15_eves

2017.11.22

A második első élő elődöntővel folytatódik a Fölszállott a páva ötödik évada november 24-én este, a közmédia nézői újabb tizenkét produkciót és vendégfellépőt láthatnak a Duna televízióban – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya az MTI-vel.
folszallott_a_pava2
Fotó: Váradi Levente/Lumidance

A Hagyomány összeköt! mottóval ezúttal felnőttek számára megrendezett népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor múlt pénteki első elődöntőjéből hat produkció már továbbjutott a középdöntőbe. A Duna televízióban pénteken 20 óra 25 perctől látható második élő elődöntőben újabb hat produkciónak szavaz bizalmat a zsűri.
Az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsorában továbbra is négy kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek. Az elődöntőkben minden kategóriából három-három produkciót láthatnak a nézők.

Ezúttal visszatér a képernyőre Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik (Nyíregyháza), Fodor Mátyás (Gyenesdiás), Glonczi Rodrigó (Nyíregyháza), a Nógrád Táncegyüttes (Salgótarján), a Tessedik Táncegyüttes (Szarvas), a Kalotaszeg Legénytársulat (Méra), a Pendely Énekegyüttes (Debrecen), Turzó Boglárka (Berettyóújfalu), Szöllősi Katalin (Marosvásárhely), a Danubia Tamburazenekar (Baja), az Ördöngös Zenekar (Szamosújvár) és Gál János (Budapest).

folszallott_a_pava
Fotó: Váradi Levente/Lumidance

A zsűri a négy kategória legmagasabb pontszámot elért versenyzőit juttatja tovább, összesen négy produkciót, azonban további kettő is tovább jut a középdöntőbe, őket a zsűri a műsor végén szabadkártyával ajándékozza meg. A hat továbbjutó produkció a középdöntők során már a nézők szavazatára is számíthat.

A második élő elődöntő extra fellépője Szabó Balázs dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész, bábszínész és mesemondó lesz. 2009-től saját bandája élén énekel, gitározik, hegedül és kavalozik. A magyar népzene, a rock, a pop és a funk határvidékein mozgó Szabó Balázs Bandája eddig három lemezt jelentetett meg: a Megcsalogató és az Átjárók című dupla album után 2014-ben adták ki a legfrissebb dalokból álló nagylemezüket, az Élet elvitelre címűt, amely 2015-ben Az év alternatív albuma kategóriában Fonogram-díjat kapott. Kevesen tudják róla, hogy Kecskeméten saját táncháza volt és azóta is nagy vágya, hogy a fővárosban is kialakítson egyet.

A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatér a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.

Folszallott_a_pava_2015_fotokredit_Varadi_Levente_Lumidance_08
Fotó: Váradi Levente/Lumidance


Az élő adásokat meghívott vendégprodukciók színesítik, a november 24-ei műsort a 2014-es gyermek Páva győztese, a Bartina Táncegyüttes és Fitos Dezső Társulatának közös produkciója nyitja meg, a műsor végén pedig a Magyar Nemzeti Táncegyüttes lép a Fölszállott a páva színpadára, akikkel színpadra áll művészeti vezetőjük, Zsuráfszky Zoltán zsűritag is.

A Fölszállott a páva új évadában a területi válogatókról 48 produkció jutott tovább az elődöntőkbe, amelyeket november 17-től az élőben sugároz a közmédia. A középdöntőket december 15-én és 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a négy kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.

A Fölszállott a páva műsorvezetői Novák Péter és Morvai Noémi.


Forrás: MTI

KAD_Kultura_596x90_002

agocs_2

2019.08.20

Agócs Gergely népzenész és néprajzkutató nemrég tért vissza legutóbbi, észak-kaukázusi gyűjtőútjáról. Az utazás eredményeiről, a magyar népzene sajátosságairól és a szeptember 24-i Atyai ág koncertről beszélgettünk vele.

tanc_dijatado_2

2019.08.19

Augusztus 20-a alkalmából Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket és díjakat adott át augusztus 16-án a Pesti Vigadóban. A díjazottak közül dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténészt, szerkesztőt, ifj. Zsuráfszky Zoltán táncost és Bolvári Andrásné pingáló művészt többek között pályájukról, a néphagyomány fontosságáról is kérdeztük.

orosz_akos_a_szokes_600x413

2019.08.18

Törekszik arra, hogy ne másokhoz mérje magát, és nem érdeklik a zajos sikerek; a lényeg, hogy azt csinálja, amit szeret. Orosz Ákos éppen ezért rengeteg dolgot csinál: játszik, rendez, forgat és a zenekara útját egyengeti. Idén Kaszás Attila-díjra jelölték; gyerekként már állt egy színpadon a tizenkét éve elhunyt művésszel, és most maga is a Vígszínház csapatát erősíti.

A filmművészethez való kivételes hozzájárulásáért életműdíjat kap Tim Roth a Szarajevói Filmfesztiválon, ahol mesterkurzust is tart. A brit színész játszott többek között Stephen Frears Félelem nélkül, Peter Greenaway A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője, Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott és Robert Altman Vincent és Theo című filmjében. Két Quentin Tarantino-filmmel, a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregén) címűekkel vált világhírűvé, a Rob Roy című filmben alakított gonoszért pedig Golden Globe- és Oscar-díjra jelölték. Rendezői debütjét, a Hadszíntért 1999-ben a Sundance Filmfesztiválon mutatták be és Cannes-ban, Torontóban is szerepelt.

A világ legjobb gitárosai között számon tartott Duane Allman híres, arany színű Layla gitárját 1,25 millió dollárért (366 millió forintért) vásárolták meg egy árverésen a georgiai Maconban. A nevezetes hangszert, egy 1957-es Gibson Les Paul Goldtopot a legutóbbi időkig a maconi Allman Brothers Band múzeumban őrizték.

A Rossz versek című film is bekerült az Európai Filmdíjra jelölhető alkotások válogatásába, ahol 31 ország 46 filmje szerepel. A következő hetekben az Európai Filmakadémia több mint 3600 tagja szavaz a filmdíj legfontosabb kategóriáinak – a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró – jelöltjeiről. A jelöléseket november 9-én hirdetik ki Sevillában, a győztesekről nyolctagú zsűri dönt. A díjakat december 7-én Berlinben adják át.

Csinghaj-tibeti-fennsík legnépesebb városában, Hsziningben, a 2261 méteres tengerszínt feletti magasságon két év alatt épült meg a 28 ezer négyzetméteres létesítmény. Az akváriumban mintegy 400 vízi élőlényfajt és több mint száz szárazföldi állatot tekinthetnek meg a látogatók. A Csinghaj-tó jellegzetes pontyféléje, a Gymnocypris przewalskii mellett Oroszországból két beluga (fehér delfin), Japánból pedig nyolc palackorrú delfin érkezett a vízi parkba, ahol sarki farkasok és rókák is élnek.

Zenés színházi tehetségkutató indul általános iskolások számára az István, a király rockopera megújítására és újraértelmezésére; a jelentkezőknek a rockopera egy részletét kell előadniuk –jelentette be Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerző-szövegíró, aki annak idején Bródy Jánossal közösen alkotta meg a legendás rockoperát. Az online videótehetségkutató verseny célja, hogy jobban elmélyítse az általános iskolások tudását a magyar történelemről. A jelentkezési határidő október 31., a tanárokat és a diákokat elismert művészek mentorálják a projekt során. A diákszínházi előadás a keresztény évad részeként, a trianoni megemlékezés programsorozat keretében jön létre.

Az augusztus 23-ai gálaműsort a nemzeti ünnep és a nemzeti összefogás határozza meg.

Zoltan_Maga

Az Új magyar rapszódia című mű ősbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják. A műsor második felében a Magyar Mise hangzik el.

A Magyarok kenyere program felajánlásával egy tonna lisztből készül ma Szolnokon a Kárpát-medence kenyere, amelyet idén is szétosztanak az ünnepelők között.

Az idei TÉR /// ERŐ Építészeti Nemzeti Szalon finisszázsának hétvégéjére számos tematikus programmal készül a Műcsarnok: augusztus 24-25-én kurátori tárlatvezetés, szakmai programok, családi délelőtt, továbbá társművészeti előadások várják az érdeklődőket.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma