2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2018.09.24

A Hősök terén sétálva több mint három éve csak a felét élvezhettük az 1896-os milleneumi kiállításra készült látványnak: a Szépművészeti Múzeum 2015-ben bezárta kapuit, hogy az átfogó rekonstrukció után a legszebb fényében tündökölhessen. A pillanat elérkezett, a múzeum október 30-tól vár a modern tereivel és egy Leonardo da Vinci-tárlattal.

_D0A0871_Copy


Három évvel ezelőtt, 2015. február 16-án kezdődött a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója, így az eltelt időben a közönség csupán kívülről csodálhatta az 1900 és 1906 között Schickedanz Albert és Herzog Fülöp tervei alapján készült klasszicista stílusú épületet. A múzeum létesítését 1896-ban határozták el, és belefoglalták a milleneumi törvénybe is, amely Magyarország fennállásának ezredik évfordulóját ünneplő rendezvénysorozatot is hivatalossá tette. A politikai pártok a májustól októberig tartó ünnepség idejére szüneteltették vitáikat, a kiállítási épületek összköltsége meghaladta a 4,5 millió forintot, az emlékhelyek építésére 5,2 millió forintot szántak. A Szépművészeti Múzeum épületét 1906. december 1-jén Ferenc József avatta fel és december 5-én nyitották meg a nagyközönség előtt.


szepmu


A 19. századi technológiával felszerelt épület már régóta várt egy ilyen teljes körű felújításra. A Liget Budapest Projekt keretében végzett rekonstrukció folytán ugyanis többek között teljes műszaki modernizáción esett át az épület. Kazánostul lecserélték a hetvenes évekből való gőzfűtést, és a régi zajos klímaberendezéseket, korszerűsítették az egész fűtőrendszert, klimatizálták a kiállítótermek egy részét, új elektromos hálózatot vezettek be. Beállítottak új teher- és személylifteket is, korszerűsítették a biztonsági, vagyonvédelmi és informatikai rendszereket, és a műtárgyszállításhoz új „expedíciós folyosókat” alakítottak ki. Felújították a tetőszerkezet, a tetőre napelemek és napkollektorok kerültek gazdaságosabbá téve a múzeum üzemeltetését. Megtörtént továbbá az épület utólagos, talajnedvesség elleni szigetelése is.


_D0A0804_Copy


Az eddig említettek mind olyan munkálatok, amelyeket igazán csak az ott dolgozók éreznek változásnak. Milyen újdonságok várják a múzeumlátogatókat? A felújítás során új kiállító- és közönségforgalmi tereket, korszerű raktárhelyiségeket hoztak létre. A rekonstrukció érintette a tavasszal már két hétre megnyitott Román Csarnokot, amely korábban raktárépületként szolgált. Itt tárolták korábban a Régi Képtár festményeinek egy részét, valamint a gyűjteményben őrzött gipszmásolatokat is – ez utóbbiak a Liget Budapest Projekt keretében megépülő, jövőre megnyíló Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba kerülnek majd, amely a Szabolcs utcában fog állni. A központ a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria több mint 300 ezer műtárgyának, tudományos feldolgozásuknak ad majd otthont, itt lesz továbbá a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KMKI) is.


Évtizedekig volt zárva a romos állapotban lévő Román csarnok kapuja, miközben a látogatók csak álmodozhattak arról, milyen lehetett a Szépművészeti Múzeum egyik legszebb terme – fogalmazott az épület szeptember 24-ei sajtóbejárásán Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár. A Román Csarnokról készült képgalériánk ITT található.


_D0A0572_Copy
Baán László főigazgató és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár
a Román Csarnokban


Megújult továbbá a korábban gazdasági irodaként funkcionáló Michelangelo-terem is, amely október 30-tól egy Leonardo da Vinci-kiállítással várja az érdeklődőket. A polihisztor halálának jövőre esedékes 500. évfordulója alkamából rendezett Leonardo da Vinci és a budapesti lovas című kamarakiállításon látható lesz Leonardo lovasszobra, amelyet a Szépművészeti Múzeumban őriznek, annak friss kutatási eredményei, valamint tíz Leonardo-rajz is, amelyeket a magyar múzeum világhírű külföldi intézményektől, köztük a Louvre-tól kért kölcsön. Mindezek mellett új térszint is várja a látogatókat: a mélyföldszinten lesz látható az egyiptomi gyűjteményből összeállított kiállítás sírkamra és templom tematikával, valamint a görög-római művészet remekművei. Jelentősen megnövelték a ruhatár kapacitását is, az eddigi büfé helyett pedig egy 140 főt befogadó étterem és kávézó pedig a pihenést szolgálja a múzeumlátogatás során.


A sajtótájékoztatón Mányi István főépítész elmondta: a földkiemelésekkel ötezer négyzetméternyi teret nyertek. A Román Csarnok alatt például korszerű, klimatizált műtárgyraktár létesült, új helyre került a gépészet, de új fotóműtermet és múzeumpedagógiai foglalkoztatót is kialakítottak.


_D0A0819_Copy


A múzeum felújítása 14 ezer négyzetmétert érintett, amely a múzeum alapterületének negyven százalékát jelenti. Ennek köszönhetően csaknem kétezer négyzetméternyi korábbi kiállítótér nyeri vissza eredeti funkcióját. Több hely jut majd a műtárgyraktáraknak is, mintegy félezer négyzetméterrel bővül az alkotások biztonságos és kényelmes megőrzését szolgáló tér.


Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója közölte: a Szépművészeti Múzeum két részletben nyílik meg a közönség előtt. Októberben a mélyföldszinti terek és a felújított Román szárny lesz látogatható az itt nyíló kiállításokkal, jövőre pedig, 2019 közepétől az összes új állandó kiállítást is meg lehet tekinteni a múzeumban. A felújítás során ugyanis nem csak a múzeum épületét újították fel, hanem a gyűjtemény eredeti koncepciójához visszatérve újrarendezik a múzeum állandó kiállításait is.


_D0A0946_Copy


A múzeum kiállításainak újrarendezésével együtt bezárnak a Nemzeti Galéria régi magyar gyűjteményének egyes állandó tárlatai. Az új koncepció szerint a magyar művészeti anyag hazatér a Szépműbe, így az egyiptomi és a görög-római művészet mellett a 18. század végéig együtt mutatja be az egyetemes és magyar művészetet. A múzeum 1800 utáni gyűjteménye az Új Nemzeti Galéria megnyitásáig felköltözik a Várba, ahol együtt szerepelhet két évszázad magyar és nemzetközi művészete. A Liget Budapest Projekt keretében az Új Nemzet Galéria 2021 végére készül el.


_D0A0744_Copy


Kultúra.hu/MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond


Felhasznált forrás: wikipedia.org

hatarokon_at_010_R

2019.07.19

„Nem létezhet olyan helyzet, hogy a fotóriporteri szerep megelőzze az emberséget. Nincs az a kép, amiért megérné egy másik ember életét kockáztatni” – mondja a több háborús zónában járt Bielik István Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjas fotóriporter. Túlélőkről készült fotósorozatáról, a képhez való viszonyáról és a humánum fontosságáról is mesélt nekünk.

_D0A0681_Copy
2019.07.19

1969. július 20. Ezen a napon landolt az Apollo-11 a Holdon: Neil Amstrong és Edwin „Buzz” Aldrin sétája az emberi civilizáció egyik fontos mérföldköve, az emberiség egyik legnagyszerűbb tudományos eredménye volt. Erre az eseményre emlékezik a Vasarely Múzeum Holdmúzeum 1969 című kiállítása, amelyen Vasarely néhány izgalmas kompozíciója is látható.

sziget_anno_R

2019.07.19

Világhírű zenei ikonok, extrém öltözetek és a szeretet forradalma: a Sziget fesztivál idén 27. évfordulóját ünnepli, és természetesen most is elképesztő produkciókkal várják a bulizni vágyókat augusztus 7-től.

Paul McCartney musicalt ír Az élet csodaszép című 1946-os filmből. A 77 éves zenész először dolgozik színpadi musicalen, Frank Capra fekete-fehér filmdrámáját dolgozza át, amelyben egy öngyilkosjelöltet megment az őrangyala. A musical 2020 végén debütálhat Bill Kenwright producer szerint, aki korábban a Blood Brothers és a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicaleket vitte el a londoni West Endre. A musical szövegkönyvén a Billy Elliot és Elton John életrajzi filmje, a Rocketman forgatókönyvírója, Lee Hall dolgozik, a dalszövegeket McCartneyval együtt írják.

A július 24. és 27. közötti szakmai konferencián mintegy kétszáz hazai szakember vesz részt. A négynapos országos szakmai találkozó fő témái között szerepelnek a várostervezés és örökségvédelem időszerű feladatai, a nép építészettel, benne a kastély- és várprogrammal összefüggő kérdések, a természetvédelem és a nemzeti parkok haza helyzetének áttekintése. A találkozó keretében tartják meg a Város- és Faluvédők Szövetségének közgyűlését a Református Kollégium Oratóriumában, a résztvevők emellett kirándulásokon ismerkedhetnek meg Debrecen, a bihari térség, Hajdúböszörmény és Hortobágy természeti és épített értékeivel.

Eddig nem ismert összecsapásra utalnak azok a leletek, amelyeket a csatamezőn, a szövetséges erők egykori tábori kórházának helyszínén először végzett ásatásokon tártak fel a régészek. Waterloonál Napóleon francia serege ütközött meg a szövetséges brit, németalföldi, német és porosz csapatokkal. Az egykori tábori kórház helyszínén amputált végtagok maradványaira bukkantak, továbbá puskagolyókat és egy francia ágyúgolyót is találtak. A szakértők szerint az amputációkat az egykori Mont-St-Jean tábori kórház orvosai végezték.

Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a New York-i New School for Social Research professor emeritusa. Fő kutatási területe az etika és a történetfilozófia volt. Pályája kezdetén munkáit a marxizmus és az újbaloldali gondolkodás jellemezte, később inkább posztmodern szempontból értelmezte az etikát és a modern világot, új megközelítési lehetőségeket kínált fontos társadalomelméleti problémák megoldásához. Magyarul megjelent munkái közül kiemelkedik A reneszánsz ember (1967), a Portrévázlatok az etika történetéből (1976), Az igazságosságon túl (1987), A történelem elmélete (2001), A „zsidókérdés" megoldhatatlansága (2004). 1998-ban Bicikliző majom címmel jelent meg interjú-önéletrajza, 2009-ben Rózsa Erzsébet monográfiát írt róla Se félelem, se keserűség címmel.

A Királyok völgyéből a gízai piramisok közelében épülő Egyiptomi Nagymúzeumba szállították át Tutanhamon külső aranyozott fakoporsóját, amelyen első ízben végeznek restaurálási munkálatokat a gyermekfáraó sírjának 1922-ben történt felfedezése óta. Az épülő Nagymúzeum 2020 negyedik negyedére tervezett átadása után egy helyen állítják ki a Tutanhamon sírjában talált összes kincset, benne a fáraó három koporsóját, amelyek közül kettő jelenleg a kairói, Tahrir téri Egyiptomi Múzeumban látható. A fáraó múmiáját gránitfedelű homokkőszarkofágban, azon belül három egymásba helyezett koporsóban találták, a koporsók közül a két külső aranyozott fából, a legbelső színaranyból készült, és mindet istenek képei díszítik.

Szombaton kezdődik a 33. Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál Balassagyarmaton. A Zene határok nélkül elnevezésű, július végéig tartó tábor keretében nyolc hangversenyt is adnak a hallgatók és a művésztanárok. A Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából érkező negyven hallgató a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában öt szakon képezheti magát tovább a táborban.

zene-balassagyarmat-2019

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját. A 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.

Több turnén Nick Cave vokalistája volt, és Johnny Depp kalózos válogatáslemezén is énekelt egy dalt Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.

Idén harmadik alkalommal indul útnak a Sziget Cruisin' Partyhajó, egy igazi bulikülönlegesség a Szigeten kívül, de mégis a fesztivál részeként!

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma