2017. május 29.
Célzó

_D0A1104_Copy

A pécsi Apolló Moziban mutatták be április 13-án a Szász István rendezésében elkészült, a Szigetvár melletti Szulejmán-sírkomplexum feltárását bemutató, mintegy félórás dokumentumfilmet.

2016.02.10

Új rendezésben mutatják be a Bohéméletet az Erkel Színházban február 19-én. Az operaklasszikust 1937 óta nem vitte színre új formában a Magyar Állami Operaház. A Damiano Michieletto rendezte Bohémélet 2.0 mindössze négy alkalommal lesz műsoron, a következő évadban azonban bekerül az OperaKaland programsorozatba. Mellette az eredeti változat is színpadon marad.

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója szerint ezzel egy hagyomány hegemóniáját törik meg. A premiert beharangozó február 9-ei sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: nagyon itt volt már az ideje annak, hogy új formában hozzák ki Puccini remekművét.


„Az új rendezés olyan környezetbe, ruházatba helyezi a történetet, amely nem elidegeníti és messzi világokba helyezi, hanem amelyben itt, közöttünk játszódik, és olyan kódokkal látja el, amelyek könnyebben feltörhetők, mint a régi világok kódjai” – emelte ki.


2


Eleonora Gravagnola, a színrevitelt koordináló olasz színházi szakember szerint az opera férfi főszereplői gyerekként, a valóságtól eltávolodva élik az életüket, művésznek, a világ királyának érzik magukat, akik bármit megtehetnek, így történetük olyan, mint egy mese. A valóságot a két női főszereplő és a történet végkimenetele képviseli; a mese, a játék rosszul végződik. Damiano Michieletto 2012-ben Salzburgban mutatta be rendezését, amely Sanghaj után érkezik most Budapestre. Michieletto jelenleg Bécsben Otellót rendez, ezért nem tud személyesen jelen lenni Budapesten.


Damiano Michielettót Európa egyik legizgalmasabb és legkeresettebb fiatal operarendezőjeként tartják számon, naptára 2020-ig tele van. Szülővárosának operaházán, a La Fenicén kívül rendezett többek között a milánói Scalában, a nagy fesztiválok közül több alkalommal Salzburgban, a Covent Gardenben az előző évadban debütált.


A Mimit alakító Sáfár Orsolya szerint ez a Mimi merőben más, mint a korábbi, amelyet szintén megformált, de ebben az alakban is jól érzi magát. Nagyon jónak nevezte az Eleonora Gravagnolával való közös munkát; mint felidézte, a salzburgi felvételből indultak ki, és innen gondolkodtak tovább.


A Bohémélet 2.0 a bemutatót követően mindössze négy alkalommal lesz műsoron, a következő évadban azonban bekerül az OperaKaland programsorozatba, amely középiskolás fiatalokkal igyekszik megismertetni az opera műfaját.


A Rodolfót megformáló Boncsér Gergely úgy vélte, a fiatalokat leginkább azzal tudják majd megfogni, hogy valójában nem egy-egy szereplőt alakítanak, hanem egy fiatalokból álló csapatot, amely hasonló egy iskola után összeverődő bandához. Mint mondta, a fiataloknak arra is példát tudnak mutatni, hogy az életnek van egy komoly része is.


A Colline szerepébe bújó Kiss András felidézte, hogy ez volt élete első szerepe, még Szegeden. Elmondása szerint máig benne van az, ahogy ott megformálta Colline alakját, így nehéz volt számára átállni mind énekhangilag, mind lelkileg erre a modernebb, "22. századi" Bohéméletre. Kiemelte azt is, hogy nem szentimentális, érzelgős rendezésről van szó, hanem olyanról, amely a kapcsolatokat keresi, és ez szerinte kifejezetten jó megoldás. Kiss András megjegyezte: nagyon jó, hogy egy olyan rutinos karmester áll a produkció mögött, mint Kovács János.


A sajtótájékoztatón Ókovács Szilveszter sikeresnek értékelte az Operaház szombaton tartott Shakespeare-estélyét. Úgy vélte, bevált az új forma, amelyben a nézőteret nem alakítják át tánctérré, az Operaház művészei helytálltak, az estély sztárvendége, Plácido Domingo pedig lenyűgöző volt - nemcsak mint énekes, hanem azért is, mert teherbírása és kedvessége megtörhetetlen.


A Shakespeare-estélyre 1214 vendég érkezett az Andrássy úti palotába. A főműsort jótékonysági árverés követte, a bevételt az Operaház az Országos Mentőszolgálatnak adományozta. Az árverésre bocsátott tárgyak kikiáltási összege 1 millió 243 ezer forint volt, a licitet 3 millió 735 ezer forinttal zárták. A Magyar Állami Operaház negyedik tematikus, összművészeti estje már tervezés alatt áll, 2017-ben a Háry-estély címet viseli majd.


MTI

Fotó: Illyés Tibor

_D0A8844_Copy

2017.05.29

Az emberek, a hiány, az épületek és az épített múlt is jelentős szerepet kap a velencei Palazzo Bembóban rendezett kiállításon, amelyet egy török kurátor, Kemal Orta állított össze egy honfitársa és két magyar művész munkáiból az Európai Kulturális Központ védnökségével. Pályázott ugyanis Martin Heideggert is idéző koncepciójával, a Velencei Biennále kurátorai pedig érdemesnek találták a kiállításra.

patinavagott

2017.05.29

Patina címmel nyílt kiállítás a XIV. Vásárhelyi Fotószimpózium alkotásaiból május 20-án Hódmezővásárhelyen. Az Alföldi Galériában negyvenkét fotó tekinthető meg, melyek mind Hódmezővásárhely patináját kívánják bemutatni, pontosabban a város építészeti, szellemi, tárgyi és természeti értékeit. A Patina című tárlat július 2-ig tekinthető meg Hódmezővásárhelyen, szeptemberben pedig a fővárosban is látható lesz a Bartók1 Galériában.

kemeny_zsofi__rabok-tovabb

2017.05.29

Mit jelent a nyár beköszönte? Mi mást, mint új könyveket! Idén június második hétvégéjén kezdődik a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok, és ugyanekkor tartják a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) a nyári Margó Irodalmi Fesztivált is, ahol rendhagyó olvasótalálkozókon ismerkedhetünk meg a szerzőkkel. Vannak olyan könyvek, amelyeket nem érdemes kihagyni! Ezek közül mutatunk öt kedvencet.

Egyiptom budapesti nagykövetsége legfeljebb 15 fős folklóregyüttesek számára írt ki pályázatot az augusztus 20. és 25. között zajló Ismailia Fesztiválon való részvételre. A jelentkezési határidő 2017. augusztus 1-je, a fesztiválról bővebb információ az ismailiafestivals@gmail.com e-mail címen kérhető a szervezőktől.

Bereczki Csaba Soul Exodus és Simonyi Balázs Ultra című alkotásai versenyeznek Európa patinás filmünnepén, a dokumentumfilmek elsőrangú seregszemléjén Krakkóban. Az 1961-ben alapított krakkói filmfesztivál idén május 28-ától június 4-éig vonultatja fel a nagyvilág rövid- és dokumentumfilm újdonságainak legjavát.

A fiatal amerikai dzsesszgeneráció egyik legtehetségesebb basszusgitárosa, Ben Williams ad koncertet saját együttese élén június 9-én a budai MOM Kulturális Központban (MOMKult). A még csak 32 éves Ben Williams hozzá hasonlóan fiatal, de a nemzetközi dzsessz színtéren már magasan jegyzett zenészekkel, vagyis a Sound Effect elnevezésű formációval lép fel a magyar fővárosban.

Robert Wilson színháza és annak hatása a kortárs színházművészetre címmel egynapos konferenciát rendez a PIM – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szeptember 22-én. A konferencián filmes vetítéssel illusztrált előadást tart Frank Hentschker, a City University of New York Martin E. Segal Theatre Center igazgatója, egyetemi tanár.

A Lóci Játszik nyerte a Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató versenyt május 27-én este a fővárosi Akvárium Klubban. A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió szervezésében zajlott rendezvény fináléjában három előadó mérte össze produkcióját, a végeredményről a közönség szavazatai döntöttek. A döntő másik két résztvevője a Jónás Vera Experiment és a Mörk volt. Mindhárom előadó húszperces blokkot adott elő élőben.

Már második alkalommal választotta be 2015 után az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) a legrangosabb európai fesztiválok sorába a Művészetek Völgyét. A nemzetközi zsűri szavazata alapján 39 országból 715 fesztivál kapta meg a „figyelemreméltó fesztivál” címet a május 4-én Wiesbadenben tartott EFFE MeetUp keretében.

65_n_masolata

Az Opera egyik népszerű, új keletű hagyományaként az anyák napját megelőző szombaton, május 6-án ismét a kismamákat várja ezúttal Massenet zenedrámája, a Werther előadására. A kismamák a várandóskönyv mellé két-két darab, jelképes összegű, 300 forintos jegyet válthatnak a délelőtt 11 órakor kezdődő előadásra.

Hazahoztuk Nagy-Britanniából az utolsó, az egykori mátyásföldi üzemben tervezett és épített Ikarus autóbuszt. Az Ikarus 489-es Polaris-típusú busz akkoriban Európa egyik leginnovatívabb városi autóbusza volt és egyben az Ikarus utolsó sikeres exportterméke.

Folytatódik április 21-én a nagysikerű, kulturális gasztroélményt nyújtó Astoria CoolTúra sorozat: ezúttal Udvaros Dorottyával Veiszer Alinda beszélget. A Hotel Astoria patinás falai közt természetesen felcsendülnek a kiváló színművésznő kedvenc dalai is és az estet egy, a témára hangolt kétfogásos gourmet vacsora teszi teljessé.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma