Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2016.10.06

A közkedvelt Versek szódával című irodalmi talk-show ezúttal a forradalom irodalmával foglalkozik. Az őszi hónapokban olyan alkotókat látnak vendégül, akik szereplői voltak az 1956-os eseményeknek. Ágh István október 18-ára, Sárközi Mátyás november 3-ára, Buda Ferenc pedig december 1-jére kapott meghívást a Pinceszínház beszélgetéseire.

Az előadások a forradalom 60. évfordulóján azon költőink, íróink előtt tisztelegnek, akik kiálltak 1956 szellemisége és öröksége mellett, vállalva a meghurcoltatást, a börtönt és az emigrációt.


Az ’56-os sorozat

Ferdinandy György után a sorozat második vendége Ágh István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító lesz, akivel Lázár Balázs színművész beszélget költészetről és a forradalomról. Az estet látványos színpadtechnika és az ’50-es évek hangulatát megidéző bárzongorista teszi még életszerűbbé.


kep1


A Versek szódával elnevezésű műsorról

Az irodalmi sorozatban elismert kortárs költők lépnek színpadra, és hétköznapi vagy éppen nem hétköznapi oldalukról mutatkoznak meg.


A program célja, hogy a költőkről teljesebb képet adjon hobbijuk, kedvenc időtöltésük, más művészeti tevékenységük bemutatásával. A kortárs lírát kedvelő közönség így rendhagyó módon pillanthat be az alkotók műhelyébe.


A rendezvényt a Kultúrvonal Produkciós Iroda és a Magyar Írószövetség 2011 decemberében indította útjára a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában. A Versek szódával újabb két estjét a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében rendezték meg a Thália Színház Új Stúdiójában, majd a Nemzeti Színház Kaszás Attila-terme adott otthont a sorozatnak, amely 2014 októberétől ugyanott folytatódik megújult formában, kibővült tematikával. A költők mellett dalszerzők és slammerek is voltak a vendégek között.


A szóda hungarikum. A versek szódával estjei minőségi fröccsök, melyek garantálják a felszabadult együttlétet a kortárs líra kiválóságaival és azok művészvendégeivel. Az előadások az 1956-os Emlékbizottság támogatásával A magyar szabadság éve elnevezésű programsorozat keretében valósulnak meg.

Sou_Fujimoto

2019.06.19

A természet és az építészet harmóniáját keresi Fudzsimoto Szú. A Magyar Zene Házát tervező japán sztárépítész azt mondja: mindig az adott tér ihleti meg, a Liget közepénél izgalmasabb helyszínt pedig keresve se találna. Úgy véli: ez a jövő modellje. INTERJÚ

_D0A3010_Copy

2019.06.19

Csáth Géza gyerekkora sejtelmesen dereng át novelláiból. A Margó Fesztiválon közelebb hajoltunk a varázsló kertjéhez, és Csáth Géza családjának fotóhagyatékával ismerkedhetünk meg. A fotográfiákon keresztül betekintettünk az író gyerekkori világába és az amatőr fényképészet és a családi albumok kezdeti korszakába.

Kantorok

2019.06.18

1958 óta ítélik oda a Balázs Béla-díjat a magyar filmszakma kiemelkedő szakembereinek. Idén nyolc filmes vehette át a díjat, köztük Nádorfi Lajos operatőr, akinek Kántorok című filmjét az Uránia Nemzeti Filmszínház június 11-én vetítette a díjazottak munkásságát bemutató sorozatban.

Az egyelőre cím nélküli mű 2020. május 19-én jelenik meg és Panemben játszódik, ám 64 évvel az eredeti trilógia előtt. Az amerikai írónő szerint az új regény a Sötét Napokként emlegetett sikertelen lázadás utáni éveket mutatja be, amikor Panem megpróbál talpra állni a történtek után. A posztapokaliptikus regénytrilógiában Panem fiatal lakóit arra kényszerítik, hogy élet-halál harcot vívjanak egymással élő adásban.

A Maling-hegység területén feltárt négy lábnyom segítheti az alsó kréta korban élt dinoszaurusz csoportok eloszlásának és evolúciójának tanulmányozását. Két sauropoda lábnyom az évek során részlegesen megrongálódott – három lábujj eltűnt –, ezért a nyomok emberi lábnyomnak tűntek, és sokáig a késő Tang-dinasztia (618-907) egyik híres tábornokának, Li Cunhsziaónak (858-894) tulajdonították őket.

Június 19-én kiállítás nyílik Pataki Ferenc festőművész képeiből a szentendrei ÚjMűhely Galériában Hommage à Barcsay címmel. Pataki művei általában az időt kívánják megragadni, ám mostani képei egyik alapeleme inkább a csend: nem a nyugalom csendje ugyan, hanem az alig érzékelhető, mégis folyamatosan zajló mozgások fojtott surrogása, a lassan málló, halkan áttetszővé horzsolódó felületek neszezése.

Ezüsttárgyak a történelmi Magyarországról címmel a 16. századtól a 20. század fordulójáig tekinti át a magyarországi ezüstművesség történetét a BÁV június 18-tól ingyenesen megtekinthető kiállítása. A tárlat a mindennapi használati eszközöktől a liturgikus tárgyakon át a gyűjtői ritkaságokig a legnagyobb ötvösmesterek virtuóz alkotásait vonultatja fel. A tizenkét jelentős hazai gyűjteményből származó, csaknem 150 alkotás reprezentatív képet ad a történelmi Magyarország 16. és 20. század közötti ötvösművészetéről.

Kőszínházi és független társulatok, valamint egyéni művészek nevezését is várja idén a Kaleidoszkóp VersFesztivál, amelyet október 16. és 20. között rendeznek meg a Váci Dunakanyar Színházban. A fődíj egymillió forint. Versszínházi előadásokkal június 30-ig, versmondással és versfilmekkel szeptember 30-ig lehet nevezni. A Kaleidoszkóp VersFesztivál elsődleges célja a vers megnyilvánulási formáinak felkutatása és bemutatása, valamint a hivatásos és az amatőr előadók, társulatok és alkotók közös színházi fesztiváljának megteremtése. A programokat idén is színesítik majd verszenei koncertek, de lesznek étteremszínházi előadások, ifjúsági produkciók és performanszok is.

Az Ivan & The Parazol koncertje nyitja idén a Volt egyszer egy Ifipark című sorozatot a Várkert Bazárban június 23-án, ahol a nyár folyamán fellép még Kovács Kati, az Edda Művek, Zséda, az Ős-Bikini, Deák Bill Gyula és a Piramis is.

iatp_201819_bwmetro

Történelmi-művészeti sétára várják az érdeklődőket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában június 22-én 11 órára.

A magyar klasszikus zene, népi zene és cigányzene legkiválóbb művészei együtt lépnek fel a Budai Vigadóban június 23-án.

Június 20. és 23. között idén második alkalommal rendezi meg az operett műfaj koronázatlan királyáról, Rátonyi Róbertről elnevezett négynapos operettfesztiválját a Veszprémi Petőfi Színház. A színművész életének utolsó szakaszában négy előadást is rendezett Veszprémben.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma