Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2018.08.18

Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe augusztus 17-én: a rendezvényen mintegy ezer kézműves mester és több száz fellépő mutatkozik be augusztus 17. és 20. között a budai Várban. A megnyitó keretében Kásler Miklós tíz művésznek a Népművészet Mestere-díjat, ötnek pedig a Népművészet Ifjú Mestere elismerést adta át a Budavári Palotában.

A magyar kultúra mindig a népi kultúrából táplálkozott, olyan, mint a sokszínű énekesmadár. Az a törekvésünk, hogy Magyarország emelkedésének, politikai szuverenitásunk és gazdasági megerősödésének időszakában biztosítsuk a magyar kultúra sokszínűségét, támogassuk és ápoljuk népi hagyományainkat, mert így tudjuk utódaink számára megőrizni – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki megnyitotta a rendezvényt.


D_NOE20180817013
Kásler Miklós beszédet mond a 32. Mesterségek Ünnepe megnyitóján
Fotó: MTI/Bruzák Noémi


Az esemény középpontjában idén a szövés és a fonás témája áll, érkeznek mesterek Iránból, Kínából, Mongóliából, Üzbegisztánból, Kirgizisztánból, Tádzsikisztánból, Türkmenisztánból és Kazahsztánból is. „A magyar néphagyomány a mitikus időkbe megy vissza, egyidős nemzetünk kialakulásával, Belső-Ázsiában a Kaukázus környékén, és a termékeny északi mezopotámiai félholddal. A nemzetet az embercsoportoktól a kultúrája, a hagyományai, az érzései, a gondolatai, a zenéje emeli ki, a magyarság esetében ez rendkívül sok gyökerű, és az ősi idők után a kereszténység emelt újabb magasságokba” – fogalmazott az emberi erőforrások minisztere.


Kásler Miklós hangsúlyozta: a magyar irodalom azért annyira emelkedett, mert tiszta forrásból táplálkozott, a nép kultúrájára támaszkodott. Hozzátette: sanyargattatásainkban, például a Habsburg-önkényuralom idején is a kultúrából merítkeztünk, Vörösmarty Mihály a reformkorban a magyar verselési formát honosította meg, Liszt Ferenc zenét megújító munkássága során is a népi kultúrához nyúlt ihletért. „Amit az önkényuralom alatt nem lehetett elmondani, azt kifejezte a magyar viselet, a magyar zene és a magyar tánc.”


J08176124
32. Mesterségek Ünnepe
Fotó: Bartos Gyula/Emberi Erőforrások Minisztériuma


Az idei Mesterségek Ünnepén a látogatók megismerkedhetnek a kenderfonás fortélyaival, a szövőszéken való szövéssel, a rokkán fonással, a szalag-, és szőnyegszövéssel, egy korabeli parasztporta udvarán a gyapjú és a kenderfeldolgozás ősi műveleteibe tekinthetnek be. Négy napon át színpadi programok, mesterségbemutatók és népi játszóházak várják az érdeklődőket. A családok éve alkalmából bemutatkoznak többgenerációs kézműves dinasztiák, így a látogatók megismerkedhetnek többek között a háromgenerációs csizmadia családdal és a szintén háromgenerációs hartai bútorfestő műhellyel, valamint a több száz éve működő győri kékfestő dinasztia műhelyével.


A négynapos eseményen fellép mások mellett Dresch Mihály a vonósokkal, a Karaván Família és a Bognár Szilvia Quartet, Szalonna és Bandája a Páva különdíjas Sarjú Bandával ad koncertet, augusztus 20-án a Söndörgő és a Vujicsics együttes vendége Szörényi Levente lesz. A rendezvény ideje alatt a Mesterségek Ünnepe karszalaggal a Budapesti Történeti Múzeum kiállításai ingyenesen látogathatók.


D_NOE20180817022
Kásler Miklós átadja a Népművészet Mestere-díjat Tóth Mihályné viseletkészítőnek
Fotó: MTI/Bruzák Noémi


Kásler Miklós a Mesterségek Ünnepe megnyitóján tíz alkotónak nyújtotta át a Népművészet Mestere-díjat, öten részesültek a Népművészet Ifjú Mestere elismerésben.

A Népművészet Mestere lett Bartha Gergely táncos adatközlő, Csapó Frigyesné technikus, hímző, Decsi-Kiss Mária Gabriella gyöngyékszerkészítő, Harlet Ioan „Nucu” népzenész, prímás, Lele József citerazenész, Nagy Vincéné csipkekészítő, Szegedi Miklós János bútorfaragó, Tóth Mihályné viseletkészítő, táncos, Varga Erzsébet bujkakészítő mester, valamint Varga Judit szövőmester.


A Népművészet Ifjú Mestere-díjat vehette át Legeza Márta kosárfonó, Mihó Attila László zenész, prímás, Petrovics Nikolett szövő, Simon Katalin tojásfestő, valamint Tóth Lilla Lenke zenetanár.



Forrás: MTI

Kantorok

2019.06.18

1958 óta ítélik oda a Balázs Béla-díjat a magyar filmszakma kiemelkedő szakembereinek. Idén nyolc filmes vehette át a díjat, köztük Nádorfi Lajos operatőr, akinek Kántorok című filmjét az Uránia Nemzeti Filmszínház június 11-én vetítette a díjazottak munkásságát bemutató sorozatban.

balett

2019.06.18

16 bemutató, 56-féle repertoárdarab, összesen 404 előadás. Az Opera művészei az Erkel Színházon és a próbaüzemben megnyílt Eiffel Műhelyházon kívül további három fővárosi helyszínen, 25 vidéki és 13 külhoni magyarlakta településen, valamint 9 külföldi nagyvárosban fordultak meg Dél-Koreától az Egyesült Államokig. Június 17-én az évzáró Csillagóra gálaesten az évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményeit jutalmazták.

ek3

2019.06.18

Lee Olivér saját zenekarával, az ékkel robbant be a köztudatba, azonban az elmúlt években már számtalan más produkció kapcsán is hallhattuk a nevét. A Trillion és a Szeder mellett egyszálgitáros műsorát is egyre többen hallgatják, mellyel most az izraeli közönség előtt is bemutatkozhat. Interjú.

Ezüsttárgyak a történelmi Magyarországról címmel a 16. századtól a 20. század fordulójáig tekinti át a magyarországi ezüstművesség történetét a BÁV június 18-tól ingyenesen megtekinthető kiállítása. A tárlat a mindennapi használati eszközöktől a liturgikus tárgyakon át a gyűjtői ritkaságokig a legnagyobb ötvösmesterek virtuóz alkotásait vonultatja fel. A tizenkét jelentős hazai gyűjteményből származó, csaknem 150 alkotás reprezentatív képet ad a történelmi Magyarország 16. és 20. század közötti ötvösművészetéről.

Kőszínházi és független társulatok, valamint egyéni művészek nevezését is várja idén a Kaleidoszkóp VersFesztivál, amelyet október 16. és 20. között rendeznek meg a Váci Dunakanyar Színházban. A fődíj egymillió forint. Versszínházi előadásokkal június 30-ig, versmondással és versfilmekkel szeptember 30-ig lehet nevezni. A Kaleidoszkóp VersFesztivál elsődleges célja a vers megnyilvánulási formáinak felkutatása és bemutatása, valamint a hivatásos és az amatőr előadók, társulatok és alkotók közös színházi fesztiváljának megteremtése. A programokat idén is színesítik majd verszenei koncertek, de lesznek étteremszínházi előadások, ifjúsági produkciók és performanszok is.

Az Ismerős Arcok idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A jubileumi alkalomból egy vadonatúj videoklipben újragondolva, szimfonikus kísérettel jelentették meg a Nélküled című emblematikus dalukat, amely az egész Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jelképe lett. Június 22-én a Barba Negra Trackben adnak születésnapi nagykoncertet.

Küszködik és teremt címmel Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplóinak teljes szövegét 12 fiatal színésznő olvassa fel június 19-én Budapesten, a Pozsonyi úti Amikor Galériában. A naplók 12 év történetét mesélik el, 1935-től 1946-ig, így minden színésznőre egy év, nagyjából száz oldal jut. A felolvasások reggel 10 órakor kezdődnek, és délután 17 óráig folyamatosan zajlanak.

Paul Gauguin egy 17 éves korában készített akvarellét árvereztek el június 16-án a franciaországi Montbazonban. Az akvarell egy vízparton álló svájci hegyvidéki faházat ábrázol és egy Svájcban élő francia iparmágnás vette meg 80 ezer euróért, aki az interneten licitált. A francia posztimpresszionista festő kézjegyével ellátott képen a dátum 1865. július 2-a, tehát ez Gauguin első ismert rajza, amelyet tussal és vízfestékkel készített. A 39,5x25 centiméteres képet az orleans-i császári líceum professzora, Charles Pensée irányításával készítette a művész.

A magyar klasszikus zene, népi zene és cigányzene legkiválóbb művészei együtt lépnek fel a Budai Vigadóban június 23-án.

unnamed_1

Június 20. és 23. között idén második alkalommal rendezi meg az operett műfaj koronázatlan királyáról, Rátonyi Róbertről elnevezett négynapos operettfesztiválját a Veszprémi Petőfi Színház. A színművész életének utolsó szakaszában négy előadást is rendezett Veszprémben.

Koncertek, színházi előadások, filmvetítés, kézműves vásár és hajótúra is várja június 18. és 22. között az immár tizennegyedik Szolnoki Tiszavirág Fesztivál látogatóit. A fesztivál a város szívében nyitja meg a szolnoki nyári rendezvények sorát.

Augusztus 17-20. között 33. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A Budavári Palotában szervezett, hajdani vásárok hangulatát idéző fesztivál idei díszvendég Japán, kiemelt témája pedig a lábbelikészítés lesz.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma