IDO_KEP_banner_728x90_2_002

2015.07.27
Polgári Lilla

Új műhelyházat és próbacentrumot kap a Magyar Állami Operaház az Erkel Színházzal egyetemben – derült ki a július 27-én tartott sajtótájékoztatóból, ahol dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, valamint Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója részletezte a várhatóan 2017 nyaráig lezajló beruházásokat.

Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériumában közölte a sajtó képviselőivel július 27-én, hogy a kormány összesen 14.425,2 millió forinttal támogatja a Magyar Állami Operaház korszerűsítését. „A múlt heti kormányülés elfogadta azt az előterjesztést, amelynek értelmében közel 14 és fél milliárd forintos értékben a Magyar Állami Operaház Kőbányai úti Eiffel-csarnoka megépülhet. Ennek az időtartama nagyjából két esztendő, tehát 2017 nyarára teljes mértékben el kell, hogy készüljön a műhelycsarnok.”


hoppal_okovacs


A beruházás révén az 1886-ban épült Eiffel-csarnokba (volt Északi Járműjavítóba) fog települni az Operaház összes műhelye, raktára, helyet biztosítva ezzel a kellékeknek, jelmezeknek, díszleteknek, világítóeszközöknek stb., valamint két próbaszínpadot is kialakítanak. Az államtitkár hozzátette, hogy a próbacentrum fejlesztését követően az Andrássy úti épület teljes felújítása is időszerű lesz.


Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója hozzátette, hogy az Erkel Színház újranyitásával merült fel az igény arra, hogy legyen egy állandó próbaterme és raktára az intézménynek – eddig ugyanis kénytelenek voltak más színházakban, csarnokokban nem feltétlenül méretarányos színpadokon tartani a próbákat. „Az Operaház jelenleg egy megtűrt személy; ezt így nem lehetett hagyni.” Kiemelte, hogy az infrastruktúra fejlesztése is fontos szempont volt, így a centrumban a városban szétszórt raktárak is egységesen helyet kapnak.


Fotó: Bruzák Noémi/MTI

 

lukoviczky

deri-tojas2_R

2019.04.20

A néprajzi és népművészi gyűjtemények kialakulásának már viszonylag korai szakaszában figyelem fordult a hímes tojások felé, s hamar a kollekciók részévé váltak. A debreceni Déri Múzeum is őriz néhány értékes darabot. Van, amelyiket karcolt technikával díszítették, másokat írókával, a legújabbat pedig ecsettel, temperával festették.

balanchine04

2019.04.20

George Balanchine látta a zenét és hallotta a táncot – így jellemezte híres szólótáncosnője, Karin von Aroldingen a grúz származású orosz-amerikai művészt, a szimfonikus balett atyját, a modern balett megálmodóját. A Magyar Nemzeti Balett a művész egy 1950-es alkotását, a Sylvia pas de deux-t is bemutatta március végén az OMG balettesten.

160703_fortepan_R

2019.04.20

A Nemzeti Galéria Minden múlt a múltam című kiállításának közel háromszáz fotója egy képzeletbeli életutat vázol fel. A fotókon keresztül átsejlik a történelem, megismerjük, miként változott a magyar társadalom az elmúlt száz évben, hogyan hatottak – és hatnak most is – a múlt traumái, és hogy melyek azok a normák és szokások, amelyek máig nem hullottak ki az idő rostáján.

A Kék Okavango nevű, ovális gyémánt a dél-afrikai országban valaha talált legnagyobb kék gyémánt. A világoskék szín a bór kémiai elemnek köszönhető, mely jelen volt az óceánok kőzetében, amikor a gyémánt kialakult mintegy 1-3 milliárd évvel ezelőtt.

Az 1600 éves aranykincset Észak-Izraelben, Galileában találták kiránduló kamaszgyerekek a földeken, Cipóri patak medrénél. Egy tanösvény mellett bukkantak rá, amely a késő római és a bizánci korban a zsidók önrendelkezését biztosító bírói tanácsnak, a Szanhedrinnek otthont adó különböző helyszíneket köti össze egymással.

Az érme egyik oldalán II. Theodosius császár (401-450) látható, aki arról is ismert, hogy ő tette törvényeivel másodosztályú polgárokká az Izrael földjén élő zsidókat. A másik oldalon a győzelem istennője látható egy hatalmas kereszttel. Az aranyéremnek az egykori neve solidus volt, ez volt a leggyakoribb pénznem a késő római birodalomban, és a korai bizánci korszakban.

A mesterséges intelligenciát egy hongkongi művész hozta létre. Victor Wong három év alatt építette meg és programozta be az A. I Gemini nevű robotot, amelyet a tusfestés technikájára tanított meg, és a Holdról készült háromdimenziós képekkel „táplálta". Az A.I Gemini átlagosan 50 óra alatt fest meg egy képet, amelyhez általában mindössze fekete tintát, vizet és kínai merítéses technikával előállított papírt használ. A robot egy képének ára jelenleg nagyjából 10 ezer font (3,7 millió forint) Londonban.

A kutatók a neolitikus korszakból származó DNS-eket összevetve megállapították, hogy az őslakók Anatóliából (a mai Törökország területéről) Kr. e. 4000 táján értek a mai Nagy-Britanniába. A török ősök révén terjed el a földművelés Európa-szerte, így brit szigeten is. A neolitikus bevándorlók Britanniában a földművelésen kívül a nagy sziklákból készített építmények, megalitok hagyományát is elterjesztették. A Stonehenge is ennek a tradíciónak az egyik emléke.

A fosszíliák a dicynodonták legkevesebb hét-nyolc egyedéhez tartoznak, az emlősök ezen ősei ökörméretűek voltak. Vannak közöttük archosaurus- és más őshüllő-maradványok is, utóbbi a krokodilok őséé lehetett. A tudósok úgy vélik, hogy az 1x2 méter kiterjedésű és ugyanilyen mély terület ivóhely volt abban az időben, amikor nagy szárazság pusztított a térségben, és az állatok legyengült állapotuk miatt pusztultak el. Argentína gazdag a triász, a jura és a kréta földtörténeti korból származó fosszíliák lelőhelyeiben, olyan ősállat-kövületekre bukkantak a dél-amerikai országban, amelyek a bolygó északi részén nem fordulnak elő.

Palóc húsvétot tartanak hétfőn a szlovákiai Fülek várában. A tizennegyedik alkalommal megtartott rendezvényen a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyezik a hangsúlyt, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúrát is bemutatják.

palocnepviselet_500

Az eredeti bemutató után ötven évvel újra a mozivásznon lesz látható Várkonyi Zoltán klasszikusa, a felújított Egri csillagok, amelyet nagyszombattól a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban is vetítenek.

Koncertek, tojásfestés, interaktív gyermekelőadás és néptáncbemutató is várja az érdeklődőket húsvétvasárnap és húsvéthétfőn az Ibolyanap elnevezésű családi rendezvényen a Gödöllői Királyi Kastélyban.

Életre kelnek a húsvéti hagyományok, változatos programok várják a látogatókat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rügyfakasztó vasárnap és vízbevető hétfőn.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma