2017. június 27.
Célzó

_D0A1104_Copy

A pécsi Apolló Moziban mutatták be április 13-án a Szász István rendezésében elkészült, a Szigetvár melletti Szulejmán-sírkomplexum feltárását bemutató, mintegy félórás dokumentumfilmet.

2017.02.17

Gyűjteni bármit lehet: oldtimer autókat, bélyegeket, szalvétákat, hűtőmágneseket, sőt töltőtollakat is. Kovács Zoltán kollekciójának legszebb és ipartörténeti szempontból legérdekesebb darabjait a Nagyházi Galéria és Aukciósházban tekinthetik meg az érdeklődők február 21-ig.

„Köszönjük a maradandó élményt, amelyet ez a szép kiállítás adott nekünk. Méltó folytatója vagy Kovács töltőtollas hagyományának. Sok munka, de gyönyörű gyűjtemény. Apukád büszke lenne rád!” – olvashatjuk Kovács Zoltán töltőtoll- kiállításának vendégkönyvében.


20170215_140146


Kovács Zoltán írószerek iránti szenvedélyét apjától és nagyapjától örökölte. Felmenői működtették ugyanis a PAT-KO-PEN céget, amely 1943-tól készített töltő-, majd golyóstollakat. Nagyapjának, Kovács Józsefnek a Budapest V. kerületi Aulich utcában volt kereskedése, majd 1963-ban a III. kerületi Főtéren egy töltőtoll-árusító és -javító boltot működtetett egészen a ’70-es évek végéig. A második generációs írószerrajongó édesapa, ifj. Kovács József a szentendrei PEVDI írószergyárban dolgozott és konstruktőrként közreműködött az igen népszerű PAX toll gyártásában. Ezen kívül írószergyártó gépek és gyártási folyamatok kialakításában is részt vett. Kovács Zoltán gyűjtő a szakma nemzetközi és hazai történetének, a töltő- és golyóstollak, valamint a töltőceruzák készítésének legjobb és lassan az egyetlen ismerőjének számít Magyarországon. Technikai ismeretei és eddigi tevékenysége alapján személyében az utolsó professzionális töltőtolljavítót, sőt inkább az első tollrestaurátort tisztelhetjük.


20170215_141321


A gyűjtő a családi hagyományról és a kollekcióról így fogalmazott: „Nagypapám kezdte a családi hagyományt, aki nemcsak javított, hanem gyártott is tollakat. Szomszédok voltunk és sűrűn átjártam hozzá a ’90-es évek elején. Mindig beszélt a tollakról, idővel pedig meg is tanította, hogyan kell őket megjavítani. Van egy vitrin, amelyben kiállítottam az általa gyártott tollakat, ceruzákat, golyóstollakat és reklámkiegészítőket. A gyöngyház színű egyedi szettet a nagymamámnak csinálta ajándékba. Egyébként az itt látható összes toll működőképes, mintha most jöttek volna ki a gyárból. Ráadásul minden alkatrészük eredeti.”


20170215_141125


Az Így írtak ők című kiállítás az 1890-től 1960-ig terjedő időszakból, a töltőtollak készítésének virágkoraként értékelhető periódusból származó darabokból mutat be válogatást. A csaknem ezer darabos gyűjtemény bővelkedik márkás gyártmányokban és különlegességekben, de a kiállított darabok kitűnő állapota, igényes helyreállítása a gyűjtő restaurátori tevékenységének minőségéről is sokat elárul. A kollekció a 19. századi mártós tollak világától átvezet bennünket a töltőtollak korai nagy gyártóinak kiemelkedő színvonalú, különleges kivitelezésű ritka darabjaihoz. A tollak és a ceruzák világában kevéssé járatos látogatók valószínűleg nem is sejtik, hogy olyan különleges minőségű, ritka példányok is láthatók a Kovács-gyűjteményben, melyek a műfaj nagyágyúi közé tartoznak. A tárlat igazi időutazás abba az elfeledett világba, ahol nagyapáink míves töltőtollal fogalmazták nagyanyáinknak a szerelmesleveleket, és nem ismerték azt a kifogást, hogy „lemerült a telefonom”.



Jámbor-Miniska Zsejke

Kormos-Valeria_A-vegtelen_foglyai_B1jo

2017.06.26

Ezt vágták a fejükhöz a saját szomszédaik az ’50-es, ’60-as években azoknak, akiket 1945-ben elhurcoltak kényszermunkára a Szovjetunióba. Hogy mit éltek át kint? Erről nem beszélhettek. Hazafelé parancsra ezt kiabálták a vonatból: „Éljen Rákosi, hazahozta a magyar anyákat!” Majd az anya belépett az otthonába, és a kislánya elszaladt előle, mert nem ismerte meg. Nem is csoda. Olyan asszonyok jöttek vissza, akik végignézték társaik halálát.

vszf-fooldali_vagott
2017.06.26
Bár még csak most kezdődött a nyár, a budapesti Thália Színház már az őszi évadnyitó eseményére készül. Idén hatodik alkalommal, szeptember 4. és 10. között rendezik meg ugyanis a Vidéki Színházak Fesztiválját. A hét napos programsorozaton kilenc színház kilenc előadásában, kiváló hazai rendezőkkel a hátuk mögött állnak színpadra a színészek. A mobilokat kérjük kikapcsolni!

24karat_kis

2017.06.26

A Nyitott Műhelyben mutatták be június 22-én a 24 karát – Kortárs költők versei Arany János születésének 200. évfordulójára című kötetet. Az Arany-emlékév keretében megjelenő verseskötet ötletadója Boka László irodalomtörténész, akinek indító gondolata az volt, hogy reflektáljanak kortárs költők Arany János személyére és költészetére – versben.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliom című előadása kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválján. A június 24-ei este megtartott díjátadó ünnepségen életműdíjjal jutalmazták Giricz Attila színművészt, az Újvidéki Színház tagját és Szélyes Ferencet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészét.

Barcelonába érkezik a magyar kortárs tervezőművészetet bemutató Shaping Hungary: Design in the 21st Century című vándorkiállítás július elején. A tárlat a formatervezés magyar törekvéseit olyan alkotásokon keresztül ismerteti meg a nagyközönséggel, mint a Paprikum fűszermalom, az Ivanka betontáska, a Piston rugóhúzó, a Codolagni falitükör, a Zigzag biciklisdoboz.

A Múzeumok Éjszakája rendezvényhez kapcsolódva átadták június 24-én az új helyre költöztetett Aeropark repülőgép múzeumot. Az Aeropark a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér parkolójának bővítése miatt az idén tavasszal költözött át a repülőtéri felüljáró mellé. A Malév életében egykor meghatározó szerepet játszó repülőgép típusok, valamint a speciális repülőtéri járművek exkluzív környezetbe kerültek.

Szent Lászlóról szóló kiállítás nyílt a Múzeumok Éjszakáján a veszprémi Szent Imre piarista és helyőrségi templomban június 24-én a Szent László-emlékévhez kapcsolódóan. Köszöntőjében Márfi Gyula veszprémi érsek az 1077 és 1095 közt uralkodó Szent László alakjáról felidézte: megvolt benne a hősies bátorság és az alázat, emellett szigorú igazságosság és irgalmasság jellemezte uralkodását.

A Kincsem című kalandfilmet fényképező Szatmári Pétert választották az év operatőrének az Aranyszem Operatőr Fesztiválon. A fesztiválon 10 kategóriában 81 film versenyzett, a díjakat június 23-án este adták át a Dover házban, Budapesten. A Legenda-díjat Andor Tamásnak ítélték, aki közvetlen alkotótársa volt többek között Bacsó Péternek, Schiffer Pálnak, Makk Károlynak, Mészáros Mártának és Dobray Györgynek is.

Prince hajdani zenekara, a The New Power Generation (The NPG) lép fel a fesztivál zárónapján, július 15-én a Veszprém Arénában a „Celebrating Prince” turné keretében. Ezzel a bejelentéssel teljessé vált a prémium zenei fesztivál idei fellépőinek névsora a nagyszínpadon.

NPG_final_logo_with_Purple_background

Másfél év Föld körüli keringés után visszatér Budapestre a világ legnagyobb utazó „űr-gyűjteménye”, a NASA és az űrrepülés történetét feldolgozó Gateway to Space kiállítás. Az emberiség legnagyobb kalandját végig kísérő expó július 1-jétől szeptember 11-éig látogatható a Millenárison, ezúttal azonban nagyobb interaktív teret és több játékot kínálva a látogatóknak.

Egyebek mellett Ábrahám Pál-, Eisemann Mihály-, Fényes Szabolcs-, Seress Rezső-dallamok és Békeffy István-, G.Dénes György-, Kellér Dezső-, illetve Nóti Károly-szövegek kerülnek terítékre az Astoria CoolTúra sorozat következő rendezvényén. Mindez június 15-én a Danubius Hotel Astoria éttermében, amely ezúttal egy múltszázad eleji kaszinó miliőjét idézi, ahol a történet két szereplője a kor nagy filmslágerein keresztül bonyolítja reménytelen, kusza, ábrándos szívügyeit.

Megjelent a 25. Telekom VOLT Fesztivál CD-je exkluzív dalokkal és számos, örök érvényű slágerrel, amelyek az elmúlt éveket idézik fel. Kizárólag ezen az albumon hallható a VOLT Allstars + Zävodi Jelszó: LOVE című dala, amelyet Demjén Ferenc tiszteletére hazai sztárok adnak elő, és a fesztivál himnusza, amelyet a Punnany Massif jegyez.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma