15_eves

2019.05.24

Május utolsó hétvégéje a gyermekekről szól. Május 25-én és 26-án a fővárosban és országszerte változatos és izgalmas programokkal ünneplik a legkisebbeket. A budapesti és vidéki események közül válogattunk: lesznek színházi, szabadtéri, tűzoltós és BKV-buszos, valamint mesés programok is.

560x350_cifrapalota_02-2570
Forrás: Müpa

A kavalkádra vágyóknak


Színes forgataggal várja a családokat a Művészetek Palotája: a Cifra Palotában zenei programok, tánc- és meseelőadások, kreatív foglalkozások, készségfejlesztő és egyéb játékok lesznek. A Müpa előtt felállított zenés színpadon fellép többek között a Búgócsiga Zenede, a Kiscsoport Zenekar és a Pannonica Táncműhely. A Fesztivál Színházban a Superar Gyermekkórus és a La Musica Kamarakórus Kórusvarázs című produkcióját, majd a VSG Táncszínház Pöttöm Panna előadását tekinthetjük meg. Az Átriumban pedig lesz Kerekítő foglalkozás, bábszínházi előadás és táncház is. Ezenfelül kreszparkkal, olvasóligettel, tanyavilággal, királyi várjátékkal, óriás kaleidoszkóppal is várják a kicsiket.


Részletes információk a Müpa honlapján.


A Csodák Palotájában az M2 gyerekcsatorna műsorai elevenednek meg: az M2 Matricák és a Hetedhét kaland szereplői, az egyes rovatok állandó hősei is ott lesznek a palotában. Emellett vetélkedők, pontgyűjtő játék, tudományos előadások, kísérletek is várják a kicsiket. Tibus bohóc 11 órától zenés előadást tart. A Csopa vendége lesz Süsü és TV Maci is. Vasárnap az intézmény mintegy 250 interaktív játéka várja a látogatókat, akik kipróbálhatják, hogyan lehet biliárdot játszani lábbal és focilabdával

Részletes program a Csodák Palotája honlapján.


17818-csodak-palotaja-gyereknap
A Csodák Palotájában az M2 gyerekcsatorna hősei elevenednek meg
Forrás: programturizmus.hu


Utcabállal készül a József Attila Színház gyermeknap alkalmából. Muki bohóc várja a legkisebbeket, de lesznek kézügyességi és memóriajátékok, lufihajtogatás, arcfestés, kézműveskedés, rajzolás és sakkozás is. A színház kulisszáiba is eljuthatunk egy-egy vezetett séta során szombaton és vasárnap 3 órakor. A színpadi programok mesekoncerttel indulnak, de játszanak részleteket a Légy jó mindhalálig című előadásból és a következő évad bemutatójából, a Macskafogóból is.

Részletek a színház honlapján.


A járművek szerelmeseinek


Ismét megnyílnak az ország tűzoltólaktanyái. 10 órától délután 4-ig tűzoltó-parancsnokságok, katasztrófavédelmi őrsök várják a gyerekeket. A katasztrófavédelmi gyermeknapon a picúrok a szolgálatot teljesítő tűzoltók mindennapjaiba és a laktanyák működésébe tekinthetnek be, valamint kipróbálhatják az ottani járműveket és a tűzoltóeszközöket is.

A résztvevő laktanyák listája itt tölthető le.


tuzolto-gyereknap2_1
Az ország tűzoltó laktanyái is megnyílnak
Fotó: FKI


A Vasúttörténeti Parkban május 25-én és 26-án 10 és 18 óra között várják a családokat koncertekkel, bábelőadásokkal, közlekedésbiztonsági bemutatókkal. Szombaton 11 órakor fellép Halász Judit, 13 órától az Ákom-bákom bábcsoport előadását lehet megtekinteni, 15 órától Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenél. Vasárnap lesz a Kifli Zenekar és Szalóki Ági koncertjei, valamint fellép a Fabula Bábszínház is.

Részletes információk a Vasúttörténeti Park honlapján.


Szombaton gyermeknappal egybekötött nyílt napot tartanak az Óbudai autóbuszgarázsban, ahol a BKV-s buszok mellett a nosztalgiaflotta több darabját láthatjuk: zavarelhárítási járműveket, Csepel műhelykocsit, nyerges teherautót, tűzoltóautót, az 1980-as évek jellegzetes tehergépjárműveit. Veteránjármű-gyűjtő egyesületek mutatkoznak be, de egy Toyota buszban kialakított repülőgép-szimulátor és egy mozdonyszimulátor is várja az érdeklődőket.

Részletes információk a BKV honlapján.


obudai_autobuszgarazs
Az Óbudai Autóbuszgarázs nyílt napot tart
Forrás: port.hu

 


Sportolóknak


Ha sportos programokkal szeretnénk tölteni a gyereknapot, akkor május 25-én érdemes kilátogatni a Margitsziget Családi Sportnapjára, ahol a résztvevők többek között buborékfocizhatnak, jógázhatnak, zumbázhatnak, vívhatnak, súlyt emelhetnek, mászófalazhatnak és még különféle extrém sportokat is kipróbálhatnak. A színpadi programok során Katus Attila reggeli tornája nyitja, a gyerekeket Major Eszter és barátai, valamint Bergengóc Zenegóc Társulat szórakoztatja, a sportnapot pedig Pápai Joci koncertje zárja.


Részletek az esemény Facebook oldalán.


Kalandpark és Sportsziget is lesz a Városligeti Gyermeknapon. A Nemzetek Utcájában mintegy 30 ország mutatkozik be és idén is lesz Biztonságos Internet Sátor, sportprogramok, fogászati szűrőbusz, focikupa, KRESZ-park. A Sportszigeten különféle sportbemutatókkal, kalandparkkal és egyéb sportolási lehetőségekkel várják a látogatókat, akik a különböző sportágak bajnokaival is találkozhatnak. A Sportszigeten 12 sportág, köztük a kézilabda, a golf, a vívás, a kick-box, az asztalitenisz és az ökölvívás mutatkozik be, valamint rapid sakkversenyt is tartanak. A rendezvényen egyebek mellett hangszerkészítés, zenés torna, színpadi műsorok, interaktív díszelgési bemutató, a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos játékok, valamint fejtörők is lesznek.


További információ: itt.


gyermeknap_varosliget_budapestimami
Sportsziget is lesz a Városligeti Gyermeknapon Forrás: budapest.imami.hu


Nemcsak a budapesti gyerekeknek!


A debreceni gyerkőcöket is izgalmas eseményekkel várják: több mint harminc helyszínen mintegy száz program lesz. A Kölcsey Központban Halász Judit-koncerttel kezdődik a gyereknap, de lesz Ringató foglalkozás, utcaszínház is, a nagyerdei állatkertben látványetetésekkel váják a gyerekeket vasárnap, akik ezen a napon együtt sétálhatnak majd a legifjabb pápaszemes pingvinekkel, de a szomszédos vidámparkban a Széltolók zenekar interaktív gyermekműsorát is megtekinthetik. A Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumba látogatók találkozhatnak egy barátságos sárkánnyal is, amely egy földalatti üregben lakik, és neki köszönhető a szivárvány születése.


Részletes programok a debrecen.imami.hu honlapon.


A mesebeli számok világa lesz a középpontban Székesfehérváron, az idei Hetedhét Játékfesztiválon, amely a gyerekek körében mára már a város legnépszerűbb rendezvényévé vált. Az Országalmától a virágóráig zajló pogramok közül talán a legizgalmasabb lesz a hétpróba játék, amelynek kerettörténetét Bella, a kíváncsi porcelánbaba adja, akit fogságba ejtett egy gonosz boszorka, ráadásul a számok labirintusává változtatta a várost. A feladat, hogy megfejtsék a számok rejtélyét, megmentsék Bellát és megtörjék a boszorka átkát. A próba mellett idén is lesznek színpadi programok: szombaton a Szárnyas Sárkányok interaktív gólyalábas térjátéka, a SimorágTánCirkusz és a Barboncás Társulat meséje, vasárnap a Figurina Bábszínház, a MárkusZínház és a Mesebolt Bábszínház előadásai várják a gyerekeket. Lesznek koncertek is: szombaton a Katáng zenekar és Szalóki Ági, vasárnap a Kokopelli Jazz Matiné és a Rutkai Bori Banda koncertjét élvezheti a közönség.


jatekfesztival-51
Székesfehérváron Hetedhét Játékfesztivál lesz
Forrás: turizmus.szekesfehervar.hu


Gyermeknap alkalmából, május utolsó hétvégéjén Szekszárd is a gyermekek városává alakul. A Háry János Mesefesztiválon lesz minden, ami az apróságok és szüleik számára izgalmas lehet: gyerekkoncertek, előadások, kézműves- és kirakodóvásár, mesélések és játékok is. Koncertet ad Gubás Gabi és zenekara, lesz Ringató és játszóház, valamint fényfestés is.


Részletes információk az esemény honlapján.


Dunakeszin a városi gyereknappal együtt rendezik meg a rendőrnapot a Katonadombon. Lesz lufiosztás, népi játszópark, pedálos gokart, ötpróba, vidámpark, vezetett tanösvény túrák is. A Dunakeszi Rendőrkapitányság 10 és 14 óra között bünügyi-közlekedési sátorral, kerékpáros ügyességi versennyel, fegyverzeti és kutyás bemutatóval, valamint rendőrautókkal és tűzoltó járművekkel várja a kicsiket.


Bővebb információ a város honlapján.


Kocsis Katica

ArtKert_Kultura_596x90_002

fabri_zoltan

2019.08.22

„Játékosok és zsetonok vagyunk egy személyben. Ez a történelem!” – mondja egy szereplő Fábri Utószezon című filmjében. A mondat a háromszoros Kossuth-díjas filmrendező ars poeticája is lehetne. Filmjeinek jellegzetessége az önvizsgálat, a múlttal való a szembenézés a jelen megértése érdekében.

Bamulok_1933

2019.08.22

A két világháború közötti nagy világválságot követő időszak szegénységében és kilátástalanságában, a nyomorúságban mégis fellelhető öröm jelenik meg Gy. Szabó Béla 1931 és 1935 között készített szén- és pasztellsorozatán, amely szinte 100 évig pihent egy asztalfiókba rejtett mappában. A kolozsvári Quadro Galériában a Kolozsvári Magyar Napokon nyílt kiállításon 1934 óta először láthatóak ezek a művek.

A_spanyol_Uxia_Martinez_Botana_nagybogos_

2019.08.22

A komolyzene olyan műfaj, amelyet a 60 év feletti, szigorúan értelmiségi körökhöz tartozó, szépirodalmon nevelkedett emberek hallgatnak – gondoltam én kamaszkoromban, és gondolja valószínűleg a legtöbb tizen- és huszonéves a mai napig. A Kaposfest ennek az ellenkezőjéről győzött meg.

KIállítás nyílik Eucharisztiáról a csodák és a művészet nyelvén címmel augusztus 23-án a pécsi Csontváry Múzeumban. A kiállított tárgyak a Keresztény Múzeum gyűjteményéből származnak.

34 alkalommal hirdették meg a Gábor Dénes-díj felhívását műszaki szakemberek számára. A Gábor Dénes-díjjal a kiváló hazai és határon túli műszaki alkotókat, kutatókat, fejlesztőket, feltalálókat, mérnököket ismerik el. A díjakat, amelyre október 10-ig terjeszthetik fel a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, felsőfokú képzéssel foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természettudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek, illetve szövetségek vezetői, továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakemberek jelöltjeiket, a kuratórium ítéli oda október folyamán, az elismeréseket pedig decemberben adják át. Részletek itt.

Már csak két hétig látogatható A jégkor pécsi vándora című kiállítás a Janus Pannonius Múzeumban, amelyen nemcsak a Rihmer László által feltárt „pécsi mammut” a JPM munkatársai által fellelt összes maradványát, hanem a kortárs állatok ősmaradványait is megtekinthetjük. A tárlat az utolsó előtti napon, augusztus 30-án meghosszabbított nyitvatartással, színes, gazdag délutáni programmal zárul.

25. James Bond-film címe: No Time to Die (Nincs idő meghalni). A főszerepet ismét Daniel Craig alakítja, aki már ötödször játssza el a 007-es brit titkos ügynököt. A főgonoszt Rami Malek alakítja. Ralph Fiennes, Naomie Harris, Léa Seydoux és Ben Whishaw visszatérnek a filmbe. Az új Bond-film készítői a fiatal nemzedékeket akarják megszólítani, ugyanakkor hűek maradnak a 007-es filmek zsáneréhez. Látványos üldözési jelenetek és küzdelmek teszik izgalmassá, de Bondnak már a MeToo-világban is helyt kell állnia.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapításának 30. évfordulóját ünnepli a szervezet a Magyar Nemzeti Múzeumban. A Befogadás napja '89 című tárlatot augusztus 22-én nyitja meg Kozma Imre apostoli protonotárius, az eseményen köszöntőt mond Varga Benedek és Klaus D. Streiche.

Hagyományőrző huszárbandériumok díszmenetével, fiatal lovasok bemutatkozásával, fegyver- és mentési bemutatókkal várják az érdeklődőket a 16. Nyíregyházi Huszártalálkozón augusztus 24. és 25-én a szabolcsi megyeszékhelyen.

huszartalalkozo

A 22. Zsidó Kulturális Fesztiválon koncertek, improvizációs est és könyvbemutatók is várják a közönséget hét budapesti helyszínen szeptember 9-ig.

Augusztus 30-án „a hot jazz virtuózai", azaz a The Rollini Project ad koncertet a Művészetek Palotájában.

Utolsó hétvégéjéhez érkezik augusztus 23. és 25. között a Ludwig Múzeum áprilisban nyílt Bauhaus100. Program a mának – Kortárs nézőpontok nevű kiállítása. A modern művészettörténet egyik legmeghatározóbb mérföldkövét központba állító tárlat lezárásaként egy átfogó, tematikus finisszázs-programmal készül a múzeum képzőművészek, múzeumpedagógusok, építészek és tervezők közreműködésével.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma