NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2018.09.15

Kerékpárok címmel nyílt meg Kotormán László és Kotormán Norbert szobrász testvérpár kiállítása szeptember 14-én a MANK Nonprofit Kft. által üzemeltetett Hódmezővásárhelyi Művésztelepen. A Kotormán testvérek dolgos munkájukkal inspirálóan hatnak a művésztelepen élő alkotókra.

A testvérpár két éve bérel műtermet a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen, amelynek galériájában és kertjében állították ki Norbert fából, valamint László kőből készült szobrait. Kotormán Norbert ugyan nem szereti maga jellemezni a munkáit, egy fehérre festett, embert ábrázoló faszobor alakról mégis elmondta: mintha Buddha-alakot öltene, a mozgatható karok és a forma dőlése azonban az esendőségre hívja fel a figyelmet, ellentétben a szoborképek eredeti, az emberi nagyságot megfogalmazó céljával. „Bizonytalanság árad belőle, tökéletes ugyanis az ember életében nincs, csak törekedni lehet arra” – fogalmazott a művész.

 

_D0A7111_Copy


Kotormán László nagyrészt korábbi munkáit állította ki, a szobrok közül kettő több mint húszéves, egy viszont éppen a napokban készült el. A nonfiguratív témákat feldolgozó kőszobrász új irányba kezdett el érdeklődni: a korábbi stabil, de mozgást magában foglaló alkotások harmóniáját egy statikusabb munka váltja fel. Ez mintha építőkockákból készült volna, végső soron azonban ez is a gravitáció és az egyensúly érzékelésével játszik el. Arról, hogy miként kapcsolódnak munkái mégis testvére figuratív szobraihoz, elmondta: „végső soron mindig az ember áll a középpontban, csupán a nézőpont változik meg az alkotásokban.”

 

A testvérek együtt számos köztéri felkérést kapnak, az alkalmazott művészetet azonban időnként felváltja az autonóm művészeti tevékenység, amelynek eredményei a kiállításon láthatók. A kiállítás címén ugyan sokáig gondolkodtak, végül a művésztelepen végignézve a mindkettőjük számára olya fontos közlekedési eszközre, a kerékpárra esett a választás.

 

_D0A7473_Copy


„A monumentalitás nem a méret függvénye, az a tehetség, a képzettség és a mesterségbeli tudás összessége, amelyet mind üdvözölhetünk Norbert és László munkáiban” – fogalmazott Bokor Balázs, a MANK Nonprofit Kft. stratégiai igazgatója. Megemlítette, hogy a MANK már 14 területen kezel fiataloknak szóló művészeti ösztöndíjakat, amely közül a legrégebbi a képzőművészeket támogató Derkovits-ösztöndíj. A támogatást elnyerők mind-mind jeles alkotókká váltak az évek során, komoly eredményeket értek el, nem véletlen, hogy mind László, mind Norbert részesült korábban az ösztöndíjban – tette hozzá. „Örülünk, hogy olyan művészek kiállítása nyílik meg ma, akik komoly ujjlenyomatot hagytak a magyar művészéletben” – mondta.

 

A Hódmezővásárhelyi Művésztelepen indult Nyitott Műtermi Sorozat célja, hogy a művészeket és az általuk létrehozott művészeti alkotásokat megismertessék a helyi fiatalokkal, a város lakóival és minden érdeklődővel – mondta el Rapcsák Katalin alkotóház-vezető. A művészeknek nincs könnyű dolguk, némi segítséget jelenthet számukra, ha időről időre ideális körülmények közé vonulhatnak vissza alkotni. Hasonló lehetőséget teremtenek a MANK által kezelt további alkotóházak és művésztelepek, a Zsennyei, a Szigligeti, a Kecskeméti, a Hódmezővásárhelyi, a Mártélyi és a Galyatetői Alkotóház, valamint a Hódmezővásárhelyi mellett a Szentendrei Régi Művésztelep.

 

_D0A7455_Copy


A Hódmezővásárhelyi Művésztelep mára a város elszakíthatatlan része, amely komoly hagyományokon épült fel immár 60 éve. „A Kotormán testvérek hangos, dolgos munkájukkal inspirálóan hatnak a Művésztelepen élő alkotókra. Közreműködésükkel új életre kapott a művésztelepi kolónia. Mindnyájan szerencsét próbáltak más tájakon, de mélyen eredő gyökereik, a család visszahúzta őket, és most sok év távollét után újra itthon, együtt alkotnak” – tette hozzá Rapcsák Katalin.

mila_haugova

2019.09.23

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár 2006 óta hirdet műfordítási pályázatot, amelyre idén a szlovák Mila Haugová Magenta versének fordítását várták. A diszkrét kulturális utalásokkal teli versről, a pályázatról és a műfordítás buktatóiról a zsűri két tagjával, Haluska Veronkával és Vörös Istvánnal beszélgettünk.

PINKPONILO_1

2019.09.23

16. alkalommal rendezik meg a Design Hét Budapestet október 4. és 13. között. A rendezvény egyik leginkább várt programja a Nyitott Studiók, ahol a látogatók tizenöt vállalkozás kulisszái mögé betekintve kaphatnak képet az ötleteléstől a megvalósításig tartó munkáról.

Tardy_Anna__02

2019.09.22

A 2018-ban megújult Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) a fiatal, feltörekvő művésznemzedék segítését tűzte a zászlajára – mondta el az MTI-nek adott interjújában Tardy-Molnár Anna ügyvezető.

A festőművész munkáiból szerdán nyílik kiállítás a Szentendrei Régi Művésztelepen, a MANK Galériában. A válogatásban egyszerre kapnak helyet portrék és olyan fiktív helyszínek, melyek titokzatos atmoszféráját organikus formák, városképi elemek vagy sejtelmes drapériák szövik át.

A Liebling Haus – Fehér Város Központ nevű új intézmény fő feladata Tel-Aviv kiemelkedő építészeti arculatának elismertetése lesz, mivel a várost már régóta a Bauhaus iskola egyik legfontosabb centrumának tekintik az egész világon. Több mint négyezer fehér Bauhaus-épület áll a városban, amely róluk kapta becenevét, a „fehér várost". 2003-ben az UNESCO a világörökség helyszínének nyilvánította Tel-Aviv központjának Bauhaus-jellegű építészetét, a Fehér várost.

Az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítése 22 régészeti lelőhelyet károsíthat vagy semmisíthet meg az arizonai Organ Pipe Cactus Nemzeti Parkban az amerikai Nemzeti Parkszolgálat jelentése szerint. A Sonora-sivatag ezen térségében már 10 500 éve is éltek emberek. A 15 méter magasra is megnövő kandeláberkaktuszról elnevezett nemzeti park az UNESCO bioszféra rezervátuma, melynek 48 kilométer hosszú déli határa az Egyesült Államok és Mexikó határa mentén fekszik. A tervek szerint a határfalnak mély beton- és acélalapja lesz, a szövetségi programban szerepel továbbá az eddigi utak meghosszabbítása a határ mentén és megfigyelő berendezések, reflektorok felállítása.

A spanyol hódítás előtti leleteket Tiahuanaco régészeti lelőhely romjai között, a Kalasasaya templomnál fedezték fel. Az edényeket körben helyezték el, ami arra utal, hogy feltehetően egy előkelő ember temetésekor az áldozatok bemutatásakor kerültek a földbe. Tiahuanaco a spanyol hódítás előtti birodalom szellemi és politikai központja volt. A város, amely virágkorát i. sz. 400. és 900. között élte, kis mezőgazdasági településből fejlődött birodalmi fővárossá. Romjai 2000-ben kerültek az UNESCO kulturális világörökségének listájára.

A New Yorkban élő világhírű képzőművész Tisztító című kiállítását a Kortárs Művészeti Múzeumban láthatja a közönség, Marina Abramovic pedig a jövő szombaton a múzeum előtti téren tart előadást életéről és művészetéről. A performansz műfajának királynőj" legutóbb 1975-ben állította ki műveit Belgrádban, Jugoszláviát pedig egy 1976-os amszterdami kiállítás után hagyta el, állítása szerint végleg. A szombaton megnyíló kiállításon a művész öt évtizedes munkásságának állomásait tekinthetik meg az érdeklődők videók, filmek, írások, fotók, rajzok, festmények és performanszok formájában. Marina Abramovic leghíresebb performanszainak részleteit ismert szerbiai és nemzetközi művészek adják elő újra.

Szüreti felvonulással, koncertekkel, kirakodóvásárral, borbemutatóval és négy ország férfi énekeseivel várja az érdeklődőket szeptember 27. és 29. között a 23. Európai Bordalfesztivál Pécsen és a villányi borvidék településein.

bordalfesztival.r

Szeptember utolsó szombatján a csongrádi Tari László Múzeum ad otthont az országjáró Játékmustrának, ahol a múzeumi szakemberek a játékosítás terén mélyíthetik el ismereteiket.

A legnépszerűbb máltai együttes immár rendszeresen visszajár Magyarországra. Az örömzenére épülő Tribali ezúttal szeptember 28-án játszik a fővárosi Dürer Kertben.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon: a Beatles Weekendet október 5-én az Analog Music Hallban, 6-án a Hard Rock Caféban rendezik meg.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma