782x90_karacsony_banner_2_ok
2017.09.12

Végre egy konkrét kiállítás! címmel nyílik tárlat a MANK Galériában szeptember 13-án Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit gyűjteményéből. Kettejük magyar és nemzetközi művekből álló képzőművészeti és fotógyűjteménye a hazai és külföldi közönség számára is jól ismert. Kollekciójukat, mely a geometrikus absztrakt, konkrét és minimalista művekre koncentrál, most mi is megtekinthetjük.

A Szöllősi-Nagy–Nemes Gyűjtemény története az 1960-as évekig nyúlik vissza, amikor a gyűjtők zömében az Európai Iskola művészeinek kisebb munkáiból vásároltak. A kollekció gyarapodása a házaspár Párizsba költözésével 1989 után gyorsult fel. Ekkor a 20. században Franciaországban élt magyar művészek még fellelhető munkáit igyekeztek összegyűjteni, nem sokkal később már az ott élt vagy élő magyar fotóművészek munkásságára is felfigyeltek. Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit a műgyűjteményen keresztül a magyar és (francia) magyar képző- és fotóművészeti híd felépítéséhez szeretett volna hozzájárulni, amelynek körüljárásához, valamint a kapcsolódási pontok és azonosságok feltárásához magyarországi művészek alkotásaiból is vásároltak.


Vegre_egy_konkret_kiallitas_MANK_Galeria

 

Az 1990-es években a gyűjtés koncepciója fokozatosan átalakult és koncentrálódott. A konstruktív-geometrikus-konkrét művészet került a gyűjtemény fókuszába, kiegészítve immár az egyre bővülő nemzetközi kitekintéssel: elsősorban a francia geometrikus absztrakció művészei, később a svájci geometrikus iskola képviselői, a német és a holland konkrétok, valamint a latin amerikai geometrikus alkotók munkáiból válogattak.

 

A kollekció 2014 végén végleg hazatért. A gyűjtemény kisebb szegmense, a fotógyűjtemény 2017-ben három különböző kiállításon mutatkozott be Budapesten. Most a képzőművészeti gyűjteményük geometrikus és konkrét egységéből mutat be válogatást a MANK Galéria a franciaországi Angers-ban (2002), valamint a szentendrei Művészet Malomban (2004) rendezett gyűjteményes bemutatkozók után.

 

Kiállító művészek:

Gaël BOURMAUD, Geneviéve CLAISSE, Jean-François DUBREUIL, GÁYOR Tibor, Ingo GLASS, Hans-Jörg GLATTFELDER, HAÁSZ István, HARASZTŸ Édeske, Michel JOUËT, KORNISS Dezső, KOVÁCS Attila, LANTOS Ferenc, Richard Paul LOHSE, MAROSÁN Gyula, Anna MARK, Manfred MOHR, MOLNÁR Vera, François MORELLET, MAURER Dóra, NAGÁMI, Aurelie NEMOURS, Marta PAN, Claude PASQUET, Yves POPET, Henri PROSI, Torsten RIDELL, Sigurd ROMPZA, Rafael Jesus SOTO, Peter STAECHELIN, Peter STRUYCKEN, SUNAGAWA Haruhiko, Luigi TOMASELLO

 

Megnyitó:

2017. szeptember 13. 18:00 – MANK Galéria

A kiállítást megnyitja: Beke László, művészettörténész

Köszöntőt mond: Dr. Hóvári János, a MANK Nonprofit Kft. főigazgatója

A kiállítás kurátora: Nevelő Judit, művészettörténész

 

Cím: Szentendrei Régi Művésztelep (Szentendre, Bogdányi utca 51.)

Megtekinthető: 2017. szeptember 13. és október 8. között, hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között, hétvégén 10 és 17 óra között.

Shoji_Haraguchi2_ok

2017.11.22
Szenvedély, belső tűz, odaadás – ezek jellemzik Shoji Haraguchit. A japán fiatal hosszú évek kényszerkihagyása után kezdett újra zenével foglalkozni, és teszi ezt mind nagyobb sikerrel. A Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny középdöntőjének egyik versenyzője azt az álmát is megosztotta velünk, hogy létrehozzon egy Fricsay Ferenc nevét viselő zenekart és akadémiát.

folszallott_a_pava2

2017.11.22
A második első élő elődöntővel folytatódik a Fölszállott a páva ötödik évada november 24-én este, a közmédia nézői újabb tizenkét produkciót és vendégfellépőt láthatnak a Duna televízióban – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya az MTI-vel.

885591_33

2017.11.22

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett – mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek november 22-től látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

„Messziről jöttél, sokat láttál és a fényképeiddel sok mindent megmutatsz, talán még a mindennél is többet” – búcsúzott személyes hangú beszédében Kincses Károly fotótörténész a november elején elhunyt Balla Demeter fotográfustól, akit november 21-én temettek el a Farkasréti Temetőben. Mint mondta, a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus gigantikus életművet hagyott hátra.

Őrfi József saját maga tervezte és építette piliscsabai családi háza nyerte épület kategóriában a Média Építészeti Díját, amelyet november 18-án este adtak át Budapesten. A tervek között Takács Gyula finnországi skanzenépülete lett a nyertes. Őrfi József saját családi házát bővítette ki, a tervezést és a kivitelezést is ő végezte.

Hontalanítás című, a kirekesztés témáját feszegető, több elismeréssel is díjazott produkciójával egyhetes erdélyi turnéra indul a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház. A Hontalanítás című produkció mellett délelőttönként a Felföld tánchagyományai című ismeretterjesztő darabot láthatja a közönség. Az erdélyi turné alkalmával november 26-áig Gyergyószentmiklósra, Székelyudvarhelyre, Csíkszeredába és Kolozsvárra is ellátogat a társulat.

Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeumban mutatják be november 28. és december 17. között a Seuso-kincset, a késő római ötvösművészet legjelentősebb, ismert leletegyüttesét. Kaján Imre, a Göcseji Múzeum igazgatója arról számolt be, hogy az intézmény belső tereit átalakították, külön honlap készült, amely a múzeumpedagógia munkát is segíti. A múzeum a kiállítás ideje alatt 12 órás nyitvatartással működik.

A cigányság egyik eredettörténetét feldolgozó, nagyszabású oratóriumot mutatnak be december 19-én a pécsi Kodály Központban a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében. A koncerten 14 országból származó autentikus cigányzene szólal meg népi-világzenei hangszerelésben. A Valaha madarak voltunk című produkcióban csaknem kétszázan működnek közre. Az előadás fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Ipari és háztartási hulladékokból épített hangszerek? Utánozhatatlanul bravúros kísérleti koncertek? Slagszaxofon, biciklidob, hangburgerek? Egy évtizede foglalkozik speciális hangkeltő eszközök építésével a Bélaműhely Sound Art. Csácsúcsicsó című lemezükön egyaránt szerepelnek egyedi hangszerelésű technoszámok és versfeldolgozások, születésnapi koncertjükön pedig fellép a Soharóza kórus is.

belamuhely

Folytatódik a Pannon Filharmonikusok E.ON-koncertsorozata a Müpában: a tánc négy arcát bemutató hangversenyen a közönség stíluson és korokon átívelő műsort hallgathat meg a Pannon Filharmonikusok előadásában november 17-én 19:30 órai kezdettel. A koncert négy zeneművén keresztül az élet, a halál, a csábító és a tenger hívja táncba a hallgatóságot. Az esten szólistaként Bogányi Gergely zongoraművész áll színpadra, míg a zenekart Cristian Mandeal dirigálja.

Kutyák és istenek, erőszak és bűn, elfogadás és kiszolgáltatottság: ismét látható Mundruczó Kornél és a Proton Színház Szégyen című előadása október 30-án, 31-én és november 1-jén a Trafóban. Az előadás most különösen aktuális, hiszen a nők elleni erőszak és a faji diszkrimináció egyszerre jelenik meg J. M. Coetzee azonos című regényének színpadi adaptációjában. Érdekesség, hogy a cannes-i filmfesztiválon fődíjat nyert Fehér Isten című film egyik előzménye a 2012-ben született előadás. A produkció 70. előadása november 1-jén lesz.

Az első Fair Play Napon, október 26-án zenei alkotók, előadóművészek hívják fel a közönség figyelmét arra, hogy digitalizálódó világunkban egyre fontosabb a fair play, a zenészek anyagi és erkölcsi megbecsülése. A zenei produkciók létrejöttéhez ugyanúgy anyagi erőforrások kellenek, mint bármely hétköznapi termék előállításához, melyekért a fogyasztók pénzt adnak. A ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért kezdeményezésére létrejövő Fair Play Nap a tudatos, fair zenefogyasztás szükségességére hívja fel a figyelmet.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma