15_eves

2019.05.02

A Tosca Salgótarjánban, Bohémélet Szegeden, Puccini Egerben – 52 helyszínen csaknem 24 ezer néző és több mint 82%-os látogatottság mellett ért véget a Magyar Állami Operaház és a Filharmónia Magyarország közös, 2018/19-as Operát az Operából!-turnéja. A sikeren felbuzdulva a budapesti intézmény a következő évadban a Nabucco, a Parasztbecsület és a Carmen koncertszerű előadásaival folytatja a sorozatot.

tosca_salgotarjan_kalmandy_mihaly_sumegi_e_kiss-b._karm._kesselyak_gergely_rakossy
A Tosca Salgótarjánban. Sümegi Eszter és Kiss-B. Atilla
Fotó: Rákossy Péter


2018 szeptemberétől 2019 április végéig 22 magyarországi nagyvárosban, köztük 18 megyeszékhelyen mutatkoztak be az Operát az Operából! programsorozata keretében a Magyar Állami Operaház együttesei. A Puccini Itáliája tematikus évad névadó zeneszerzőjének három, népszerű operája, a Bohémélet, a Turandot és a Tosca koncertszerű, félig szcenírozott előadásai mellett tíz megyeszékhelyen – ahol nem működik operatagozat vagy szimfonikus együttes – négyestés bérletsorozattal is készült a budapesti intézmény. Nagyzenekari hangverseny és verista operagála is színesítette a sorozatot, míg a Magyar Nemzeti Balett klasszikus és modern koreográfiákból állított össze koncertprogramot a turnéra.


bohemelet_szeged_berecz_valter
Rácz Rita a Bohéméletben Szegeden
Fotó: Berecz Valter


Az előadásokban az Opera olyan kiválóságai működtek közre, mint Fokanov Anatolij, Kálmándy Mihály, Kiss-B. Atilla, Kovácsházi István, László Boldizsár, Létay Kiss Gabriella, Lukács Gyöngyi, Molnár Levente, Rálik Szilvia, Sáfár Orsolya és Sümegi Eszter, míg az Opera együtteseit, a Zenekart, Énekkar és Gyermekkart Dénes István, Halász Péter, Kesselyák Gergely, Kollár Imre, Kovács János és Medveczky Ádám vezényelte.


A Magyar Nemzeti Balett szólistái közül fellépett többek között Balázsi Gergő Ármin, Felméry Lili, Földi Lea, Ivanova-Skoblikova Sofia, Kekalo Iurii, Kerényi Miklós Dávid, Kim Minjung, Kosyreva Diana, Leblanc Gergely, Melnik Tatiana, Rónai András, Sarkissova Karina, Starostina Kristina és Timofeev Dmitry.


balett_kaposvar_szolistak_kim_minjung_leblanc_gergely-csibi_szilvia
A Magyar Nemzeti Balett Kaposváron. Szólista Kim Miinjung és Leblanc Gergely.
Fotó: Csibi Szilvia


A közönség lelkesedése és számtalan megkeresés arra sarkallta az intézményt, hogy a 2019/20-as Keresztény évadban is folytassa a megkezdett sorozatot. Az évadtematikához is kapcsolódva újabb három népszerű opera jut el félig szcenírozott formában 22 megyeszékhelyre és megyei jogú városba, az Opera vezető művészeinek tolmácsolásában.


Verdi egyetlen bibliai témájú darabja, a Nabucco 2019 november-december folyamán Veszprémbe, Miskolcra, Nagykanizsára, Szekszárdra, Hódmezővásárhelyre, Győrbe, Kaposvárra és Tatabányára látogat.


puccini_gala_eger_csibi_szilvia
Puccini-gála Egerben. Kelemen Zoltán, Gál Erika, Szennai Kálmán,
Kriszta Kinga, Horváth István. Fotó: Csibi Szilvia


Ezt követően a 2020-as húsvéti időszakban az Opera hagyományos Húsvét Mascagnival című programja, amely a Parasztbecsület mellett a szerző Messa di Gloria című feltámadási miséjét tartalmazza, az Erkel színházi előadások mellett Békéscsabán, Szolnokon, Szombathelyen, Salgótarjánban, Debrecenben és Kecskeméten csendül fel.


Az évad végén Bizet Carmenje lesz hallható Szegeden, Egerben, Dunaújvárosban, Sopronban, Zalaegerszegen, Székesfehérváron, Pécsett és Nyíregyházán 2020 júniusában.


Forrás: Magyar Állami Operaház

KAD_Kultura_596x90_002

orosz_akos_a_szokes_600x413

2019.08.18

Törekszik arra, hogy ne másokhoz mérje magát, és nem érdeklik a zajos sikerek; a lényeg, hogy azt csinálja, amit szeret. Orosz Ákos éppen ezért rengeteg dolgot csinál: játszik, rendez, forgat és a zenekara útját egyengeti. Idén Kaszás Attila-díjra jelölték; gyerekként már állt egy színpadon a tizenkét éve elhunyt művésszel, és most maga is a Vígszínház csapatát erősíti.

Korniss_szeki_asszony

2019.08.18

Megnyílt Korniss Péter Változások című fotókiállítása szombaton a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban. A kiállításba beválogatott, 1967 és 2017 között készült fényképek az elkerülhetetlen változást mutatják be.

szir_001

2019.08.17

Mivel hat legmélyebben egy háború, ha nem azzal, hogy a számok és adatok mellett arcot, arcokat kap? Hogy testközelbe kerül, megérint. Az augusztus 14-én a Párbeszéd Házában Aleppo. Háború. Újjászületés – A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szíriában címmel nyílt páros fotókiállítás a szíriai háborúba visz el.

A két színész Joshua Michael Stern rendező filmjében, az After Exile-ben játszik együtt. Stern nevéhez fűződik a Steve Jobsról szóló életrajzi dráma, a Jobs, valamint a Graves című televíziós sorozat is. Az új mozifilm főhőse (LaBeouf) a történet szerint éppen a börtönből szabadul, ahol rablás és emberölés miatt volt, és – szintén börtönviselt, alkoholista – apjával (De Niro) igyekszik megmenteni öccsét az övékéhez hasonló életúttól. Az igaz történeten alapuló film forgatását októberben kezdik.

Sheeran a Kraft Heinz cég megalakulásának 150. évfordulójára tervezte a speciális kiadást, amelyből csupán 150 darab készült. Az első három üveget augusztus 15-én árverezték el Londonban, az egyik 1050, a második 1100, a harmadik 1500 fontért kelt el. 104 üveg egy globális sorsolás nyereményeként kel el, a többit Sheeran és a Heinz legnagyobb rajongói, valamint múzeumok kapják meg. A befolyt bevétel egy részét a Kelet-Angliai Gyermek Hospice kapja, a többit a Heinz által támogatott gyermekélelmezési alapítványnak juttatják el.

A mongol-amerikai régészcsoport az ország északnyugati részén fekvő Hövszgöl tartomány Ulán-Úl településénél fedezte fel a több száz éves edényeket, amelyek 700-800 évre nyúlhatnak vissza. Az illetékes szerint a leletek tökéletes állapotban őrződtek meg az örökké fagyott talajban.

A Kínai Nemzeti Opera előadása szeptemberben lesz a budapesti Erkel Színházban. A történet Kína északi részén, a 20. század elején játszódik, ahol a főhősök a harcművészet elsajátítását követően a Pekingi Opera színházi társulatánál találják meg saját útjukat, ám a sors és végzet közbeszól, így az útjaik elválnak. A színpadon megelevenedik az élet és a halál, a szerelem és a gyűlölet, valamint a küzdelem a színpadi csillogás eléréséért.

Leonardo közismerten hosszú idő alatt fejezte be képeit. A Sziklás madonnán két periódusban is dolgozott, 1491 és 1499 között, majd 1506 és 1508 között. Egy korábbi, 2005-ben elvégzett vizsgálat kiderítette, hogy eredetileg más pózban akarta megfesteni a madonnát, de további változtatásokra nem derült fény. A legújabb technológiának köszönhetően sikerült újabb vázlatot is felfedezni a festékréteg alatt, a tárlat látogatói most ezt is megismerhetik.

Ma van a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passiójának ingyenes szabadtéri előadása az esztergomi bazilika előtt.

Csiksomlyoi_eorifoto-5455

Az augusztus 22. és 25. között zajló rendezvénysorozatra Ausztriából, Németországból, Portugáliából és Romániából is érkeznek jelmezesek, a karneválon azok a gyermekek is részt vesznek, akik a testvérvárosi kapcsolatnak köszönhetően most a Balaton-parton üdülnek.

Orgona-mesterkurzuson vehetnek részt az érdeklődők Szathmáry Zsigmond professzor vezetésével Debrecenben és Hajdúböszörményben hétfőn és kedden, a kurzus első napja ünnepi orgonaesttel zárul a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. és a Hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központ támogatásával.

A házaspár levelezéséből láthat előadást a közönség augusztus 18-án este a Zsámbéki Romtemplomnál.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma