2017. augusztus 19.
Célzó

14192141_1404025222945113_3396994294880411257_n

1566. szeptember 7. Fiatalok és idősek számára egyaránt ismerős az évszám akár a törifüzetből, akár Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzából. Most, július 18-án a romániai Vajdahunyad váránál, a Dévai Operafesztiválon kel életre a történet Zrínyi Miklós hadvezérrel a főszerepben. Moravetz Leventével, a Zrínyi 1566 című darab író-rendezőjével beszélgettünk.
2017.08.04
Wéber Anikó

„Arról, hogy több ezer nőt hurcoltak el 1945-ben kényszermunkára a Szovjetunióba, nem tudott a magyar közgondolkodás. Titok volt. A túlélőket se fogadták itthon tárt karokkal. Inkább bűntudatot, szégyent ébresztettek bennük, mintha valóban elkövettek volna valamit” – mesélte nekünk Kormos Valéria, aki könyvében az áldozatokat szólaltatta meg. Hogyan kezdtek új életet itthon, akik megmenekültek? Erről beszélgettünk az íróval.

Kormos Valéria író, publicista A végtelen foglyai – Magyar nők szovjet fogságban, 19451947 című könyvében ítélkezés nélkül, ám nagyon is érzékletesen mutatja be a túlélők beszámolói alapján, milyen volt az a világ, melyet elképzelni szinte lehetetlen az itthoniaknak, különösen a mai, fiatal generációknak. A szenvedésről, a tragédiákról, de a szépről: szerelemről, gyermekáldásról is mesél a kötet. Megtudjuk, hogyan keltek útra és mi várta a gulágbolygón azokat, akiket 1945 telén több ezer társukkal együtt hurcoltak el Magyarországról, főként német hangzású nevük miatt. „A Donyec-medence szénbányái, Baskíria olajmezői, Grúzia érchasznosítása szívta el életerejüket, a lágerélet roncsolta emberi mivoltukat. Számokkal jelölték őket, így volt némi reményük arra, hogy ha ott halnak meg, valamilyen lajstromban csak lesz nyomuk. Az útközben elveszítetteknek ennyi sem jutott” – olvasható a könyv előszavában. A történetek pedig nem érnek véget azzal sem, hogy a túlélők 1947-ben hazajöhettek: hiszen itthon újabb nehézségekkel kellett szembenézniük a vagonokról leszálló, meggyötört nőknek.

 

_MG_0829
Kormos Valéria


„Él az a tévhit, hogy itthon tárt karokkal fogadták a hazaérkezőket. Csakhogy ez nem így volt. A szűk családi körön kívül nem várták örömmel sem a német koncentrációs táborból, se az orosz lágerekből szabadultakat. A közösségek – akár a kollégákra gondolunk a munkahelyen, akár a szomszédokra a falvakban, városi lakóházakban – nem akartak tudni arról, mit éltek át az áldozatok” – magyarázza Kormos Valéria. A túlélőknek azonban nemcsak ezért volt nehéz új életet kezdeniük, hanem azért is, mert hazaérve megváltozott társadalmi környezethez kellett alkalmazkodniuk.

 

„Az elhurcoltak két évig izolálva éltek, távol a hazájuktól. Alig tudták, mi zajlik Magyarországon, csak a fogság második évében kaphattak leveleket otthonról, és úgy jöttek vissza, hogy nem tudták, mire számíthatnak.


Már a vonaton figyelmeztették őket, hogy arról, amit átéltek, hallgatniuk kell, és csak szépet, jót mondhatnak a kint töltött évekről. A legnagyobb lelki terhet azonban az okozta, hogy itthon igyekeztek bennük bűntudatot és szégyent ébreszteni. Mintha valóban elkövettek volna valamit, és azért kerültek volna a Szovjetunióba munkatáborokba.


A közösség pedig el is hitte ezt, mert az emberek inkább hárítanak, hogy ne kelljen azonosulni az áldozattal. Könnyebb volt azzal magyarázni a tragédiákat, hogy biztosan bűnösöket vittek el. Nem csoda, hogy amikor végre a rendszerváltás közeledtével megszólalhattak nekem az áldozatok, és elmesélhették, mit éltek át, akkor fél évszázad lelki terhei szabadultak fel” – meséli az írónő, akit a Nők Lapja munkatársaként kerestek meg azzal, foglalkozzon az elhurcoltak történetével.

 

3-1
Propagandakép a lágerből


„Az emberek az 1986–87-es évek környékén már érezték, hogy változás lesz. Jelentkezett nálam egy 70 év körüli férfi Rakamazról, és azt kérte, írjam meg a faluból és a környező településekről elvittek hányattatásait. Amikor először lementem hozzájuk, összegyűltek egy háznál tízen-huszan, és mindenki elkezdte mesélni az élményeit. Egymás szavába vágtak, sírtak, emlékeztek. Ez az alkalom csak a kezdete lehetett a munkának, amely során megismerkedtem a túlélőkkel. A bizalmukba avattak, átadtak nekem személyes tárgyakat, fényképeket, és a témából készült egy sorozat a Nők Lapjába, amely 40 oldalnyit tett ki” – idézi fel Kormos Valéria.

 

Az első publikációk után hatalmas levéltömeg zúdult a szerzőre, aki további történeteket tudott meg az áldozatoktól. A munkából először 2001-ben jelent meg könyv A végtelen foglyai címmel a Kairosz Kiadó és a XX. Század Intézet gondozásában. Majd a 2017-es kötet új történetekkel kiegészítve a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványnál látott napvilágot. „Újra felkerestem három túlélőt azok közül, akikkel még az első kötet kapcsán találkoztam” – meséli a szerző, aki a 2017-es könyv előszavában így fogalmaz: „Különleges ajándék, hogy ennyi idő múltán ismét rácsodálkozhattam azokra, akik megmenekültek. Beszélhettünk arról, hogyan lehetett a rabságban szerelemről ábrándozni, máig hűséges társat találni. Megható volt látni a szeretetet, a megbecsültséget, gyermekeiket és az unokákat. Amit ők a gulágbolygón átéltek, az utódoknak meseszerű múlt.” Mégis: amit ott kint tapasztaltak, az beépült a családi „történelembe”. Van olyan unoka, aki nagymamája történetéből írta egyetemi dolgozatát. „Az egyik fejezetben pedig egy fiatal lányt ismerünk meg, aki a lágerben találja meg élete párját. A szerelemnek Grúziában gyümölcse is fogan, így a lány áldott állapotban érkezik haza, és itthon várja meg párját, akivel később összeházasodnak. Ezt a történetet a nagyszülőknek minden családi ünnep alkalmával el kellett mesélniük a rokonságnak” – mondja az író, majd hozzáteszi: máig felkeresik újabb történetekkel az áldozatok leszármazottai.

 

2-5
Réti Béla és Réti Béláné


„Még most is vannak olyan felszakadó sebek, melyeket korábban titok fedett. A könyvhéten egy fiatal lány mesélte el, hogy ő csak most tudta meg: a nagymamáját is elhurcolták. Egy másik unoka pedig arról beszélt nekem, hogy az ő nagyszülője a halálos ágyán mondta el, hogy a fia akkor fogant, amikor az oroszok bejöttek az országba, és tömegesen erőszakolták meg a nőket. Ezekre az eltitkolt múltbéli eseményekre is visszavezethetőek bizonyos családi problémák. A nyugat-európai országokban nem kellett ennyi ideig hallgatni arról, ha ilyesmi történt.


Azonban ha lehetett, akkor se szívesen meséltek az áldozatok arról, hogy olyan megalázott helyzetbe kerültek, melyben elveszítették saját emberi mivoltukat, múltjukat. Ha valakit egy név nélküli, embertelen létbe kényszerítenek, majd megmenekül, és új életet szeretne kezdeni, akkor ezeket a pokoli emlékeket még mélyebbre kell temetnie, hogy tovább tudjon lépni.


Ezeket az elfojtott tragédiákat ma már csak könyv formájában lehet átadni az utókornak. Kell, hogy legyen valahol lenyomatuk a történeteknek, mert már az én hőseim közül is sokan elmentek” – magyarázza Kormos Valéria.

 

„Azért is fontos erről a témáról beszélni, írni, mert arról, hogy több ezer nőt hurcoltak el 1945-ben kényszermunkára a Szovjetunióba, nem tudott a magyar közgondolkodás. Titok volt. Ők civil, polgári lakosok voltak, akiket jogcím nélkül, ártatlanul hurcoltak el. Csellel, hazugsággal vitték a 17 éves lányokat, asszonyokat, többgyerekes anyákat, kismamákat több évi kényszermunkára. Ezt azonban titokban tartották, és azt, hogy később sem tudtak vele elszámolni, jól mutatja néhány válaszlevél a Kádár Titkárságtól. Ide fordultak a kis emberek a panaszaikkal, sérelmeikkel. Sok asszony 50 forintos nyugdíjkiegészítésért könyörgött, mert az a két év, amíg kényszermunkán volt, kiesett az életéből és a nyugdíjából. A Kádár Titkárságnál azonban nem ismerték el ezt a két évet. Azt írták vissza: Magyarországnak női katonája nem volt. Azaz női hadifoglyok sem létezhettek, és így nem dolgozhattak nők a Szovjetunióban kényszermunkán. Pedig az anyák, a fiatal nők elhurcolása a II. világháború után – amikor a népesség amúgy is megfogyatkozott – még inkább megcsonkította a magyar családszerkezetet.


Rengeteg árva maradt utánuk. A legnagyobb halálozás az odavezető vonatúton volt 1945-ben. Az éhezés, a hideg, a lelki megrázkódtatás sokakat elvitt. A hatalmas gyűjtőtábárokban szintén iszonyú körülmények uralkodtak, többezres hodályokban mindenféle higiéniai felszerelés nélkül szállásolták el a foglyokat. Aki ezt túlélte, már volt esélye arra, hogy megmarad.


Persze, csak akkor, ha szerencsés, és nem omlik rá a bánya, nem dől rá a csille, ha vannak ismerősei a faluból, akik segítik” – mondja a szerző, aki olyan történetet is megoszt velünk, amely nem került be a könyvbe.

 

3-2
Még a háború előtt, négy lány Rakamazról


„Nemrég mesélte nekem egy most 97 éves asszony, hogy nem is a rabság évei maradtak meg benne legszörnyűbb emlékként, hanem a falubeliek árulása. Ő ugyanis meg akart szökni fiatal lányként a rakamazi gyűjtőtáborból, és ott állt a közelében egy nő, hatalmas fekete kendőben. Mondta neki a kislány, hogy ki tud bújni egy résen, és ha a néni betakarja, akkor észrevétlenül el tud menekülni. Erre azonban azt mondta a nő: nem takarlak be, az én lányom is bent van, maradj te is ott. Végül mégis sikerült kiszöknie a lánynak, és befutott egy falubéli ház nyitott ajtaján. Beszalad a konyhába az asztal alá, és kérte a házigazdától, hogy rejtsék el. A házigazda azonban elment a policokért, akik kirángatták a kislányt, és a falubeliek szeme láttára ostorral hajtották vissza a gyűjtőtáborba. Ezt még a lágernél is rosszabbként élte meg a fiatal nő” – mondja Kormos Valéria, aki a könyv előszavában is megjegyzi: „mindig foglalkoztatott, honnan és miből táplálkozik a kiszolgáltatottakban, a megalázottakban rejlő erő. Hogyan lehet terrorban, diktatúrák présében lényünket megőrizni, összetörten is hinni, újrakezdeni?” Mi is megkérdeztük, sikerült-e ezt kiderítenie.

 

„Csodálatos, hogy ezekben az asszonyokban mennyi életerő, mennyi küzdés és akarat lakozott, hiszen amikor hazajöttek, akkor ők is családot alapítottak, gyerekeket szültek és neveltek fel.


Volt, aki tudatosan olyan emberhez ment, aki átélte mindazt, amit ő is, így nem kellett magyarázkodni, titkolózni előtte. Különleges, színes életet éltek, és még a Kádár-korszakban is kiharcolták a helyüket, hogy tudjanak boldogulni, és valami szép legyen az életükben. A megpróbáltatások miatt megtanulták az életet, az otthonukat értékelni. Többen is voltak, akiknek ismerőseik ajánlották, menjenek utánuk külföldre, de ők annak ellenére is ragaszkodtak a hazához, hogy saját honfitársaik is elárulták őket” – idézi fel Kormos Valéria.

 

31
Réti Béla és Réti Béláné


„Csak a mi fajtánk tud így ragaszkodni a hazájához. Akit egyszer hontalanná, rabszolgává tettek. Amikor visszatérhettem, esküvel fogadtam, otthonomtól többé végleg el nem válok. És jöhetett akármilyen felemás, hazug világ, a fogadalmam senki és semmi nem tudta kikezdeni” – olvashatók a könyvben Réti Béla szavai. Őt és feleségét hívták külföldre 1956-ban, később pedig repülőjegyet küldtek nekik Amerikából, mégis mind a kétszer nemet mondtak.

 

„Az áldozatokban nem maradt gyűlölet, és bár emlékeztek a gonoszságra és az árulásra, azt is megjegyezték, ha valaki segítő kezet nyújtott nekik. Van például a könyvben egy történet, amelyben elszökik a lány egy rokonával a lágerből, és bolyonganak az idegenben. Éhen halnának, ha nem segítenének nekik a szintén csont és bőr orosz lakosok, akik kenyeret adnak nekik” – idézi a könyvből Kormos Valéria, majd hozzáteszi: „ahogy az is gyönyörű történet, amikor egy falubeli orosz fiú szerelmes lesz a táborban fogvatartott magyar lányba, és sodor neki egy papírrózsát, melyet átad a drótkerítésen. Én még a 2000-es évek környékén megkerestem az azóta nagymamává vált asszonyt, aki elővette nekem a papírrózsát. Fél évszázadon át őrizte a virágot. Ebből is látszik: a túlélők igyekeztek a mélységes szörnyűségben a jót, a szépet is megtalálni.”

 

vegtelen_foglyai_konyv_latvany


Arról, milyen volt az áldozatok élete a Szovjetunióban, korábbi CIKKÜNKBEN lehet olvasni.



Wéber Anikó

kad2017

tokaj19x

2017.08.19

A szőlő tudja, hogy milyen fontos a termőhely és a pincészet. A szó termőhelye az agy, a szív, a múlt, pincészete a kiadók és az irodalmi műhelyek. Ez a négy nap a szó útját szerette volna segíteni. Hosszú ez az út, nincs kivilágítva, az útjelző táblái is homályosak. De rajta vagyunk – a Tokaji Írótábor utolsó napjáról Mirtse Zsuzsa írt a litera.hu oldalán.

jazz0820_police_big_band_600x380
2017.08.19

A Müpa idén is jazzmuzsikával indítja el új hangversenyévadát augusztus 20-án. Vajon milyen előadások, koncertek várnak minket ősztől? Az intézmény új kampánnyal, különleges videósorozattal vezeti fel új szezonját, amelyben elhangzanak a kendőzetlenül őszinte nézői vélemények a 2017/18-as évad programjáról és fellépőiről. Ha te is kíváncsi vagy rá, kattints, és nézd meg velünk!

IMG_20160828_161207

2017.08.18

Író, újságíró, pedagógus. Meggyőződése, hogy nincsenek rossz gyerekek, csak olyanok, akik bizonyos helyzetekben rosszul reagálnak a problémákra. Két könyvet írt az iskolai agresszió témájában, melyek már a megjelenésükkor hatalmas sikert arattak. Írói példaképe Virginia Woolf, alkotás közben pedig féltve őrzi kitalált világának buborékát. Wéber Anikóval beszélgettünk – minderről.

A kiterjesztett valóság technológiájával tíz védett állatfajt ismerhetnek meg a látogatók a mosonmagyaróvári Futura Interaktív Természettudományi Élményközpontban szeptember 17-ig. A kiállításhoz elengedhetetlen, hogy a látogatók okostelefonjaikat is magukkal vigyék. Ugyanis egy alkalmazás segítségével a barnamedvék, a teknősök, a jegesmedvék, a denevérek, a hódok, a tigrisek, a pandák, a szürkefarkasok és a hópárducok életével, természetével és élőhelyeikkel lehet megismerkedni. Az állatokat virtuálisan meg is simogathatják a látogatók és fényképezkedhetnek is velük.

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Berettyó Nemzetközi Néptáncfesztivált augusztus 18. és 21. között. Az albán, cseh, észak-ciprusi, nigériai, mexikói és székelyföldi hagyományőrző és néptáncegyüttesek mellett 10 hazai néptánccsoport is fellépett az augusztus 18-ai gálaműsorban. A külföldi csoportok utcai felvonuláson vesznek részt és bemutatják táncaikat augusztus 19-én, szombaton. A menet 17 órára ér a Szent István térre, ahol színpadi produkciókat adnak elő. Vasárnap, augusztus 20-án a táncosok a Debreceni Virágkarneválon vesznek részt.

A fúziós dzsessz óriása, a Weather Report munkássága előtt tiszteleg a Heavy Weather elnevezésű nemzetközi supergroup. A csapatba, amely már két sikeres ausztriai koncerten van túl, egy magyar zenész is bekerült, az ütőhangszeres Mogyoró Kornél. A Heavy Weather első koncertje Mogyoró Kornéllal július 8-án volt az ausztriai Gmundenben, ezt követte augusztus 11-én egy fellépés kétezer ember előtt Grazban. A közönség mindkét alkalommal óriási lelkesedéssel fogadta a zenekart, amely a harmadik alkalommal, szeptember 6-án a Linz melletti Hagenbergben játszik.

Egy asszony küzdelméről szól a Szasisi deda (Szörnyűséges anya) című georgiai (korábban Grúzia) film, amelyet a Szarajevói Filmfesztivál legjobb alkotásának választottak. A díjat augusztus 17-én este adták át. A történet szerint egy középkorú nőnek választani kell családja és évekig elnyomott szenvedélye, az írás között. Végül az írás mellett dönt, amely lelkileg és testileg is hatalmas áldozatokat követel tőle. A Szasisi deda a 27 éves Ana Urusadze első nagyjátékfilmje. A Michel Franco mexikói rendező vezette nemzetközi zsűri az „elegáns rendezésért”, valamint a provokatív témaválasztásért díjazta az alkotást.

Az Erkel Színház ad otthont a Csodaszarvas című musical budapesti bemutatójának szeptember 4-én Varga Viktor rendezésében. A darab alkotói emberi sorsokon keresztül keresik a választ többek között arra: mit jelent eredetmondánk az új generációknak? Szó esik az anyaságról, a testvérharcról, a hagyományról és az újításról is. A darab rendezője szerint a közönség egy modern, provokatív és önironikus musicalt láthat, amelyet eddig csak szabadtéri, monumentális színpadokon adtak elő.

Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos néptáncegyüttese, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes augusztus 12-én a Zempléni Fesztivál keretében mutatja be a ’60-as évek felejthetetlen TV-sorozatából született ötlet alapján készült A Tenkes kapitánya című látványos táncjátékot Zsuráfszky Zoltán rendezésében.

A_Tenkes_kapitanya

Életművének legmarkánsabb darabjait csokorba kötve nagyszabású koncerttel emlékeznek meg barátok, kollégák, pályatársak a tavaly elhunyt Somló Tamásról, aki most töltené be 70. életévét. A „Somló Cirqsz” a Sziget -1. napján, augusztus 9-én várja a nagyérdeműt a Magic Mirror sátorban.

A Vazul vére címmel 2014-ben bemutatott történelmi rockopera az I. István királyunk halála körüli zavaros időket eleveníti fel. A Magyar Királyság történetének ezt az – ellentmondásokkal és rejtélyekkel teli – időszakát hitelesen és politikailag semlegesen ábrázolja az elkészült zenés színpadi mű. A darabot 2017. július 16-án, 20:30-kor láthatják az érdeklődők a Csillebérci Szabadtéri Színházban.

Szenzációs, országokat átölelő és világraszóló utcaszínházi premierrel indul a jubileumi Sziget Nagy Utcaszínház produkciója. Premier augusztus 9-én, a Sziget -1. napján. Nem érdemes kihagyni!

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma