Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2017.06.20

A művészetet nem szabad csak az elitnek fenntartani, hanem mindenkihez el kell juttatni! – vallotta Victor Vasarely, aki mindenki számára szerethetővé és birtokolhatóvá kívánta tenni az alkotásokat. A világhírű magyar festő 30 éve még maga látogatott el a Vasarely Múzeum megnyitására, most unokája képviselte a húsz éve elhunyt művészt a megújult múzeum és kiállítás átadásán június 19-én.

Az egyéves felújítást követően június 20-tól látogatható ismét a megújult Vasarely Múzeum. Azoknak is érdemes felkeresniük az állandó kiállítást, akik korábban már ellátogattak a múzeumnak otthont adó Zichy-kastélyba, hiszen a tárlat is frissült, változott. A Mátyás-korabeli templom és kolostor romjaira épült 17. századi kastélyt 1945-ig katonai ruhatárnak használták. Victor Vasarely 1982-ben adományozta a fővárosnak műveit, és az alkotó gyűjteményéből 1987-ben nyílt kiállítás az ódon épületben. A több mint négyszáz egyedi és sokszorosított alkotás betekintést ad a művész korai alkotói időszakába, láthatjuk a még Magyarországon készült akadémikus rajzait és reklámgrafikáit, de a hatvanas-hetvenes évekből származó op art művek és plasztikák is megtekinthetőek.

 

_D0A3552_Copy


„Az egyéves felújítás után újrarendezett állandó kiállításon mintegy száz mű szerepel a művész valamennyi alkotói periódusából válogatva. A tárlat kronológiai rendben haladva vezeti végig az érdeklődőket Vasarely különböző alkotói fázisain” – olvasható a múzeum oldalán. A tárlat kurátora Imre Gyöngyi volt, aki minket is körbevezetett június 19-én Vasarely, született: Vásárhelyi Győző életének és munkásságának jelentősebb állomásain. Az első teremben a fiatal művész indulásába pillanthattunk bele. Az 1920-as budapesti tanulóéveket idézik fel a művek, amikor Győző még Bortnyik Sándor „Műhelyébe” járt, aki a Bauhaus eszmevilágához állt közel. Két éves grafikai tanulmányai során itt ismerkedett meg igazán a modern művészettel és alakjaival, sőt, későbbi feleségével is itt találkozott: a grafikai tervező Spinner Klárával – magyarázta a kurátor, aki arra is kitért: első grafikai tervei is láthatók itt a művésznek, és bár ez a korszak reprezentáltabb a gyűjteményben, a tárlat kialakításánál arra törekedtek, hogy bemutassák a művész indulásának és későbbi pályájának sokszínűségét.

 

A művész 1930-ban emigrált Franciaországba, a második terem már ennek az időszaknak a munkáit mutatja be, majd innen lépünk tovább a korai, még a szürrealizmustól inspirált, maga által Tévutaknak nevezett munkáitól az első Fekete–Fehér korszakon át, a kinetikus és az op art művészetig.

 

_D0A3504_Copy


„Vasarely művészete az 1950-es évek közepétől új irányt vett. Ennek mérföldköve volt a művész által kezdeményezett, Denise René Galériájában 1955 áprilisában megrendezett A mozgás (Le Mouvement) című csoportos kiállítás, ahol Vasarelyvel együtt többek közt Marcel Duchamp, Alexander Calder és Nicolas Schöffer (Schöffer Miklós) is kiállított. A tárlathoz kapcsolódóan Sárga kiáltvány (Le Manifeste Jaune) címmel jelentette meg manifesztumát” – olvasható a múzeum oldalán. Ezzel kapcsolatban Imre Gyöngyi is elmondta: a kiáltványban fogalmazza meg Vasarely, hogy a műtárgyakat sokszorosítani kell és széles körben terjeszteni, hogy bekerüljenek az emberek otthonába.

 

Az állandó gyűjtemény anyagát kölcsönzött művekkel is kiegészítették, valamint bemutatnak 13 művet azok közül a sokszorosított grafikák közül, melyeket Vasarely 1968-ban adományozott a Szépművészeti Múzeumnak (118 db). Ezeket utoljára 1969-ben láthatta a közönség, azóta nem voltak kiállítva.

 

_D0A3576_Copy


„A pécsi születésű Vásárhelyi Győző több lépéssel megelőzte saját korát” – hangsúlyozta dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a megnyitón. Mint mondta: a művészettörténet új korszakát hozta el, hiszen elérhetővé, szerethetővé, birtokolhatóvá tette az alkotásokat. Ma sem tehetünk mást, minthogy céljait magunkévá tesszük – magyarázta az államtitkár. Kiemelte: a kormány célja hasonló, hiszen arra törekednek, hogy leemeljék az elérhetetlen magasságból és a hétköznap részévé tegyék a kultúrát és a művészeteket.

 

Vasarely mindig népszerű lehet a fiatalok és az idősek körében egyaránt, ráadásul képes a világon bárhol képviseltetni a magyar alkotók egész sorát – hangsúlyozta Hoppál Péter, és hozzátette: a művész a példamutató kevesek egyike, aki úgy építette fel nemzetközi karrierjét, hogy közben mindig hazatért, és sosem feledte el magyarságát.

 

_D0A3367_Copy


Ezt alátámasztotta unokája is, Pierre Vasarely, a Vasarely Foundation elnöke, aki elmesélte: nagyapja nagyon szeretett Magyarországról mesélni, amely szülőhazáját, anyanyelvét jelentette számára. „Emlékszem, amikor 30 évvel ezelőtt elkísértem őt ennek a múzeumnak a megnyitójára. Olyan boldogan sétált Budapest utcáin, hogy bennem is felkeltette a vágyat, hogy mielőbb visszatérjek ide” – mesélte az unoka, hozzátéve: nagyon büszke és meghatott, hogy ő lehet jelen a megújult tárlat megnyitóján a láng hordozójaként.

 

Pierre Vasarely is hangsúlyozta, hogy nagyapja anyagilag is elérhetővé tette műveit a nagyközönség számára, mivel úgy gondolta: a művészetet nem lehet fenntartani az elit számára, hanem mindenkihez el kell juttatni.

 

_D0A3338_Copy


Dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Vasarely Múzeum főigazgatója köszöntőbeszédében elmondta: 1987-ben nyitotta meg kapuit a múzeum, és harminc év elteltével időszerűvé vált az épület felújítása, amelyre 300 millió forintot biztosított a kormány. Hangsúlyozta: újjáéledtek a bemutatóterek is, így a mester halálának huszadik évfordulóján egy újrafogalmazott állandó kiállítás várja a látogatókat.

 

Kultúra.hu
Fotó: Csákvári Zsigmond

_D0A3010_Copy

2019.06.19

Csáth Géza gyerekkora sejtelmesen dereng át novelláiból. A Margó Fesztiválon közelebb hajoltunk a varázsló kertjéhez, és Csáth Géza családjának fotóhagyatékával ismerkedhetünk meg. A fotográfiákon keresztül betekintettünk az író gyerekkori világába és az amatőr fényképészet és a családi albumok kezdeti korszakába.

Kantorok

2019.06.18

1958 óta ítélik oda a Balázs Béla-díjat a magyar filmszakma kiemelkedő szakembereinek. Idén nyolc filmes vehette át a díjat, köztük Nádorfi Lajos operatőr, akinek Kántorok című filmjét az Uránia Nemzeti Filmszínház június 11-én vetítette a díjazottak munkásságát bemutató sorozatban.

ek3

2019.06.18

Lee Olivér saját zenekarával, az ékkel robbant be a köztudatba, azonban az elmúlt években már számtalan más produkció kapcsán is hallhattuk a nevét. A Trillion és a Szeder mellett egyszálgitáros műsorát is egyre többen hallgatják, mellyel most az izraeli közönség előtt is bemutatkozhat. Interjú.

A Maling-hegység területén feltárt négy lábnyom segítheti az alsó kréta korban élt dinoszaurusz csoportok eloszlásának és evolúciójának tanulmányozását. Két sauropoda lábnyom az évek során részlegesen megrongálódott – három lábujj eltűnt –, ezért a nyomok emberi lábnyomnak tűntek, és sokáig a késő Tang-dinasztia (618-907) egyik híres tábornokának, Li Cunhsziaónak (858-894) tulajdonították őket.

Június 19-én kiállítás nyílik Pataki Ferenc festőművész képeiből a szentendrei ÚjMűhely Galériában Hommage à Barcsay címmel. Pataki művei általában az időt kívánják megragadni, ám mostani képei egyik alapeleme inkább a csend: nem a nyugalom csendje ugyan, hanem az alig érzékelhető, mégis folyamatosan zajló mozgások fojtott surrogása, a lassan málló, halkan áttetszővé horzsolódó felületek neszezése.

Ezüsttárgyak a történelmi Magyarországról címmel a 16. századtól a 20. század fordulójáig tekinti át a magyarországi ezüstművesség történetét a BÁV június 18-tól ingyenesen megtekinthető kiállítása. A tárlat a mindennapi használati eszközöktől a liturgikus tárgyakon át a gyűjtői ritkaságokig a legnagyobb ötvösmesterek virtuóz alkotásait vonultatja fel. A tizenkét jelentős hazai gyűjteményből származó, csaknem 150 alkotás reprezentatív képet ad a történelmi Magyarország 16. és 20. század közötti ötvösművészetéről.

Kőszínházi és független társulatok, valamint egyéni művészek nevezését is várja idén a Kaleidoszkóp VersFesztivál, amelyet október 16. és 20. között rendeznek meg a Váci Dunakanyar Színházban. A fődíj egymillió forint. Versszínházi előadásokkal június 30-ig, versmondással és versfilmekkel szeptember 30-ig lehet nevezni. A Kaleidoszkóp VersFesztivál elsődleges célja a vers megnyilvánulási formáinak felkutatása és bemutatása, valamint a hivatásos és az amatőr előadók, társulatok és alkotók közös színházi fesztiváljának megteremtése. A programokat idén is színesítik majd verszenei koncertek, de lesznek étteremszínházi előadások, ifjúsági produkciók és performanszok is.

Az Ismerős Arcok idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A jubileumi alkalomból egy vadonatúj videoklipben újragondolva, szimfonikus kísérettel jelentették meg a Nélküled című emblematikus dalukat, amely az egész Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jelképe lett. Június 22-én a Barba Negra Trackben adnak születésnapi nagykoncertet.

Történelmi-művészeti sétára várják az érdeklődőket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában június 22-én 11 órára.

fszek

A magyar klasszikus zene, népi zene és cigányzene legkiválóbb művészei együtt lépnek fel a Budai Vigadóban június 23-án.

Június 20. és 23. között idén második alkalommal rendezi meg az operett műfaj koronázatlan királyáról, Rátonyi Róbertről elnevezett négynapos operettfesztiválját a Veszprémi Petőfi Színház. A színművész életének utolsó szakaszában négy előadást is rendezett Veszprémben.

Félezernél is több színházi, könnyű-, világ- és klasszikus zenei, táncszínházi, filmes és egyéb program várja a látogatókat a 12. Ördögkatlan fesztiválon július 30. és augusztus 3. között a baranyai Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma