NFZ_XII.10-16-ig_782x90-borowicz

2018.10.09

Mintegy 200 négyzetméternyi új kiállító- és közösségi térrel gyarapodott a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum. Az új térben lehetőség lesz különböző szakmai rendezvények, konferenciák lebonyolítására és időszakos kiállítások megrendezésére. A beruházás az Európai Unió 200 millió forintos támogatásával valósult meg.

A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum bővítése azt mutatta, hogy a város lakossága értéknek tekinti az elmúlt évszázadokban felhalmozott kulturális örökségét – fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, aki átadta a Békéscsaba Munkácsy Mihály Múzeum új kiállító- és közösségi terét kedden, Békéscsabán. Krucsainé Herter Anikó elmondta: a kormányzat úgy tekint a vidéki kulturális intézményekre, múzeumokra, könyvtárakra és színházakra, hogy azok az általános műveltség terei, közvetítői és a tradíciók megőrzői. A beruházás az Európai Unió 200 millió forintos támogatásával valósult meg. Hozzátette: a múzeum már nyert további 14 millió forintot a tervezett állandó Munkácsy-kiállítás megvalósítására, és jó eséllyel számíthat a következő esztendőben is hasonló nagyságú támogatásra. Az új állandó kiállítás 2019 decemberében nyílhat meg.


Muzeum1

 

Herczeg Tamás, Békéscsaba és térsége országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a múzeum fejlesztése része a városban zajló nagyívű beruházásoknak, amelyek a Munkácsy-negyed kialakítását célozzák. A több milliárd forintos beruházások során rendbe hozzák a szomszédos Széchenyi-ligetet, a közeli Körös-part sétányát, illetve a szintén közeli Kossuth tér egy részét is. Kiss Tibor, Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestere arról szólt, hogy a múzeum öt év ezelőtt került az önkormányzat irányítása alá.


Muzeum2

 

Andó György, az intézmény igazgatója azt emelte ki, hogy a múzeum központi egysége eddig két különálló épületben működött. A beruházás eredményeként összekötötték az 1914-ben átadott múzeumi műemlék épületet és az 1970-ben felépített társasház alagsorában kialakított múzeumi részt. A fejlesztéssel 200 négyzetméteres új kiállító- és közösségi térrel gazdagodott a múzeum. Az új térben lehetőség lesz különböző szakmai rendezvények, konferenciák lebonyolítására és időszakos kiállítások megrendezésre. Az igazgató is szólt a tervezett új, Munkácsyról szóló állandó kiállításról. Mint mondta, az új kiállítás a város koronaékszere lesz, ha megnyitja kapuit a következő esztendő végén. Az intézmény jelenleg 10 saját tulajdonú és további 5 kölcsönzött Munkácsy-képpel rendelkezik, valamint 576 relikviát is őriz, így Békéscsabán található a világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteménye.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Lehoczky Péter

Korbuly_LaszloR

2018.12.12

A Korbuly család a magyar közlekedés minden fontos ágazatában jelen volt az elmúlt 125 évben. Életművüket most virtuális kiállításon mutatja be a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum. A családi hagyatékban megőrzött fotók, dokumentumok és tárgyak segítségével a magyar gyáripar jelentős fejezetei villannak fel.

KosaFerencRjpg

2018.12.12

Életének 82. évében szerdán elhunyt Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, volt országgyűlési képviselő, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja. Pályájának legmeghatározóbb alkotása a Sára Sándorral és Csoóri Sándorral közösen készített Tízezer nap, mely a legjobb rendezés díját nyerte el az 1967-es cannes-i nemzetközi filmfesztiválon.

_D0A8370_Copy

2018.12.12

A Kodály-program idei, hárommilliárd forintos kerete után jövőre újabb két és fél milliárd forint áll az iskolák rendelkezésére, hogy lecseréljék évtizedek alatt megkopott hangszerállományukat. Hétvégén a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában ünnepi hangversenyt szerveztek a hangszerátadás köré, az eseményen a kultúráért felelős államtitkár is jelen volt.

Napsugaras tornyok címmel Sándy Gyula építész munkásságát bemutató kiállítás nyílt a rimaszombati Gömör–Kishonti Múzeumban. Sándyt szoros szálak fűzték a településhez, egyik első munkájaként az egykori Koháry utcában egy gazdasági épületet alakított át lakóházzá és az ő nevéhez fűződik a helyi református templom tornyának átépítése. Alkotásai számos szlovákiai városban, Rimaszombat mellett Breznóbányán és Kassán is megtalálhatók.

Az Oscar-díjas francia színésznő, Juliette Binoche lesz a 69. Nemzetközi Berlini Filmfesztivál, a Berlinale zsűrijének elnöke. Binoche a világ egyik nemzetközileg legismertebb színésznője. Több mint 70 filmben játszott és ő az első európai színésznő, aki a berlini, a velencei és a cannes-i filmfesztiválon is díjat nyert. A Berlinalét 2019-ben február 7. és 17. között rendezik meg.

A múzeumot szeptember 2-án porig rombolta a tűz, és a világ egyik legrégebben működő intézményének 20 millió darabból álló gyűjteménye szinte teljesen elpusztult a lángokban. Az eddig megtalált darabok között szerepel több, brazíliai indián nyíl, egy perui váza és egy prekolumbiánus temetési urna. A kutatók októberben a 11 500 évvel ezelőtt élt, Luzia néven ismert női fosszilis koponya darabjait is megtalálták. Ez volt az egyik legnépszerűbb látványosság a múzeumban.
Továbbra sem tudni, mi okozta a tüzet. A katasztrófa óta jelentős nemzetközi támogatás érkezett a múzeum megmentésére.

A kép- és hangmásolatok készítésére alkalmas eszközök árába beépülő jogdíj januártól 41 kategóriában csökken. A CD-knél például 15 százalékkal, a DVD-knél 18-25, a pendrive-oknál 15-31,5 százalékkal, a zenelejátszóknál 25 százalékkal lesznek alacsonyabbak az alapjogdíjak. A tabletek, külső háttértárolók és a szórakoztatóelektronikai eszközökbe integrált tárolóegységek jogdíja nem változik jövőre, ebben a körben két éve volt díjcsökkentés.

Pesti Emma vajdasági festőművész alkotásait mutatja be az a kiállítás, amely szerdán nyílik a budapesti Forrás Galériában. A képek visszatérő motívuma a táj, de nem szokványos értelemben: a művek látványalapúak, de erősen elvonatkoztatottak.

Mucsi János koreográfus, érdemes művész közel negyvenéves alkotói-pedagógusi munkássága előtt tiszteleg az Amazonok, Danaidák című jubileumi portréműsor, melyet a Hagyományok Házában tartanak december 16-án.

amazonok_danaidak

A nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonos, idehaza és külföldön is népszerű fúvós, Borbély Mihály előadóművészként és zeneszerzőként egyaránt a magyar jazz egyik meghatározó figurája. Kvartettjét, a Borbély Műhelyt az ezredforduló táján alakította meg. A csapat csütörtökön lép fel a Budapest Music Centerben.

Lengyel esttel, benne Chopin műveivel és a virtuóz hegedűs Wieniawski polonézével indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Nemzetek zenéje című új kamarakoncert-sorozat december 13-án. A folytatásban lesz spanyol-argentin, francia, magyar és orosz zenés est is.

Jótékonysági koncertet szervez az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete és a Hagyományok Háza erdélyi hagyományőrző népzenészek megsegítésére. December 12-én az Üsztürü zenekar, Nyitrai Marianna, a Magos zenekar, valamint Mihó Attila és barátai lépnek fel a Budai Vigadóban.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma