2014.01.23
Zabolai Margit Eszter

A békéscsabai Jókai Színház kulisszái mögé vezette a Kultúra.hu kameráját Tege Antal színművész, aki a társulat hazai és nemzetközi díjai mellett, megmutatta a teátrum különleges játszóterét, az Ibsen Stúdiószínházat is. A művész elmondta: az idei 11 bemutató felén már túl vannak, köztük a mai zenékkel fűszerezett Toldi premierjén.

_mg_4193_2A békéscsabai színház társulatának hazai és nemzetközi díjai mellett a különleges játszóhelyet, a 120 férőhelyes Ibsen Stúdiószínházat is megmutatta kameránknak Tege Antal, a teátrum színművésze, aki elmondta: a terem, falait elhúzva nyári színházzá is átalakítható.


A művész emellett az idei évad bemutatóiról is mesélt: a 11 premier felén már túl vannak, köztük például a Toldi bemutatóján, amelyet ott jártunkkor is épp játszottak.

„Egy elbeszélő költeményről van szó, amelyet nehéz a mába elhozni, éppen ezért próbáltuk a zene irányából közelebb hozni az ifjúsághoz” – magyarázta Tege Antal, miért csendülnek fel az előadásban többek között a Balkán Fanatik, a Magna Cum Laude, valamint a Kerekes Band zenéi.


A színész hangsúlyozta: a színháznak nem feladata felvenni a versenyt a filmmel, de hősökre szükség van, és ha egy másik oldalát meg tudják mutatni a hősiességnek – amelynek része a szeretet a becsület, a családhoz való viszony - akkor elérik a céljukat.


Az előadásról, a különleges díszletről videónkban részletesen is hallhat.

Kulcsszavak:

V4-banner

a_rajnai_sellok

2018.02.17

Jacques Offenbach első operája, A rajnai sellők február 24-étől látható az Erkel Színházban Anger Ferenc rendezésében. A közelmúltban felfedezett műben egy szerelmespár története háború és béke, vonzalmak és konfliktusok, a transzcendens és a profán világ ellentétei közepette bontakozik ki. A produkcióban többek között olyan kiváló művészek lépnek fel, mint László Boldizsár és Boncsér Gergely.

rafael_herman_9251_preview

2018.02.17

Az éjszaka világát mutatják be Rafael Y. Herman képei, melyekből február 15-én nyílt kiállítás a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban. Az izraeli születésű fotóművész nem csak az éjszaka fényének látható erejét akarja megmutatni, hanem rávilágít arra is, hogy bár az éjszakai táj a közelünkben van, annak valósága számunkra mégsem létezik.

_D0A8457_Copy

2018.02.16

„Nem sok fiatalember mondhatja el magáról, hogy a világ legszebb hídját kapta örökségül az édesapjától” – mesélte Fazekas János, a Lánchíd hídmestere. De mi is pontosan egy hídmester feladata, és hogyan válhat egy ilyen különleges szakma hivatássá? Többek között erről beszélgettünk Fazekas Jánossal, akinek nemcsak a foglalkozása, de az élete is különleges.

Az egyik legnépszerűbb amerikai metalcore csapat, a Killswitch Engage ad koncertet június 16-án a fővárosi Akvárium Klubban. A zenekar 2008 és 2016 után harmadszor fog fellépni Budapesten. Az amerikai heavy metál újhullámos képviselőjeként számon tartott Killswitch Engage több mint négymillió albumot adott el eddig csak az Egyesült Államokban.

A Raffaello festette Esterházy Madonna a főszereplője a római Barberini-képtárban április 8-áig látható kiállításnak, amelyen a festményhez készített vázlatrajz másolata, valamint Raffaello-utánzók munkái kísérik a Szépművészeti Múzeumból kölcsönkért alkotást. Az Esterházy Madonnát legutóbb 2014 végén mutatták be Olaszországban, Milánóban.

Megzenésítették Schiller Ármány és szerelem című drámáját. A rockzenés játékot február 24-én mutatják be a Soproni Petőfi Színházban. Az átdolgozás zenéjét Papp Gyula, dalszövegeit Demjén Ferenc írta. A történet egy színtársulatról szól, a tagok pedig éppen az Ármány és szerelem előadását próbálják.

Hetvennyolc éves korában elhunyt Varsóban Antoni Krauze neves lengyel filmrendező és forgatókönyvíró. A nemzetközi filmdíjakkal is kitüntetett Antoni Krauze több tucat film rendezője volt, a legismertebbek közülük a Magyarországon is bemutatott Fekete csütörtök (2011) és a Szmolenszk (2016) című alkotások.

Közös standdal jelennek meg a visegrádi országok, Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia a Brüsszeli Könyvvásáron, amelyet február 22. és 25. között rendeznek meg. „Mindegyik V4-ország mintegy negyven kötetet és két írót hoz, nekünk két extra meghívottunk is lesz. A közös stand magyar kezdeményezésre jött létre, hiszen Magyarország az együttműködési forma soros elnöke ebben a félévben” – mondta Villegas-Vitézy Zsófia, a Balassi Intézet keretében működő brüsszeli magyar kulturális intézet igazgatója az M1 aktuális csatorna február 16-ai reggeli műsorában.

A Visegrádi Együttműködés aláírásának évfordulóját ünnepli a V4 Karnevál február 11-én, vasárnap. Ebből az alkalomból zsonglőrök, utcaszínházak, táncosok, zenészek, kézműves műhely, esti fényfestés és tűzijáték várják az érdeklődőket a Várkert Bazárban és környékén. A karneváli hangulat mellett Caramel, Lajkó Félix és az Óperentzia, a Balkan Fanatik, a Kerekes Band és a Kolompos Együttes koncertje szórakoztatja majd a vendégeket.

01

Három kategóriában – legjobb nagy klub, legjobb koncerthelyszín, legjobb melegbarát hely – jelölték idén a főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelyét, az Akvárium Klubot a Budapest Nightlife Awardson. A lassan egyéves VOLT Lokál is bekerült a versenybe: a „legjobb kis klub” címért küzd majd meg. A szavazás február 22-ig tart; voksolj Te is az Akváriumra ITT!

Ismét ősbemutatót tart a Rózsavölgyi Szalon: 2018. február 20-án mutatják be Tóth Krisztina Babérkoszorú-díjas költő, író Pokémon go című darabját, amelyet a Szalon felkérésére írt. Az előadás rendezője Csizmadia Tibor. Szereplők: Debreczeny Csaba, Bozó Andrea, Hunyadi Máté e.h., Tímár Éva, Ladányi Júlia e.h. és Sztarenki Pál.

Kiváló fiatal énekesek jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba, amely a Kodály-emlékév egyik 2018-ra áthúzódó nagyszabású eseménye a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete szervezésében. A kórus a július végi egyhetes felkészítő kurzus után öt koncertből álló turnéra indul, amelynek lesznek határon túli helyszínei is.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma