15_eves

2016.11.29

Megkezdődtek a Budavári Palota Szent István-termének textilrekonstrukciós munkálatai. Az épület egykor legreprezentatívabb, ám a II. világháborúban szinte teljesen elpusztult helyiségének enteriőrjét a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. által kiírt nyílt közbeszerzés keretében a pécsi székhelyű Rovitex Hungária Kft. rekonstruálja, újragyártva a teljesen egyedi, eredeti textileket.

A Nemzeti Hauszmann Terv a nemzeti és az egyetemes történelem során felhalmozott kulturális örökségünk feltárásának, tudományos feldolgozásának, megóvásának, fenntartható használatának és közkinccsé tételének feltételeit hivatott megteremteni. A terv érinti a Királyi Palota épületszárnyait, a Polgárvárost és a várlejtőket, valamint a Várnegyed teljes közlekedését és védműveit.

 

dsc_7759__copy__600x399


A Vár a magyar nemzet szimbolikus helyszíne, identitásának szerves része, a magyar államiság sorsdöntő eseményeinek színtere. A Várnegyed fejlesztése és rekonstrukciója nemcsak kulturális, illetve infrastrukturális szempontból jelentős, hanem hozzájárul a magyar nemzeti identitástudat megerősödéséhez, az európai kulturális élet színesítéséhez.

 

E kezdeményezés keretei között született meg az a pályázat, amelyet a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. írt ki a Budavári Palota Szent István-termének textilrekonstrukciós munkálataira.

 

A Szent István-terem a Hauszmann Alajos-féle palotaegyüttes egyik legreprezentatívabb helyisége, a Budavári Palotát és a Rudolf trónörökös részére tervezett épületet összekötő nyaktagban helyezkedett el. A 83 négyzetméteres „szoba” ablakaival délre, a Tabánra és a Gellért-hegyre nézett. Anyaghasználatában és stílusában is elütött az együttes alapvetően barokk és neobarokk enteriőrjétől. Uralkodó stíluseleme a szecessziós ornamentika. A kialakításában közreműködő magyar mesterek (Zsolnay Miklós, Thék Endre, Haas Fülöp és fia, Gelb M.) díjat is kaptak munkájukért az 1900-as párizsi világkiállításon.

 

A Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese, Dr. Rostás Péter adatai szerint a Szent István-terem a II. világháborúban teljesen elpusztult, a terem fából készült falburkolata és mennyezetkiképzése megsemmisült. Az 1950-es évektől a terem helyén más alaprajzi beosztással kutatószoba, metszettár, dolgozószoba és tárolóhelyiség létesült a múzeum számára, valamint a délre néző homlokzatot is átépítették.

 

A rekonstrukciót segíti, hogy maradt fenn a falat burkoló textilből, valamint a Franciaországban szövetett függöny mintadarabjaiból is. A fent említett anyagoknak, és az eredeti Zsolnay-elemeknek is óriási jelentőségük van, hiszen hiába lennének meg az eredeti tervek, számos jó minőségű fotóval egyetemben, a pontos színeket nem lehetne reprodukálni.

 

A Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. által a rekonstrukcióra kiírt nyílt közbeszerzésre két cég pályázott. A pécsi székhelyű, 100 százalékban magyar tulajdonú, 20 éve alapított Rovitex Hungária Kft. a legkedvezőbb ajánlatot adva, 362 millió forinttal nyerte el a megbízást. Az értékelésnél 70-es súlyszámmal szerepelt az ár, 30-as súlyszámmal pedig a vállalkozó személyi állománya.

 

A Rovitexnek összesen 150 folyóméter, 130 centiméter szövetszélességű, háromrétegű, lanszírozott és brosírozott, arany- és selyemszálakkal szőtt falkárpitot; két darab, egyenként három-három részből álló függönykompozíciót, továbbá nyolc darab karosszék és hat darab taburet (ülőke) bársony alapú, arany- és selyemszálakkal hímzett huzatait kell legyártania és elhelyeznie. A munka 2016. november 28-án a budai Várban, 29-én az Iparművészeti Múzeumban kezdődik az eredeti textilek analízisével.

 

„A munka különlegessége, hogy az Iparművészeti Múzeumban és a Budapesti Történeti Múzeum állandó kiállításán fellelhető az eredeti textilekből fennmaradt minta, amely alapján különböző technológiai eljárásokkal az eredeti szín, anyagösszetétel és szövéstechnika meghatározható, a korábbi textilek teljes technológiai hűséggel rekonstruálhatóak. A mintákon kívül a berendezésekről fellelhető fotók segítenek a megvalósításban” – tájékoztatott Romeisz Norbert, a cég ügyvezető igazgatója.

 

Hozzátette, hogy az anyagok teljesen egyediek: a selyem függönyök és az oldalsálak speciális ezüst hímzéssel és féldrágakő díszítésekkel, egyedi szövésű paszományokkal, szalagokkal és bojtokkal készülnek mind a korabeli, mind a mai textiltechnológia csúcsát reprezentálva. A három rétegű szőtt falikárpit selyem- és aranyszálas textil alapanyagának gyártása és falburkolatként történő felfeszítése, valamint az ülőbútorok selyem- és aranyszállal hímzett kárpitozása is egyaránt komplex feladat. A megvalósításhoz különleges technológiai eljárásokat alkalmaznak, például teljes szálmélységig végeznek analízist, illetve speciális textilscannert is használnak.

 

A pécsi Rovitex Hungária Kft. egy német alvállalkozóval együtt vállalta a megbízást. A német cég közreműködött többek között a bécsi Schönbrunn, valamint a potsdami Sansoucci kastély felújításában is. Az analízist követő restaurációs gyártás a Rovitex Hungária Kft. pécsi telephelyén és Németországban történik.

 

„Az eredeti textilek iparművészeti különlegességek voltak, így a restauráció keretében történő gyártásuk hatalmas szakmai kihívás, amelyre Európában csak néhány cég képes” – fogalmazott a projektről Romeisz Norbert, hozzátéve: a munka várhatóan 2018 februárjában fejeződik be.



Fotó: Csákvári Zsigmond

KAD_Kultura_596x90_002

agocs_2

2019.08.20

Agócs Gergely népzenész és néprajzkutató nemrég tért vissza legutóbbi, észak-kaukázusi gyűjtőútjáról. Az utazás eredményeiről, a magyar népzene sajátosságairól és a szeptember 24-i Atyai ág koncertről beszélgettünk vele.

tanc_dijatado_2

2019.08.19

Augusztus 20-a alkalmából Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket és díjakat adott át augusztus 16-án a Pesti Vigadóban. A díjazottak közül dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténészt, szerkesztőt, ifj. Zsuráfszky Zoltán táncost és Bolvári Andrásné pingáló művészt többek között pályájukról, a néphagyomány fontosságáról is kérdeztük.

orosz_akos_a_szokes_600x413

2019.08.18

Törekszik arra, hogy ne másokhoz mérje magát, és nem érdeklik a zajos sikerek; a lényeg, hogy azt csinálja, amit szeret. Orosz Ákos éppen ezért rengeteg dolgot csinál: játszik, rendez, forgat és a zenekara útját egyengeti. Idén Kaszás Attila-díjra jelölték; gyerekként már állt egy színpadon a tizenkét éve elhunyt művésszel, és most maga is a Vígszínház csapatát erősíti.

A filmművészethez való kivételes hozzájárulásáért életműdíjat kap Tim Roth a Szarajevói Filmfesztiválon, ahol mesterkurzust is tart. A brit színész játszott többek között Stephen Frears Félelem nélkül, Peter Greenaway A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője, Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott és Robert Altman Vincent és Theo című filmjében. Két Quentin Tarantino-filmmel, a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregén) címűekkel vált világhírűvé, a Rob Roy című filmben alakított gonoszért pedig Golden Globe- és Oscar-díjra jelölték. Rendezői debütjét, a Hadszíntért 1999-ben a Sundance Filmfesztiválon mutatták be és Cannes-ban, Torontóban is szerepelt.

A világ legjobb gitárosai között számon tartott Duane Allman híres, arany színű Layla gitárját 1,25 millió dollárért (366 millió forintért) vásárolták meg egy árverésen a georgiai Maconban. A nevezetes hangszert, egy 1957-es Gibson Les Paul Goldtopot a legutóbbi időkig a maconi Allman Brothers Band múzeumban őrizték.

A Rossz versek című film is bekerült az Európai Filmdíjra jelölhető alkotások válogatásába, ahol 31 ország 46 filmje szerepel. A következő hetekben az Európai Filmakadémia több mint 3600 tagja szavaz a filmdíj legfontosabb kategóriáinak – a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró – jelöltjeiről. A jelöléseket november 9-én hirdetik ki Sevillában, a győztesekről nyolctagú zsűri dönt. A díjakat december 7-én Berlinben adják át.

Csinghaj-tibeti-fennsík legnépesebb városában, Hsziningben, a 2261 méteres tengerszínt feletti magasságon két év alatt épült meg a 28 ezer négyzetméteres létesítmény. Az akváriumban mintegy 400 vízi élőlényfajt és több mint száz szárazföldi állatot tekinthetnek meg a látogatók. A Csinghaj-tó jellegzetes pontyféléje, a Gymnocypris przewalskii mellett Oroszországból két beluga (fehér delfin), Japánból pedig nyolc palackorrú delfin érkezett a vízi parkba, ahol sarki farkasok és rókák is élnek.

Zenés színházi tehetségkutató indul általános iskolások számára az István, a király rockopera megújítására és újraértelmezésére; a jelentkezőknek a rockopera egy részletét kell előadniuk –jelentette be Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerző-szövegíró, aki annak idején Bródy Jánossal közösen alkotta meg a legendás rockoperát. Az online videótehetségkutató verseny célja, hogy jobban elmélyítse az általános iskolások tudását a magyar történelemről. A jelentkezési határidő október 31., a tanárokat és a diákokat elismert művészek mentorálják a projekt során. A diákszínházi előadás a keresztény évad részeként, a trianoni megemlékezés programsorozat keretében jön létre.

Az augusztus 23-ai gálaműsort a nemzeti ünnep és a nemzeti összefogás határozza meg.

Zoltan_Maga

Az Új magyar rapszódia című mű ősbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják. A műsor második felében a Magyar Mise hangzik el.

A Magyarok kenyere program felajánlásával egy tonna lisztből készül ma Szolnokon a Kárpát-medence kenyere, amelyet idén is szétosztanak az ünnepelők között.

Az idei TÉR /// ERŐ Építészeti Nemzeti Szalon finisszázsának hétvégéjére számos tematikus programmal készül a Műcsarnok: augusztus 24-25-én kurátori tárlatvezetés, szakmai programok, családi délelőtt, továbbá társművészeti előadások várják az érdeklődőket.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma