal együttműködésben megrendezett eseményre és a hozzá kapcsolódó tematikus fórumokra és a Vízipari Szakkiállításra 2016. november 28. és 30. között várják az érdeklődőket Budapesten, a Millenáris Parkban.

Tardy_Anna__02

2019.09.22

A 2018-ban megújult Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) a fiatal, feltörekvő művésznemzedék segítését tűzte a zászlajára – mondta el az MTI-nek adott interjújában Tardy-Molnár Anna ügyvezető.

unitarius_templom_1

2019.09.22

A budapesti belváros egyik legfurcsább építészeti meglepetése az unitárius székház a Nagy Ignác utcában. A háromemeletes bérház Budapest szívében első pillantásra nem tűnik különösebben érdekesnek, oldalbejárata azonban már jelzi: templom bújik meg a csemegebolt felett.

Monos

2019.09.21

Alejandro Landes brazil rendező Monos című háborús drámája kapta a legjobb filmnek járó Pressburger Imre-díjat szombaton a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó gáláján.

A 21 éves, londoni David Orobosa Omoregie kapta az év legjobb brit albumának járó zenei díjat, a Mercury Prize-t. Az indoklás szerint Dave Psychodrama című debütáló anyaga generációja legmerészebb rapalbuma. Idén márciusban jelent meg, vezette a brit albumlistát és eddig 130 ezer példány fogyott belőle. Dave a díjat családjának és barátainak ajánlotta, kiemelten bátyjának, Christophernek, aki gyilkosságért életfogytig tartó börtönbüntetését tölti. Az elgondolkodtató és önelemző Psychodrama megírását az a terápia inspirálta, amelyben bátyja a börtönben részesül: az elítéltek rehabilitációját a múltjukra épülő szerepjátékkal segítik. Az 1992 óta minden évben odaítélt díj 25 ezer fonttal (9,1 millió forint) jár együtt.

A Párizs közelében fekvő Vaux-le-Vicomte-ba csütörtök éjjel álarcosok hatoltak be, megkötözték az idős tulajdonosokat, és 2 millió euró (666 millió forint) értékűre beecsült zsákmánnyal távoztak. A kastély a legnagyobb, még magántulajdonban lévő védett műemlék épület Franciaországban, évente negyedmillió látogató keresi fel. Az 1656 és 1661 között épült pompás kastélyt XIV. Lajos pénzügyminisztere, Nicolas Fouquet emeltette, magára vonva a király irigységét. A hagyomány szerint Lajost éppen az udvar tiszteletére tartott tékozló ünnepség késztette arra 1661-ben, hogy hátralévő életére bebörtönözze pénzügyminiszterét, elkobozza a kastélyt, legbecsesebb műkincseit pedig a Louvre-ba és Versailles-ba szállíttassa.

Varázslények – Mesebeli küldetés címmel képzeletbeli kalandra hív a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szombattól látogatható kiállítása. A játék során sosem látott tájakat barangolhatunk be, miközben furfangos fejtörők és mitikus kihívások teszik próbára tudásunkat és érzékeinket. A múzeum közleménye szerint a több mint 1000 négyzetméteren megvalósuló kiállítás és játék megújult látványvilággal, egyedi installációkkal, rengeteg mesés felfedeznivalóval és ajándékkal várja a kalandvágyó látogatókat. A kiállítás november 3-ig tekinthető meg a Vajdahunyadvárában.

Függök ezen a zord élet-párkányon címmel tart szeptember 23.-án, hétfőn 18:00 órától Ady-estet a Petőfi Irodalmi Múzeumban Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas és kétszeres UNITER díjas Érdemes művész, az erdélyi színjátszás kiemelkedő tehetségű színművésze, a kolozsvári társulat tagja.

A Pozsonyi úti Református Templom altemplomának felújított színpadán szeptember 22-én 19 órától láthatja a közönség Pozsgai Zsolt múltidéző darabját. A Mátyás és Janus című dráma Magyarországon játszódik 1472-ben. Mátyás király régen látott hatalommá növeli az országot. És ekkor váratlanul kitör egy lázadás. Janus Pannonius, a király egyik legkedvesebb barátja és Vitéz János, aki Mátyás nevelője volt, szövetkezik ellene.

Szeptember utolsó szombatján a csongrádi Tari László Múzeum ad otthont az országjáró Játékmustrának, ahol a múzeumi szakemberek a játékosítás terén mélyíthetik el ismereteiket.

Jatekmustra

A legnépszerűbb máltai együttes immár rendszeresen visszajár Magyarországra. Az örömzenére épülő Tribali ezúttal szeptember 28-án játszik a fővárosi Dürer Kertben.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon: a Beatles Weekendet október 5-én az Analog Music Hallban, 6-án a Hard Rock Caféban rendezik meg.

Díjátadóval, nyílt próbákkal, színházi előadásokkal, kulisszajárásokkal ünneplik a színházak országszerte és a határon túl is a magyar dráma napját a hétvégén.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma