kultura.hu_banner_herend_002uj

2016.04.08

Mégpedig a szó legszorosabb értelmében, hiszen olyan helyre költözik a zene, amire a Müpa eddigi történetében még nem volt példa. Nyáron, egészen pontosan június 4-én hat tehetséges zenekar mutatkozhat be a Müpa és a Ludwig Múzeum közös pályázatát lezáró Garázsband Fesztiválon. Az egész estés ingyenes buli helyszíne pedig a Müpa mélygarázsa lesz.

Már április 7-től lehet jelentkezni a Müpa és a Ludwig Múzeum közös pályázatára, ahová olyan 16-26 év közötti tagokból álló amatőr, pop-rock bandák bemutatkozó anyagait várják, akik elég bátorságot és tehetséget éreznek magukban ahhoz, hogy végre nagyközönség előtt is bemutassák tudásukat, de eddig elkerülte őket a nagy kiugrási lehetőség.

 

garazsfesztival_640_640


A pályázók közül a négytagú zsűri – a Müpa részéről Dj Bootsie és Jakab Péter, a Jazzékiel énekese, a Ludwig Múzeum részéről pedig Készman József kurátor és Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere – által kiválasztott hat legjobb zenekar pedig felléphet a június 4-i Garázsband Fesztiválon. Ez azonban még nem minden: a közönség kedvencei különdíjakat is kapnak. Egy egész napot a Müpa saját, profi hangstúdiójában, ahol akár az első slágert is rögzítheti a zenekar, illetve egy fotósorozatot profi fotóssal, hogy az első album borítójával se legyen már gond. A Ludwig Múzeum jóvoltából pedig felléphetnek a Múzeumok Éjszakáján június 25-én, amelyről rögtön be is számolhatnak a Múzeum blogjára készülő interjúban.

 

Persze nemcsak a zenekaroknak, de a közönségnek is megéri eljönni. A koncertek mellett a Ludwig Múzeum éjfélig nyitva tartó két, zenével foglalkozó tárlata is ingyenesen megtekinthető lesz. A Szenvedély. Rajongás és művészet az 1960–1980-as évek zenei rajongói magatartását járja körül, különös tekintettel a rockzenére és fanatikus rajongóira. A Rock/Tér/Idő pedig az 1970-es, 1980-as évek underground zenei korszakát mutatja be.

 

A jelentkezéseket egészen május 10-ig várják a szervezők a garazsband@mupa.hu e-mail címre. A részletes pályázati kiírás és a pályázási feltételek a www.mupa.hu és a www.ludwigmuseum.hu oldalakon olvashatók.

Kulcsszavak: Müpapályázattehetésg
joan--miro
2019.07.16

Az 1929-es év egyszerre volt válság és megújulás a szürrealisták számára: Max Ernst létrehozta első kollázsregényét, Salvador Dalí pedig csatlakozott a szürrealistákhoz. De szintén ekkor alakultak azok a csoportok, amelyek a Breton köréből kitaszítottakat gyűjtötte egybe. A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása erről a személyes és művészi ellentétekben gazdag évről mesél.

22

2019.07.16

Takács Vilkó és Lugosi Dani a kultikussá vált Nirvana Unplugged in New York album dalaival járják az országot – Budapesten legközelebb július 20-án láthatjuk őket a Kobuci Kertben , de olyan számokat is műsorra tűztek, amelyek azóta eggyé váltak a legendás zenekar munkásságával. A 061-nek arról meséltek, hogy mitől lehet a Nirvana ma is aktuális, van-e még létjogosultsága grunge-nak, és hogy összejöhet-e a nagy találkozás Dave Grohllal a Szigeten.

Ujvari_Milan_7

2019.07.16

„Elképesztő privilégium, hogy az ember folyamatosan fejleszteni tudja a tudását" – mondja Újvári Milán, egyike annak a tíz fiatalnak, akik idén Fülöp Viktor-ösztöndíjat kaptak. A 34 éves táncművész két évet töltött a Cirque de Soleil társulatában, körbeturnézta velük a világot, majd a szabadúszó létet választotta. Főként a Duda Éva Társulat munkáiban láthattuk, néhány éve pedig táncpegagógusként is dolgozik. Eközben pedig állandóan képezi magát.

Az amforák feltehetően egy hajótöréskor kerültek a tengerbe, a hajóroncsot azonban még nem találták meg. A kutatók szerint a korinthoszi A-típusú amforák a Kr. e. 7. és 5. század közötti időszakból származhatnak. A korsókat orsó alakú test, magas nyak és a vállat a perem alatti nyaki részhez kapcsoló fülek jellemzik, és valószínűleg bort vagy olajat tároltak bennük. A lelet megtalálásának helyén tovább folytatják a kutatásokat, ha sikerül megtalálni a hajóroncsot, amely az amforákat szállította, az lehet az eddig fellelt legősibb hajó, amely az albán partoknál süllyedt el.

A körülbelül 4600 éves tört falú vagy kettős lejtésű dahsúri piramis egyike annak a két piramisnak, amelyet az óegyiptomi negyedik dinasztiát megalapító Sznofru fáraónak emeltek Dahsúrban, a Gízánál kezdődő memphiszi nekropolisz déli végénél. A másik az északra fekvő vörös piramis, az ősi Egyiptom első, teljes egészében megépült piramisa. A piramis megnyitása azt jelenti, hogy a látogatók bemehetnek a belsejében lévő két kamrába, ha vállalják a fáradságos utat a 79 méter hosszú szűk alagútban. Be lehet menni a mellette fekvő kisebb mellékpiramisba is, amely a feltételezések szerint Sznofru főfeleségének, I. Hotepheresznek épült.

A fogyatkozás, amely országszerte látható lesz, 66 százalékos, vagyis a holdátmérő mintegy kétharmada merül a Föld árnyékába, ami szabad szemmel is látványos jelenség. Holdkelte után pár perccel a félárnyék (penumbra) kezd ráhúzódni a Holdra. Ezt szabad szemmel még nem érzékelhetjük. A már látható változásra magyar idő szerint kevéssel 21 óra előtt számíthatunk. A részleges fázis 22:01-kor kezdődik, ekkor lép be a Hold széle a teljes árnyékba, majd fokozatosan egyre nagyobb terület változik vöröses-barna színűvé. A részlegesség a legnagyobb kiterjedését, 66 százalékot 23:31-kor éri el, ezután apránként, ahogy jött, le is vonul a teljes árnyék. A részleges fázis vége 00:59-kor lesz, így csaknem 3 órán át tartó jelenség várható.

A színész és fia egy befektetői csoporttal 400 millió dollárból (116 milliárd forintból) akarja létrehozni a Wildflower Stúdiót Queensben, ahol már négy nagy stúdió működik. Az elképzelések szerint nemcsak műtermeket építenek majd, hanem teljes produkciós apparátust biztosítanak, amely az utómunkákat is el tudja végezni.

Puskin Anyegin című regényének első kiadása 1825-ben a szentpétervári Közoktatási Hivatal nyomdájában készült. Ennek egyik példányát bocsátotta árverésre a Christie's Londonban. A kötet végül a becsült ár háromszorosáért kelt el az aukciósház portálja szerint. Az árverésen több mint 120 kötet szerepelt, Gogol Esték egy gyikanykai tanyán című novellagyűjteményének első kiadásáért 175 ezer fontot fizetett egy gyűjtő, Puskin Ruszlán és Ludmilla című elbeszélő költeménye első kiadásának egy példányát pedig 144 ezer fontért vásárolták meg.

Július 20-án, szombaton rendezik meg a második Libegők éjszakáját; az országos rendezvényhez az idén hat helyszín csatlakozott.

libego

Szimfonikus koncertszínházi előadáson láthatja a közönség a Légy jó mindhalálig című musicalt július 23-án és 24-én a debreceni nagyerdei színpadon. A darab élő szimfonikus zenekari kísérettel a debreceni Csokonai Színház és a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közös produkciójában, Móricz Zsigmond születésének 140. évfordulója alkalmából kerül színre.

Július 27-én rendezik meg a 194. balatonfüredi Anna-bált, ezt megelőzően az Anna-fesztiválnak ad otthont a város, ahol prímásverseny és operagála is várja az érdeklődőket.

A sárospataki Rákóczi Múzeum július 20-21. között ismét megszervezi az Ostromhétvégét. Magyarországról, Szlovákiából, Lengyelországból, Olaszországból és Ausztriából érkeznek történelmi hagyományőrzők, akik csapataikkal tábort vernek a várkertben. 17. századi ruhákba öltözött katonák és családtagjaik várják az érdeklődő közönséget a korabeli mesterség-, tüzérség- és hadi bemutatókra, tábori mustrára.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma