Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2017.07.21

Megnyitotta kapuit július 21-én a 27. Művészetek Völgye: a július 30-ig tartó fesztivál 1200 programot kínál a látogatóknak Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. A fesztivál 27 programhelyszínen és további 40 kisebb helyszínen várja az érdeklődőket koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel és interaktív játékokkal – mondta Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye program- és marketingigazgatója a fesztivál július 21-ei, vigántpetendi sajtótájékoztatóján.

A fesztivál új helyszíne lesz a Vigántpetenden felállított cirkuszi sátor, ahol akrobatikus újcirkuszi produkciókat láthat a közönség. Újdonság, hogy Szirtes Edina Mókus saját udvarban fogadja az érdeklődőket, valamint a Magyar Nemzeti Filmarchívum vetítéseit is láthatja majd a közönség – fűzte hozzá Oszkó-Jakab Natália.


img_5265
Művészetek Völgye 2016


Az idei jegyelővétel csaknem duplája a tavalyinak. Az amerikai Pink Martini zenekar július 21-ei koncertjének köszönhetően várhatóan nézőcsúcsot dönt a fesztivál – mondta a marketingigazgató. Hozzátette: a hazai előadók mellett július 24-én a francia Deluxe, július 29-én pedig a Nouvelle Vague koncertezik. A fesztivál első és második hétvégéjén lép színpadra mások mellett az Anima Sound System Bognár Szilvivel, a 30Y, az Anna and the Barbies, a Quimby, a Szabó Balázs Bandája és a Pál Utcai Fiúk, a fesztivál zárókoncertjét pedig a Budapest Bár adja.

 

Kapolcson lesz a MOL Nagyon Balaton Panoráma Színpad, valamint Kőbánya Önkormányzata és a Kőbányai Zenei Stúdió közös színpada és a Harcsa Veronika Udvar, ahol több külföldi előadóval is találkozhatnak a látogatók, mások mellett a román Golan zenekar is fellép, illetve ide költözött be idén a Modern Art Orchestra is. Szintén Kapolcson látogatható a Folk Udvar, ahol a népzene, a néptánc és a kézműveshagyomány kap szerepet a Hagyományok Háza szervezésében – fejtette ki Oszkó-Jakab Natália.

 

img_5257
Művészetek Völgye 2016


A komolyzenei programok egyik helyszíne a kapolcsi római katolikus templom, a Muharay-udvarban a néptánc mellett Sebestyén Márta, Illényi Katica és a Budapesti Vonósok koncertjeivel, a Művészetek Zöldje udvarban túrákkal, játékokkal várják a látogatókat – fűzte hozzá. Oszkó-Jakab Natália elmondta azt is, hogy Taliándörögdön felépült a Nemzeti Színház repertoárjából válogató Nemzeti Szín-Tér, mely egy estére az Óbudai Danubia Zenekar komolyzenei koncertjének is átadja a deszkákat. A Fidelio Színház Színpadon pedig a Katona József Színház, az Újszínház, az Orlai Produkciós Iroda, a Tünet Együttes, a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház és a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásai láthatók. Hozzátette: szintén Taliándörögdön kapott helyet az Etno Liget és az ETNO Port-A, a fesztiválra kitelepülő Néprajzi Múzeum, valamint Hobo saját udvara, a Hobo Klub, mely verses színházi esttel és beszélgetéssel várja a látogatókat. Aki táncra, önismeretre, improvizációra vágyik, a Lemanguria Kreatív Mozgásudvar programjai közül válogathat. Idén a Kocsor Háznál frissen megalakuló Fonó Udvar a budapesti Fonó népzenei és világzenei kínálatát hozza el a Völgybe.


eletkepek.zip
Művészetek Völgye 2016


Taliándörögd a helyszíne a Cseh Tamás Program zenekarait is befogadó Elevenkertnek, a Tilos Rádió udvarának, valamint a reformáció 500 éves évfordulója apropóján felépült Református Udvarnak és a Tarisznya Evangélikus Udvarnak – mondta a programigazgató.

Komolyzenét lehet majd hallgatni Vigántpetenden, a Papageno Klasszik elnevezésű helyszínen. Mindhárom településen ingyenesen látogathatók a fesztivál által szervezett kiállítások, többek között a HelloWood faluinstallációja vagy az Art Moments fotókiállítása.


Oszkó-Jakab Natália arról is beszélt, hogy július 29-én kispályás labdarúgótornát szerveznek, július 30-án pedig félmaratonra és ötkilométeres futásra kerül sor. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is lesz véradás a fesztiválon.


A tíz nap alatt 300 önkéntes segíti majd a fesztiválozókat – fűzte hozzá.


Forrás: MTI

Fotó: Kőmives András

MuzeumokEjszakaja_kultura_banner_002

_D0A4986_Copy

2019.06.20

Díszes, kissé groteszk wayang bábok merednek ránk egy vitrin mögül, az ülő démon csempelap felső szélén pedig egy graffitire bukkanunk. Egy kapuőrző vigyázza a Buddha-szobrokat és -tekercseket, egy strucctojás pedig Hopp Ferenc gyűjteményezéséről mesél. A Hopp Ferenc Múzeum Made in Asia című kiállításán különlegesebbnél különlegesebb tárgyakat tekinthetünk meg.

Csontvary_Onarckep_R

2019.06.20

100 évvel ezelőtt halt meg a legmagányosabb, leginkább különcnek számító magyar festő Csontváry Kosztka Tivadar. Az alkotás vándorútján egy misztikus élmény indítja el. Felnőtt férfiként, elismert gyógyszerészként hall egy szózatot: „Te leszel a legnagyobb Napút festő! Nagyobb Rafaellónál is.” Az életét tette fel erre a hívásra és magas művészetet megvalósító létre. Meg nem értve és számkivetve halt meg. De manapság nem tudunk szabadulni képeinek hatása alól. Titkát nem tudjuk megfejteni, a magával ragadó műveket Ludmann Mihály művészettörténésszel idézzük fel.

302363_muzeumok_ejszakaja_keptar_iseum

2019.06.20

Országszerte mintegy négyszáz intézmény várja a közönséget csaknem 2000 programmal június 22-én, a 17. Múzeumok éjszakáján, amelynek „fővárosa" Szombathely lesz. Az óriási kínálatból ajánlunk néhány helyszínt, ahová érdemes egyedül, párban vagy családostól ellátogatni szombaton.

A Csinghaj-tibeti-fennsíkon eddig feltárt legkorábbi régészeti lelőhelyként határozták meg a kutatók azt az északnyugat-kínai karsztbarlangot, ahol először azonosítottak gyenyiszovai emberhez köthető fosszíliát a faj nevét adó szibériai barlangon kívüli területen. Az ásatási munkálatok 2018-ban kezdődtek és mostanáig több mint 1400 kőtárgyat és csaknem 600 darab állati csontot tártak fel a barlangban. A vizsgálatok szerint a leletek több mint 40 ezer évesek, az őskőkorszakból származnak.

Magyarország Sanghaji Főkonzulátusának meghívására öt magyar alkotó mutatkozhatott be június első hétvégéjén a kínai közönségnek a kelet-kínai Hangzhouban megrendezett BudapestFest programjának részeként. A kínai közönség nagyra értékelte a magas minőségű egyedi termékeket.

Újra megnyitja kapuit az Antropos.hu Fashion&Art&Design Market június 22-én a Morrison's 2 klub fedett udvarán. Az árusítók között számos divattervező, kiegészítő-tervező, kézműves, ötvös/ékszer-készítő, festő, grafikus, digitális művész munkájával ismerkedhetnek meg a látogatók, akár el is beszélgethettek az alkotókkal, és ami a legjobban tetszik, azt meg is vásárolhatják. A belvárosi udvaron nemcsak nézelődni, illetve vásárolni lehet majd, hanem workshopokat is részt vehetnek az érdeklődők.

Reisz Gábor alkotása nyitja a rendező részvételével pénteken a Cinema Jove nemzetközi filmfesztivált a valenciai Teatre Principal-ban. A felnőtté válás kérdéseivel foglalkozó, önéletrajzi ihletésű filmet a hazai mozik decemberben mutatták be, s több mint 53 ezren váltottak rá jegyet. Nemzetközi premierje az A-kategóriás tallinni fesztiválon volt, majd a torinói fesztiválon három zsűri díjazta, Monte-Carlo filmfesztiválján elnyerte a fődíjat. A Rossz verseket a Magyar Filmakadémia négy kategóriában tüntette ki Magyar Filmdíjjal áprilisban.

A Budapesti Vonósok Kamarazenekar pénteken a Budapest Music Centerben jótékonysági koncertet adnak a vakok és gyengénlátók támogatására, így járulva hozzá ahhoz, hogy az Összhang Alapítvány túrázásra alkalmas tandem kerékpárokkal ajándékozhassa meg a Mozdulj! Kiemelten Közhasznú Egyesületet, amely augusztusban ötnapos tandemtúrát szervez a Balaton körül látássérültek számára. Az esten Bach, Vivaldi, Handel és Mozart művei szólalnak meg, közreműködik Flamich Mária szoprán, Menyhárt Zsuzsanna fuvolaművész, Szilvásy Júlia hárfaművész és Dinyés Soma csembalóművész, a koncertmester Soltész Ágnes.

A szabadtéri színház eddigi fenállásának minden esztendejét egy előadás szimbolizálja idén Egerben június 27. és augusztus 19. között.

egri_csillagok

Június 27-én az AWS frontembere, Siklósi Örs mutatja be önálló projektjét az Esernyős Warm-up udvarában.

Balázs János ad ingyenes zongorakoncertet szombaton 20.00-kor a romantikus zeneirodalom legismertebb alkotóinak műveiből a Zeneakadémia előtti téren, ahol erre az estére komponált videóinstallációkat is láthatnak az érdeklődők.

Június 24.–augusztus 19. között a tízéves viszáki Tündérkertben és az alig több mint tízéves Kaszás Attila Pajta Színház (KAPSZ) programajánlatával várja vendégeit Szarvas József színművész.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma