2018.01.13

A Bethlen Téri Színházban vendégeskedik január 19. és 21. között a Szigligeti Színház Nagyvárad. Az idén hatodik alkalommal megrendezett Vendégváró Fesztiválon minden évben egy-egy határon túli magyar színházi műhely mutatkozik be. A nagyváradi színház mindhárom tagozata, a Nagyvárad Táncegyüttes, a Szigligeti Társulat és a Lilliput Társulat is egy-egy előadással érkezik.

VendegvaroFesztival_fekvo


Az előző években meghívott társulatok után – Figura Stúdió Színház (Gyergyószentmiklós), M Studio (Sepsiszentgyörgy), András Lóránt Társulat (Marosvásárhely), Váróterem Projekt (Kolozsvár) és Aradi Kamaraszínház – ez alkalommal a Szigligeti Színház Nagyvárad vendégeskedik Budapesten. A fesztivált január 19-én este a Nagyvárad Táncegyüttes Barbárok című előadása kezdi, majd 20-án este a Szigligeti Társulat Tangó című előadása folytatja, 21-én délelőtt pedig a Lilliput Társulat invitálja a kicsiket és a lélekben kicsiket Lázár Ervin híres meséjének színházi adaptációjára, A négyszögletű kerek erdőre.

 

barbarok_Fulop-CrisanOliver_web
Barbárok


Az esti előadások után kötetlen beszélgetést tartanak a színház kávézójában az alkotókkal és az előadókkal. A fesztivál ideje alatt a Bethlen Galériában Tőkés Imola TÁNC-képző-(3)D-és című fotókiállítása, illetve Németh László Fricskából színházplakát című kiállítása látható.

 

Program:

Január 19., péntek, 19:00

Nagyvárad Táncegyüttes: Barbárok – táncszínházi előadás Móricz Zsigmond novellája alapján

Január 20., szombat, 19:00

Szigligeti Társulat: Tangó – Sławomir Mrožek drámája három részben

Január 21., vasárnap, 10:00

Lilliput Társulat: A négyszögletű kerek erdő – családi előadás Lázár Ervin meséje nyomán

 

Részletes program:

http://www.bethlenszinhaz.hu/naptar/vi-vendegvaro-fesztival/#eloadas

_D0A1752_Copy

2018.09.26

Lesz néhány változás a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Programjának pályázataiban, de a támogatási rendszer jól működik, az idei, ötödik évadra 738 millió forint állt rendelkezésre. Erről Bajnai Zsolt, a program kollégiumának vezetője beszélt szeptember 26-án Budapesten, a Backstage fórum rendezvényen.

article_X

2018.09.26
Két magyar rövidfilm, a Párnaarc című élőszereplős film és a Helix című animáció is versenyez október 12. és 21. között a Varsó Nemzetközi Filmfesztiválon. A rendezvényen Ujj Mészáros Károly legújabb alkotása, az X – A rendszerből törölve című thriller is bemutatkozik. A Liza, a rókatündér rendezőjének új filmje november 1-jétől látható a magyar mozikban.

Avihar1

2018.09.26

„A jogosnak tűnő igazságtétel legtöbbször zsarnoksággal jár” – mondta az MTI-nek Fodor Tamás, aki Shakespeare A vihar című drámájának főszerepét játssza a Budapest Bábszínház szeptember 26-ai bemutatójában. A vihar Shakespeare kései mesterműve a megbocsátásról, a nagylelkűségről és a megvilágosodásról.

Ismét villamoson elhangzó koncert vezeti fel a Budapest Ritmót. A harmadik világzenei fesztivál felvezetőjeként szeptember 26-án, szerdán este a 47-49-es villamoson ad műsort az utazóközönségnek a Dalinda. A női lét szakaszait elmesélő Dalinda a cappella együttes három fiatal énekese indaszerű játékossággal fogalmazza meg a magyar népi dallamokat. Az idei Budapest Ritmo október 5-től 7-ig tart az Akvárium Klubban. A szervező CAFe Budapest és a Hangvető újra teret ad a feltörekvő tehetségeknek is, október 4-én külön showcase napot tartanak a Szimplában. A showcase koncerten a Dalinda is fellép. A vasárnapi zárónapon Roma Ritmo címmel rendeznek estet az elmúlt három évtized hazai vokális cigányzenei előadóinak közreműködésével.

Folytatódik a magyar- és a világtörténelem rejtélyeiről szóló Rejtélyes történelem című művelődéstörténeti előadássorozat a Várkert Bazárban, ahol január végéig minden hónap utolsó csütörtökén Csorba László történész beszélget meghívott vendégeivel. Az előadássorozat következő állomásán, szeptember 27-én Kémek, titkok, csempészett fegyverek, eltűnt ékszerek 1848/1849-ben című előadáson Csorba László Hermann Róbert történésszel, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettesével beszélget. A sorozat következő előadását október 25-én tartják Teleki Pál gróf, miniszterelnök halálának vélt és valódi titkairól, november 29-én az Árpád-ház kihalásáról lesz szó. December 20-án a honfoglalás rejtelmeiről tartanak beszélgetést, január 31-én Szendrey Júlia és Petőfi Sándor életéről és haláláról lesz beszélgetés.

Idén is 18 ezer négyzetméteres területen, több tízezer hangszerrel, koncertekkel, előadásokkal, bemutatókkal várja az érdeklődőket a Budapest Music Expo október 5-től 7-ig a Hungexpo területén. Az ingyenesen látogatható kiállítás az F és a G csarnokban kap helyet, a szakmai és oktatási program egy önálló helyszínnel erősödik. A látogatók a hangszerek kipróbálása mellett azt is megtapasztalhatják, hol tart a hang- és látványtechnika.

Johann Sebastian Bach műveit adja elő az Anima Musicae Kamarazenekar a Bach 333 című őszi koncertsorozaton, amely első alkalommal szeptember 28-án várja a közönséget a Régi Zeneakadémián Budapesten. A hangversenyen az 1. (F-dúr) brandenburgi verseny, az f-moll zongoraverseny és az 1. (C-dúr) zenekari szvit hangzik el Kiss Péter zongoraművész és Dinyés Soma csembalóművész közreműködésével.

Kamaratárlattal emlékezik a hatvan éve született Bubik Istvánra a Bajor Gizi Színészmúzeum, ahol a kiállításhoz kapcsolódóan szeptember 27-én beszélgetésen is felidézik a tragikusan korán elhunyt színművész alakját. A Bajor Gizi Színészmúzeumban Béres Ilona, Borbély Sándor, Kubik Anna, Novák Ferenc, Téri Sándor, Újvári Zoltán és Szinetár Miklós részvételével Bubik István főiskolás éveit és a Nemzeti Színházban töltött időszakát elevenítik fel.

Rekord nyári látogatottságot könyvelhet el alkotóházaiban a MANK Nonprofit Kft. A Szigligeten, Zsennyén, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen, Mártélyon és Galyatetőn található hat alkotóházban inspiráló alkotásra nyílik lehetősége a művészeknek, de az épületek egyre több szakmai rendezvény helyszínéül is szolgálnak.

Galyatetoi_Alkotohaz

A múzeumi és könyvtáros szakma a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében sokat tesz azért, hogy csökkenjen a korai – azaz a végzettség nélküli – iskolaelhagyók aránya, javuljon a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzete, erősödjön a fiatalok társadalmi integrációja, csökkenjen a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élők száma. A nemes célok elérése érdekében a két kulturális szakterület három éven át tartó programot indított 2017 februárjában.

Táncosok a medencében, a szabad tüdős merülés művészete, az eltűnés jelensége és filmvetítés. Többek között ezt kínálja a PLACCC 2018 fesztivál, melynek programjait az utcán és egyéb elhagyatott, használaton kívüli helyen lehet megtalálni.

Test, technológia, mozgás, köztéri táncelőadás, techno-harkályok, interaktív városi hangjáték, performatív ikerkiállítás. Csak néhány hívószó az idén tízéves PLACCC témáiból. A nemzetközi fesztivál – amely köztereken, rendhagyó helyszíneken létrejövő alkotásokat állít középpontba – 2018. szeptember 3-án, 18 órakor rajtol el a Shapers című köztéri táncelőadással, amelyet a budapesti Rákóczi térre adaptál a francia Ex Nihilo társulat.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma