NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2019.08.17

A Sziget Fesztivál Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális rendezvényeként vonzó célpont: tavaly több mint félmillió embert látott vendégül a Hajógyári. A számos külföldi országból érkező fesztiválozót elsősorban a világhírű előadók koncertjei csábítják hozzánk, ám nem érdemes elmenni a Sziget kínálta további programok és élmények mellett sem. Az Art Label Budapest sátrában töltöttem két és fél napot.

_MG_7226

A Sziget Fesztivál egyik legizgalmasabb helyszíne talán az ArtZone, amely a rendezvény minden napján várta a képző- és iparművészet iránt érdeklődőket, esetleg azokat, akik az esti koncertek előtt aktív pihenésre, kikapcsolódásra vágytak. Az alkotó szellemű „fesztiválkerület” workshopok, kiállítások helyszíne volt, ahol a kreatív és interaktív programok álltak a középpontban egy hétig, több kiállító mellett az Art Label Budapest is kitelepült egy kissé párás, a nap nagy részében talán túlzottan meleg, de annál szórakoztatóbb és barátságosabb sátorba.

_MG_7221

Az Art Label Budapest ügynökség fiatal kortárs magyar képzőművészekkel foglalkozik, emellett igyekeznek formabontó művészeti események, kiállítások, nyilvános installációk és workshopok segítségével egyfajta közösségi párbeszédet is kezdeményezni. Fő céljuk, hogy a társadalmat közelebb hozzák a kortárs képzőművészethez, rámutatva arra, hogy az nem csak színes, érdekes és izgalmas, de igen is elérhető és megfogható is, és helye van minden korosztály életében. Figyelemfelkeltő megjelenések és kezdeményezések által igyekeznek megteremteni ehhez a szükséges teret, hogy világossá váljon: a képzőművészet közösségépítő ereje tényleg létezik.

_MG_7233

A Szigeten való szerepük nem kevésbé volt izgalmas, mint mindennapi törekvéseik, de talán még inkább helytálló lenne a „szórakoztató” jelzőt használni. Az alapfelállás igen egyszerű volt: híres festmények skiccei várták a sátorba betévedőket, mellettük asztalok temperával, vízfestékkel, ceruzával és ecsetekkel. Hat művész – Paul Klee, Moholy-Nagy László, Bortnyik Sándor, Marianne Brandt, Josef Albers, Vaszilij Kandinszkij – tizenegy festményének skiccéből választhattak az alkotnivágyók.

_MG_7262

„You can pick one and rethink, recreate, redesign it, and after that we can compare it with the original one” (azaz „válassz egy képet, gondold és alkosd újra, majd összehasonlítjuk az eredetivel”) – mondtam el napjában rengetegszer azoknak, akik megkérdezték, mit lehet itt csinálni, és örömmel néztem, mennyire élvezik a fesztiválozók a közel sem barátságos hőmérsékletben való alkotást és festegetést. Jöttek bátrak és kicsit félősebbek, spanyolok, franciák, angolok, németek, magyarok, volt, aki unikornisnak öltözve, volt, aki sörrel a kezében, ki egyedül, ki a barátaival, de egy dologban mind hasonlítottak: jól érezték magukat, élvezték, amit csinálnak, és a végén elhangzó „Was it fun?” („Jól érezted magad?”) kérdésemre mindannyian őszinte és egyértelmű igenléssel reagáltak.

_MG_7266

Némelyik alkotás annyira jól sikerült, hogy szívesen kitettem volna otthon. Lehet, hogy az elmúlt napokban a jövő nagy művészei közül is elém sodort valakit a véletlen? Érdekes volt látni, hogy ami egyiküknek egy arc volt, az a következőnek teljesen más, a legkülönfélébb „megoldásokkal” álltak elő. Kandinszkij Kompozíció VIII. című munkájából például a delfintől kezdve a virágoskerten át a szörföző majomig minden született, és azt gondolom, éppen ez a dolog lényege. Mindannyian mást láttak bele a vonalakba és formákba, nem beszélve arról, hogy a saját személyiségük is visszaköszönt a papírról.


Egy biztos: az ott töltött két és fél nap tanúbizonyságot tett arról, hogy a művészet nem csak gyönyörködtet, de szórakoztat is, mégpedig nem is akárhogy. Jövőre biztosan festek én is valamit.

Varga Zsófia

A képeket Brautigam Bertold készítette.

Monos

2019.09.21

Alejandro Landes brazil rendező Monos című háborús drámája kapta a legjobb filmnek járó Pressburger Imre-díjat szombaton a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó gáláján.

MNSZ_Luxemburg_grofja

2019.09.21

Szeptember 21-én ünnepeljük a magyar dráma napját. Ebből az alkalomból ajánlunk néhányat az új színházi évad bemutatóiból, melyek között filmek és klasszikus nagyregények adaptációi, illetve zenés produkciók is szerepelnek.

20191019_felediproject_szentpaliroland_szecsodibalazs

2019.09.21

A CAFe Budapest arra kérte a fesztivál fellépőit és alkotóit, hogy állítsanak össze egy különleges virtuális időkapszulát, és pakolják bele mindazt, amit szívesen megőriznének az utókor számára. Ezúttal Szentpáli Roland zeneszerzőt kérdezték, aki október 19-én ad koncertet a Müpa Fesztivál Színházában.

Függök ezen a zord élet-párkányon címmel tart szeptember 23.-án, hétfőn 18:00 órától Ady-estet a Petőfi Irodalmi Múzeumban Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas és kétszeres UNITER díjas Érdemes művész, az erdélyi színjátszás kiemelkedő tehetségű színművésze, a kolozsvári társulat tagja.

A Pozsonyi úti Református Templom altemplomának felújított színpadán szeptember 22-én 19 órától láthatja a közönség Pozsgai Zsolt múltidéző darabját. A Mátyás és Janus című dráma Magyarországon játszódik 1472-ben. Mátyás király régen látott hatalommá növeli az országot. És ekkor váratlanul kitör egy lázadás. Janus Pannonius, a király egyik legkedvesebb barátja és Vitéz János, aki Mátyás nevelője volt, szövetkezik ellene.

A beszélgetős, felolvasó színházzal is kiegészített sorozat a Nemzeti Galéria C épületében lesz. A szezon első estjét szeptember 24-én tartják. Az irodalmi est középpontjában az őszi, szüreti időszak és a bor áll.

Az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek elmondta, hogy Magyarország és Montenegró szeretné megerősíteni kulturális, oktatási, egészségügyi és tudományos kapcsolatait. A mostani út előzményeként néhány hónapja az illetékes montenegrói tárcavezetők Budapestre látogattak, ahol már vázolták az együttműködési lehetőségeket. Kásler Miklós áttörőnek nevezte a podgoricai megbeszéléseit. Aleksandar Bogdanovic művelődési miniszterrel abban állapodtak meg, hogy Magyarország aktívan részt vesz a montenegrói filmipar kialakításában, valamint hogy szorosabbra fűzik a kapcsolatot az előadóművészet, a magaskultúra, a népzene, a néptánc, a fordítások és a művészcserék területén. Podgorica számít arra, hogy montenegrói-osztrák-magyar együttműködésben a közös történelmi építészeti emlékeket, kegyhelyeket, illetve az épített kulturális örökséget ápolni tudják, azaz a megóvást, a restaurálást és a fenntartási feladatokat a továbbiakban egymással összehangolnák az országok.

A Vers – mindegy kinek sorozat első videóját, amelyben az előadóművész Ady Endre Áldásadás a vonaton című költeményét szavalja el, két hét alatt több mint 120 ezren nézték meg a Facebookon. A sorozatban Lutter Imre klasszikus és kortárs költők ismert, vagy kevésbé ismert verseit egyedi hangvételben, filmes eszközökkel fűszerezve adja elő. Minden versfilmhez készül egy beszélgetés is, amelyben Lutter Imre Vlasits Barbara színésznővel osztja meg gondolatait az elmondott költeményekről.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon: a Beatles Weekendet október 5-én az Analog Music Hallban, 6-án a Hard Rock Caféban rendezik meg.

beatles-weekend-festival-2019-20190707151410-crop

Díjátadóval, nyílt próbákkal, színházi előadásokkal, kulisszajárásokkal ünneplik a színházak országszerte és a határon túl is a magyar dráma napját a hétvégén.

Szeptember 26-án 19.00-kor a MOM Kulturális Központban ad koncertet Sebestyén Márta. A műsoron felcsendülő dalok évszázadokon és népeken ívelnek át, írott forrásokból és a szájhagyomány gazdag tárházából egyaránt merítve.

Koncertekkel, családi, gasztronómiai és művészeti programokkal várják az érdeklődőket szeptember 27. és 28. között a Bartók Béla úton az Eleven Ősz fesztiválon, amelynek középpontjában idén a digitális kultúra áll.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma