2018.01.01

„Új év: új kihívások, új lehetőségek” – mondják azok, akik, mikor december 31-én éjfélt üt az óra, újévi fogadalmat tesznek. Talán ők vannak többségben, de léteznek olyanok is – akárcsak a Kultúra.hu újságírója –, akik azt mondják, hogy „új év: új filmek”. Ha úgy érzitek, ti is ez utóbbi csoportba tartoztok, vagy csak tudni akarjátok, (szerintünk) milyen 2018-as filmeket érdemes várni, akkor tartsatok velünk!

Mikor év végén számot vetek és végigveszem, mi minden történt velem 365 nap alatt, őszintén szólva temérdek filmcím és képkocka is megjelenik a lelki szemeim előtt. Én vagyok az a személy, akinek a karácsonyi vacsorán és a szilveszteri buliban – akárcsak egyéb összejöveteleken – is megjegyzi valaki, hogy „igen, tudjuk, erről a sztoriról is eszedbe jutott egy filmes idézet”. És – nem meglepő módon – én vagyok az is, aki az új év beköszöntével nem a fogadalmát csiszolgatja, hanem azon gondolkozik, melyik filmre ül be először, és mihamarabb ír egy (például tíz plusz kettes) listát, melyen azok az alkotások szerepelnek, amelyeket muszáj látni – minél előbb. (De akkor mindenképpen, amikor a premier van.)


Hogy mutat a 2018-as listám? Megosztom veletek!


popcorn-1433327_1280_-_Copy
Fotó: pixabay.com



A hentes, a k*rva és a félszemű (várható premier: 2018. január 25.)

A Woyzeck, az Ópium – Egy elmebeteg nő naplója és A nagy füzet című filmeket jegyző Szász János Nagy Zsolt, Gryllus Dorka és Hegedűs D. Géza főszereplésével készítette el legújabb filmjét, melynek már a címe és a plakátja is elég durva ahhoz, hogy örökre megjegyezzük. És nincs ez másként a történetével sem: az első világháború utáni időszakban a hentes jómódban él Magyarországon. Egy nap régi üzlettársa, a félszemű csendőrtiszt menekül a falujába egy igencsak vonzó hölggyel az oldalán. A nőnek munkát ad a helyi mészárszék tulajdonosa, ám mikor kiderül, hogy korábban örömlányként dolgozott Pesten, a hentes megpróbálja megvásárolni a szerelmét. A nő igent mond az ajánlatra, de a félszeműt is beavatja a dologba, így kezdetét veszi egy veszélyes játék, melynek nem biztos, hogy csak a szerelem a tétje.


 


Szólíts a neveden! (várható premier: 2018. február 8.)

Az olasz származású Luca Guadagnino a 2015-ös Vakító napfényben című – egyébként roppant izgalmas és különleges – filmje után Armie Hammer és Timothée Chalamet főszereplésével elkészítette a Szólíts a neveden! című alkotást, mely nemcsak megható és érzéki, hanem tabudöntő is. A történet szerint 1983-ban a tizenhét éves Elio Észak-Olaszországba érkezik a nyári szünetre, ahol megismerkedik a jóképű és intelligens Oliverrel. A férfi és a fiatal fiú sok közös élményt osztanak meg egymással, rengeteget beszélgetnek, végül pedig egymásba szeretnek.

callmebyyourname
Fotó: imdb.com


Expedíció (várható premier: 2018. február 22.)

Alex Garland az Ex Machina című filmmel kétségkívül beírta magát a filmtörténet nagykönyvébe, de azért azt sem szabad elfelejtenünk, hogy forgatókönyvíróként olyan filmeknél működött közre, mint a 28 nappal később vagy a Dredd. Az Ex Machinában a csodálatos Alicia Vikanderrel dolgozott együtt, ám most sem választott kevésbé elragadó színésznőt: az Expedíció főhősét Natalie Portman alakítja. A film egy biológusnőről szól, aki csatlakozik egy csak nőkből álló expedícióhoz az X Térségbe – ez egy titokzatos vadon Florida déli végén, melyet lezárt a kormány. Ahogy egyre több időt töltenek az ismeretlen környezetben, rájönnek, hogy ott tényleg igaz a mondás: nem minden az, aminek látszik.


 


Éjszakai játék (várható premier: 2018. március 1.)

A mindössze 32 éves John Francis Daley eddig csupán csak egy filmet rendezett, a 2015-ben bemutatott Vakációt, amely – mondjuk ki őszintén – borzalmas. Második nagyjátékfilmje azonban korántsem tűnik annak, sőt. Hogy csak két nevet emeljek ki a színészek sorából: Rachel McAdams és Jason Bateman is játszik az alkotásban, melynek története igazán sok akcióval és izgalommal kecsegtet. Nézzük is a történetet! Néhány barát hetente egyszer találkozik: ilyenkor pedig mindig játszanak. Minden alkalommal jól érzik magukat, ám az egyik este máshogy alakul, mint ahogy eltervezték – és megszokták. Az ártatlan játék komolyra fordul, és a „játékosoknak” minden tudásukat be kell vetniük annak érdekében, hogy megoldjanak egy titokzatos bűntényt.


 


Nyúl Péter (várható premier: 2018. március 15.)

A Barátság extrákkal rendezője ezúttal tündéri fél-animációs filmet (hús-vér színészek és animált, vagyis rajzolt hősök is feltűnnek benne – a szerk.) készített. A Nyúl Péter Beatrix Potter klasszikus meséjének feldolgozása, melyben egy lázadó nyúl próbál beszökni a farmer veteményeskertjébe.



Mária Magdolna (várható premier: 2018. március 29.)

Mária Magdolna alakjáról már több film is született, ennek ellenére az Oroszlán című alkotással nagy sikereket arató Garth Davis úgy döntött, róla készíti legújabb művét. Bibliai életrajzi filmje a fiatal Mária történetét meséli el, aki a saját útját keresi az életben. Mária Magdolna szerepében Rooney Marát láthatjuk, míg a názáreti Jézust Joaquin Phoenix kelti életre.


 


Rampage – Tombolás (várható premier: 2018. április 9.)

Brad Peyton rendező nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Törésvonal vagy A démon arca – legújabb dobása pedig egy rendkívül izgalmasnak tűnő akciófilm, melyben a sci-fi eszköztára is helyet kap. A történet főhőse egy emlőskutató, aki egész életében távolságtartó volt az emberekkel. Csupán egyvalakivel képes szorosabb kapcsolatot kialakítani: egy intelligens gorillával, aki fogságban született. Az emberek azonban eszköznek tekintik a szelíd állatot: kísérleteket végeznek rajta, mígnem a gorilla tomboló fenevaddá válik. Maga a történet már önmagában is biztosítéka annak, hogy egy akciódús és izgalmas filmet láthatunk majd, de ha ez nem lenne elég, elárulom: a főszereplőt Dwayne The Rock Johnson alakítja.




Kutyák szigete (várható premier: 2018. május 3.)

A mindig fantasztikus Wes Anderson a Berlinalén mutatja be legújabb filmjét, melynek története biztosan mindenkit levesz a lábáról. Egy fiú eltűnt kutyája nyomába ered a Kutyák Szigetén. Hogy mi ez a hely? Ahová száműzik ezeket a teremtményeket. Szóval ezen a szigeten nem könnyű boldogulni, hiszen csak az otthonukból kitagadott kutyákkal lehet találkozni. A kisfiú azonban nem kerül nagy bajba, hiszen néhány helyi kutyus a segítségére siet.


 


Hang nélkül (várható premier: 2018. május 10.)

John Krasinskit leginkább színészként ismerjük: olyan filmekben játszott már, mint a Nászfrász, az Egyszerűen bonyolult vagy a Mindenki szereti a bálnákat. A 2018-as évben azonban – reméljük – rendezőként kell majd megjegyeznünk a nevét, a Hang nélkül című film ugyanis az előzetes és a történet ismeretében remeknek tűnik. A horror-thriller középpontjában egy család áll, amely elszigetelten él egy apokaliptikus világban. Ebben a világban komoly fenyegetésnek vannak kitéve, ám csak annyit tudnak az „ellenségről”, hogy egy esetben nem bántja őket: ha csendben maradnak.



Sunset (várható premier: 2018. május 20.)

Az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készítette el Sunset című, második nagyjátékfilmjét. A Sunset főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár), aki többek között a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című, cannes-i Arany Pálmát elnyert filmből ismert. A történet helyszíne Budapest, az időpont pedig 1913. Az árvaházban nevelkedett, fiatal Leiter Írisz Magyarország fővárosába érkezik. Azt reméli, hogy kalaposlányként dolgozhat néhai szülei egykori legendás szalonjában, ám a kalapbolt új tulajdonosa, Brill Oszkár elutasítja. Írisz egy idegentől értesül róla, hogy Leiter Kálmán néven él egy bátyja, akinek nem tudott a létezéséről. A családja után kutatva a lány sötét titkokra bukkan, és elragadja a bukásához érkezett civilizáció zűrzavara.


Sunset_JakabJuli1



Ocean’s 8 – Az évszázad átverése (várható premier: 2018. június 7.)

Helena Bonham Carter, Anne Hathaway, Sandra Bullock, Cate Blanchett, Rihanna, Mindy Kaling, Eric West és Sarah Paulson egy filmben. Azt hiszem, elég lenne csupán ennyit írni a filmről, az Ocean’s 8 – Az évszázad átverése – az előzetesből ítélve – azonban a történetet tekintve is igencsak ütős. A film tulajdonképpen a 2001-es Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi női változata, melyben Danny Ocean húga kerül a középpontba. A nő a börtönből kikerülve nem arra gondol, miként illeszkedik vissza a társadalomba: az esze csakis a rabláson jár, illetve azon, hogy (bűn)társakat szerezzen magának…


 


Örök tél (várható televíziós premier: 2018)

Az Örök tél című filmmel a Félvilág és A berni követ alkotópárosa, Szász Attila és Köbli Norbert – a Gulág-Gupvi Emlékév támogatásával – a malenkij robot némaságra ítélt áldozatainak szeretne méltó emléket állítani. A filmben főszerepet játszik Gera Marina és Csányi Sándor. A történet szerint 1944 decemberében járunk, amikor szovjet katonák egy dél-dunántúli sváb faluból elhurcolják a munkaképes nőket „egy kis munkára”, három hét kukoricatörésre. Irén, aki férjét várja haza a frontról, abban a tudatban válik el hatéves kislányától és szüleitől, hogy hamarosan újra találkoznak. Ám a megszállóknak kegyetlen tervük van a nőkkel: marhavagonokban egy ukrán munkatáborba szállítják őket, ahol embertelen körülmények között a helyi szénbányában kell kényszermunkát végezniük. Irén itt találkozik egy Rajmund nevű férfival, aki megtanítja neki, hogyan lehet túlélni a poklot. Kettejük között különleges kapcsolat szövődik, melynek hatására az embertelen világ megtelik élettel.


 



Készítette: Tóth Eszter

Kulcsszavak: újévúj évpremierajánlófilmmozi

biblia2_borito3

2018.04.22

„Érted is, amit olvasol?” címmel a XXV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatták be a Biblia – magyarázó jegyzetekkel című új kiadványt, mely a Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg. A „Magyarázatos Bibliáról” Nádas Péter író, Karasszon István teológusprofesszor, Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára, valamint Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó igazgatója beszélgetett április 21-én.

Olvadojovonk

2018.04.22

A Föld napjához, április 22-éhez kapcsolódva Olvadó jövőnk címmel nyílt kiállítás Kércz Tibor és Komáromi Csaba természetfotósok az Északi- és Déli-sarkon készített képeiből a Magyar Természettudományi Múzeumban. „Remélem, ezzel a kiállítással hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az év mind a 365 napja a Föld napja legyen” – mondta Komáromi Csaba.

_d0a9919__copy_borito

2018.04.21

Milyen az, amikor egy népi minta divatos szabású ruhán tűnik fel? Vajon a régi paraszti hagyományok létezhetnek a modern korban is? A Műcsarokban április 21-én nyílt Kéz | Mű | Remek. Népművészet. Nemzeti Szalon 2018 című kiállításon a lószerszámoktól a fazekakig, a divatos népi ruháktól a díszes fakapukig, a berendezési tárgyaktól a hangszerekig számos egyedi alkotás látható.

Véglegessé vált a hatodik Martosi Szabadegyetem zenei programja, amelynek kínálatában mások mellett az Omega, az Edda és a Tankcsapda koncertjei is szerepelnek. A szabadegyetemet – amelynek fő szervezői a Via Nova Ifjúsági Csoport és a révkomáromi Selye János Egyetem hallgatói önkormányzata (SJE HÖK) – az idén július 4. és 8. között rendezik meg a Révkomáromhoz közeli Martoson.

Budapestre érkezik a világhírű Koreai Nemzeti Kortárstánc Együttes, amely Kavalkád című darabját adja elő május 4-én a Várkert Bazárban. A koreai kortárstánc egyik legizgalmasabb darabjának számító Kavalkád című produkció először látható Magyarországon. Az előadás különböző világok ötvözésére tesz kísérletet: merész módon vegyíti a keleti és a nyugati, a régmúlt és a kortárs zenés és táncos hagyományokat. Az alkotók szerint az előadás révén a nézők közelebb kerülhetnek a koreai kultúrához, gondolkodásmódhoz, a koreai emberek lelkivilágához, Korea egyszerre gazdag és súlyos örökségéhez.

Gárdi Balázs Buzkashi című képével nyerte el a Professzionális verseny Sport kategóriájának díját az idei Sony World Photography Awardson, amelyen az Év fotósa címet Alys Tomlinson brit fotóművész kapta. A szakmai zsűri a magyar fotós Buzkashi című képsorozatát ismerte el legjobbként, amely betekintést nyújt egy tradicionális buzkashi mérkőzés menetébe az afganisztáni Dawlatabadban. Alys Tomlinson brit fotóművész Ex-Voto című képsorozatával nyerte meg a Felfedezés kategóriát, és ezzel a sorozattal érdemelte ki a 25 ezer dolláros Év fotósa címet is. Az idén 11. alkalommal megrendezett fotópályázatra rekordmennyiségű, mintegy 320 ezer fotós adta le nevezését több mint 200 országból.

Rippl-Rónai József – a magyar modern festészet első mestere címmel kiállítás nyílt április 20-án a kaposvári festőművész alkotásaiból a zágrábi Modern Galériában. A teljes életművet bemutató tárlat megnyitóján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta: Rippl-Rónai arról a világról beszél, amelyet a horvátok és a magyarok együtt töltöttek az Osztrák–Magyar Monarchiában. A május 13-ig látható kiállítás a horvát kulturális minisztérium, a zágrábi Modern Galéria, Kaposvár, az ottani Rippl-Rónai Múzeum és a Zágrábi Magyar Intézet szervezésében valósul meg, a kurátor Géger Melinda művészettörténész.

Először lép fel Magyarországon a Grammy-díjas, többszörös platinalemezes Pitbull: a kubai származású amerikai rapper július 28-án ad koncertet a székesfehérvári Fezen Fesztiválon. A szervezők tájékoztatása szerint a legutóbbi futball-világbajnokság himnuszát jegyző előadó nagyzenekaros koncertet ad Fehérváron. Mint írták: Pitbull az underground hiphopból átnyergelve a latinos ritmusokkal kevert poposabb műfajokba egyik pillanatról a másikra a slágerlisták csúcsán találta magát, 2009-es I Know You Want Me című slágere az év legnézettebb videója lett a YouTube-on. A 21 éves Fezen Fesztivált idén július 25. és 28. között rendezik Székesfehérváron, a MÁV-pályán.

Izgalmas, műfaji határokon átívelő estre készül április 10-én, a költészet napjának előestéjén Földes László „Hobo”. A 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül a Müpában lesz a Látnokok, költők, csavargók című előadásának ősbemutatója, amelyen a legnagyobb költők műveit itatja át zenével, felejthetetlen élményt kínálva a közönségnek.

18_04_10_Hobo

A Szegedrocks2018 április 21-én Szegeden, Magyarország egyik legszebb terén, a Dóm téren várja a zenekedvelőket. A látványos rendezvényre a több száz fellépő énekest, gitárost, basszusgitárost és dobost korra, nemre, életkorra és zenei stílusra való megkülönböztetés nélkül választják ki. A jelentkezés még nem zárult le, egészen április 10-ig tart. A program ingyenes, így több ezer főt várnak a fesztiválra.

Groove & Voice Trio néven a V4-es országok dallamaiból hozott létre kuvaiti felkérésre világzenei produkciót Lovász Irén énekesnő. Az ősbemutatót február 6-án tartották a kuvaiti Abdulhussain Abdulredha Színházban. A műsor keretében Lovász Irén mellett színpadra lépett Horváth Kornél, Mizsei Zoltán, valamint Stanislav Palúch, Jitka Šuranská, Szczepan Pospieszalski, a szlovák, a cseh és a lengyel népzene-világzene jeles képviselői.

A Visegrádi Együttműködés aláírásának évfordulóját ünnepli a V4 Karnevál február 11-én, vasárnap. Ebből az alkalomból zsonglőrök, utcaszínházak, táncosok, zenészek, kézműves műhely, esti fényfestés és tűzijáték várják az érdeklődőket a Várkert Bazárban és környékén. A karneváli hangulat mellett Caramel, Lajkó Félix és az Óperentzia, a Balkan Fanatik, a Kerekes Band és a Kolompos Együttes koncertje szórakoztatja majd a vendégeket.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma