2014.07.17

Idén Tokajban rendezik a 11. Crescendo Nyári Akadémiát. A világ harminc országából érkeznek fiatalok a magas színvonalú zenei mesterkurzusokra. Eddig összesen több mint ezer fiatal tehetségnek biztosított tanulási lehetőséget, valamint három opera-elődással és több mint százötven ingyenes koncerttel gazdagította a térség kulturális életét a Crescendo Nyári Akadémia.

A Crescendo Nyári Akadémia különlegessége, hogy a több mint ötven tanár a szakmai igényességen túl a tanítványokra teljes emberként tekint, az oktatók az akadémián nem pusztán tanárként, hanem magánemberként vannak jelen. Az elmúlt évek alatt a résztvevők száma megduplázódott, ami azt bizonyítja, hogy szükség van olyan művészeti akadémiára, mely a magas szakmai színvonal mellett a személyes kapcsolatokat, a Szentírás értékrendje mentén történő beszélgetéseket, előadásokat és Istentiszteleteket mutatja fel értékként. 2004-ben 160 fő, 2013-ban több mint 300 fő résztvevője volta rendezvénynek több mint 30 országból.

 

A Crescendo Nyári Akadémia eddigi munkája során felvállalta a nemzetek közötti kulturális kapcsolatok építését is; mindig különös figyelmet szentelt a nemzetközi zenei évfordulóknak, a visegrádi országok zeneszerzőinek, és több külföldi kulturális intézettel működött együtt. A Crescendo Nyári Akadémia művészeti vezetői: Timothy Bentch és Füzesséryné Dudás Eszter.

 tokaj1


A 2014-es Nyári Akadémián az ének- és operatanszak ismét Európa legrangosabb és legteljesebb nyári énekkurzusát biztosítja diákjainak. Kiváló tanárok (Szabóki Tünde, Meláth Andrea, Timothy Bentch) tartanak mesterkurzust, egyéni énekórákat, korrepetálást. Az opera-műhelymunka keretén belül teljes operajelenetek színpadra állítása révén a diákok a karakterformálás és jelenetépítés alapszabályait sajátíthatják el. Az énekesek egyedülálló és kreatív módon dolgozzák fel a különböző operajeleneteket. Fókuszban a jellemfejlődés, színészi játék, szerepek kifejlesztése lesz, melyben Dallos Erika, a Magyar Állami Operaház és a Zeneakadémia zongorakísérője és zenei igazgatója fog közreműködni. A jelenetek rendezéséért Tarjányi Tamás és Tarjányi Fekete Krisztina lesz a felelős.

 

Az egyházzenei énekkurzus barokk, klasszikus, romantikus és modern kori interpretációkkal foglalkozik. Beat Rink ad órákat az ismertebb oratóriumok teológiájáról és magyarázatáról. Kristin Ditlow órái Wolf és Dvořák Bibliai dalainak szent szövegeivel foglalkoznak (német nyelven). Az egyházzenei énekverseny fődíja pénzjutalom, illetve koncertlehetőségek Európában és az Egyesült Államokban.

 

Emellett az olasz Paolo Paroni karmester az ének-, vonós és fúvós tanszak legkiválóbb résztvevőinek közreműködésével Bach-kantáta-előadást készít elő. A francia Bernard Le Monnier vezeti a J. S. Bach szólóhegedűre írott művein, a szólószonátákon és -partitákon alapuló kurzust, illetve az egyesült államokbeli, Hollandiában élő csellóművész, Steuart Pincombe vezetésével Bach szólócsellóra írt műveit dolgozzák fel. Bach kötheni időszakáról szól a holland Dr. Marcel S. Zwitser zenetörténész előadása.

 

Kimondottan zenekari vonósok számára készül kurzussal az amerikai Ellen Rose brácsaművész, aki a Dallasi Szimfonikus Zenekar brácsa-szólamvezetője, elsősorban azon haladó zenészek számára, akik a jövőben zenekari meghallgatásokra készülnek. Ellen Rose számos zenekari meghallgatáson vett részt vonós hangszerek zsűrijeként.

 

Vass András karmester ezúttal Mendelssohn V., Reformáció-szimfóniáját tanítja be a Crescendo Nyári Akadémia Szimfonikus Zenekarának. A mű megismeréséhez és elsajátításához zenetörténeti előadás is kapcsolódik. A zenekari kurzus zárókoncertjén elhangzik a teljes mű, mely a Crescendo Fesztivál egyik kiemelkedő eseménye.

 tokaj2


Új színt jelent a Crescendo-akadémiák sorában a jazz megjelenése: a német szaxofonművész, Uwe Steinmetz vezetésével. Egyéni és csoportos óra keretén belül a jazz-improvizáció gyökereit és történetét tekintik át, valamint kapcsolódási pontokat keresnek a világ különböző tájainak improvizált zenéjéhez. A csoportos órákon a kifejezetten együtteseknek komponált repertoár kerül előtérbe a tradicionális jazzdaraboktól a kortárs művekig. Az együttes munkája nyitott minden hangszeres számára.

 

 

A Crescendo Nyári Akadémia tanári karát világhírű zenekarok szólistái, kamaraművészei és elismert egyetemek tanárai alkotják. Koncertjeik repertoárja felöleli a zeneirodalom barokktól napjainkig terjedő, széles skáláját, zenetörténeti előadások gazdagítják a kéthetes művészeti akadémia programsorozatát. A magyar oktatók közt találhatjuk a Zeneakadémia tanárait, Marczi Mariannt, Meláth Andreát, Pálúr Jánost és Termes Ritát, valamint Sárospatak szülöttjét, Kiss József oboaművészt.

 

Az akadémia második hetén kerül sor a Crescendo Fesztiválra, mely a diákoknak számos fellépési lehetőséget biztosít nyilvános hangversenyeken, opera- és dalesteken, valamint a záró gálahangversenyen, melynek legkiválóbb előadója a Fesztivál-díjat veheti át, amely európai hangversenymeghívást tartalmaz.

 

 

A Crescendo Nyári Akadémia az idén is számos tandíjkedvezménnyel kívánja segíteni a diákok részvételét, melyről bővebb tájékoztatást a honlapján ad az érdeklődőknek. További információ: www.crescendohungary.org.

Kulcsszavak:

alelnok

2019.01.17

Összeállt a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) versenyprogramja, az Oscar-díjas francia színésznő, Juliette Binoche vezette zsűrinek 17 alkotás közül kell kiválasztania a legjobbat a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválján.

hrisztov_res

2019.01.17

Kinek mit jelent a hős? Mit női vonatkozásban, mit személyesen? Milyen példákat, mintákat követnek az irodalomból vagy máshonnan, és mit jelentett a múltban, mit a mában? A Várkert Bazárban Péterfy Bori, Ugron Zsolna, Törőcsik Franciska, Al Ghaoui Hesna, Risztov Éva beszélgetett a témáról.

Saraasszony_3

2019.01.17

A Nemzeti Színháznak a marosvásárhelyi Spectrum Színházzal közös produkciója, a Sára asszony a kortárs magyar szerző, Döbrentei Sarolta drámájára épül. Vidnyánszky Attila a szövegkönyvet Arany János balladáinak alakjaival népesíti be. Az ősbemutatót január 17-én tartják a Nemzetiben.

Nagyszabású rendezvénysorozattal tisztelegnek Németországban a Bauhaus művészeti és iparművészeti mozgalom előtt az irányzat nevét viselő tervezőiskola alapításának századik évfordulója alkalmából. A tegnap kezdődött összművészeti fesztiválon bábszínházi előadásoktól kezdve az ember és a gép viszonyát vizsgáló kísérleti hangversenyekig számos produkció lesz. A Bauhausnak számos magyar származású tagja és követője volt, mint például Weininger Andor, a Bauhaus-zenekar alapítója, Molnár Farkas építész, aki 1921-ben iratkozott be a Bauhausba, Pap László festőművész, Breuer Marcell formatervező, építész és Moholy-Nagy László festő, fotográfus, formatervező, filmes, az egyik leghíresebb magyar képzőművész.

A Rembrandt, Vermeer és más németalföldi mesterek műveiből februárban nyíló kiállítás anyaga a New York-i Leiden Gyűjteményből és a párizsi Louvre múzeumból érkezett az arab országba. A tárlaton Rembrandt 22 festményét és grafikáját mutatják be, köztük az 1634-ben készült önarcképét, valamint az egy évvel később keletkezett, Minerva a dolgozószobájában című olajképeket. Jan Vermeer van Delfttől a Virginál előtt álló nő és a Csipkeverőnő című alkotások is láthatók. A két kép háromszáz év után először szerepel egymás mellett az abu-dzabi tárlaton. A párizsi Louvre első külföldi fiókintézményét, az arab világ első univerzális múzeumát 2017 novemberében nyitották meg. Abu-Dzabi 1 milliárd eurót (314 milliárd forint) fizet Franciaországnak azért, hogy a Szaadíjat szigetére tervezett nagy múzeumok közül elsőként elkészült intézmény 30 éven át használhassa a Louvre márkanevét, és műalkotásokat kapjon kölcsön francia múzeumoktól időszaki kiállításokra.

Tokió egy vasútállomásának kapuján feltűnt egy kép, amely a világhírű brit graffitis, Banksy egyik ismert műve, az esernyőt tartó patkány másolata. Az ajtót a bejelentés nyomán elszállították, és egy raktárban helyezték el, hogy megóvják az esetleges rongálástól. A japán hatóságok most tájékozódnak a kép hitelesítésének lehetőségeiről. Banksy nem fedi fel kilétét. A világ nagyvárosaiban feltűnő graffitijei nagyon értékesek, akárcsak jellegzetes grafikái. A léggömbös kislány című képe tavaly októberben egy árverésen 1,2 millió euróért (385 millió forintért) kelt el. Az aukción szenzációt okozott, hogy a leütés után a kép keretébe titkon beépített iratmegsemmisítő félig ledarálta az alkotást.

A megnyitón Netrebko orosz-osztrák sztárszoprán Luigi Arditi olasz komponista Il bacio című dalát, Eyvazov azerbajdzsán tenor a Nessun dormát a Turandotból adja elő, végül együtt éneklik az O soave fanciullát a Bohéméletből. Az énekesnő már harmadszor szerepel a Bécsi Operabálon, Eyvazov számára premier lesz a részvétel. Az idei operabált a Staatsoper 150. évfordulója jegyében tartják, az operaház történetét egy, a homlokzatra vetített fényjáték keretében idézik fel. A bál előtt egy bécsi katonazenekar a nagykörúton menetelve ad elő 1869-es indulókat, majd ugyanezekkel fogadja a báli vendégeket az operaház előtt. A nyitótáncot ifj. Johann Strauss Kaiser Franz Josef I, Rettungs-Jubel Marsch című indulójára ropja a 13 országból érkező 144 elsőbálozó pár.

Az Elnémult harangok című színdarab rendezője, a soproni Petőfi Színház igazgatója lesz a békéscsabai Terefere a Művész Kávéházban programsorozat következő vendége január 18-án 17 órától. A beszélgetést a Kállai Ferenc-életműdíjas Kadelka László vezeti. Részletek itt.

Bács-Kiskun megyében kiállításokkal, zenés irodalmi estekkel, Himnusz- és mesemondó versennyel, koncerttel és filmvetítéssel ünneplik a magyar kultúra napját.

ki_tudja

A veszprémi és megyei középiskolák diákjai a költő szerelmes verseit és levélrészleteit tolmácsolják szombaton a Petőfi Színház színpadán. Az Ádámok és Évák ünnepe címet viselő színházi programot kilencedik alkalommal rendezik meg. A szolnoki kezdeményezéshez fogyatékkal élő fiatalok is csatlakoznak előadóként Veszprémben.

A koncerteken a népszerű művek mellett ritkán játszott és kevéssé ismert darabok is megszólalnak, így mások mellett a japán Takemicu Tóru, a brit Thomas Adés és az orosz Szofija Gubajdulina alkotásai – mondta el Hámori Máté karmester, művészeti vezető.

Szendrey Júliáról szóló szakmai konferenciával, a Corvina könyvtár budai műhelye című kiállításhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéssel, a Himnusz, valamint a hozzá tartozó Erkel-kotta kiállításával ünnepli a magyar kultúra napját az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) január 22-én, kedden.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma