782x90_karacsony_banner_2_ok
2012.08.16
Tarján Tamás
A korábbi évtizedekből és kiadásokból intenzív emlékeket őrizve az életműről, eltökéltem, hogy nem az 1990-ben elhunyt költő halál közeli betegséglírája, nagy költészete felől olvasom a gyűjteményt, hanem a kezdetektől, lineárisan. Másodjára mégis kikövetelte magát a visszafele olvasás. KRITIKA
Először az oda-útról: az első Sziveri-kötetek (Szabad gyakorlatok, 1977; Hidegpróba, 1981; Dia-dalok, 1987 – az évszámok közlése nem ártott volna a tartalomjegyzékben sem) számomra ma már inkább elnyújtott prológusként, fontos költészetemlékként nyílnak meg. A saját pálya, egy korszak és egy – jugoszláviai magyar irodalmi – korhelyzet interaktív múzeumaként, az Új Symposion klasszikus érájának kései, dokumentáló fejezeteként. A Gondolat kiadványában mintegy száz oldalnyi anyag a közvetlen elődök – Tolnai Ottó, Domonkos István, Ladik Katalin, Erdélyből nyomokban Szilágyi Domokos – munkásságát ismerve-újragondolva bonthatja ki magát, amint a saját nemzedékbe forrás felé mozgolódik (Géczi János nevét nem Sziveri A narancs című ciklusának és Géczi Vadnarancsok-projektjének részleges, látszólagos összefüggése miatt emelem ki; Szőcs Géza harminc évvel ezelőtti poétikai radikalizmusát pedig nem a Sziverivel kötött barátság miatt).
 
A fiatal költő nem nagyon törte magát a rímek után, az inkább Füst Milántól és a beatköltészettől, mint Kassák avantgárdjától és az agresszív kordivatoktól inspirált sorok azonban nyers, aforisztikus játékosság-igényük folytán lassan mégis elkezdték felvenni a rímelést. Az „Eszem ágában sincs most verset írni. / Hiányzik hozzá a kedv…” (1978. augusztus 18.) kezdést követően a nyolcsoros versben a „Kezdődhet a reggeli, vacsora. Eszem / ágában sincs ma verset írni, / nem szeretem már költészetem” zárlata csupán az eszem (táplálkozom) sor-áthajlító, kettős jelentésű áthallást becélozva rímel kajánul, ráhalmozva a költészetem hangátvetésére a szeretem ugyancsak hangzóugrató belső rímét. Pár évvel később a „szemembe lóg a vaj lám / kiveszőben a faj(tám)” (Árucserebogár), a „Solymászat vagy ölyvészet / ennyit nem ér a költészet” (Tök, élet, len) összecsengései már a megfontoltan erőszakos, rímkritikus kínrímességgel tüntetnek. E külsődleges formai attak szerveződik majd át a betegségével való viaskodást megörökítő Sziveri felejthetetlen, organikusan szétáradó rímrohamaiba, hogy az írásképi-hangzási abszurditás, sötétebb és riasztóvá csöndesült háttér előtt, a lét uralhatatlanságával, a korai, értelmetlen halállal szembeni jelentéseket sűrítsen magába.
A Szájbarágás (1988) kiforgatott mélyű szonettjeiben, a songszerű, brechtes, felkiáltó megszólalások keserves-kemény, társadalmiasult egyedülmaradásában már az a líra jelentkezik, amelyet zavartalan természetességgel, nyugodt szívvel a kánonoktól kevéssé befolyásolt egyetemisták mernek manapság Petri György világa és világképe, esztétikája és versen kívüli kommunikációs törekvései mellé illeszteni. A Mi szél hozott? (1989), majd a Bábel (1990) és a Magánterület (1991), e részint már síron túli üzenetek pedig két évtized múltán is maradandó minőségnek mutatkoznak. A betegség, halálközelség, haldoklás csak borzalmas ok és alkalom a versre. A betegség gúzs, mely az általános szabadsághiánnyal kötöz le. Az emberben pusztító kór az emberiség-végzet megnyilvánulása, az éjszaka nem csupán a kórteremre, hanem az ezredvég európai kontinensére, Közép- és balkáni Európájára ereszkedik.
E búcsúhangban (mint Petrinél) mindig is „az öreg Arany” fájó gép SenkiPálságát éreztem visszalüktetni, bár a formálás olykor mintha egy popzenekar húrjaira és torkaira küldte volna a szövegeket. Az Alig valami, az Élektra él-e?, az Ah, Daimonion és nem egy verstársuk komolyan veszi a klasszicizálást, emelkedetten és méltósággal beszél a fenyegetettségről, miközben a szókészlettel, a ritmussal, a tónussal már fordítja is át a hangot a késő avantgárd színezetű, a posztmodernen átlábalt újérzékenység felindultságába. Egyfelől működésbe lép a versek lengéscsillapítása, másfelől súlyosabban méri-gyűjti be adatait a lírai torziós inga. „a polcon rám talál / a választékos bábhalál / s visszaszippantott rémimák / sorjáznak ex privát” (Bábjáték) – ezt énekelni, ordítani, dobolni kell, ahogy (bármennyire félelmetes) a halálos ágyon írott sziverikben is a kiáltó-dünnyögő dallam az elfogadó gondolat legfőbb szövetségese. A Sziveri-vers olvasása bensőséges esemény, de nem mehet végbe privátim.
A vissza-út mégsem az utolsó versektől – azaz a külön ciklust alkotó Gyerekversektől – indulhat, hanem a Reményi József Tamás által válogatott-szerkesztett gyűjtemény további szövegeinek is a végére érve. A Dramatikus művek a Mészöly Miklós és Pilinszky János utáni, Tolnai Ottó melletti magyar dramaturgia színpadjainkon kellően nem hasznosított alkotásai. Az Esszék, alkalmi írások részben a képzőművésznek indult Sziveri nézeteit összegzik, részben öncenzúrát nem ismerő, ezért a maga idejében cenzúrázott, le- és betiltott irodalom-felfogását reprezentálják. Az Önéletrajzi írások, vallomások igen erős fejezet: a Keresztury Tibor és a Zalán Tibor készítette interjú is elsőrendű forrás, A rövid élet titka pedig Sziveri János fanyar autobiográfiája, a rövid curriculum vitae-k egyik megrendítő mintája.
Ha a fenti utat megtéve indulunk vissza a négyszázadik lap tájáról az elsőre, más megvilágításban tárul fel, amit első nekifutásra – és mai viszonyításban – kissé kevésnek, kissé elegyesnek, kissé feltűnősködőnek, nem mindig jól rontottnak (a hangpróbánál viszont jelentékenyebb életmű-alapításnak) summázhatunk. Az oda s vissza kalandozás az életút végének nagy összegző verseit jelöli ki olvasói bázisul, felkínálva minden egyes sort, szót (s e legkisebb egységekben a könyvet mint egészet) a mérlegesnek. A Bábel, a végzetesen egymás ellen keserülő szervek reménytelen és dühödt szégyenének verse a közelgő consummatum est éjszakájában arról is vizionálhat, miért épp a nem a halál szótárába tartozó igét ismétel a négysoros strófák páros rímeinek kifutása, az antropológiai-történeti tehetetlenség vallomása. A beteg test tájait ölő kommunikációs összezavarodottság üzeni a tér- és időbeli univerzum irodalmi műben alig(ha) elbeszélhető káoszának és a benső elbábelesedésnek az együttes, torokszorító panaszát: „Az éjben eső felesel, rólam locsog – / járdára zuhog, csattog a mocsok. / Lóg az orromból műanyag kábel; / dühöng a szívem, dühöng e Bábel”.
2012.08.31
Első hallásra kevésnek tűnhet az idei Velencei Építészeti Biennále főkurátora, David Chipperfield neves építész által választott hívószó, ami köré a nemzeti pavilonok és a központi kiállítás épült: „Common Ground”, azaz közös alap. KRITIKA
2012.08.31
A balladás novellák emlékezője nagyjából ugyanaz a férfi, aki természetesen valamikor volt gyerek és kamasz, vagy most is az, ha szorongató visszautat tesz az időben, mely a rekonstrukció során ugyancsak tartogat meglepetéseket, újabb lelki erőpróbákat. KRITIKA
2012.08.31
Itthon kevesen ismerték Vázsonyi Vilmost, a századfordulón élt demokrata politikus, igazságügyi miniszter unokáját, egy nagy múltú család utolsó közvetlen leszármazottját. Zeke Gyula és Hadas Miklós kötete erre a különleges emberre emlékezik, aki úgy élt és úgy is halt meg, ahogyan senki más. KRITIKA

„Messziről jöttél, sokat láttál és a fényképeiddel sok mindent megmutatsz, talán még a mindennél is többet” – búcsúzott személyes hangú beszédében Kincses Károly fotótörténész a november elején elhunyt Balla Demeter fotográfustól, akit november 21-én temettek el a Farkasréti Temetőben. Mint mondta, a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus gigantikus életművet hagyott hátra.

Őrfi József saját maga tervezte és építette piliscsabai családi háza nyerte épület kategóriában a Média Építészeti Díját, amelyet november 18-án este adtak át Budapesten. A tervek között Takács Gyula finnországi skanzenépülete lett a nyertes. Őrfi József saját családi házát bővítette ki, a tervezést és a kivitelezést is ő végezte.

Hontalanítás című, a kirekesztés témáját feszegető, több elismeréssel is díjazott produkciójával egyhetes erdélyi turnéra indul a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház. A Hontalanítás című produkció mellett délelőttönként a Felföld tánchagyományai című ismeretterjesztő darabot láthatja a közönség. Az erdélyi turné alkalmával november 26-áig Gyergyószentmiklósra, Székelyudvarhelyre, Csíkszeredába és Kolozsvárra is ellátogat a társulat.

Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeumban mutatják be november 28. és december 17. között a Seuso-kincset, a késő római ötvösművészet legjelentősebb, ismert leletegyüttesét. Kaján Imre, a Göcseji Múzeum igazgatója arról számolt be, hogy az intézmény belső tereit átalakították, külön honlap készült, amely a múzeumpedagógia munkát is segíti. A múzeum a kiállítás ideje alatt 12 órás nyitvatartással működik.

A cigányság egyik eredettörténetét feldolgozó, nagyszabású oratóriumot mutatnak be december 19-én a pécsi Kodály Központban a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében. A koncerten 14 országból származó autentikus cigányzene szólal meg népi-világzenei hangszerelésben. A Valaha madarak voltunk című produkcióban csaknem kétszázan működnek közre. Az előadás fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Ipari és háztartási hulladékokból épített hangszerek? Utánozhatatlanul bravúros kísérleti koncertek? Slagszaxofon, biciklidob, hangburgerek? Egy évtizede foglalkozik speciális hangkeltő eszközök építésével a Bélaműhely Sound Art. Csácsúcsicsó című lemezükön egyaránt szerepelnek egyedi hangszerelésű technoszámok és versfeldolgozások, születésnapi koncertjükön pedig fellép a Soharóza kórus is.

belamuhely

Folytatódik a Pannon Filharmonikusok E.ON-koncertsorozata a Müpában: a tánc négy arcát bemutató hangversenyen a közönség stíluson és korokon átívelő műsort hallgathat meg a Pannon Filharmonikusok előadásában november 17-én 19:30 órai kezdettel. A koncert négy zeneművén keresztül az élet, a halál, a csábító és a tenger hívja táncba a hallgatóságot. Az esten szólistaként Bogányi Gergely zongoraművész áll színpadra, míg a zenekart Cristian Mandeal dirigálja.

Kutyák és istenek, erőszak és bűn, elfogadás és kiszolgáltatottság: ismét látható Mundruczó Kornél és a Proton Színház Szégyen című előadása október 30-án, 31-én és november 1-jén a Trafóban. Az előadás most különösen aktuális, hiszen a nők elleni erőszak és a faji diszkrimináció egyszerre jelenik meg J. M. Coetzee azonos című regényének színpadi adaptációjában. Érdekesség, hogy a cannes-i filmfesztiválon fődíjat nyert Fehér Isten című film egyik előzménye a 2012-ben született előadás. A produkció 70. előadása november 1-jén lesz.

Az első Fair Play Napon, október 26-án zenei alkotók, előadóművészek hívják fel a közönség figyelmét arra, hogy digitalizálódó világunkban egyre fontosabb a fair play, a zenészek anyagi és erkölcsi megbecsülése. A zenei produkciók létrejöttéhez ugyanúgy anyagi erőforrások kellenek, mint bármely hétköznapi termék előállításához, melyekért a fogyasztók pénzt adnak. A ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért kezdeményezésére létrejövő Fair Play Nap a tudatos, fair zenefogyasztás szükségességére hívja fel a figyelmet.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma