NFZ_XII.10-16-ig_782x90-borowicz

2018.06.15

A könyvszakma forráshiányának köszönhetően elsőkötetes szépirodalmi szerzőkkel csak kevés kiadó foglalkozik. Csutak Gabi Csendélet sárkánnyal című kötete az őszi könyvvásárra jelent meg. A szürreális, groteszk világ a diktatúra és a rendszerváltás utáni időszak színeit, emlékeit idézi fel, gyerekszemmel. A szerzőt a pályakezdésről faggattuk.

Már eltelt több mint fél év a könyved megjelenése óta: ennek a pár hónapnak a távlatában hogyan értékeled az első megjelenést? Átrajzolják az előtte megtett utat a fejedben a visszajelzések?

Az eddigi visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy nagyon jól fogadták a könyvet. Nagy megtiszteltetés volt számomra például, hogy az Élet és Irodalom egyszerre két kritikát is közölt róla, aztán pedig sorra jelentek meg szövegek több folyóiratban is. Korábban én is írtam kritikákat, így nagyon különös érzés a másik oldalon lenni, megfigyelni, hogy hogyan artikulálódnak mások olvasatai a saját szövegeimmel kapcsolatban. Minél több olyan írást olvasok, amely a kötetemmel foglalkozik, annál inkább világos, hogy ahogyan én látom, az csupán egy lehetséges olvasat a sok közül. Sok minden működhet egy szövegben, ami nem tudatos szerzői döntés eredménye. A pályakezdésnek ez a fázisa együtt jár azzal, hogy meg kell tanulnom minél világosabban megfogalmazni a saját olvasatomat és meg kell tanulnom a helyén kezelni az egész folyamatot, ami egy könyv publikálásával együtt jár.


CsutakGabi.portre.SzocsPetraFotoja
Csutak Gabi
Fotó: Szőcs Petra


A pozitív kritikák mellett is elmondható, hogy az első könyved nagy sikert ért el, hiszen te lettél idén az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljának meghívottja.

Igen, az eddigi legnagyobb öröm, ami a könyv kapcsán ért, hogy idén én képviselhettem Magyarországot. Lehetőségem nyílt rá, hogy néhány nagyon különböző, rendkívűl izgalmas emberrel találkozzam, akik hozzám hasonlóan éppen rácsodálkoztak arra, hogy író lett belőlük.


Milyen benyomásaid vannak a többi meghívottról és az művészetükről?

Úgy tűnik, hogy a családtörténet örökzöld téma az első kötetes szerzőknél, a résztvevők közül többen írtak kisközösségek, például falvak életéről, de a migráció és a multikulturalitás kérdésköre is több szerzőnél felbukkant. Volt, aki a régmúltba visszanyúló városregényt írt Rómáról vagy a Bauhaus történetét dolgozta fel női szemszögből. Számomra érdekes volt, hogy ki milyen területről érkezett az irodalomba. Anita Furu például tíz éve a dán miniszterelnöki hivatalban dolgozik beszédíróként, és négy éven át minden nap korábban kelt fel, hogy a munka és a család mellett meg tudja írni Kijevből származó zsidó nagymamája élettörténetét. Egyébként szokatlanul nagy volt a női résztvevők aránya, közülük többen előbb családot alapítottak, karriert építettek, majd negyven fölött lett rá idejük, hogy megírják első könyvüket. Eddig a cseh résztvevő, Matěj Hořava Pálinka című regényét volt alkalmam teljes egészében elolvasni, amely a könyvfesztiválra jelent meg a Typotex kiadónál Peťovská Flóra fordításában. A szerző egy romániai cseh falu életét, és saját gyerekkori emlékeit ötvözi pontosan megkomponált regényében.


Érdekes, amit a nők pályakezdésének kitolódásáról mondasz. Látsz különbséget a női és a férfi írásban, akár gyakorlati szemszögből?

Személy szerint én nem érzékeltem, hogy hátrányos megkülönböztetés ért volna pályakezdő nőként. Azt látom, hogy évről évre nagyobb a nők aránya az irodalmi szcénán belül. Viszont, ha azt nézzük, kik a legelismertebb szerzők vagy hogy kiket jelölnek a legrangosabb magyar irodalmi díjakra, akkor ez az arány drasztikusan csökken: tíz jelölt közül maximum egy nő. (Ilyen szempontból hasonló a helyzet, mint az egyetemeken, vagy a nagy cégeknél: alacsonyabb beosztásokban sok a nő, de a legfelsőbb vezetők nagy része férfi.) Nem gondolom, hogy női kvótát kellene bevezetni az irodalmi elismerések terén, de lehetne törekedni arra, hogy valamivel reálisabb legyen az arány.

 

Visszatérve az írás gyakorlati oldalára: nehéz kiszakítanod magadnak az írás idejét?

Ami a magánélet és az írás összeegyeztetését illeti, nekem szerencsére nincsenek nehézségeim. Barátommal, Győrffy László képzőművésszel messzemenően támogatjuk egymást, ha alkotásról van szó, sőt néha inspiráljuk is egymást. Jóval nehezebb a munka és a prózaírás összeegyeztetése. Szabadúszó kulturális újságíróként és műfordítóként dolgozom, így nem mindig jut annyi időm és energiám az irodalmi szövegekre, mint amennyit szeretnék.


Kit olvasol a kortársak közül?

Végigpörgetve az utóbbi idők olvasmányait, úgy tűnik, hogy elsősorban kortárs magyar prózát olvasok, külföldi szerzőket sajnos sokkal kevesebbet. A fiatalabb generációhoz tartozó szerzők közül Szvoren Edina és Bartók Imre prózája áll hozzám a legközelebb. Legutóbbi olvasmányaim közül Tóth Kinga Holdvilágképűek című könyve hatott rám a legintenzívebben. Izgalmas, ahogyan a test belsejében zajló történéseket annyira közelről vizsgálja, hogy a leírások sokszor már absztrakttá válnak.


Mennyire követed az irodalmi életet?

Fontos számomra, hogy tájékozott legyek, hogy alaposan ismerjem az irodalmi közeget, aminek most már íróként is részévé váltam. Rendszeresen olvasok 2-3 irodalmi folyóiratot, és a friss kötetmegjelenésekkel is próbálok lépést tartani. Persze, ugyanezt tettem irodalmárként a kötetem megjelenése előtt is, de most egy kicsit más szemszögből is figyelek. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy feltétlenül idomulni akarnék az aktuális trendekhez, de szeretnék tisztában lenni velük. Fontos, hogy pozícionálni tudjam magam az adott irodalmi közegen belül. Úgy látom, hogy kötetem témája révén szervesen illeszkedik a diktatúrával foglalkozó művek sorába, vagyis egy erősen jelenlévő hagyományhoz köthető. A realitástól gyakran elrugaszkodó beszédmódja révén viszont olyan típusú szövegekkel mutat rokonságot, amelyek jelenléte alulreprezentált a kortárs magyar prózában.


CsendletSarkannyalBorito


Mit gondolsz a fiatal írószervezetek szerepéről a kortárs fiatal prózában és lírában?

A fiatal írókkal foglalkozó írószervezeteknek, a JAK-nak (József Attila Kör – a szerk.) és a FISZ-nek (Fiatal Írók Szövetsége – a szerk.) jelentős szerepük van a pályakezdés szempontjából, ugyanis sokan rajtuk keresztül kerülnek először kapcsolatba az irodalmi élttel. Ez persze nagy felelősséget is jelent. Ezt akkor volt alkalmam személyesen is megtapasztalni, amikor tavaly egy éven át a Független Mentorhálózat tagjaként két pályakezdő írónak az irodalmi szocializációjában is közreműködtem.


Tudnál mesélni a mentoráltakkal való munkádról?

Nem gondolom, hogy bárkit is meg lehetne tanítani irodalmat írni, abban azonban lehet tanácsot adni, hogy hogyan csiszolja, fejlessze tovább a szerző a szövegeit. Sokszor egészen banális gyakorlati tanácsokkal is sokat lehet segíteni. (Például: milyen lapokhoz érdemes még publikálatlan szerzőként fordulni, hogyan fogalmazzunk meg egy szerkesztőnek szóló levelet stb.) Az is rendkívül fontos, hogy a pályakezdők megismerkedjenek egymással, inspirálják és ösztönözzék egymást.


Mondanál pár hasznos, de nem személyre szóló tanácsot az olvasónak, akik esetleg publikálásra adnák a fejük?

A legfontosabb, hogy a pályakezdők előbb olvassanak rendszeresen irodalmi lapokat, tájékozódjanak és olyan folyóiratoknak küldjék el írásaikat, amelyeket maguk is szívesen olvasnak. Semmiképp nem szabad úgy hozzáállni, hogy mindegy hogy hol, csak közöljék őket. Ami a szerkesztőségeknek írt leveleket illeti, nyilván nincs egy kötelező recept. Szerkesztői tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy jó minél rövidebben és világosabban fogalmazni, az ember legyen udvarias, de ne túlságosan behízelgő, és semmiképp se mesélje el a fél életét, sem pedig azt, hogy a csatolt szövegekkel pontosan, mit is akart kifejezni. Bízni kell benne, hogy egy jó szöveg tényleg önmagáért beszél.


Mi lehet gátja és mi segítője egy pályakezdőnek?

A fiatalokkal foglalkozó írószervezetek sokat segíthetnek abban, hogy a pályakezdők egy közösség részévé váljanak, tájékozottak legyenek, tisztában legyenek a lehetőségeikkel. A JAK és a FISZ például rendszeresen szervez mindenki számára nyitott líra-és prózaszemináriumokat, ezek jó alkalmak az első lépések megtételéhez. A pályakezdésben az lehet az egyik akadály, ha valaki nem tudja felmérni szövegei minőségét (alulértékeli vagy túlértékeli őket). Tapasztalataim szerint sokszor bizonyos téves elképzelések is akadályozhatják a pályakezdést: például, ha túlmisztifikáljuk a tehetséget, és alulbecsüljük a rendszeres munkát; vagy ha azt képzeljük, hogy az irodalmi élet a kiváltságosok közege, ahová nagyon nehéz bekerülni. Szóval, lényegében azt gondolom, hogy leginkább saját magunkat akadályozhatjuk.


Te még ugyanezekkel a problémákkal küzdesz, vagy az indulás után átalakulnak ezek a kérdések?

Amiket felsoroltam valóban az én saját kezdeti aggodalmaim, és több pályakezdővel találkoztam, akik ilyesmikkel gyötörték magukat. Ez teljesen érthető, de idővel elmúlik. Persze, az aggódást nem lehet megúszni, csak már más okokat talál magának az ember: például, hogy legközelebb is képes lesz-e az előzőhöz hasonló színvonalú szöveget írni.


Kik a mentoráltjaid?

Mindkét mentoráltamra nagyon büszke vagyok, bár két különböző ízlésű és hozzáállású alkotót sikerült választanom a beküldött szövegek alapján. Balogh Virág Katalint már kiforrott nyelvezetű alkotóként ismertem meg. Novelláiban egy erőteljes és érzékletes hang szólal meg, amely főként a magány és a beilleszkedési kísérletek témakörét járja körül gyerek, kamasz és felnőtt perspektívából. Ő egy egész kötetre való novellával érkezett hozzám, ezeket csiszoltuk közösen hétről hétre. A kéziratát nemrég elfogadták a Jak-füzetek sorozatszerkesztői és pályáztak is a könyv kiadására, ami nagy öröm mindkettőnk számára. Holt Lenszkij, a másik mentoráltam egy fiatal, kirobbanóan tehetséges alkotó. Merész, gyakran meghökkentő nyelven írt verseit és kisprózáit a groteszk, az abszurd és a szürreális dimenziók iránti fogékonyság jellemzi. Vele odáig jutottunk, hogy elkezdett rendszeresen publikálni (A Kalligram, a Kulter.hu és a Műút fogadta el eddig az írásait), és fellépett a tavalyi JAK-táborban egy Nemes Z. Márióval közösen létrehozott noise poetry performanszban.


Látsz valamilyen, új (tendenciózus) hangot, meghatározó formát vagy bármit, amelyben a most indulók mások? Van ilyen, vagy pont a diverzitás és a párhuzamosság határozza meg a kortárs irodalmat?

A legszembetűnőbbnek a disztópia műfajának egyre erőteljesebb térnyerését tartom, például Molnár T. Eszter, Tótth Benedek, Potozky László prózája révén. Ugyanakkor többen írnak a kortárs jelenben játszódó, mindennapi helyzetekből kiinduló szövegeket. Két olyan könyvet is olvastam az utóbbi időben, amely ide sorolható (Berta Ádám: Haramiák; Szőllősi Mátyás: Váltóáram). Nagyon kíváncsi vagyok Mán-Várhegyi Réka Mágneshegy című, a könyvhétre megjelent első regényére, amely ugyancsak ehhez az irányvonalhoz köthető.


 

Térjünk át a kötetre! A Csendélet sárkánnyal szinte mozaikszerű novellák sorozata, amely, ahogy mondtad is, egy kortárs trendbe sorolható, talán, legfőképp, de nem kizárólagosan a témája révén. Amikor olvastam, úgy éreztem, hogy a mikroforma tudatos döntés nálad – az emlékezés szerkezetét mintázza. Talán az sem véletlen, hogy a szöveg abba a gyermekkorba vezet, amikor még nem választható ketté egyértelműen a reális esemény a mesék és a képzelet világától.

Jól látod, ezt a mozaikszerűen építkező nagyon rövid prózaformával kifejezetten a gyermekkorra való emlékezés mintázatait akartam érzékeltetni. A könyv befejezése óta több szövegtípussal is kísérletezem, ilyenek például a város-élményeket feldolgozó novellák, amelyek már a kötetben is szerepelnek. Ezek áradó, belső monológszerű szövegek, amelyek az utcán bolyongás ritmusára íródtak, és ennek megfelelően hosszabbak is. Írtam azóta disztópikus pamfletet és horror-parafrázist is. A legvalószínűbb azonban, hogy vissza fogok térni a család problematikához, csak most már felnőtt szemszögből közelítem meg a kérdést. Jelenleg az a szerepcsere foglalkozat, amikor az idős szülő gyerekként kezd viszonyulni saját gyerekeihez.


A nyelv alakítására, hajlítására való igény, képesség és a gyerek-szempont hogyan függ össze? Továbbviszed a kötet témájából fakadó nyelvalaktó beszédmódot, vagy ez ennek a kötetnek a szerves része marad, és itt is marad, ebben a kötetben?

Ezt a beszédmódot kifejezetten a gyerekperspektíva érvényesítése céljából alakítottam ki. Ehhez bizonyos korlátozó szabályokat állítottam fel magamnak. Például, hogy a helyzeteket sosem szabad minősíteni, a szereplő gondolataira érzéseire a környezetének és belső fizikai folyamatainak leírása alapján lehet következtetni. Leegyszerűsítve azt mondanám, hogy igyekeztem a maximumot kihozni a leírásból. A következő könyvről annyit biztosan tudok, hogy nem gyerek perspektívából íródik majd, és hogy többféle beszédmóddal is szeretnék majd kísérletezni. Ehhez nyilván az új témának és szemszögnek megfelelő nyelvet/nyelveket kell majd felépítenem.


A naiv elbeszélő hálás elbeszélő: mit gondolsz erről?

Azt hiszem, azért szokták ezt mondani, mert úgy tűnhet, hogy bizonyos dolgokat meg lehet úszni egy naiv elbeszélővel. Például nem derül ki, hogy a szerző valójában mit gondol, az sem derül ki, hogy csak egy kicsit okosabb az ő naiv elbeszélőjénél vagy jóval többet tud a megjelenített világról. Olyan véleményt is hallottam, hogy azért írnak sokan gyerekperspektívából a diktatúráról, mert így könnyebb a szereplőt áldozatnak tekinteni, hiszen nem merül fel a bűnrészesség kérdése. A leginkább rosszmájú verzió szerint azért előnyös naiv elbeszélőt választani, mert az olvasók könnyen megkedvelik, mivelhogy ettől jónak érezhetik magukat. Szerintem legalább annyi buktatója van a gyerekperspektíva érvényesítésének, mint ahány előnye. Ha ezt választja egy író, sok szempontból korlátozza is magát.


Beszéljünk a te elbeszélődről!

Az én elbeszélőm nem naiv: itt egy felnőtt emlékezik, akinek az a célja, hogy minél pontosabban felidézze hogyan élt át bizonyos dolgokat gyerekként. Nyelvezete nem gyereknyelv, csapán próbál belehelyezkedni egy gyerek látásmódjába. Egyébként nem tekinti magát áldozatnak, éppen az a megrendítő, hogy mindennapinak és normálisnak tartja mindazt, ami vele történt. Én azért választottam ezt a perspektívát, mert történetesen gyerek voltam a diktatúrában. A személyes tapasztalataimat igyekeztem kitágítani anélkül, hogy didaktikus vagy érzelgős lenne az elbeszélő.


Tudnál szólni pár szót a kötet borítójáról?

A borítót Nádler László tervezte Győrffy László kerámiaszobra alapján. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy választhattam, mi legyen a borítón. Úgy gondoltam, hogy ez a figura több szempontból rokonítható a könyv novelláinak világával. Ha messziről nézzük, a kellemes pasztellszínek miatt akár azt is hihetjük, hogy egy gyerekkönyv borítója, ha azonban közelebb megyünk, már egy groteszk szörnyfigurát látunk, a tág értelemben vett sárkánymetafora egy lehetséges leképezését.


Miért Csendélet sárkánnyal a könyv címe?

A cím egyrészt utal a képzőművészeti műfajra, mert a legtöbb novella valamilyen erőteljes képi motívum köré szerveződik, másrészt a főszereplő is a csendes megfigyelő pozíciójába helyezkedik, vagyis sokkal inkább elszenvedője, mintsem alakítója a történéseknek. A sárkány pedig mindannak a metaforája, ami homályos fenyegetésként érzékelhető egy gyerek perspektívájából.


Hutvágner Éva

Gadrenia1

2018.12.15

A bukaresti Odeon Színház, a világ egyik legjelentősebb színháza idén állította színpadra Elzbieta Chowaniecz kortárs lengyel szerzőnő Gardénia című darabját Balázs Zoltán rendezésében. Ezt mutatják be ma Tunézia fővárosában, a 20. tuniszi színházi napokon, az afrikai-arab régió egyik legjelentősebb nemzetközi színházi fesztiválján.

Adveti_kalendarium
2018.12.15

Ebben az évben remek téli és karácsonyi kötetekkel készültek a kiadók az óvodás korosztálynak. A megajándékozni kívánt gyermek személyiségétől függően választhatunk a vicces, könnyed történetek vagy meghitt, összebújós mesék közül is. Hat kötetet ajánlunk.

BIDF_R

2018.12.15

Meztelen valóság a filmvásznon a szlogenje a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválnak (BIDF), amelyet január 28. és február 3. között ötödik alkalommal rendeznek meg a Cinema City Aréna moziban. A kreatív dokumentumfilmek a 21. század embereiről szólnak, sokrétűek, és sokszor tabutémákat is érintenek.

1,51 millió euróért (490 millió forint) kelt egy Marcel Proust-mű első kiadása Pierre Bergé francia üzletember legendás könyvtárának árverésén pénteken Párizsban. Ez a legnagyobb összeg a világon, amelyet franciául írt eredeti mű egy példányáért valaha árverésen adtak. Marcel Proust (1871-1922) Az eltűnt idő nyomában című, hétkötetes regényfolyamának első könyve, a Swann eredeti, japán papírra nyomott kiadásának ez az egyes számot viselő példánya, melyet az író barátjának, Lucien Daudet-nek ajándékozott 1913 végén.

A Plácido Domingo által alapított Operalia nemzetközi tehetségkutató verseny mintegy ezer résztvevője közül kiválasztott 40 énekes július 21. és 26. között a prágai Nemzeti Színház történelmi épületének színpadán méri össze tudását. A zenei kíséretet az opera zenekara biztosítja Plácido Domingo vezényletével. A negyven résztvevő először három selejtező körben mérkőzik meg egymással, közülük tízen jutnak be a döntőbe, ahol öt kategóriában fogják értékelni az énekeseket. Az Operaliát korábban mások mellett London, Los Angeles, Párizs, Verona, Mexikóváros és Peking látta vendégül.

Az egri minaret világviszonylatban egyedülálló értéket képvisel: ez a legészakibb fekvésű minaret, amely szinte teljes épségében fennmaradt. Állami támogatásból nemcsak a torony újult meg, hanem annak közvetlen környezetét is helyreállították. A beruházás több ütemben valósult meg. A torony ideiglenes megtámasztását, a régészeti feltárásokat és a falkutatást követően először az alapozás megerősítési munkálatai és az alsó burkolókövek cseréje, rekonstrukciója történt meg, majd a felső rész burkolatának javítása, a csúcsdísz és az erkély felújítása következett.

A terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Templomban ad adventi koncertet a Makám együttes december 22-én szombaton Ó, gyönyőrű éj címmel. Az est során Sík Sándor verseire készült dalok is elhangoznak. A zenekarban Krulik Zoltán mellett ezúttal Bede Sári és Magyar Bori (ének), Boros Attila (basszusgitár), Varga Bori (szaxofon), Szabó Árpád (hegedű), Gyulai Csaba (cajon és gadulka) szerepel. Közreműködik az örmény fúvós hangszert, a dudukot megszólaltató Juhász Endre, valamint Bálint Péter, aki az ausztrál őslakosok kürtjén, a didgeridoo-n játszik. A koncertről filmfelvétel készül.

A 100 éve született Alekszandr Szolzsenyicin prófétai erejű írásai a 20. század talán legerőteljesebb irodalmi művei, amelyekkel a szovjet kommunizmus nyomorúságait és szenvedéseit leplezte le. Andrej Kovalcsuk egészalakos bronzszobrát a Nobel-díjas orosz íróról elnevezett moszkvai utcában avatták fel.

Emlékül címmel mutatja be Herczku Ágnes Hozomány – Erdélyi népzene régen és most / Visa című lemezét december 19-én és 20-án a Hagyományok Házában. Az esten közreműködő zenészek és táncosok a folklórt nem ismerő nézőnek is felejthetetlen élményt nyújtanak.

herczku_agnes_visa

A Kodály-módszert általában olyan fogalmakkal társítjuk, mint világhírű, egyedülálló, védett szellemi örökség, és büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország a bölcsője. De tudatában vagyunk-e valójában annak, hogy mekkora kincs birtokában vagyunk? Látjuk-e, miként tekint a világ erre az örökségre?

Örökségi hétvégét tart december 15-16-án a Pro Urbe Civil Európai Fórum Visegrád és Bécs – Építészeti örökségünkről, Közép-Európában címmel. A neves nemzetközi szakértők részvételével zajló konferencián bemutatják azt az online fórumot is, amely az épített örökségről szóló párbeszédnek teremt felületet Európa lakossága számára.

Harmadik Jazzkívánságműsor lemezét készítette el a Sárik Péter Trió. A formáció ezúttal kizárólag magyar pop-rock dalokat dolgozott át, valamennyit Falusi Mariann énekli. Az albumot pénteken mutatják be a MOM Kulturális Központban.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma