728x90px_Csardaskiralyno_Moni_002

2019.07.22

A tudomány és a művészet kapcsolata évszázadok óta inspirálja az alkotókat, az innovációk hatása pedig még sohasem volt ennyire kézzelfogható, mint napjainkban. A szentendrei MANK Galériában kortárs művészek naprakész reakcióiból és kísérletezéseiből nyílt kiállítás, melyről a tárlat kurátoraival, Cserhalmi Luca esztétával és Roskó Mária iparművésszel beszélgettünk. Interjú.

_D0A0078_Copy

A 3D nyomatással készült növények, a lézerpiramisok és az elektromos ékszerek mind olyan kortárs műtárgyak, melyeket a tudomány inspirált és technológiai vívmányok alkalmazásával készültek. Hogyan fedeztétek fel az alkotókat, és hogyan találtátok meg a legizgalmasabb műveket a művészet és a tudomány kapcsolatának bemutatására?

RM: A kiállítás tematikáját már régóta tervezték a MANK Galériában, így mi felkérésre kezdtünk el foglalkoznia témával. A művek kiválasztása pedig teljesen szubjektív volt. Szerettünk volna olyan műveket bemutatni, amik valamilyen anyagkísérleten keresztül foglalkoznak a művészet és a tudomány kapcsolatával.

CS.L.: Igyekeztünk egy minél szélesebb merítést megmutatni a közönségnek ebből a témából. Az alkotókat aszerint válogattuk össze, hogy minél több oldalról tudjuk bemutatni a tudomány és művészet együttállását. A kiválasztott művészekre nem volt nehéz rátalálni, mivel mindegyikőjük életművében fontos és meghatározó a tudománynak és a kísérletezésnek, vagy a technikának a szerepe. Mindemellett hangsúlyos a műtárgyak gondolati vetülete is, mivel a legtöbb filozófiai kutatómunkán alapszik. Számomra az is nagyon izgalmas, hogy a különböző korosztályok hogyan állnak a kérdéshez, és milyen eszközöket használnak. Például Csáji Attila és Mengyán András évtizedek óta a lézer bűvöletében alkot és gondolkodik. A fiatalok közül pedig Vadász Zoltán 3D-ben nyomtat, CT-vel és scannerrel folytat anyagkísérleteket.

_D0A0068_Copy

A különböző szemléletmódok érvényesítése által nagyon sokszínű kiállítás jött létre, melyek között sok multimédiás és audiovizuális mű is helyet kapott.

R.M.: Igen, több, hanggal és képpel, illetve ezek transzformálásával foglalkozó alkotást is láthatunk. Martinkó Márk például egy kamerához rögzített protézis segítségével audio jelből vizuális képet tud készíteni. Az így létrejött képeket kimerevítette és az installáció részeként az átalakított hangot is meg lehet hallgatni.

A másik kiállított alkotásában is ezt a két dolgot köti össze. A dunaújvárosi Vasmű ipari zaját vette fel, ami önmagában szinte szimfonikus zeneként hat. A hangfelvételből pedig kiemelt egy részt, amit egy speciális programmal átalakított. Így három változó mentén, ami az idő, a frekvencia és az amplitúdó, egy végső modellt képzett le. Ez pedig három dimenzióban egy városmodellnek is tekinthető. De láthatunk elektromossággal ötvözött ékszereket is Neuzer Zsófia installációjában, vagy Rajnai Ákos képeit, amelyek a fotó és a festmény mezsgyéjére sorolhatóak.

_D0A9965_Copy

A művek sokfélesége okozott kihívást az installálás során?

CS.L.: Szerintem ez egy hihetetlenül jó kiállítótér, és nagyon jól be tudja fogadni ezt a fajta kiállítást, ami engem nagyon inspirál. A legnagyobb kihívást a fényinstallációkhoz készült sötétítőfülkék kialakítása jelentette.

R.M.: Nagyon sokat ötleteltünk, hogy melyik részén legyen a kiállítótérnek, és hogyan valósítsuk meg őket. E boxok egyikében található Csáji Attila lézergúlája, amelyben három különböző színű lézernyaláb vetül egy speciális hordozóra. Ezenkívül a nagy üveges felületek is sok lehetőséget tartogatnak. Például Bolla Szilvia plexi alapú fotóinstallációja land art-tá vált azáltal, hogy a mű hátterét az ablak mögött meghúzódó kert képezi.

_D0A9943_Copy

Felfedezhető valamilyen közös pont a kiállító alkotók között?

CS.L.: A művészeket a századforduló óta folyamatosan foglalkoztatja a művészet és a tudomány kapcsolata, így természetesen a kortárs művészeket is. A hagyományokból és korábbi eredményekből indulnak ki, de nagyon bátran kísérleteznek. Mindez abból is adódik, hogy a technika napjainkban olyan fejlett és olyan gyorsan változik, hogy erre ők is reagálni szeretnének.

R.M.: Mivel új médiumok állnak rendelkezésükre, ezért használni szeretnék a bennük rejlő lehetőségeket az alkotómunka során. Például korábban, a digitális forradalom előtt az optikai kísérleteket más eszközökkel valósították meg, de Ádám Zsófia az új technikai lehetőségeket kihasználva már a festett és a vetített fény színkeverésével foglalkozik, és ennek eredményeit kutatja. A technikai újdonságok számukra kísérletezési lehetőségeket és kihívásokat is tartogatnak.

_D0A0072_Copy

Milyen volt a közös munka számotokra?

CS. L.: Nekem nagyon izgalmasak voltak Mária szempontjai, mivel ő iparművészeket is szeretett volna bevonni, így még sokszínűbbé vált a koncepció. Szerintem nagyon jól kiegészítettük egymást. Én a válogatás során nagy figyelmet fordítottam arra, hogy ne csak maga a kísérlet vagy a tudományos rész legyen bemutatva, hanem maguk a műtárgyak is érdekesek legyenek, melyek ezek eredményeiből születtek.

R.M.: Az iparművészet széles spektrumának azt a szeletét igyekeztem megmutatni, ami a képzőművészet határterületét képzi. Emellett pedig anyagkísérletekkel foglalkozó műveket kerestem. Kettőnk munkája összefonódott, mivel Luca is hozott ilyen jellegű alkotásokat, melyek számomra is izgalmasak voltak.

_D0A9960_Copy

Milyen tapasztalatokat szereztetek a felkért művészekkel való közös munka során?

R.M.: Nagyon jó tapasztalat volt, hogy mindenki nagy örömmel vállalta a részvételt és lelkes volt a kiállítás szervezése során.

CS: Üdvözölték, hogy egy ilyen tematikájú kiállítást valósítunk meg. Szinte azonnal elkezdtek gondolkodni azon, hogy mivel tehetnék még vagányabbá a tárlatot.

Sipos Tünde

Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

596x90px_Csardaskiralyno_Moni_002

Tolcsvay1_R

2019.08.25

Az augusztus 20-ai rendezvények sokakat vonzanak, így nem árt, ha időben találunk olyan helyet, ahonnan gyönyörködhetünk a tűzijáték látványában anélkül, hogy nagy tömegben kellene feszengenünk. A Budapesti Nyári Fesztivál megoldást kínált erre: akik jegyet váltottak az Új Magyar Rapszódia – Magyar Mise elnevezésű koncertre, a maradandó zenei élmény mellett kényelmes székekben ülve, kivetítőn követhették a szünetben a tűzijátékot.

PMSZ_2

2019.08.25

Rancsó Dezső színművész kapta idén az Agárdy-emlékláncot a Pesti Magyar Színház társulatának szavazatai alapján. Sándor Erzsi portréja.

kavarga_R

2019.08.25

Dmitrij Kavarga a poszthumán művészet emblematikus képviselője: monumentális, ugyanakkor részletgazdag szobrai, kinetikus szerkezetei és interaktív installációi az antropocentrizmus kríziséről szólnak. A szentendrei MűvészetMalomban kiállított műveinek legfontosabb állítása: újra kell gondolnunk az emberi létezés alapvető kérdéseit, különben az emberiség saját magát fogja megsemmisíteni.

A fesztivál október 11. és 13. között a Vajdahunyad vára mögötti parkos területen lesz. A programok közt kvíz- és társasjátékok, mese- és bábelőadások is lesznek, fellép a Kolompos Zenekar, Puskás Peti és a The Biebers, Péter Szabó Szilvia és a Tárkány Művek. A rendezvényen 30 különböző kürtőskalács-készítő standdal várják a látogatókat.

Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező, Cservenyák László, a mátészalkai Szatmári Múzeum igazgatója és Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke kapta meg idén a Tony Curtis-díjat. Az elismeréseket a Fényes Napok rendezvénysorozat keretében adták át a mátészalkai Zsinagógában tartott ünnepi rendezvényen. A tanács programjának fókuszában idén a 73. születésnapját ünneplő Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező állt.

A díjat tavaly hozta létre a Magyar Hollywood Tanács olyan személyiségek elismerésére, akik a filmes hagyományok ápolásáért, a fiatal nemzedékek számára továbbörökítéséért önzetlenül tevékenykednek. A díj átadása szimbolikus is volt, hiszen a helyszín Tony Curtis szüleinek városa, Mátészalka volt.

Ötállomásos erdélyi turnéra indul ősszel Mahó Andrea. A színész-énekes koncertsorozatán neves vendégekkel lép színpadra. Az Azért vannak a jó barátok című turné szeptember 17-én indul Zilahon és október 7-én zárul Brassóban. Repertoáron lesznek dalok a Madách Színházban játszott musicalekből, de lesznek rockdalok, crossoverek is.

Az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó 1 Celsius fokos vízben fekszik, erős örvényeknek és változó tengeri áramlásoknak van kitéve. A roncsot a sókorrózió és a fémevő baktériumok is pusztítják. A legjelentősebb romlás a tisztek lakóhelyének, köztük a kapitány kajütjének a területén fedezhető fel. A rajongók egyik kedvence, a kapitány kádja már az enyészeté lett.

Egy spanyol történész az amszterdami Társadalomtörténeti Nemzetközi Intézetben (IISH) 1939 óta heverő fadobozokban több mint 500, a spanyol polgárháborút megörökítő fotó negatívjára bukkantak. A Nemzeti Munkásszövetség (CNT) 1939 áprilisában csempészte ki Barcelonából az archívumot, amely egy hosszú út után –kitérőkkel Párizsban, valamint Harrogate és Oxford városaiban – 1947-ben érkezett meg az IISH-ba. A dobozokban több mint 500 olyan fotó negatívja lett meg, amelyet a spanyol polgárháború alatt, 1937 és 1938 között készített az akkor még Deutsch Kati néven dolgozó fotós. Spanyolországba érkezve Deutsch a CNT és az Ibériai Anarchista Föderáció (FAI) külső propagandaszolgálatához szegődött.

192x170px_Csardaskiralyno_Moni_002

Az Ostrea peregrina nevű hagyományőrző fesztivál augusztus 31-én lesz. A Vigasságok terén immár negyedik alkalommal sorra kerülő eseményen lesz hosszúkard vívóverseny, páncélos küzdelem és tüzérségi bemutató is.

Ostrea_peregrina

Augusztus 30. és szeptember 3. között rendezik meg Budapesten a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált és Mesterkurzust. A Miranda Liu hegedűművésznő által alapított új fesztivál vendége lesz Georgy Tchaidze orosz zongoraművész, aki először lép fel Magyarországon.

Életre rajzolt múlt címmel történelmi képregényfesztivál és -kiállítás lesz Esztergomban szeptember 7-én.

Péntek este kezdődik a Pannonhalmi Bencés Főapátság háromnapos művészeti fesztiválja, az Arcus Temporum, amelynek kiemelt vendége ezúttal Gidon Kremer hegedűművész. A programsorozat a csend és a spiritualitás köré szerveződik.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma