NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2015.04.14
Szíjjártó Anita

Baráti Kristóf hegedűművész és Várdai István csellóművész veszi át az idén hatodik alkalommal megrendezendő Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál (Kaposfest) művészeti vezetői posztját Kokas Katalintól, aki februárban mondott le a tisztségről. Megbízásuk a 2015-2018-as fesztiválokra szól.

Kaposfest2015


Hazánk egyik legjelentősebb klasszikus zenei fesztiválját már harmadik alkalommal rendezik meg 2015. augusztus 13. és 19. között. Az idei esemény programját új művészeti vezetők, a világhírű hegedűművész, Baráti Kristóf és a nemrég Liszt-díjjal kitüntetett csellóművész, Várdai István állítják össze.


A fesztivál finanszírozása változatlan, továbbra is Kaposvár önkormányzata és a Nemzeti Kulturális Alap biztosít forrást a rendezvényre – mondta a sajtótájékoztatón Bolyki György fesztiváligazgató. Hozzátette: tervezik a repertoár bővítését, például egy rezidens kamarazenekar – az Erkel Ferenc Kamarazenekar – meghívását. „A közreműködésükkel lehetőség nyílna a szólisták számára, hogy versenyműveket is előadjanak” – mondta, megjegyezve: a műismertetőkkel kapcsolatban is lesznek változások, ugyanis arra fognak törekedni, hogy minél több ember részt vehessen ezeken.


barati
Baráti Kristóf


Baráti Kristóf, a fesztivál egyik új művészeti vezetője a fesztivál leendő fellépői közül kiemelte Würtz Klára zongoraművészt, Farkas Gábor zongoristát, a weimari Liszt-verseny győztesét, valamint Dudu Carmel oboaművészt. „Már ezekből a nevekből is látszik, hogy szakmailag rendkívül színvonalas műsorra számíthat a közönség” – fűzte hozzá Baráti Kristóf.


Várdai István, a fesztivál másik új művészeti vezetője folytatta a névsort. Elmondta, hogy fellép a Kaposfesten Finghin Collins zongorista, aki a zenét kultúrmisszióként használja, Koh Gabriel Kameda hegedűművész, illetve az Apollon Musagete lengyel kvartett. „Ami a leginkább izgalmas lesz, az ezeknek a kiváló művészeknek az összekeverése” – mondta.


vardai
Várdai István


Baráti Kristóf hangsúlyozta: „a fiatal tehetségek megmutatkozási lehetőséghez jutása fontos misszió számunkra – ezért ott lesz a fesztiválon Lugosi Dániel Ali, a 15 éves klarinétos, aki a Virtuózok győztese is”. Az eseményen a közönség hallhatja továbbá Andreas Ottensamer klarinétművészt, Zempléni Szabolcs kürtművészt és Perényi Miklós csellóművészt.


Várdai István a kísérőprogramokról is szólt, megemlítve, hogy az irodalom és a gasztronómia is fontos szerepet kap a fesztiválon, illetve nagy valószínűséggel hangszerkészítő-kiállítást is láthatnak majd az érdeklődők. Továbbá céljuk az is, hogy workshopok keretében a közönség be tudjon kapcsolódni a koncertek előtti próbafolyamatokba.


A Kaposfest, mely az elmúlt öt évben csaknem 100 ezer látogatót vonzott a somogyi megyeszékhelyre, idén új lendülettel várja az érdeklődőket. A műsor májustól olvasható a fesztivál honlapján. A részletfizetési kedvezménnyel támogatott bérletértékesítés áprilisban kezdődött, a jegyvásárlás szokás szerint május elején indul.

Tardy_Anna__02

2019.09.22

A 2018-ban megújult Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) a fiatal, feltörekvő művésznemzedék segítését tűzte a zászlajára – mondta el az MTI-nek adott interjújában Tardy-Molnár Anna ügyvezető.

unitarius_templom_1

2019.09.22

A budapesti belváros egyik legfurcsább építészeti meglepetése az unitárius székház a Nagy Ignác utcában. A háromemeletes bérház Budapest szívében első pillantásra nem tűnik különösebben érdekesnek, oldalbejárata azonban már jelzi: templom bújik meg a csemegebolt felett.

Monos

2019.09.21

Alejandro Landes brazil rendező Monos című háborús drámája kapta a legjobb filmnek járó Pressburger Imre-díjat szombaton a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó gáláján.

A bécsi Albertina Múzeumban nagyszabású kiállítás nyílt Albrecht Dürer munkáiból. A különleges tárlat anyagát bécsi múzeumok és más európai intézmények adták kölcsön. Dürer grafikáit ritkán lehet ilyen nagy számban megtekinteni, csak elvétve rendeznek belőlük gyűjteményes kiállítást a művek megóvása miatt. Az Albertina kiállításának szíve az a száz grafika lesz, amely a múzeum gyűjteményébe tartozik, és amely Dürer halála, 1528 óta együtt maradt.

A 21 éves, londoni David Orobosa Omoregie kapta az év legjobb brit albumának járó zenei díjat, a Mercury Prize-t. Az indoklás szerint Dave Psychodrama című debütáló anyaga generációja legmerészebb rapalbuma. Idén márciusban jelent meg, vezette a brit albumlistát és eddig 130 ezer példány fogyott belőle. Dave a díjat családjának és barátainak ajánlotta, kiemelten bátyjának, Christophernek, aki gyilkosságért életfogytig tartó börtönbüntetését tölti. Az elgondolkodtató és önelemző Psychodrama megírását az a terápia inspirálta, amelyben bátyja a börtönben részesül: az elítéltek rehabilitációját a múltjukra épülő szerepjátékkal segítik. Az 1992 óta minden évben odaítélt díj 25 ezer fonttal (9,1 millió forint) jár együtt.

A Párizs közelében fekvő Vaux-le-Vicomte-ba csütörtök éjjel álarcosok hatoltak be, megkötözték az idős tulajdonosokat, és 2 millió euró (666 millió forint) értékűre beecsült zsákmánnyal távoztak. A kastély a legnagyobb, még magántulajdonban lévő védett műemlék épület Franciaországban, évente negyedmillió látogató keresi fel. Az 1656 és 1661 között épült pompás kastélyt XIV. Lajos pénzügyminisztere, Nicolas Fouquet emeltette, magára vonva a király irigységét. A hagyomány szerint Lajost éppen az udvar tiszteletére tartott tékozló ünnepség késztette arra 1661-ben, hogy hátralévő életére bebörtönözze pénzügyminiszterét, elkobozza a kastélyt, legbecsesebb műkincseit pedig a Louvre-ba és Versailles-ba szállíttassa.

Varázslények – Mesebeli küldetés címmel képzeletbeli kalandra hív a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szombattól látogatható kiállítása. A játék során sosem látott tájakat barangolhatunk be, miközben furfangos fejtörők és mitikus kihívások teszik próbára tudásunkat és érzékeinket. A múzeum közleménye szerint a több mint 1000 négyzetméteren megvalósuló kiállítás és játék megújult látványvilággal, egyedi installációkkal, rengeteg mesés felfedeznivalóval és ajándékkal várja a kalandvágyó látogatókat. A kiállítás november 3-ig tekinthető meg a Vajdahunyadvárában.

Függök ezen a zord élet-párkányon címmel tart szeptember 23.-án, hétfőn 18:00 órától Ady-estet a Petőfi Irodalmi Múzeumban Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas és kétszeres UNITER díjas Érdemes művész, az erdélyi színjátszás kiemelkedő tehetségű színművésze, a kolozsvári társulat tagja.

Szeptember utolsó szombatján a csongrádi Tari László Múzeum ad otthont az országjáró Játékmustrának, ahol a múzeumi szakemberek a játékosítás terén mélyíthetik el ismereteiket.

Jatekmustra

A legnépszerűbb máltai együttes immár rendszeresen visszajár Magyarországra. Az örömzenére épülő Tribali ezúttal szeptember 28-án játszik a fővárosi Dürer Kertben.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon: a Beatles Weekendet október 5-én az Analog Music Hallban, 6-án a Hard Rock Caféban rendezik meg.

Díjátadóval, nyílt próbákkal, színházi előadásokkal, kulisszajárásokkal ünneplik a színházak országszerte és a határon túl is a magyar dráma napját a hétvégén.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma