2018.09.21

„Ez egyszeri és vissza nem térő alkalom, hiszen 25 évről beszélhetünk mind magam és kiállítótársaim, mind az NKA esetében” – mondta Kalán Viktória a Kultúra.hu-nak adott interjújában. A fiatal alkotóművész, aki egyidős a Nemzeti Kulturális Alappal, az alapítvány születésnapján, a 25 év, 25 nap, 25 esemény című rendezvénysorozat keretében állít ki szeptember 24-én az NKA hajón.

6_Halloween_Vegyes_technika-vaszon_300x200cm_2017
Halloween, 2017


Kalán Viktória Kecskeméten született, itt kezdte meg művészeti tanulmányait 2012-ben a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola rajz-festő osztályában. Ez a művészeti előképzettség segítette hozzá, hogy 2013-ban a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tanulja ki a képzőművészetet. „Mikor pályaválasztás elé állítottak a gimnázium utolsó évében, még nem igazán tudtam, mit is szeretnék csinálni, hát elkezdtem gondolkozni, mihez is értek. Persze, rajzoltam, de nem volt semmi komolyabb célom vele. Végül rátaláltam a Pécsi Tudományegyetemre és mivel egy ismerősöm is nagyon jó véleménnyel volt az iskoláról, eldöntöttem, hogy jelentkezem. Elkezdtem járni rajztanárhoz, és amikor sikerrel vettem az akadályokat és felevettek, biztos jelnek vettem, hogy itt a helyem, ezt kell csinálnom. Azóta sem bántam meg a döntésemet egy pillanatra sem” – mesélte a kezdetekről a művész a Kultúra.hu-nak.


portre
Kalán Viktória képzőművész


A 25 éves alkotó legtöbbször átiratokat készít, de elmondása szerint az elmúlt időszakban inkább figurális művei, maszkok, vagy álarcot viselő csoportos és önmagukban álló, mondhatni portréi születnek. Előszeretettel jelenít meg élethelyzeteket is alkotásain „némi társadalomkritikával fűszerezve”, és ezen képei nem mellőzik a gúnyos humort sem. Kalán Viktóriát emellett a nonfiguratív művek is foglalkoztatják, alkotásainak van egy ilyen jellegű vonulata is, de bevallása szerint ez még nem igazán kiforrott. „Engem szinte bármi képes megihletni, akár a természetben fedezek fel egy furcsa formát, amely egy arcra hasonlít vagy egy foltot a falon. Ha megvan a témám, akkor viszont minden aköré fonódik” – magyarázta Kalán Viktória. A munkái üzenetére vonatkozó kérdésünkre pedig azt válaszolta: „A legegyszerűbben és leglényegretörőbben úgy tudnám ezt megfogalmazni, hogy bármi lehetséges” – mondta.


Maradjunk_baratok_Vegyes_technika-_Vaszon_2016_70x100cm
Maradjunk barátok, 2016

 

A képzőművész 2015 óta állít ki az AMADEUS Nádor Galériában, 2017-ben szerepelt a Plein air Nemzetközi Alkotótelep 9. Mesterek és tanítványok című kiállításán a Csongrád Galériában, a Plein Air bemutatkozó kiállításon a szegedi SZAB Székházban és kiállított az Art Market Budapesten is. A számos csoportos kiállítás mellett két önálló kiállítást is maga mögött tudhat: 2017-ben Kiindulópontok címmel rendezett kiállítást a Kemence Galériában, idén pedig a Nick Galériában állított ki a Van arcom? című önálló tárlaton. Jövőbeni tervei között pedig minél több díj, ösztöndíj megszerzése szerepel, minél több kiállításon való szereplés, valamint a későbbiekben talán a DLA (Doctor of Liberal Arts) képzést is szeretné elvégezni. „Szeretnék minél több minőségi munkát előállítani, és ezekből színvonalas egyéni kiállítást rendezni” – fűzte hozzá a művész.


62_Instant_dzsungel_2017_60x100_cm_Akril_olaj_-_vaszon
Instant dzsungel, 2017


Kalán Viktória alkotásait a Nemzeti Kulturális Alap fennállásának 25. évét ünneplő, 25 év, 25 nap, 25 esemény című rendezvénysorozaton ismerhetjük meg, hiszen a fiatal alkotó munkái is szerepelnek az NKA hajón szeptember 24-én megrendezendő tárlaton. „Ez egyszeri és vissza nem térő alkalom, hiszen 25 évről beszélhetünk mind magam és kiállító társaim, mind az NKA esetében” – mondta az alkotó. „Azt gondolom, hogy minden művész életében, főleg a fiatalabb, még kevésbé ismert alkotóknál fontos, hogy megismerjék őket és a munkáikat, úgymond forogjon a nevük, megalapozzák a jövőjüket és szakmai elismerésre tegyenek szert az ilyen és ehhez hasonló lehetőségek révén” – tette hozzá.


14_Masnap_Akril_olaj_-_vaszon_2017_80x109_cm
Másnap, 2017

 

A kiállításon, amelyet az NKA a MANK Nonprofit Kft.-vel közösen hoz létre, az alapítvánnyal egyidős, az általuk támogatott, 25. életévüket betöltött művészek alkotásait ismerheti meg a közönség.



Kultúra.hu

csango-bal-2017-Res

2019.02.22

„Felfoghatatlan dicsőség a csángóknak, hogy a számukra elérhetetlen távolságban és magasságban lévő Budapest főváros közönségét érdekli az ő kultúrájuk. Emiatt ma már rang Moldvában csángónak lenni” – mondta a Teleki Alapítvány igazgatója az idén immár 22. alkalommal megrendezett Csángó Bálról. Diószegi Lászlóval a vitrinből kivett hagyományőrzésről és a középkori Magyar Királyság határon túl megmaradt emlékeiről is beszéltünk.

06_marclay-R

2019.02.22

A művészeti műfajok közötti átjárás egyik izgalmas területe a zene, a hang és a kép, a vizualitás viszonya, lehetséges egymásra hatása. Alább olyan kortárs fotográfusok, vizuális művészek munkáiból láthatóak, akiknek a képeire a zene nem egyszerűen csak hatással volt, hanem a hang vizuális nyelvre való le- és átfordíthatóságának lehetőségei adja azok központi témáját.

pianoplays5
2019.02.22

A Győri Balett előadása nyitotta meg a Budapesti Táncfesztivált a Nemzeti Táncszínház nemrég átadott épületében a Millenárison. Velekei László művészeti vezető egy korábban már bemutatott darabját, a PianoPlayst, és egy kifejezetten a Nemzeti Táncszínház premierjére készített, élő zenés táncjátékát, a Passage-t láthatta a publikum.

Péntektől vasárnapig rendezik meg Melbourne-ben az ausztráliai magyarság legnagyobb rendezvényét, a Hungarofest kulturális seregszemlét, amelyen mintegy 60 programmal várják az érdeklődőket. A 15. találkozót 2-3 ezer vendég keresi fel alkalmanként a Magyar Központban. A pénteki megnyitón mutatták be Domaniczky Endre Ausztrália magyar szemmel című könyvét. Fellép többek között a Székely zenekar, a melbourne-i Gyöngyösbokréta, a Fonó tánccsoport és az Aranykalász tánccsoport, valamint a Csík János vezette Esszencia. Az eseményen Kű Lajos olimpiai ezüstérmes válogatott labdarúgóval is találkozhatnak az érdeklődők.

Hetedik alkalommal tartják meg február 28. és március 3. között Kárpátalján a magyar konyha hetét, amelyen 30 étterem és vendéglátóhely kínálja a megye hat járásában kedvezményes áron magyar ételeit. A magyar kormány által is támogatott, legnagyobb kárpátaljai gasztronómiai eseménynek jelentős szerepe van abban, hogy nagy mértékben nőtt Kárpátalján a kelet-ukrajnai konfliktus miatt néhány éve visszaesett idegenforgalom. A vendéglátóhelyek február 28-án, csütörtökön 50, a következő napokon pedig 25 százalékos árengedménnyel várják a vendégeiket. A vendéglátóhelyek listája, kínálatuk és áraik megtalálhatók itt.

A nemek közötti szakadékra mutatott rá a BBC kutatása, amely szerint a tavalyi toplistás popzenei számok előadói között háromszor annyi férfi volt, mint nő. Az olyan énekesek sikere ellenére, mint Dua Lipa és Ariana Grande, a nemek közötti szakadék tovább nőtt az elmúlt évtizedben. A tavalyi száz legnépszerűbb dalból csupán 13 olyan szerepelt a toplistán, amelyet kizárólag nők adtak elő, míg 2008-ban 35 ilyen szám volt. A BBC kutatása szerint a brit toplistákon nincs kevesebb a nő, mint tíz éve, viszont a férfi előadók száma 50 százalékkal nőtt, mivel a vezető popszámok esetében nagyon gyakori lett, hogy két popsztár együttműködéséből születnek. A popzenében mindig is jelen volt ez a nemek közötti kiegyenlítetlenség, elég visszatekinteni az elmúlt hatvan év legnagyobb sztárjaira, de mára többen hangsúlyozzák, hogy a kiegyenlítetlenség ellen tenni kellene.

Bezár február végén a bonni Beethoven-ház, hogy teljesen megújult tárlattal nyisson ki újra decemberre, a zeneszerző születésének 250. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév kezdetére. A Ludwig van Beethoven (1770-1827) élettörténetét jelenleg időrendben bemutató kiállítás gyökeres átdolgozásán kívül koncertek sorával és tudományos kongresszusokkal is megemlékeznek a zeneszerző születésének jubileumáról.

A milánói központú nemzetközi bankcsoport szociális projekteket finanszíroz a bevételből. Az olaszországi, ausztriai és németországi műgyűjteményeket dobják piacra, klasszikus és kortárs műveket, köztük 19. századi remekműveket, például impresszionisták képeit. Egyes műalkotásokat helyi múzeumoknak adományoznak, emellett fiatal művészeket is pártfogolni akar a bank. Az UniCredit tavaly 72,9 millió eurót fordított szociális projektekre Olaszországban, főleg mikrohitelezésre. Idén kiterjesztik a programot más olyan országokra is, amelyekben a bank jelen van, így Magyarországra is.

A búcsújárást bemutató színpadi műsorral és hajnalig tartó táncházzal várják az érdeklődőket szombaton a 23. Csángó Bálon a budapesti Millenáris parkban.

index

Lezárult a Fashion Street Budapest, a Bartók Béla Boulevard és az ArtHungry.com Tales/ Art/Fashion művészeti pályázatsorozat első felvonása. Az eredmény: Bereczki Kata február 19-én Tales of my life címmel nyílt kiállítása.

Liszt Esz-dúr zongoraversenyének első vázlatait még ifjúkorában vetette papírra, de csak később, a weimari időszakában kezdte kidolgozni, s összesen öt változatot készített az idők során. A bemutatón Berlioz vezényletével Liszt maga játszotta a zongoraszólamot. Február 22-én a Müpában a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Liszt-estjén az olasz Mariangela Vacatello zongoraművésznő szólaltatja meg a művet.

A nemrég elhunyt Grendel Lajosra emlélezve február 21-én 19 órától Grendel-emlékestet tartanak a a felvidéki Somorján, a Mozi klubban Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, valamint N. Tóth Anikó, író, irodalomtörténész, egyetemi tanár részvételével. Tandori Dezsőre pedig két budapesti helyszínen emlékeznek ezen a héten: február 22-én 18 órától a Három Hollóban, 24-én 17 órától a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma