Ferenczy-banner

2017. március 29.
Célzó

14435401_723829147767677_2233488756730410214_o

Zrínyi Ilona alakja még ma is oly meghatározó, mint amilyen száz-kétszáz évvel ezelőtt volt. A legtöbben azonban csupán mint Munkács védőjét ismerik. Keveset tudnak arról, hogy mennyire művelt asszony volt, milyen sokat kellett szenvednie, és mégis egész élete során milyen határozott, milyen erős maradt. A Zrínyi Ilonáról készült monodráma többek között ezeket hivatott bemutatni.

2017.02.15

Kisjuli vadiúj földlakó, a hatodik gyerek a Lackfi családban. Éppen abban az életkorban van, amikor anyáék CD-gyűjteményével felcsiszolni a padlót sokkal izgalmasabb, mint plüssmackót ölelgetni, és nincs boldogítóbb egy nagy adag kosznál. Erről az apró felfedezőről szól Lackfi János legújabb verseskötete, az Élni hogy kell? című.

A könyv illusztrációit Horváth Ildi rajzolta, akinek képeiből február 2-án nyílt kiállítás a Pagony Könyvesboltban. A tárlatot, melyet Lackfi János költő nyitott meg, március 4-ig tekinthetik meg az érdeklődők.


elni_hogy_kell

 

Amikor beléptem a Pagony Könyvesbolt automata ajtaján, úgy éreztem magam, mintha húsz évvel ezelőtti gyermekkorom mesevilágába csöppentem volna. Nemcsak azért, mert forrócsokiillat terjengett a levegőben, vagy mert egy csodálatos, játékos világ figurái mosolyogtak rám a falakról és a könyvek borítóiról, hanem azért is, mert az egész helyiség telis-tele volt játszó, sikítozó, gurgulázva kacagó gyerekekkel.

 

Az órámra pillantottam, a program szerint öt perc múlva kezdődik a megnyitó, így kényelmesen elhelyezkedtem a könyvespolcok előtti széken. A rögtönzött színpadon Lackfi János költő, Horváth Ildi illusztrátor és Molnár György, az Eszterlánc Zenekar tagja foglalt helyet. Elsőként Molnár György ragadta magához a mikrofont, hogy elénekelje a kötet első versét, a Julianna köszöntőt. A megzenésített költemény a puha vattahajú Kisjuli „világrahuppanásáról” szól.

 

Miután a fülbemászó gyerekdal megalapozta a hangulatot, Lackfi János beszélt a verseskötet alapötletéről: „Annyi magyarázatot fűznék a könyvhöz, hogy az Élni hogy kell – Kisjuli versek a hatodik gyermekem pici kalandjait tartalmazza. A kötet úgy keletkezett, hogy a közösségi oldalamra örömömben megírtam a Julianna köszöntőt, amelyre jó visszajelzéseket kaptam. Erre Eszter, a Pagony Kiadó alapítója, megkérdezte, hogy nem szeretnék-e írni egy kötetet Kisjuliról. Végül ez a kis piros könyv kerekedett ki belőle és nagy örömömre Horváth Ildi lett az illusztrátor.”


20170202_165420

 

Lackfi János négy alapszóval jellemezte Horváth Ildi illusztrációit: otthonosság, játékosság, gazdagság, világteremtés. Otthonos, mert Horváth Ildi világa puha, biztonságos és igaz világ. Hiszen a Földön nem minden babarózsaszín és tökéletes. Sőt akinek van gyereke, az tudja, hogy egy otthon, amely a gyermeknevelés és a felnőtté válás színtere, nem hasonlít egy csillivilli, élettelen múzeumra. A költő a madárfészket említette példaként: „Lehet, hogy egy fészek pihepuha és tele van szalmával, tollakkal, mégis rengeteg benne a kosz, és olykor nejlonzacskó-darabkák is kikandikálnak belőle. Ezzel együtt vagy még inkább ennek ellenére is otthonos a fiókáknak.” Azért hozakodott elő ezzel a hasonlattal a költő, mert a képeken lévő állatok, emberek, holmik nem statikusak, jól láthatóan életük van. A rajzok befogadóak, mint egy jól kiült fotel.

 

Az illusztrációk gazdagságáról Lackfi János így fogalmazott: „Gazdagság alatt egyfajta jóleső tobzódást értek, amely a jóízlés határain belül mozog. Ildi mindig keresi a csicsa nélküli bővelkedést, mindig van egy plusz ötlet a képeken, egy cica, egy csillag, egy falevél vagy egy csigalenyomat a csigalépcsőben. Valami, amire nem számítasz. Nem is beszélve a felületek és a technikák gazdagságáról.”


20170202_170644

 

A költő ezt követően kiemelte Horváth Ildi művészetének játékosságát. „Hagy teret a szövegnek, hagy teret a képzeletnek és hagy teret az olvasónak, hogy otthon érezze magát. Mert a világ nem készen kapott valami, nem egy körbehatárolt, megváltoztathatatlan dolog. A világot mi csináljuk és nemcsak azért, hogy otthonra leljünk benne, hanem hogy alkotórészei legyünk.”

 

Végül Lackfi János kitért az illusztrátor műveinek világteremtő tulajdonságára. Pablo Picassót idézte, aki egyszer ezt mondta: „Tizenkét évesen úgy rajzoltam, mint Leonardo, hetvenévesen szeretnék úgy megtanulni rajzolni, mint egy gyerek.” A költő a festő szavaihoz kapcsolódva elmondta, hogy szerinte egy könyv több mint önmaga. Valójában „visszhangzó és mellékjelentésekkel teli terek sokasága”.

 

Bizonyítékként Kassák Lajost idézte, és egy kis asszociációs játékra invitálta a közönséget. »Fejünk felett elrepül a nikkel szamovár« – ez vajon mit jelenthet?” – kérdezte. Körbekémleltem, és a felnőttek gyermekien csillogó szemeit néztem, akik először félénken találgattak, mint kisdiákok a fogalmazásórán, aztán egyre jobban elsodorta őket a fantázia. Holdat, napot, repülőt, helikoptert és hasonlókat kiabáltak be. Lackfi János mosolygott és így folytatta az anekdotát: „Amikor felteszem a gyerekeknek ezt a kérdést, azok, akikből a szülők sikeresen kinevelték a kreativitást, mindig lázadoznak, hogy ezmostmi meg nemár. Aztán vannak olyan ábrándozó lelkek is, akik azt felelik: »Biztos azt jelenti, hogy megőszült a haja, mert már öreg, tehát az idő elrepül a fejünk fölött!«. Ilyen asszociációkra képesek a gyerekek. Gondoljunk csak arra a pillanatra, amikor egy kicsi feltekint egy renoválás alatt álló épületre és azt mondja: »Ez a ház fel van bálványozva.«, vagy amikor meglátnak egy ajtót a kórházban és megkérdezik, hogy »Itt gyógyítják a hordókat? Mert az van kiírva, hogy beteghordó!« Ez a világteremtés egy-két szóval a gyerekek sajátja, és aki igazán jó művész, az ezt újratanulja a maga eszközkészletével és továbbfejleszti. Én csak azt mondhatom, hogy Horváth Ildinek ez sikerült, és rajzai egyfajta utazást jelentenek a gyerekkorba.”


20170202_165346

 

Bevallom, nem volt könnyű jegyzetelni János gondolatait, mert a mellettem helyet foglaló apuka telefonjának csipogása, csörgése, kántálása erősen megnehezítette a koncentrációt. Ránéztem, hogy diszkréten figyelmeztessem: zavarja a megnyitót. A laptopja végig nyitva volt, ujjaival pedig olyan gyorsan szántotta a billentyűzetet, mintha a Liszt-rapszódiát zongorázta volna. Nyolc év körüli kisfia egy filmből készült képeskönyvet olvasott. A fiú rosszallóan csóválta a fejét, mert nem tetszett neki, ahogy kedvenc filmjét adaptálták, aminek hangot is adott. Apuka erre feltekintett a statisztikák és a grafikonok pusztaságából, és elmagyarázta neki: ezek a könyvek valójában csak azért készülnek, hogy „a gyártók lehúzzanak még egy bőrt” a filmről és a „hisztiző gyerekeknek” köszönhetően persze mindenki rohan a boltba megvenni, a kiadók pedig „nevetnek a markukba” és „jól lehúzzák” a szülőket. Ebben a pillanatban értettem meg, mire is akart utalni Lackfi János az elmúlt percekben. Valószínűleg arra gondolhatott: egy apukának nem az a feladata, hogy Vergiliust játsszon és körbevezesse nyolcéves fiát a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom sötét bugyraiban. Vagyis ne traktáljuk a gyerekeket a felnőttek földhözragadtságával, amíg nem muszáj, mert a világ, amelyben élnek, csodálatos és nem tart örökké.

 

A költő üzenetét továbberősítette egy négy év körüli apróság spontán előadása a megnyitó végén. A kislány Molnár György éneke közben nagy magabiztossággal a színpad közepére sétált, a közönség felé fordult és gátlások nélkül, hangosan rázendített saját szólamára. Az imádnivaló improvizáció közben arra gondoltam, vajon hol veszítjük el ezt a fajta kreativitásunkat és szabadságunkat, amely gyerekként még megvan.

 

Az egész kiállításmegnyitó kedvesen szubjektív volt, mint egy svéd gyerekvers. Lackfi János szavai, Horváth Ildi képei és Molnár György mosolygós dallamai életre keltek a hangos gyerekzsivajban. Olyan igazságok hangzottak el, amelyeket csak akkor érthetünk meg, ha néhány pillanatra kibújunk cipzáros felnőttjelmezünkből (már akién van cipzár). Az egész eseményt áthatotta az érzés, hogy nagy dolgok történnek egy kis helyen. Akár ha az Eszterlánc zenekar énekesére gondolok, aki megtisztelte a hallgatóságot azzal, hogy először adta elő nyilvánosan a Julianna köszöntőt, akár az apró énekesnő büszke anyukájára, aki talán először eszmélt rá: szemefénye mennyire tehetséges.


az_igazi_kisjuli_forras_lackfi_janos_facebook
Az igazi Kisjuli
Fotó: Lackfi János Facebook-oldala

 

A kiállítás és a kötet is közelebb viszi a nyitott szívűeket ahhoz a „pánpéteri emlékhez”, hogy egyszer mind voltunk „kisjulik”. Emellett el is gondolkodtat, hogy nem szabad a fantázia szárnyán repülő csöppségeket túl korán lerántani a valóság kemény talajára. Mert csak a Kisjuli-féle kreatív, szabad felfedezőkből lehetnek később a világ alkotó felnőttjei.



Ízelítőnek íme a kötet címadó verse:

ÉLNIHOGY

Kisjuli, mutatom,
élni hogy kell,
kócos pitypang
tolla zizeg ott el.

Kisjuli, mutatom,
élni hogy kell,
tücsök-rokendroll,
borul a zajos kert.

Kisjuli, mutatom,
élni hogy kell,
csikiz a virágpor,
tüsszentős fej!

Kisjuli, mutatom,
élni hogy kell,
lecsurog a forró
napból a fénytej.

Kisjuli, mutatom,
élni hogy kell,
dobja a patak
a hűvöset, kapd el!

Kisjuli, mutatom,
élni hogy kell,
ropogó hóban
angyalos jel.

Kisjuli, mutatom,
élni hogy kell,
madár a hógolyó,
égig dobd fel!



Írta: Jámbor-Miniska Zsejke

Hammerstein_Judit
2017.03.28

Idén 100 éves az intézményesült kulturális diplomácia. De vajon melyik volt az első kulturális intézetünk külföldön? Többek között erről, a nemzetközi könyvvásárokon való szereplésről és az Amerikában turnézó Moholy-Nagy-kiállításról is beszélgettünk a Balassi Intézetet irányító Hammerstein Judit külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárral. INTERJÚ

_D0A4308_Copy

2017.03.28

A Filharmónia Magyarország, felelevenítve a nagy sikerű, egy egész ország által figyelemmel kísért nemzetközi karmesterversenyek hagyományát, többfordulós karmesterversenyt rendez. Eddig több mint száz jelentkezőt regisztráltak a világ 26 különböző országából, de május 1-jéig még nyitott a jelentkezés – jelentették be március 28-án az Erkel Színházban rendezett sajtótájékoztatón.

F__CI195609220136

2017.03.28

A magyar puszták népéhez hozzáférni nehezebb vállalkozás, mint egy közép-afrikai törzs tanulmányozása. Honnan tudhatjuk akkor, hogyan éltek a gyakran több száz főből álló, cselédotthonokban lakó pusztaiak? Úgy, hogy egyik kiváló írónk, Illyés Gyula mesél róluk: visszaemlékezve saját gyerekkorára. Induljunk útra vele, olvassuk együtt a Puszták népét.

Megjelent Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester és zeneszerző A Tribute című kétlemezes kiadványa a Hungaroton gondozásában. Az első lemezen Kocsis Zoltán többek között Kodály Zoltán Székely keserves, Liszt Ferenc Csárdás obstiné, Szergej Rahmanyinov E-dúr prelűd és Frédéric Chopin g-moll ballada című művét adja elő.

Kilenc ország – köztük India, Indonézia és Kína – társulatainak és bábművészeinek részvételével nemzetközi árnyjáték fesztivált rendeznek április 21. és 25. között Pécsett – hangzott el az eseményt beharangozó március 27-ei sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen. Az eseményen összesen nyolc árnyjáték-előadást láthat majd a közönség.

Silver Hugo-díjat ítélt oda a nemzetközi zsűri a Bartók Világversenyt és Fesztivált ajánló kisfilm alkotóinak az 53. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál televíziós versenyében a Reklámfilm/Individual Commercials főkategóriában. A film írója és kreatív producere a Bartók Világverseny kialakítását is jegyző Szabó Stein Imre, rendezője Géczy Dávid.

Kincses Kecskemét címmel egyedülálló, az elmúlt tíz évben feltárt régészeti és történeti műtárgyakból válogatott kiállítás nyílt március 24-én a Cifrapalotában. A tárlaton bemutatott tárgyak többségét a nagyközönség most láthatja először. A kiállítás jelentős időszakot ölel fel: a Krisztus előtti 6. évezredtől az 1940-50-es évek helytörténeti jellegű gyűjtéséig számos történelmi korszakot átível.

Megjelent a Gyula anno. könyvsorozat harmadik kötete, a Gyulai Évszázadok Alapítvány Kóhn Dávid 1937-es könyvét adta ki „újragondolt” formában. A Gyula város utcái és terei című kötet olvasmányos formában, 144 oldalon szól a kor és a századelő gyulai polgárairól, vendéglőiről, szállodáiról, történeteket mesél el a városrészekről és az ott élő emberekről.

Ötéves fennállását ünnepli márciusban a hazai művészeti szcéna jelentős kommunikációs ügynöksége, a kortársPRos. A minőségi kultúra elkötelezett támogatójaként hangsúlyosan a színházi, a komolyzenei, a képző- és a táncművészeti, valamint a filmes területeken tevékenykedik, és meghatározó művészek álmait igyekszik szakmai tudással párosítva megvalósítani.

16998717_804784429670478_6826525929856118752_n_masolata

A Jazzműhely sorozat következő főszereplője Kézdy Luca, a magyar jazz középnemzedékének első számú hegedűse, aki a műfajok helyett inkább a sokszínűség mellett kötelezte el magát. Koncertje – melyre március 29-én kerül sor – is a műfaji nyitottság elve mentén épül majd fel. Az est során pedig kiváló magyar és nemzetközi vendégzenészek lesznek segítségére.

Magyarországon egyedülálló művészeti kezdeményezésként, üzleti, kulturális és diplomáciai szereplők összefogásának köszönhetően kezdte meg működését az a Magyarországi Német Művészeti Alap, amelynek elsődleges célja a német kortárs képzőművészet hazai jelenlétének erősítése és a német-magyar kulturális kapcsolatok támogatása.

A Mozaik Múzeumtúra keretében iskolai edukációs múzeumpedagógiai programsorozat indul március 21-én a XV. kerületi Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskolában. „A Mozaik Múzeumtúra program keretében a diákok számára helybe visszük a múzeumi élményeket” – fogalmazott Makranczi Zsolt, a programot összefogó Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma