2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2017.05.31

Vár a Gyulai Várszínház nyári fesztiválja június 29-től augusztus 13-ig. Az 54. évadban naponta várják előadásokkal a nézőket a 600 éves gyulai várban és a csodálatos panorámájú tószínpadon. Három új színházi bemutatót, öt fesztivált rendeznek és számos, először itt látható programot, vendégprodukciót nézhet meg a közönség a legszínesebb műfaji választékban, minden korosztályt megszólítva.

Az első bemutató a Szentivánéji álom című táncjáték, amelyet július 7-én és 8-án láthatnak a Várszínpadon. A produkciót Kulcsár Noémi koreográfus állítja színpadra. A második bemutató augusztus 4-én és 5-én a várszínpadon az Arany János: A nagyidai cigányok című produkció, amelyet Vecsei H. Miklós alkalmaz színpadra és Beczásy Áron rendezésében lesz látható. A harmadik Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeménye, melyet Balázs Zoltán állít a színpadra augusztus 11-én a Maladype Színház művészeivel.

 

The_Bastards_story
Lear király


Az Arany-évhez kapcsolódóan lesz egy egyedi látványvilágú mozgókiállítás augusztus 3. és 6. között „Arany 200 busz” néven, amely versek, képek, különféle dokumentumok, manuális játékok és digitális eszközök, valamint relikviamásolatok segítségével mutatja be Arany János életművét, kapcsolatait és költészetének máig ható jelentőségét.


A Gyulai Várszínházban 2017. július 7. és 16. között rendezik meg a 13. Nemzetközi Shakespeare Fesztivált, ahol a legjobb magyar Shakespeare-előadások mellett külföldről hívott produkciók is lesznek, így láthatók majd többek között szlovák, román, izraeli és határon túli magyar színházak produkciói is.


Az idei kiemelt külföldi Shakespeare-előadás az izraeli Lear király (The Bastard’s Story), annál is inkább, mivel a 13 éve tartó fesztiválon még nem szerepelt izraeli produkció. Az előadás 2016-ban a Valis Színházi Fesztiválon díjat is nyert. Látható lesz még a III. Richárd Zsótér Sándor rendezésében, a M/Ámor vagy amit akartok a Terminál Workhouse fiatal alkotókból álló csapatának előadásában, a Tévedések vígjátéka Bocsárdi László rendezésében, valamint a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legújabb produkciója a Shakespeare, Sonnet 66 Kokan Mladenoovic rendezésében és Az éjszaka szívébenA Lear történet, amely a nagyváradi Teatrul Regina Maria előadása.

 

A tíznapos fesztiválon a magyar és a nemzetközi előadásokon kívül idén is lesz konferencia, filmvetítés és az elmaradhatatlan gasztronómia.

 

Apam_ablakabol_az_eg_MG_0306
Apám ablakából az ég


A Shakespeare Fesztivál után továbbfolytatódik a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiváljának színes programsorozata, így július 17-én délután a Kamaragalériában Simándy 100 címmel nyílik kiállítás Simándy József operaénekes munkásságából. Ez a tárlat nyerte el „Az év kiállítása 2016” kitüntető címet, amelyet a Múzeumok Majálisán adtak át. Az érdeklődőknek augusztus 13-ig lesz lehetőségük díjmentesen megtekinteni a tárlatot.

 

Az összművészeti fesztiválon kiemelt produkciók: június 29-én egy látványos táncelőadás lesz a tószínpadon. Az ExperiDance együttes előadásában nézhetik meg a Nostradamus – Világok vándora című produkciót. A darab nagy időutazás országokon és korokon át, amelynek idegenvezetője Ganxsta Zolee zenész-színész.

 

Ezt követően, július 3-án az egyik legismertebb Csehov-darabot, a Sirályt tekinthetik meg a nézők a tószínpadon. Az egyéni hangulatú előadást a színészgárda: Oszvald Marika, Porogi Ádám, Trokán Nóra, Kaszás Gergő, László Zsolt, Mihályfi Balázs, Orosz Ákos mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen nemrég végzett Fehér Balázs Benő rendezése szavatolja. Majd július 5-én Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabja lesz látható meg Znamenák István rendezésében Alföldi Róbert főszereplésével, mellette színpadra lép Szatory Dávid, Lénárdt Laura, Lugosi György és Mihályfi Balázs is. Végül július 18-án egy örök klasszikus, Paul Blake Római vakáció című romantikus zenés produkcióját nézhetik meg az érdeklődők olyan művészek előadásában, mint Tenki Réka, Fekete Ernő, Hernádi Judit és Szikszai Rémusz. Majd július 19-én öt Virtuóz ad különleges és sajátos hangulatú koncertet a Gyulai Várban. A fellépő ifjú tehetségek, mint Holozsai Eszter, Kökény Tamás, Sándor Zoltán, Szauer Bianka, Szüts Apor, a Virtuózok televíziós sorozatában már letették névjegyüket a nagyközönség előtt, nyáron pedig a gyulai komolyzene-kedvelőket kápráztatják el játékukkal. A koncerten a Hegyvidéki Solti György Zenekar nagyszerű zenészei kísérik majd a Virtuózokat, és Bolyky Zoltán karmester vezényli a kivételes koncerten a művészeket.

 

Majd július 22-én a XXVI. Gyula Vár Jazz Fesztiválon és július 23-án a XII. Vár Blues Fesztiválon idén is színes, különleges koncertek szórakoztatják a jazz-blues rajongóit: színpadra lép a Jojo Mayer’s Nerve, a Makrokozmosz – Babos Gyula, Winand Gábor, Orbán György, Czirják Tamás, a Vörös Janka e-Series, a Gyulai Big Band, az Ian Siegal Band, a The Dawn Brothers, illetve a Borsodi Blues Collective.

 

Idén 50 éves a kultikus musical, a HAIR. Egy korszak, egy életérzés, egy generáció kiáltványa volt. Minden idők talán legismertebb és legkultikusabb musicaljét tekinthetik meg a nézők a tószínpadon július 25-én 26-án a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatának előadásában. Majd augusztus 6-án a Liliomfi című produkció a tószínpadon ifj. Vidnyánszky Attila különleges rendezésében lesz látható. Pörgős, vidám és optimista ez a Liliomfi, melynek szövegét Vecsei H. Miklós dolgozta át, a zenéjét pedig Kovács Adrián jegyzi. Majd augusztus 7-én a várszínpadon Udvaros Dorottya ad koncertet Majdnem valaki címmel, a dalok szövegeit Bereményi Géza írta. A koncerten Hrutka Róbert és zenekara működik közre. Végül augusztus 9-én a tószínpadon mutatják be Szabó Balázs első rendezését, az Apám ablakából az ég című produkciót. Az előadásban közreműködik a Magyar Állami Népi Együttes tánc- és zenekara. A különleges produkció igényes kikapcsolódást kínál minden szórakozni vágyó színházlátogatónak.

 

Ebben az évben is lesz Körös-völgyi sokadalom, humorfesztivál, felolvasószínház, mesejáték, bábelőadás, utcaszínház és workshop a fiataloknak.

42580267_2288242904522732_6055413299015581696_o

2019.07.18

Az év egyik legjobban várt kulturális eseményének számító Művészetek Völgye reddezvényei közt a környezetvédelmi workshopoktól kezdve a zenés irodalmi programokon át a külföldi és hazai előadók koncertjéig szinte bármi megtalálható, amit egy jó fesztiváltól elvárnánk. Íme néhány.

Javor_Piroska_75_R
2019.07.18

A szentendrei ÚjMűhely Galériában Jávor Piroska: Hetvenöt címmel nyílt július 17-én kiállítás, mely a festőművésznő 2004 és 2019 között készült „születésnapi képei” mellett a tizenöt évet reprezentáló alkotásait mutatja be.

Fischl_Monika_R

2019.07.18

A Budapesti Operettszínházban az évad női főszereplőjévé Fischl Mónikát választották Fényes Szabolcs Maya című operettjében nyújtott alakításáért. A művésznő épp csak túlvan a Vidnyánszky Attila rendezésében bemutatott Csárdáskirálynőn, gőzerővel készül a Budavári Palotakoncertekre. Az ősszel a kőszínházban is debütáló örökzöld főszerepe, Vereczki Szilvia nem ismeretlen feladat a számára, hiszen 2009-es alakításáért Artisjus-díjat nyert.

Az önéletrajzi ihletésű Copperfield Dávid 1849-50-ben sorozat formájában jelent meg, és Dickens a kedvenc művének tartotta. A filmet, amelynek világpremierje a londoni fesztivál előtt, Torontóban lesz, Armando Iannucci rendezte, a főszerepet Dev Patel alakítja. A sztárszereposztásban helyet kapott Hugh Laurie, Peter Capaldi és Gwendoline Christie is. A skót rendező korábban a Sztálin halála című játékfilmmel és Az alelnök című sorozattal hívta fel magára a figyelmet. Jelenleg egy új sci-fi szatíra-sorozaton dolgozik. A Copperfield Dávidból korábban nyolc játékfilm született. Három televíziós feldolgozást is megért, legutóbb 1999-ben a BBC forgatta le Daniel Radcliffe főszereplésével, akiből később a Harry Potter-sztár lett. A 63. Londoni Filmfesztivált 2019. október 2. és 13. között rendezik meg.

Első alkalommal találtak kilencezer éves, újkőkori ekkora települést Izraelben, amely egyben az egész világon is ritkaságnak tekinthető. Az archeológusok többek között vadászathoz használt több ezer nyílhegyet találtak, favágáshoz használt fejszékre, késekre, ékszerekre, szobrocskákra, valamint elsősorban hüvelyeseket és lencsét tároló raktárakra bukkantak. Több helyiséges, élelmet tároló építményekre leltek, valamint jelentős közösségi épületekre, melyek rituális célokat szolgálhattak. A vakolt, többfelé szigetelt és padlóval ellátott kőépítmények között sikátorok vezettek, ami fejlett településtervezése utal. A megtalált tárgyak alapján már kilencezer évvel ezelőtt is kereskedelmi kapcsolatban állhattak az emberek távoli tájakkal. A fejlett raktározási technika pedig intenzív mezőgazdálkodásra is utal.

Rekordszámújelölést kapott a legrangosabb amerikai televíziós elismerésre, az Emmy-díjra a Trónok harca című sorozat nyolcadik évada. Az idén befejeződött drámasorozat ezzel megelőzte a korábbi csúcstartót, az ABC televízió New York rendőrei című sorozatát, amely 1994-ben az első évadával 27 jelölést zsebelt be. A fantasyszériának idén a Better Call Saul, a Bodyguard, a Megszállottak viadala, az Ozark, a Póz, a Succession és a Rólunk szól című drámasorozatokkal kell összemérnie erejét, míg a vígjátékszériák mezőnyében a Barry, a Fleabag, A jó hely, a The Marvelous Mrs. Maisel, a Russian Doll, a Schitt's Creek és Az alelnök csap össze. A korlátozott epizódszámú sorozatok közül a Csernobil, a Szökés Dannemorából, a Fosse/Verdon, az Éles tárgyak és a When They See Us esélyes a díjra. Az Emmy-díjakat szeptember 22-én adják át Los Angelesben.

Az önkéntes munka különböző területeken kínál tapasztalatszerzési lehetőségeket, legyen az a beengedés segítése, a programhelyszíneken folyó munka támogatása, a kempingek vendégeinek tájékoztatása vagy a fesztivál környezetvédelmi feladatainak ellátása. Az önkéntesek napi 6 óra munkáért Sziget bérletet, napi egy melegétkezést és önkéntes pólót kapnak, valamint egy remek közösség tagjaként vehetnek részt a fesztiválon. Idén közel 100 feladatkör betöltésére várják a jelentkezőket. Jelentkezés a fesztivalonkentes.hu oldalon.

A Budapest Design Map a fővárosi designélet legátfogóbb kalauza. A térkép segítségével a város 150 izgalmas designhelyszíne kereshető fel. A feltüntetett pontok között elsősorban magyar designerek üzletei, bemutatótermei, műhelyei, galériák kaptak helyet, de szerepelnek rajta nemzetközi designbútor-forgalmazók, vásárok, speciális tanműhelyek és egyéb helyszínek is.

Palóc Hagyományéltető Napokat, benne Szent Anna tiszteletére tartott búcsút rendeznek a Nógrád megyei Balassagyarmaton péntektől vasárnapig.

paloc

Ausztrália és Madagaszkár élővilágát és kultúráját bemutató késő esti és éjszakai programokkal várják szombaton a látogatókat a Szegedi Vadasparkban. Az idén harmincéves Szegedi Vadaspark nyári rendezvényein egy-egy térség élővilágára hívják föl a látogatók figyelmét. Madagaszkár és Ausztrália abban közösek, hogy teljesen egyedülálló, endemikus élőlények fejlődtek és maradtak fenn elkülönült területükön. Az ismeretterjesztő rendezvényen ezekről a fajokról tudhatnak meg többet a vendégek.

Ismeretterjesztő előadással, középkori fegyver- és harci bemutatóval, apródiskolával, gyermekprogramokkal, táncházzal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a szegedi ferences rendház szomszédságában a Mátyás téren július 19-20-án.

Július 19-én kezdődik a 27. Váci Világi Vigalom, a város és a Dunakanyar egyik legrangosabb kulturális eseménye. Az ingyenes fesztiválon külföldi és magyar előadók is fellépnek.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma