2018.05.23

Elindult a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek megújult honlapja, a radiomusic.hu weboldal – jelentette be a vezetőség május 23-án sajtótájékoztató keretében. A bejelentés továbbá alkalmat adott arra is, hogy az elmúlt negyedév sikereit áttekintsék, valamint meséljenek az új évadról.

MagyarRadioSzimfonikusZenekara
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara


Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezetője a sajtótájékoztató keretében hivatalosan is meghirdette a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara 75. évadát, az ahhoz kapcsolódó nemzetközi konferenciát és annak újszerű műsorfüzetét. Liszt, Dohnányi, Kodály és Bartók műveivel köszönti a jubileumot a zenekar a Magyar Rádió Énekkara és Ránki Dezső zongoraművész közreműködésével, Vásáry Tamás főzeneigazgató és Kovács János vezető karmester dirigálásával október 9-én a Zeneakadémián – mondta el Kovács Géza.


A megújult külsejű műsorfüzet három szempontot – az esztétikus megjelenést, az informatív tartalmat és a korszerűséget – figyelembe véve készült. Ugyanezek jellemzik a megújult honlapot is, amely az együttesekről, a zenészekről és a énekesekről éppúgy naprakész információkat tartalmaz, mint a koncertekről és a bérletekről, valamint jogtisztán felhasználható háttérszövegek és fényképek is találhatók az oldalon.


A zenei együttesek klasszikus hagyományukhoz térnek vissza, amikor az MR6-os Stúdiót újra koncerthelyszínné avatják. A szokásos esteken kívül folytatják a „Csillagok a stúdióban” című, főként gyerekeknek szóló műsort, illetve elindítják a „Stúdió titkai” című zenetörténeti és technikai folyamot is. A hangsúly ezúttal azon van, hogy a fiatal érdeklődők nemcsak a zene, de a rádiózás rejtelmeit, valamint a hangfelvétel és a hangtárolás titkait is elleshetik.


MagyarRadioGyermekkorusa
Magyar Rádió Gyermekkórusa


A tájékoztatón a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezetője, Matos László számolt be a tíz év utáni első nemzetközi turnéjukról. A gyermekkar ugyanis pünkösdkor Erdélyben járt, és Nagyváron, Kolozsvárott, Marosvásárhelyt és Zilahon adott koncertet. A gyerekkar találkozott az idős Csíky Boldizsár zeneszerzővel is, aki új kottáit adta át a kórusnak. Matos László kiemelte, hogy az új évad is hallatlanul színes és izgalmas feladatokkal szolgál a gyermekkar számára. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa, valamint a debreceni Kodály Kórus, a Bolgár Nemzeti Rádió Gyermekkórusa, az Erkel Ferenc Általános Iskola Gyermekkara és a Kodály Zoltán Általános Iskola Gyermekkara ad hangversenyt november 8-án a Müpában. Az esten Lully Te Deum és Berlioz Te Deum című műve hangzik el Kovács János vezényletével.


Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkarának vezetője ugyancsak a színes és változatos programokat hangsúlyozta. Kovács János, a zenekar karmestere arról mesélt, hogy a monumentális Te Deumok után Muszorgszkij hazánkban alig ismert operáját, a Hovanscsinát vezényelheti 2019. április 5-én Bojti János értő hangszerelésében.


MagyarRadioEnekkara
Magyar Rádió Énekkara

Vásáry Tamás karmester számos anekdotát osztott meg a közönséggel a karmestertársakról és mesteréről, Kodály Zoltánról, hogy rámutasson a szép zene lényegére. Azt hangsúlyozta a történeteken keresztül, hogy sem az előadó, sem a kritikus, sem a presztízsközönség nem tudja megítélni igazán, hogy milyen jó és milyen a rossz zene. Egyedül a közönség szíve, ahogy ő fogalmazott: a „kollektív tudatalattija” rezonál őszintén a jó zenére. Zárásképpen Vásáry Tamás elmondta, hogy minden alkalommal, amikor pódiumra lép, az a célja, hogy „elégedett arcokat lássak a nézőtéren”.


Windhager Ákos
Fotó: radiomusic.hu

Adyton_2016

2018.12.10

„A szabad zene puszta voltunkat szólaltatja meg a teremtés szerves forgatagában, ahol minden a magáét zengi, mondja, és mégis, nem önmagáért, hanem mindenekért muzsikál” ­ – vallotta Szabados György Kossuth-díjas zeneszerző, zongoraművész. Az ő szellemiségét idézi meg az Adyton Karácsony december 11-én a Budapest Music Centerben.

Man_Ray

2018.12.09

Nagyszabású kiállítás nyílt a debreceni Modemben Man Ray (eredeti nevén Emmanuel Radnitzky) képeiből. A tárlat áttekintést nyújt a 20. század fotográfiai nyelvezetét megújító művész fényképészeti munkásságáról a kísérleti művektől a szürrealizmust idéző divatfotóiig.


Racz_Jozsef_eoriszabo-2488

2018.12.09

Volt már lánglelkű költő, kissé ütődött postás és klasszikus félbolond, mesehős és legendás teátrista, nemes úr és népi hős, valamint Sztálin, Lenin, Gagarin, és még sokan mások. Halott is volt a színpadon, de gyilkos még nem. A Földes László Hobo Hé, Magyar Joe! című lemezének dalaira épülő színpadi játékban ő játssza Joe szerepét. INTERJÚ.

A Magyar Nemzeti Múzeumban december 10-én 11.00 órakor tartandó születésnapi ünnepségen bemutatják Patay Pál, Kormos Gyula és Poór Péter Komárom-Esztergom megye harangjai című kötetét. Az ünnepeltet Varga Benedek főigazgató köszönti, a kötetet Aczél Eszter méltatja.

Verdi világhírű operájának jubileumát ünnepelhetjük a Dóm téren, ugyanis 1939-ben mutatták be először a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az új bemutatót a Liszt-díjas karmester Kesselyák Gergely rendezésében, Pál Tamás vezényletével láthatja majd a fesztivál közönsége. Az előadás látványvilágáról többszörös díjnyertes díszlet- és jelmeztervezők gondoskodnak. A színpadképhez és a különleges hangzáshoz egy 130 fős kórus is hozzájárul majd.

Az ásatások 2016 nyarán kezdődtek a délkelet-szlovéniai Bela Krajina régióban, és idén áprilisig 15 sírboltot tártak fel. A most talált lelet kelta, Nagy Sándor pénzérméjének utánzata, amely Niké és Athéné istennőt ábrázolja. Az aranyérme ritka felfedezésnek számít Szlovéniában. A feltárt sírokból kerámiaedények és vasfegyverek is előkerültek.

Mézeskalácsból ehető, fenntartható jövőbéli várost alkottak építészek a londoni Viktória és Albert Múzeumban, hogy népszerűsítsék a városépítészetet. A több mint 60 mézeskalács-épületből álló városka rendelkezik édesgyökérből készült drótkötélpályával, cukorból készült kerékpárutakkal és járdákkal, még modern hajléktalanszállóval is. A mézeskalács város január 6-ig látható a Viktória és Albert Múzeumban.

2019. február 1-jétől Dinyés Soma vezeti a Magyar Rádió Gyermekkórusát. A szakember két évtizede tanít a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban, alapítója az Ars Longa Ének- és Zenekarnak, számos sikeres lemezfelvétel karnagya és hangszeres közreműködője, többször vezényelte a Magyar Rádió Művészeti Együtteseit is. A december 14-i karácsonyi hangversenyen ő vezényli a Magyar Rádió Művészeti Együtteseit. A Müpába meghirdetett koncerten a többi közt elhangzik Bach Karácsonyi oratóriuma is.

„Gyerekkorom nagy része Budapesten telt, imádom a várost, sok emlék köt ide” – nyilítkozta a lengyel apa és magyar anya gyermekeként Varsóban született, világhírű zongoraművész, aki december 11-én a Müpában lép fel. Piotr Anderszewski Bach-műveket és Beethoven Diabelli-variációk című alkotását jássza.

piotr_anderszewski__600x440

Ma este mutatja be a József Attila Színház a Vesztegzár a Grand Hotelbent, a Rejtő Jenő egyik legismertebb és legmulatságosabb regényén alapuló vígjátékot Szente Vajk rendezésében. A főbb szerepeket Előd Álmos, Szerednyey Béla, Vándor Éva, Kovalik Ágnes, Szorcsik Viki és Zöld Csaba játssza. A dalszövegeket Varró Dániel írta.

Ingmar Bergman születésének 100 évfordulóján világszerte sok programot szerveztek, ám egyik sem helyezte középpontba az életmű komolyzenei vonatkozásait. Az Álarcok, Töréspontok, Teljesség című, háromrészes klasszikus zenei koncertsorozat a rendező filmjeinek zenei betéteit helyezi új perspektívába. Az első koncert 2018. december 9-én lesz a Három Holló kávéházban.

Halálának 25. évfordulóján koncerttel tiszteleg Magyarország rendszerváltozás utáni első szabadon választott miniszterelnökének emlékezete előtt a Magyar Állami Operaház december 10-én az Erkel Színházban.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma